2019. már 27.

„Éles bevetés” programterv

írta: Panyi György
„Éles bevetés” programterv

 

Bevezetés:

Az „Éles bevetés” alpítvány, egy párbaj nyomán jött létre, „bajba jutott lovasok megsegítésére”, s eme célnak mindaddig amíg az alapítvány működése biztosítva van, prioritást kell élveznie. Az idő előrehaladtával azonban rájöttünk, hogy ennél jóval több potenciál rejlik benne, ezeket fogom most ismertetni olyan időrendben és formában, ahogyan az várhatóan majd bekövetkezik, amennyiben megfelelő létszámú érdeklődőt tudunk meggyőzni arról, hogy ez egy életképes terv, ami a lovasélet több területén is fejlődést hozhat.  Az elsődleges cél, egy jól működő piaci háttér létrehozása,  „a jól kiképzett magyar hátasló” képének megteremtése által, amely elképzelést minden rendelkezésünkre álló eszközzel megpróbálunk a nyugati országokban (elsősorban a német nyelvű országokra koncentrálva, de nem kizárva a világ többi részét sem) ismertté tenni.   

Először is néhány alapvetés kiindulópontnak.

  1. A magyar lónak nincs bejáratott piaca, általában nehéz lovat eladni, ergo a tenyésztés állami támogatás nélkül veszteséges. A nyugati piacra vajmi kevés esélyünk van tömeges lóeladásokkal betörni, legalábbis a sportlovak értékesítésében szinte behozhatatlan hátrányba kerültünk.
  2. Általános vélekedés, hogy a magyar ló leginkább militarira lenne alkalmas.
  3. A világ lovasainak kb. 98%-a amatőr versenyző vagy hobbilovas, ám eme meglehetősen széles réteg igényeire vajmi kevesen kíváncsiak. Mindenki a legjobbaknak tenyészt lovakat, senki nem meri felvállalni a hobbilovat, ennek a rétegnek az jut, ami „föntről” leesik, mivel ott nem felel meg. Ennek ellenére a „top” tenyésztés elindult egy olyan irányba, hogy szelektálják a problémás egyedeket, még akkor is ha nagyon tehetséges, és ennek eredményeként legutóbb egy olyan hölgy világbajnoka lett az ugrósportnak, akit röviddel előtte a kutya sem ismert, sőt más lovakkal szinte alig volt eredménye, Susanne Blum, DSP Alice-al. A dolog érdekessége még, hogy a „DSP” tehát Német Sportló tenyésztői egyesület mindössze 2007-ben alakult, a valamikori NDK-s tenyésztői egyesületek egyesülése nyomán, amihez már szervesen kapcsolódik az eddig szintén lemaradott három dél-német tenyésztői egyesület, Bayern, Hessen, és Baden Würtenberg.
  4. A hobbilovasok állandó lóproblémával küzdenek világszerte, leginkább az igényeiknek megfelelően képzett lovak hiányoznak a palettáról.
  5. Az utolsó „forradalmi” megmozdulást a magyar lovaséletben Lénárd Béla csinálta, amikor kiment a pusztára az ötössel, illetve betanította és elterjesztette a csikósprogramot a pusztaötössel együtt országszerte, ami egyébként meg is állt az országhatárnál, rajtunk kívül senki nem csinálja ezt a világon. Ez rengeteg embert vonzott Magyarországra, nyugaton emiatt mondják ránk, hogy lovasnemzet vagyunk. „Puszta, gulasch, csikosch, ungarische virtusch”.

Nos, mi ott látjuk a lukat, vagy akár nevezzük piaci résnek, hogy a hobbilovasok igényei mindeddig kielégítetlenek maradtak. A terv a következő. Létrehozunk a rendszeren belül egy vizsgarendszert fiatal, frissen kiképzett, tehát mondjuk úgy hogy az alapkiképzésen átesett lovaknak. A vizsgát körülbelül a felüléstől számított 3.-4. hónapban kellene abszolválni, aminek a lényege, hogy a csikó önállóan közlekedik terepen, ugorja a vizet illetve nagyobb vízbe készséggel belemegy, ugorja a kisebb árkokat, lehet vele mászatni anélkül hogy belevágtázna, le és felugrik kisebb (max. 50 cm) benkre, meredekebb csúszdán is le lehet vele jönni anélkül, hogy leugrana. Ezt kiegészítenénk még egyéb akadályokkal, például szalagfüggönnyel, billenő pallóval, fahíddal, és azzal, hogy problémamentesen megy fel a futóra, készséggel adja a lábait és a többi. Ezt még részletesen ki kell dolgozni. Ez lenne a vizsgának az alap része, amit természetesen részletesen videóra veszünk. Van azonban egy extra része is, ami abból állna, hogy a kiképzőnek olyan dolgokra kellene betanítani a csikót, ami egyébként szokatlan, ergo felhívja magára a figyelmet. Ilyenek például a fektetés, az ostorkivágás (mindkettő eredeti magyar), a ló lába közé befekvés, a fólia rázása, rárakása a ló hátára, átmenés a ló hasa alatt, a lábai között elől és hátul, nem sorolnám, rá lehet bízni a lovasok fantáziájára a dolgot. Nagyon lényeges azonban, hogy figyelemfelkeltő legyen. Ha mindez megvan, profi módon szakemberrel összevágatjuk a videókat, emocionális zenével feltöltjük egy általunk létrehozott YouTube csatornára, melynek elnevezésében azt kell sugallnia, vagy arra kell utalnia, hogy a fiatal lovak nálunk Magyarországon ezt az alapkiképzést kapják általánosan. Amennyiben jól dolgozunk, a csatornának milliós nagyságrendűre nőhet a nézettsége, amit azzal is elősegítünk, hogy több nyelven készítünk hozzá feliratot. Amikor már összejött 50-100 (netán több) videó, kimehetünk nemzetközi lovas vásárokra, kiállításokra, mint az Equitana, a BEA Svájcban, Fieracavalli Olaszországban és a többi. Itt bérelünk egy standot, felállítunk egy nagy képernyőt, és levetítjük az öszes filmet amink van, ergo egész nap az megy a tévében a mi standunknál. Emellett az odakészített többnyelvű szóróanyagból a közönség megtudhatja, hogy a legközelebbi a videókon látható vizsgateszt hol és mikor lesz a közeljövőben, ahol mondjuk ötven vizsgázó lovat követhetünk nyomon, illetve az azt követő extra bemutatókat, ami már önmagában is vonzóerőt jelent mind a magyar, és a külföldi közönség számára. És ha ez még nem lenne elég, a bemutatókon látott lovakat, az utolsó napon elárverezzük. Ki finanszírozza mindezt? Mint már említettem, az alapítványnak nem csupán a bajba jutott lovasok megsegítése lesz a célja, hanem minden olyan törekvés támogatása, ami elősegíti a magyar lovaskultúra terjesztését a világban, így támogatni fogja kiállításokra kijutást, a vizsgák és árverések költségeinek támogatását, vagy akár a költségek  teljes fedezését egyaránt. Tulajdonképpen nem csinálnánk mást, csak folytatnánk és befejeznénk a Lénárd Béla által megkezdett, félbehagyott utat. Valószínűsíthető, ha sikerül profi módon tálalni az elsősorban nyugati tőkeerős közönségnek (de nem zárjuk ki a világ más részeit sem), akkor megnőne a kereslet a lovaink iránt, előbb utóbb az ágazat a saját lábára állhatna, megnőne a tenyésztési kedv, a kevésbé tehetős ám tehetséges lovasok pedig állandó munkalehetőséghez jutnának, megnőne a lovas idegenforgalom, valószínűleg többeket vonzana a lovastúrázás is, és még lehetne sorolni ám helyhiány miatt most nem tehetem. Szóval nagyon tág keretek között ez a terv. Gondolom nyilvánvaló, hogy ez nem egy rövidtávú elképzelés, nem arról szól, hogy gyorsan csinálunk pénzt és továbbállunk. Tudni kell azt is, hogy amennyiben ezt a tervet megvalósítjuk, az én generációm már nem biztos hogy megéri a kiteljesedését. Az is biztos, hogy ez a koncepció nem azoknak szól, akik mindenre rögtön rávágják, hogy „nekünk ez úgy se sikerül, mi szerencsétlenek vagyunk, meg különben is árnyékhatalom, ufók, amerikai lobbi, orosz lobbi, lobbi lobbi, a világ ellenünk van, stb.” Azokat várjuk, akik hisznek önmagukban, mernek nagyot álmodni, és fel vannak arra is készülve, hogy az első próbálkozás nem sikerül, talán a következő sem, de tisztában vannak azzal, hogy csak annak sikerülhet egyáltalán bármi is, aki próbálkozik...! 

 

A működtetésről:

Az alapítvány támogathatja a programban részt vevő lovak kiképzését. A most Móron sorra kerülő rendezvény a későbbiek folyamán “Az öt napos próba” néven fog tovább működni. Az egyik fő célja az lesz, hogy az öt nap alatt a szakmai felügyelők eldönthessék egyrészt, hogy a ló alkalmas-e egyáltalán a programban részt venni, mivel ha túl ideges, nagyon domináns, netán rúg vagy harap, jelét mutatja bármiféle rosszindulatnak és a többi, akkor eleve nem felel meg a célkitűzéseinknek, ergo nem érdemes ebben a programban képezni, az ilyen ló képzése több időt és szakértelmet kíván, egyáltalán nem lehetetlen, ám nincs rá garancia,hogy később egy szabadidő lovas is el tudná lovagolni. Másrészt itt döntik el, hogy a lovas alkalmas-e arra, hogy a lovat tovább képezze. Minden olyan lovat, amely a programban részt kíván venni, “Az öt napos próbán” kell elkezdeni a belovaglását. Amennyiben meg felel az elvárásoknak, a ló tulajdonosa kérheti az alapítványtól a kiképzési költségek megelőlegezését, a lovas pedig magával viszi 3-6 hónapra (ez még eldöntésre vár, illetve figyelembe kell venni a lovak különböző sajátosságait is), de legkésőbb hat hónap múlva (legkorábban 3 hónap múlva) részt kell vennie, az “Éles bevetés használati ló vizsgán”. Amikor a programba bekerül a ló, a tulajdonossal meg kell egyezni a nyers csikóra vonatkozó árban. A lovasnak úgy kell dolgoznia, hogy a munkájával legalább annyival tegyen hozzá a ló értékéhez mint a saját kiképzői tarifája, és a nevezési díj, azaz 50 000 forint. Amikor a ló eladásra kerül, a kapott összegből a tulajdonos visszafizeti a kiképzési költséget plusz a nevezési díjat, és ha még mindig marad rajta nyereség, azt előre meghatározott módon elosztják a tulajdonos, a lovas és az alapítvány között. (Itt ezt pontosan ki kell még dolgozni, ki milyen arányban részesüljön a nyereségből.) Én azt javaslom, hogy az alapítvány előlegezzen meg max. 4 hónapot, s ha tovább tart akkor azt a pénzt a lovas majd az eladáskor megkapja. Felmerül a kérdés, hogy mit csináljunk egy négy évesen belovagolt lóval, miután a szabadidő lovasok leginkább 5-8 éves lovakat vesznek. Na ezeket a lovakat lehetne beállítani az Éles bevetés klubokba, ahol már eleve amatőrök lovagolnák tovább, szigorú profi felügyelet mellett. Amennyiben működik a dolog, akkor már megvolt a “puding próbája” is, hiszen a ló bizonyítottan működik hobbilovas alatt is. Az Éles bevetés klubokra még részletesen visszatérek később. Egy másik opció, hogy a levizsgázott lovat visszatesszük a legelőre további fél évig, illetve keressük még a lehetőségeket. A felmerülő állatorvosi költségeket a tulajdonosnak kell állnia, viszont ha a ló sérülés vagy egyéb okok miatt kikerül a programból, a lovas bukta a pénzt, azt neki kell visszafizetni az alapítvány számlájára, függetlenül attól, hogy a kiképzés melyik fázisában történt az eset. Ez lehet akár egy betegség is, és a lovasnak tisztában kell lennie vele, hogy amennyiben a ló nem kerül oda a vizsgára, akkor az az ő rizikója, tehát meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy ne következzen be sérülés, vagy bármilyen betegség. Tehát ez azt jelenti, hogy figyelnie kell a sérülések megelőzésére, a lovak eü. állapotára, amiben az oltások is benne foglaltatnak, bár azt már elvileg az "öt napos próbán" ellenőrizni kell. A ló csakis ellenőrzött istállóba kerülhet, azt előzőleg a szakmai felügyelők egyikének, vagy akár több embernek is közülük ellenőrizni kell. Az istállóval szemben támasztott minimális feltételeket még meg kell határozni. A lovas akkor sem jut a pénzéhez, ha a lovat nem tudja levizsgáztatni, tehát csakis eredményes munka után jár neki pénz. A csikóról tíz naponta dátumozott videót kell készíteni, amit beleteszünk a ló sorszámozott mappájába. Minden a programban résztvevő ló kap egy sorszámot, attól függően, hogy hányadikként került a programba, s ezek a videók bármikor megtekinthetők lesznek. A lovasoknak szintén mappát nyitunk, ahol nyoma lesz melyik és mennyi lovat képezett ki, hogyan vizsgázott, milyen extrákra tudta még megtanítani. Ez megkönnyíti a későbbiekben a választást, ha valaki a lovát be akarja lovagoltatni.....

A rendszer felépítése:

A piramis csúcsán az „Éles bevetés” alapítvány áll.

  • Az alapítvány elsődleges feladata a karitatív tevékenység, tehát a bajba jutott lovasok megsegítése, minden más cél megvalósítása ez után következik. Amennyiben nem tudunk elegendő pénzt gyűjteni az egyéb célokra, akkor vagy át kell szervezni a megvalósítás technikai lefolyását, vagy ha nem találunk megoldást, akkor fel kell függeszteni a cél megvalósítását. Itt mindenféleképpen nagy szerepet kap a jó példa bemutatása, erre még a megvalósításnál visszatérek.
  • Második feladat a hazai és nemzetközi „használati” lópiac kialakítása azáltal, hogy egy egységes és szakszerű alapkiképzést hozunk létre, ami ebben a formában, és a tervezett nagyságrendben (tudomásom szerint) még nem létezik a világon. Számos jól működő módszer létezéséről lehet tudni a nagyvilágban, ám ezek vagy megállnak egy egyén, egy vállalkozás vagy cég határain, vagy ha mégis nagyobb kiterjedésűek, akkor pedig olyan rétegeket céloznak meg, amely rétegek korlátozott lovastudásuk miatt határt szabnak a módszer hitelességének, jóllehet a módszer maga működőképes, mégsem terjed el a profik körében, márpedig a lókiképzést még mindig a profik végzik legnagyobb számban, és a legjobb hatékonysággal, de ebben nem találok semmi rendkívülit, ez minden szakmában helyénvaló.

Röviden még erről a témáról. Az elképzelés nagyon egyszerűnek tűnik, talán annyira egyszerűnek, hogy sok ember azt gondolhatná, éppen ennek okán nem lehet működőképes. Én azonban úgy gondolom, hogy a dolgoknak pontosan ez az aspektusa teszi működőképessé, és az a tény, hogy annyira nyilvánvalónak látszik, hogy mindenkiben rögtön felmerül a kérdés, „Ha ez ennyire működőképes, akkor miért nem jött még rá senki, miért nem csinálják már világszerte?”  Ennek több oka van. Az első, hogy a jó lókiképzők a világban amint tehetik, saját módszerrel állnak elő, saját vállalkozásukat építgetik. A másik a már fent említett nyilvánvalóság, ami miatt sokan azonnal elvetik a létjogosultságát. A harmadik, hogy a nyugati világ közegében, nagyon nehéz, szinte lehetetlen egységet teremteni, és sokkal inkább forgácsolódik apró darabokra, mintsem eggyé állna össze a rendszer. Ugyanakkor nálunk éppen fenáll egy olyan helyzet, ami arra késztetheti a tenyésztőket és a lótulajdonosokat, hogy elfogadják ezt az elképzelést, miután nincsenek olyan helyzetben, hogy válogassanak az előttük álló lehetséges utakból, és ha fel is tűnik egy egy, akkor arról hamar kiderül, hogy vagy eleve szakmaiatlan, vagy egyenesen csapda. Amit mi kínálunk, az egy kipróbált szakmai módszer, amire mindenki ráépítheti a saját karaktere által meghatározott sajátosságait, tehát nem akarunk senkit beszorítani egy dobozba, sőt nyitottak vagyunk arra, hogy bármilyen más kiképző ág képviselje a programban magát, s ennek csupán az a feltétele, hogy a lovat az alapkiképzés után, ami 3-4 hónapot ölel fel, egy előre meghatározott pályán levizsgáztassa. Tehát nem ragaszkodunk egyetlen módszerhez, csupán ahhoz, hogy a ló tegyen vizsgát arról, hogy egy hobbilovassal a nyergében is képes szinte bármilyen körülmények között  helytállni, illetve tegyen bizonyságot az együttműködési készségéről, a megbízhatóságáról, ami a lovasok kb. 99 százalékát kitevő hobbi és amatőr lovasok legfőbb elvárásai. Ezeket a tulajdonságokat kiemelendő, kellene a vizsgán kívül olyan feladatokat betanítani a lónak, amelyek ezeket hivatottak prezentálni, például, hogy a lovas befekszik a fekvő ló lábai közé, stb.. Nyilvánvaló, az üzleti működőképesség első záloga, maga a vizsgarendszer, és a használt kiképzési módszerek használhatóságának bemutatása, prezentálása a világ felé. Amennyiben ez működik, a következő nagyon fontos feltétel, hogy ezeket az eseményeket a világ tudomására hozzuk, ergo érdekessé tegyük magunkat a világ számára. Ezeket a törekvéseket nagyon jól tudják szolgálni - minden hátrányuk ellenére - a közösségi médiák, videómegosztók, és egyéb csatornák. Nyilván botorság lenne ezt a hatalmas lehetőséget figyelmen kívül hagyni, sőt tovább megyek, ezeknek a figyelmen kívül hagyása, egyenlő a bukással manapság. Egy jó média háttérrel kevésbé jó dolgokat is el lehet adni a világnak. Nekem meggyőződésem a módszer működőképessége, hiszen volt rá 45 évem, hogy kipróbáljam, ráadásul Írországban extrém körülmények között, extrém lovakkal, és extrém lólétszámmal is működött, ezért joggal gondolom azt, hogy normális lovak esetében is működnie kell. A kiképzést már a kezdetektől fogva rövid videókkal tesszük nyomonkövethetővé a külvilág számára, ami úgy szolgálna egy egy lónál, mint a szervizkönyv az autónál, s ez már önmagában is érdekessé teszi egy lónak a képzését, ám ha ez rendszerré válik, és tömegesen tesszük ezt, már önmagában felhívja a tevékenységünkre a figyelmet, ergo érdekessé válhatunk a világ számára, érdemes lehet ránk odafigyelni, érdemes lehet személyesen megtapasztalni, érdemes lehet ezeket a lovakat megvenni akár magasabb árakon is, hiszen az alapkiképzés fontossága megkerülhetetlen. Erre két példát is tudok felhozni a praxisomból, az egyik Rinka volt Írországban, ahol az alapkiképzés után maga a tulajdonos hölgy lovagolta tovább a lovat, és az 100% megbízhatósággal működött. A másik már itt Svájcban egy Guappa nevű ló volt, aki azért érdekesebb még az előző esetnél is, mivel a tulajdonosa később még véletlenül sem azon az úton haladt ahogyan én a lovat képeztem, sőt lovastudásban is elmarad az előző esetben említett hölgytől, ám mindennek ellenére, és a tulajdonos hölgy időhiányának ellenére is, a lóval még két év után is biztonsággal ki lehet menni terepre, és a mai napig működőképes. Nos dióhéjban ennyit a lókiképzés részről.

  • A harmadik dolog elképzelésünk szerint, a hazai hobbilovasok azon részének segítése, akik nem akarnak hivatalos versenyeken részt venni, ám ennek ellenére szeretnének olyan használható tudással rendelkezni, ami lehetővé teszi számukra a lovaglás felhőtlen, félelem nélküli élvezetét. Egy klubrendszer létrehozásán gondolkodunk, ahol kidolgoznánk egy minősítési rendszert, amelyet lépcsőnként abszolválva, egyre feljebb léphet a lovas. Ez egy csillagtól öt csillagig terjedne, és az öt csillag azt jelentené, hogy a birtokában lévő lovas biztonsággal tud terepen, vagy egy ugrópályán egyaránt közlekedni, technikai tudása pedig lehetővé teszi önmaga és a ló számára egyaránt, hogy, élvezettel végezzék a napi feladatokat. Nem ígérjük, hogy bárkit is megtanítunk a lovak nyelvén beszélni. Nem azt ígérjük, hogy csúcsteljesítményt hozunk ki a lovakból és lovasokból, hiszen tudjuk, a csúcsteljesítmény eléréséhez rögös út vezet, amelynek csupán néhány százaléka élvezhető, valahogy úgy, mint a jéghegy és a csúcsának aránya. Nem beszélve arról, hogy egy hobbilóból kihozott bármiféle csúcsteljesítmény, sokkal több munkát, lemondást, fáradtságot igényel lótól lovastól, mint ha egy eleve arra predesztinált lótól, lovastól várnánk el ugyanezt. Aki erre vágyik, még mindig nyitva áll az út előtte, hogy versenyezzen, és ott mutassa be a tudását. Mi azt ígérjük, hogy megtanítjuk a lovasokat alapszinten biztonságosan ülni, ami önmagában már egy biztonságérzetet adhat a lovasnak. Mi azt ígérjük, hogy a rendszerhez csatlakozó lovasoknak egyengetjük az útját, segítünk nekik lovat venni, segítünk nekik lovat kiképezni, és egy összetartó közösséget létrehozni, amely például szolgálhat lovasoknak és nem lovasoknak egyaránt. Ezeket a bizonyos klubokat „Éles bevetés” kluboknak neveznénk el, és az alapítvány lehetővé tenné, az ország különböző területein található klubok együttműködését, találkozóit, illetve megszerzett tudásuk bemutatását, az „Éles bevetés” rendezvényeken, mindezzel népszerűsítve a lovaglás és lószerető közönség magyarországi táborát.

Az elindulásról:

Az első lépés mindenféleképpen a májusi móri rendezvényünk sikeres megvalósítása, mivel itt tudjuk bemutatni a szakmai rátermettségünket, illetve előadásokat tartani az embereknek a koncepciót illetően. Itt tudjuk megnyerni, meggyőzni az első csatlakozókat a tervünkhöz.

A második lépése a tervnek, hogy én hazamegyek, és néhány lóval elkezdem, illetve amennyiben partnerekre találok a lovasokban akkor elkezdjük közösen az első néhány ló kiképzését, az elképzelések szerint, videó dokumentációval kísérve a vizsgáig. Itt még létre kell hoznom egy korábban már tervezett, a vizsgának megfelelő pályát, amin először majd levizsgáztatjuk a lovakat. A videókat külön külön is megosztjuk, majd egy egésszé összeállítva egy rövidfilm (néhány perces) keretén belül is nyilvánosságra hozzuk, a már tervezett videócsatornán, vagy csatornákon, illetve minden elérhető fórumon tartunk előadásokat, bemutatókat a lovasoknak, ezzel népszerűsítve a programot. Ahogyan az érdeklődők tábora bővül, úgy bővítjük mi is a programot. Feltehetően szükséges lesz még lókiképzők képzése is, ezt is magamra vállalom, legalábbis egy bizonyos létszámig. Ezzel együtt létrehoznám az első „Éles bevetés” lovasklubot a saját lovardámban, és ha ehhez találnánk partnereket, akár rögtön többel is indulhatnánk országszerte.

Rövidtávú elképzelések :

Rövid távon mindenek előtt az alapítvány két kedvezményezettjének szeretnénk elkezdeni a támogatás folyósítását, amit havi 100 000 forintban állapítottunk meg. Nyilván ennek feltétele az is, hogy elegendő pénz folyjon be a kasszába, nem beszélve arról, hogy mielőbb befejeződjenek az alapítvány létrehozásának jogi folyamatai, mivel csak akkor tudunk kifizetni, illetve egyáltalán pénzt gyűjteni, ha már „él” az alapítvány. A szervezők részéről nagyon pozitívnak tartom, hogy az eddig felajánlott összegből még a mentőre sem költenek, hanem inkább összegyűjtötték a szűkebb közösségtől, a közösség részéről pedig nagyon pozitívnak tartom, hogy hajlandó volt még erre is áldozni. Nos tehát rövid távon szükségünk van minimum 2 500 000 forinra, hogy a kedvezményezettjeinknek kifizethessük egy éven keresztül a havi 100 000 forintot. Kedvezményezettjeink továbbra is az egy lórúgás következményeként súlyos  fejsérülést szerzett Tászler Melinda, illetve a galoppmunkában egy fiatal ló bukása által súlyos gerincsérüléseket szenvedett Pető Sándor idomár, akinek ezzel a teljes egzisztenciája, ezzel együtt a családjának, három gyermekének és feleségének az egzisztenciája került veszélybe. Számukra már gyűjtést is szerveztünk, hogy mielőbb segítséghez jussanak.

A közép és hosszútávú elképzeléseket már csak azért sem tudom anyagi oldaláról megközelíteni, mivel még csak egy példaként szolgáló vállalkozás sem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy viszonyítsunk valamihez, egyáltalán mennyi pénzre lesz szükségünk. Fentebb már említettem a terveket, de nem tudom megbecsülni az emberek reakcióját, nem tudom megbecsülni hogyan halad majd a kiképzés, nem tudok becslésekbe bocsátkozni azt illetően, milyen létszámban csatlakoznak az emberek. Ilyen módon tehát felelőtlenség lenne számosítani a törekvéseinket, viszont amit vállaltunk, ki kell fizetnünk, ez a biztos. Az is nyilvánvaló, hogy ha lenne pénzünk, azt rögtön tudnánk például médiára költeni, azt rögtön tudnánk a lótulajdonosok támogatására (a kiképzési összeg megelőlegezése) költeni, azt rögtön tudnánk rendezvények szervezésére költeni, rögtön szervezhetnénk előadásokat, vitanapokat a témáról, ám ha nincs, akkor azzal gazdálkodunk amink van, és bár az lassúbb haladást tesz lehetővé, elkezdjük a megoldást úgy keresni ahogyan eddig tettük, vagyis mindenki tesz hozzá valamit, amiből a legtöbb van neki, és ez általában nem a pénz szokott lenni. A lovasemberek általában véve nem attól lesznek boldogok, hogy könnyű élet jutott nekik, és rendszeresen nyaralnak a tengerparton, vagy golfozni járnak, netán teniszezni. A lovasember attól lesz elégedett, hogy sokszor erejét meghaladó teljesítménnyel talál megoldást olyan kérdésekre, amire addig vagy nem találtak, vagy egyáltalán nem is keresték a választ. Az „Éles bevetés” is egy olyan kérdés, amire ugyan már keressük, de még nem találtunk választ. Feltehetően, amennyiben működik, akkor is csak az utánunk következő generáció élvezheti igazán a hasznát. Olyan mint egy diófa, amit az ember az unokáinak ültet, és gondoz, de feltehetően már nem élvezheti annak gyümölcsét....Ennek ellenére mi belevágunk, mert a magyar lovasok leválaszthatatlan része a virtus, ami valahol mindig egyfajta megoldhatatlan feladat megoldását jelenti, valahogy úgy, mint a pusztában száguldó puszta-ötös.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá