2018. nov 19.

Lovas játékok (3.)

írta: Panyi György
Lovas játékok (3.)

    5.) Fogócska

A fogócska olyan játék, amelyet kezdőknek is biztonsággal tudok ajánlani, illetve aki addig még nem volt lóközelben, szinte biztosan megfertőződik vele, s el sem lehet majd zavarni az istálló környékéről, mert állandóan játszani akar. Nagyon egyszerű játék, mindössze egy olyan ló kell hozzá, amelyik szívesen fogyasztja az emberhúst. A játékosok általában hétvégente érkeznek az "arénába", felszerelkezve mindenféle jóval, és általában nem tartoznak az istálló személyzetéhez, de még csak közük sincs az istállóhoz. A játékidő általában déltől egy óráig van, mert akkor senki nem zavarhatja meg a játékot. Tehát az 1. számú játékos, aki egyben állatvédő is, elkezdi etetgetni a lovakat, és vérbeli játékosként rögtön kiszúrja, azt az egy lovat (2. számú játékos) az istállóban, amelyikkel fogócskát lehet játszani. A ló a box közepén áll, ebéd utáni csendespihenőjét tölti, nyakát lelógatja (tudvalevő, hogy a húst nehezebb megemészteni....hihihi...), már már el is alszik. Állatvédő játékosunknak ekkor kell úgy döntenie, hogy "Jaj, ezt a szerencsétlen lovacskát valakinek meg kell vigasztalnia, biztosan mindig bántják, azért ilyen szomorú....!"  A játék elkezdődött, a játékos belép a boxba. Megkínálja valami finomsággal a lovat, az lesunyt füllel elfogadja, a játékos pedig elkezdi a vigasztalást. A ló kezd éledezni, érzi hogy igazi játékossal van dolga, ezért kicsit beleharap az oldalába, hogy biztassa a fogócska elkezdésére. A játékos úgy csinál mintha nem értené, ám a második cinkos harapásra már mutat némi reakciót, és elindul az ajtó felé. A ló utána indul, s amikor éppen kinyitná az ajtót, újabb biztató harapással ösztökéli játékosunkat az első futamra. A játékos el is indul most már gyorsabban, a ló pedig úgy csinál mintha haragudna (persze csak játékból), és kinyújtott nyakkal, lesunyt fülekkel utánairamodik játékosunknak. A tempó egyre fokozódik, játékosunk eleinte minden körben úgy csinál (játszásiból) mintha ki akarna menni az ajtón, de állandóan meggondolja magát, és az avatatlan szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ebben a törekvésében mindig a háta mögött csattanó fogsor gátolja meg. Bár ez monotonnak tűnhet, de nem az, hiszen mindenkiben óriási motiváció munkál. Az 1. számú játékos, a szabályok szerint kiabálhat is (játszásiból), olyanokat, hogy "segítség", vagy "istenem segítsen már valaki"....! Ha ilyet látsz, ne tegyél semmit, nehogy elrontsd a játékot, mivel hátra van még a várva várt katarzis, ami úgy történik, hogy a ló megfog a fogával a hátadon, lenyom a földre, miközben az első patájával ütemesen a hátadon dobolva azt kiabálja, hogy "ipiapacs, te vagy a fogó"....!  Amennyiben a ló elfelejtené a mondókát, egy vaslapáttal ki kell zárni a játékból....!

     6.)  Természetesdi

A "természetesdi"  alapvetően individuális logikai játék, olyanoknak ajánlom akik a természetes elveket preferálják, és tudják, hogy a ló tudja, hogy te tudod, hogy csak a ló tudja mi neki a jó. Na mármost, innentől kezdve neked csupán az lesz a feladatod, hogy a lónak olyan logikus kérdéseket tegyél fel, amire a ló igennel vagy nemmel tud válaszolni. Alapszabály, hogy neked követned kell a ló utasításait, tehát ha igennel válaszol akkor annak megfelelő módon, ha nemmel, akkor pedig szintén. A hallgatás beleegyezésnek minősül. A játékot te irányítod, mindig aképpen ahogyan a ló dönt, mert az a természetes. Miután a "természetes" lovasok rendkívül kreatívak, több variáció is létezik, ám hely hiánya miatt itt csupán egyet említenék, talán a jövőben sort kerítünk a többire is, vagy akár előadhatod a saját verziódat, a köz érdekében minden javaslatot örömmel fogadok....! Lássuk hát...!

....Tegyük fel, hogy van egy három éves csikód, és te elhatároztad, hogy azt úgy fogod kiképezni ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, profit még véletlenül sem engedsz a ló közelébe nehogy kárt tegyen benne, majd te a saját vaslogikád szerint játékosan rávezeted a dolgokra, s mire észbe kap, már tudja is a Grand Prix Specialt. A logika szerinti első lépés, hogy hozzászoktatod a nyereghez, ezért fel is teszed neki az első kérdést, hogy "Szeretnéd e, ha feltenném rád a nyerget a bokszban"...? Minden ló álma, hogy egyszer nyereg kerüljön a hátára a bokszban, ezért szinte borítékolható, hogy a lovad igennel fog válaszolni. Akkor sem kell megijedni, ha nem rögtön vágja rá a választ, mi természetes lovasok tudjuk, hogy némelyik lónak meglehetősen nehezére esik emberi nyelven megszólalni, amit a magyar nyelvtan persze még nehezít, így türelmesnek kell lenni a választ illetően. Csak hogy segítsünk neki, az első félórában próbálkozhatunk a szájról olvasással is, ám ha egy teljes óráig nem érkezik hallható válasz, akkor a szabályok értelmében a hallgatás beleegyezésnek minősül, tehát a logikát követve a ló azt mondta, hogy "igen". Ekkor szép nyugodtan a hátára teszed a nyerget, és megkérdezed, "Szeretné e, ha meghúznád a hevedert a bokszban"....? Egy további óra múlva megérkezik a válasz, természetesen szeretné, hiszen szopós csikó kora óta, csakis és kizárólag ez járt a fejében, hogy majd egyszer egy igazi "természetes" lovas, először a bokszban fogja meghúzni rajta a hevedert, s szinte már izgatottan remeg, alig várja a rég áhított esemény bekövetkeztét. A szabályok értelmében, nagyon kel ügyelni arra, hogy a ló az ajtó és te közötted álljon, mivel ez kulcsszerepet tölt be a játék további alakulásában, tudniillik itt majd a logikai aspektus kibővül különböző ügyességi,  tájékozódási, valamint szabadulószobás túlélési elemekkel, melyek által jól felmérhető lesz a játékban résztvevő egyén rátermettsége, egy feltételezett túlélésért folytatott harc során. Nos tehát, miután lovad hozzájárult, - mivel ő tudja mi neki a jó - így meghúzod rajta a hevedert, a szabályokat követve, jó erősen. Ha ezzel megvagy, akkor már hátradőlhetsz, és jótékony mosollyal a szád egyik sarkában (a másikban stílusosan gyufaszálat rágcsálsz), nyomon követheted, hogy a lovad milyen természetesen fog hozzászokni a nyereghez. Ehhez immár neki kell megtenni az első lépést, ami nem is várat sokáig magára. Általában az első lépés megtétele után, a lónak el kell kezdenie hozzászokni a nyereghez. A második lépésnek az előírások szerint egy négylábas levegőbeugrásnak kell lennie, egy erőteljes bakolással megtoldva, félfordulattal a levegőben kétlábas rúgás a falba közvetlen melletted. Ekkor húznod kell egy kártyát a szerencse pakliból, amin az áll..."Miután az összes vakolat a fejedre hullott, és a portól megszűnt a vizuális tájékozódás lehetősége, egy dobásból kimaradsz, és a következő körben büntetésből csak hallás útján tájékozódhatsz"....! Na, innentől már elég izgi lesz a játék, és most a lovon van a sor, ő dobhat kétszer egymás után. A lovak általában mindig ugyanazt lépik, nem kell aggódnod, elég kiszámíthatóak, így most egy dupla leszúrt Ritzberger következik, amit szintén kétlábas rúgás követ a falba ezúttal a másik oldaladon, és egy tripla Axelt követően, az ablak apró szilánkokra rúgása már abszolút semmi meglepetést nem okozhat neked. Ekkor jön a te dobásod, ami a nagy átlagot tekintve nem szokott hatos lenni, és a feladatod az lesz, hogy a falnak háttal tapogatózva próbáld felderíteni az ajtó tartózkodási helyét, tudniillik időközben az ajtó elvándorolt arról a helyről ahol te biztosan sejtetted, s mivel nem hatost dobtál, nincs is segítséged. Nagyon kell ügyelni arra, hogy a szád sarkában levő fogpiszkálót ki ne rúgja a ló a szádból, mert ez azt jelentené, hogy három lépést kellene visszalépned, miközben azt sem tudod, hogy hol lehetsz. Mindenesetre első lépésként rázd ki az üvegszilánkokat a gatyádból, ez pszichésen elég megnyugtatóan szokott hatni, legalábbis akkor amikor nem tartózkodik egy ugráló, falat rugdosó ló veled egyidejűleg egy 3X3-as zárt térben. Ekkor már azt kell tettetned a játék érdekében, mintha rémültség, és halálfélelem ülne ki az arcodra, de persze mi tudjuk, hogy csak játék az egész, igazából minden úgy történik ahogyan te azt eltervezted, tehát valójában nincs mitől félned, ez a "természetes". A játéknak csupán nyertese van hiszen ha megtalálod az ajtót, és élve ki is tudsz jönni rajta, akkor nyertél, és nyert a ló is, mert természetes módon, szabad akaratából szokhatott hozzá a nyereghez. A másik verzió, hogy nem tudtál élve kijönni, ekkor kapsz egy új életet, és ismét próbálkozhatsz. Amennyiben teljesítetted az első szintet, egyel feljebb léphetsz. Csak érdekességképpen említeném meg, hogy ezt a játékot először én játszottam Magyarországon, s amint látod elsőre sikerült szintet lépnem. Több mint negyven év alatt egész játékarzenálra tettem szert, lelkiismeretfurdalásom lenne ha megtartanám magamnak, így a jövőben folyamatosan megosztom veletek a többit is.    

Szólj hozzá