Régebben, még a cucilizmus idején, volt nálunk magyaroknál egy - nem hivatalos - nemzeti (lovas)sport, amit úgy hívtak, hogy "szökellés"...! Azért nem volt hivatalos, mert a FEI nem ismerte el önálló szakágnak a lovassporton belül, azonban mi suttyomban beépítettük a díjugratás keretei közé, így a FEI tehetetlen volt ellene, hiszen díjugratásnak hívtuk, csak nem azt csináltuk. Olyasmi volt ez mint a mongoloknál az a bizonyos lovasjáték a döglött kecskével, szóval színtiszta hagyományőrzésről volt szó, hiszen a tökösségről, és a "halált megvetésről" szólt. A szabályokat könnyen el lehetett sajátítani, melyeknek egyszerűsége még ma is lenyűgöz. Nem kellett mást tenned, mint rossz távolságról "megtámadni" az ugrást, majd úgy tenni mintha meg akarnád akadályozni a lovat abbéli tevékenységének végzése közben, hogy az ugrást abszolválni tudja. Innentől pedig már minden automatikusan zajlott, ugyanis a (a jól kiképzett) ló erre szökelléssel válaszolt, illetve ha már a magasiskolát is tudta, akkor mindeközben a fejét a magasba emelve jobbra balra csapkodta, a farkát pedig pörgetnie illett. Egy egy ilyen jól kivitelezett gyakorlatra már elég jó pontszámokat lehetett kapni, azonban a pontozásos rendszer szubjektivitása miatt, illetve a bíróság elfogultságát kizárandó, a győztesnek muszáj volt kézzel fogható eredményeket felmutatni, ami abban nyilvánult meg, hogy számszakilag milyen mennyiségű ugrást sikerült a versenyzőnek szüggyel hárítani. Így két legyet ütöttünk egy csapásra, mert aki a legkevesebb pontot érte el, az nyerte a díjugratás nevű számot, akinek pedig a legmagasabb pontszámra sikerült szert tennie, nos ő lett a legbátrabbak bajnoka. Büszkén mondhatom, én is űztem a férfias sportoknak eme királyát, és nem kell szégyenkeznem, a magam idejében a kategória egyik legjobbika voltam. Hét életem volt mint a macskának, és csak akkor hagytam abba amikor már hatot eljátszottam belőle, a maradék egyet meg feltettem a díjugratásra, amit teljesen más szabályok szerint játszanak. A szökellésnél nagyon egyszerű volt a ló kiképzése, csak tettél rá egy jó rövid martingált, aztán ha ugrást láttál akkor jól megsarkantyúztad a paripát, aztán már csak annyit kellett tenned, hogy úgy csináltál mintha nem akarnád, hogy megugorja az ugrást. Persze a magas pontszámokhoz szükség volt még ezen kívül egyéni adottságokra is, mert egyáltalán nem volt mindegy, hogy egy pályán hányszor fejelted le a ló füle közit, hányszor sikerült a nyakába ülnöd, illetve ezt követően a nyereg mögé visszaülnöd. Természetesen a csúcskategóriának az számított, amikor a gyakorlatokat az ugrás fölött sikerült bemutatni, de sokat nyomott a latba az is, hogy hányszor érintette a könyököd a talajt. Ehhez képest a díjugratás meglehetősen macerás, hosszú időbe telik az elsajátítása, és a ló kiképzése is sokkal több időt igényel. Ennek ellenére átnyergeltem, és miután lassan érő típus vagyok, beletelt egy pár évtizedbe, mire úgy ahogy elsajátítottam az alapokat. Egy idő után már vállaltam olyan lovak átképzését is, akik előzőleg az ugratás férfias változatában bizonyítottak, tudniillik ahogyan az idők változtak, egyre kevesebb sportoló akadt aki bevállalta volna az orosz rulettnek ezt a lovas változatát, és a sportág is elnőiesedett. Ma már csak elvétve találkozhatunk efféle igazi tökös csávókkal, helyette teret hódított a "természetes" változat, aminek pont az ellenkezője a lényeg, nevezetesen inkább fel sem ülnek, és ugratni is a földről tanítják a lovat. Volt is egy ilyen ismerősöm, aki "természetesen" mindent tudott amit más nem, csupán annyi elhanyagolható hiányosságot tudhatott magáénak, hogy a lovagolásban nem ismerte ki magát annyira. Így azután, amikor már kiképezte ugratásra a lovát, és a forgatókönyvben az a rész következett, hogy fel kellett ülni a rá, valami homokszem kerülhetett ebbe a tökéletes gépezetbe, mert a ló úgy rongyolt neki az ugrásnak, mintha kergették volna, ellenére annak, hogy az illető - mestere tanácsát híven megfogadva - soha nem fogta meg a szárat, illetve miután "nagyon ment előre" a jószág, így "természetesen" a csizmát sem ismertették meg vele. A csávóban végül is megvolt az alázat, mert megkérdezett mindenkit, hogy szerintük hol lehet a fogaskerekek között az a bizonyos homokszem, ám valamiért csak azokat a véleményeket jegyezte meg, amik egyetértettek vele, történetesen, hogy a "mester tévedhetetlen", a ló agyában keresendő a bogár. Így aztán amikor hozzám is eljutott kérdésével, válaszom hallatán hosszas kacagás vett rajta erőt, mert azt hitte viccelek. Azt válaszoltam neki tudniillik, hogy "azért rohan a lovad, mert nem megy előre"....!...Megy az előre b..zmeg, épp az a baj, hogy nagyon....!"

Ezt követően, a kiképzés lezárásaként, miután a "természetes lókiképzés" befejeződött, a lovat eladta mert nem szeretett volna világkupákat nyerni vele. Hát mit ad isten, olyanhoz került a jószág, aki hajlott a tanácsaimra, így az én feladatom lett, hogy átképezzem a "természetesből" "természetellenessé" a lovat. "Természetesen" azzal kezdtem, hogy mondtam az új tulajnak, hogy dobja el a lóval kapott használati utasítást, és felvettem a sarkantyút, ami "természetesen" a Magna Carta" szerint tiltó listán szerepelt, illetve rögtön egy másik szentségtörést is elkövettem mivel a szárat is a kezembe vettem. Eltelt néhány hónap, mire a lovat csatárból átképeztem középpályásnak, de ekkorra már olyan mértékben elrontottam, hogy csak akkor volt hajlandó előre menni ha odatettem a csizmámat, ráadásul állandóan száron ment, és ugrás előtt az istennek sem akart belefogni a szárba, hanem végig nyugton maradt, az ugrás után meg már képtelen volt elrohanni, rögtön fel lehetett venni, szóval nem, sorolom, volt baj bőven. El is vittük versenyre, jött is a gazdája, aki miután még soha nem látta a lovát száron menni, illetve nem tudta elképzelni, hogy sarkantyúval lehetne lovagolni, így azt nem ismerte meg. Aztán a pályán mégiscsak bizonyosságot nyert hogy ez nem az a ló....hihihi.....A végén azonban mégiscsak sikerült őt meggyőzni, elhitte, hogy ez az ő lova volt, és fejcsóválva távozott, azt hajtogatva magában, hogy "...ez nem természetes"....! 

Zárszóként álljon itt egy idézet egy olyan lovasembertől, akit ha nem mellőztek volna a maga idejében (A cucilizmusban tudniillik, akinek nem egyezett a véleménye a fősodorral - a mainstream-mel - annak akkor sem lehetett igaza, ha a világ legjobb szakembere lett volna, sőt inkább az ellenkezőjét csinálták.) talán én sem a "Szökellés" nevű hagyományőrző egyesületben kezdtem volna.

  "Sok ló megtévesztő menőkedvvel leplezi hiányos lendületét. A helyes lendületet tudniillik a lovas segítségei idézik elő...! Ezért kell a lónak először comb előtt lennie, mielőtt a lovaskéz velemenően elfogadhatja a ló támaszkodását."

 Az idézet Németh Dezső írásából - a Lovassport lótenyésztés 1969/5. számából, a "Tereplovaglás Kiskunhalason" című cikkből származik.