Köztudomású, hogy ebben a kérdésben, én a "zablás" oldalon foglalok helyet. Azért döntöttem mégis úgy hogy megosztom ezt a cikket, mert úgy gondolom, hogy a "zabla nélküliségnek" és bármilyen más alternatívának helye van a palettán mindaddig, amíg nem arról próbálják a többséget meggyőzni, hogy ez az egyetlen és oszthatatlan igazság. Másrészről mindaddig amíg asztalhoz tudunk ülni megvitatni problémákat, addig csak használhatunk egy ügynek, tehát üljünk az asztalhoz....! Andics Bernadett írása teljesen védhető, és szerintem nagyon helyesen "középen fut", a két tábor között. Egyik legeredményesebb, most már nyugdíjas díjugratónk Varró József elmondása alapján, az első három hónapban csak csak kengyel és szár nélkül lovagolhatott, majd amikor már úgy vélték, hogy tud ülni, foghatta meg először a szárat. Másik. Még Mezőkeresztesen a Szemere Csaba bácsinak volt egy olyan hackamoreja, aminek egyáltalán nem volt szára. Úgy nézett ki mint egy kötőfék, csak az orrfék bőrrel bevont vasból volt, amire még báránybőrt is tettek. Szóval használták már ezt is a háború előtt, az örkényi lovaglótanárok is, ha éppen úgy látták jónak. A lovas személyisége, karaktere, lovastudása, empatikus képességei (és még hosszan sorolhatnám) mind befolyásolják, hogy a lovas miképpen "használja" a lovat, egyáltalán, mint gondolkodik felőle. Tény és való, hogy a ló szájában idegen a zabla, viszont valljuk be őszintén, hogy ugyanilyen idegen a hátán ülő lovas is. Bármilyen kérdés merül fel a lóval kapcsolatban, helyesen csakis a saját tapasztalatai alapján dönthet az ember. A kommentelők többsége még "igazi" lovat sem látott, különben tudná, hogy az embernek oka lenne félni a lótól, vagy legalábbis nagy tisztelettel kellene közeledni hozzá, hiszen még úgy is tud komoly sérülést okozni, hogy az egyáltalán nem áll szándékában. Szóval csak azt akarom mondani, hogy nem léteznek oszthatatlan igazságok, kinyilatkoztatások, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy ezekről előbb utóbb kiderül, hogy csupán demagógiák és féligazságok, melyeket olyan emberek emelnek piedesztálra, akiknek a tudása, tapasztalata hiányos, rosszabb esetben valamiféle érdekük húzódik a háttérben. A világ, ezen belül a lovasvilág millió színből áll össze. Ennek a színkavalkádnak az egyik színe a zabla, a másik meg a zabla nélküli, a nyereg nélküli és a nyereggel, nyakmadzaggal vagy minden nélkül, és lehetne vég nélkül sorolni. Az hogy ezek közül az adott korban melyik élvez több prioritást, sok minden befolyásolja, de leginkább az hogy mire, hogyan használják a lovat. Tévhit azt gondolni, hogy régen nem becsülték meg a lovat, hiszen drágább volt mint egy ember élete, ezzel együtt törekedtek a jólétét is biztosítani. Ennek még építészeti nyomai is vannak például Salzburgban két lómosó és úsztató medence is fennmaradt, és turista látványosságként szolgál a ma emberének. Íme Andics Bernadett írása a zabla nélküli lovaglásról :

Ördögtől való?

Egy „zabla nélkül lovagló” gondolatai a zabla nélküli lovaglásról – nem feltétlen annak védelmében...

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy csekély bölcsességünkre támaszkodva,  minden erőnket összeszedve ítélkezzünk, és bármilyen helyzettel megbirkózzunk. Ez gonosz, önközpontú gondolatokat állít a sors útjába és bűnné válik . Kívülálló szemével nézve, ez a fajta bölcsességünk hitvány, gyenge, szűklátókörű, mi több, túl tompa ahhoz, hogy szabadon cselekedjünk. Ha nem jut eszünkbe valami igazán fontos gondolat, jobb, ha egy bölcs emberrel tanácskozunk. A bölcs, akinek nem a saját ügye az eset, önzetlen és őszinte ítéletet hozhat, amely mindenképpen elfogadható. Az ilyen ítélet szilárd és meggyőző hatással van másokra; olyan hatalmas fához hasonlatos, amely számtalan erős gyökérrel kapaszkodik a talajba. Míg az olyan ítélet, amelyet az ember korlátozott bölcsessége hozott, a csupasz mező végtelen ürességében magányosan álló fához hasonlítható.”

                                                                                                              (Jamamoto Cunetomo – Hagakure – részlet)

 Általában zabla nélkül lovagolok, bár mielőtt ’letettem’, zablával lovagoltam. Nagy örömömre szolgál, hogy egyre többet olvasok magyar nyelven is a zabla nélküli lovaglásról, s még jobban örülök annak, hogy egyre többen ’fedezik fel maguknak’ Dr. Robert Cook írásait, munkásságát.  Dr. Cook személyesen állt mellém, amikor pár évvel ezelőtt a lovas parasportban, kérelmeztem a zabla nélküli kantározások alternatív használatát. Kérésünk  a F.E.I. részéről süket fülekre talált. Az idős brit állatorvos cikkei nyomán már hazai fordítások, írások is születnek, ám a zabla nélküli lovaglás mikéntjére, egy esetleges váltás nehézségeire nem mindig hívják fel a figyelmet, ahogyan arra sem, hogy semmi sem fekete-fehér, s még a zabla sem (mindig) ördögtől való (ahogyan a patkó sem egészséges a ló számára, de van, hogy elkerülhetetlen, gondoljatok csak pl.egy fiákeresre...) Saját lovaimat magam is a Dr. Cook által  kifejlesztett Bitless Bridle (továbbiakban BB) kantárral lovagolom, lovasaim is ezzel dolgoznak. Edzésen, edzőm lovain, zablával lovagolok,  s pont a lovaglástanulásnak, rendszeres munkának, és edzőm hozzáállásának köszönhetően mára már talán elmondhatom, hellyel-közzel nem okozok fájdalmat. Ez azonban nem mindig volt így... Elkötelezett híve vagyok Dr. Cooknak, több, mint hét esztendeje dolgozom zabla nélkül, mégsem gondolom, hogy ez minden esetben lóbarát és fájdalommentes, s mindenekelőtt, biztonságos megoldás. Sajnos nem minden lóra, nem minden lovasnak, s nem minden célra alkalmas a zabla nélküli kantározások használata

Dr. Robert Cook kutatásainak többsége a zabla használatának, s a szűk keretben történő lovaglásnak káros következményeit bizonyítja. Eredményei száz meg száz ló vizsgálata és boncolása nyomán születtek. Anatómiai-biomechanikai alapokon nyugvó következtetései tagadhatatlanul helytállóak, s minden lovasnak, lóbarátnak illene azokkal megismerkedni. (Itt ezekre nem térek ki bővebben, az interneten szinte minden cikke hozzáférhető, olvasható.) Az állatorvos szerint a ló szájában a zabla számára nincs hely, a zabla a ló számára ’idegen test’. Valóban, még egy csontos, csupasz lókoponyát kézbe véve is megtapasztalhatjuk, hogy a zabla – egy női középső-ujj vastagságú csikózablát véve példának – éppen hogy elfér, s akkor még hol vannak a lágyrészek!  A’zablarés’ alsó állkapcsi része, a hordász, valóban igen keskeny, nyálkahártya-borítása vékony.  A hatalmas, húsos nyelv tele van idegvégződésekkel, érhálózatban gazdag, legalább annyira érzékeny, mint az ember nemi szervei.

Ám a fejet ellátó ereket, idegeket és a légutakat nemcsak a zabla, de a helytelenül megválasztott vagy csatolt kantár is irritálhatja.(Erről elég ritkán esik szó, pedig webszerte’ jönnek szembe a slendriánnál’ is slamposabb, s a csutkára húzottnál’ is szorosabb kantározások, orrszíjak...) Az állat puha orrjáratait ’kitűnően’ el lehet szorítani egy helytelenül csatort orrzóval. Ezt talán a ma már egyre kevésbé  használatos hannoveri orrszíjal a legkönnyebb elkövetni. Ugyanilyen hatású a kombinált orrszíj, ha az orrzó mélyen csatolt, s ennél fogva a segédorrszíj már a puha, porcos részeken fekszik. ’Ügyesebb’ lovasok mexikói orrfékkel is képesek ugyanerre, ami pedig, kialakításától fogva, kíméletesebb az orrjáratokhoz, mint az első kettő. De a zabla nélküli kantározások – helytelen használat, csatolás mellett – szintén akadályozhatják a légzést. A mechanikus hackamore – melyet jómagam nem is sorolnék a valódi zabla nélküli kantárok közé – túl mélyen csatolva nemcsak az orrjáratokat szoríthatja el, de még a ló orrát is eltörheti! Egy túl mélyen csatolt BB, ’virág-hackamore’ , ’Glücksrad’  - ’szerencsekerék, indián hackamore, szintén könnyen kiszorítja a ’szuszt’ a lóból. 

Tagadhatatlan, hogy a zabla a szájban – „idegentestként” rágásra ösztönöz, ez pedig az emésztési folyamat első lépése, a ló nyálzik, de a nyálát nem tudja nyelni a munkához szükséges egyidejű, forszírozott levegővétellel párhuzamosan, a tetejébe még az emésztést beindító lámpácska is kigyullad a fejében... Mint zabla nélkül lovaglót, meggyőz az érv,  mégis megvakarom a fejemet, amikor zárt szájjal ’dolgozó’ lovakat látok, s olyat is, hogy  ló szája sok esetben éppen’ hogy nedves, esetleg egy keskeny csíkban habos. Akkor hát létezik ’arany középút’? Én azt gondolom, igen... Nem elsősorban a zabla használata, hanem a túlzott feligazítás/ vagy mélyre lovaglás melletti egyidejű ’szűk tarkóval’, ’szűk torokkal’ lovaglás, ami káros, megtöri a légutakat s akadályozza a ló légzését! Érzéketlenebb lovasoknak még zabla nélküli kantározás mellett is sikerülhet szűkre, vonal mögé lovagolni lovukat!

A kierőszakolt feligazítás és a ’torokban szűk’ lovaglás a nyelvcsont ’gyötrésével’ negatívan hat a mozgás egészére, elsősorban az egyensúlyozásra. „A tarkó hajlítottsága, melyet a zabla által oly` könnyű elérni, egy másik oka a felső légutak elzáródásának gyors mozgások során.” – így szól egy magyar fordításban nemrégiben megjelent cikkben Dr. Robert Cook – igaz, ’csak idézésben-fordításban’...  Remélem, hogy csak a szöveg forrásául szolgáló külföldi lovasmagazin idézi rosszul Dr. Cook szavait. A hajlítás önmagában még nem káros!  Ám a túlhajlítás, szűk keretben, ’tarkóban,- torokban összecsomagolva’ történő lovaglás nemhogy ’gyors mozgások során, de már lépésben megtöri a légutakat. Nem egy lovast látni, akinél már a lépésben való belemegítés is ’lehajlítva’, túlhajlítva, vonal mögött történik...

A zabla nélküli kantároknak sem mindegyike ’lóbarát’, s nem minden kézben kíméli a lovat. Ebben a tekintetben semmiben sem különböznek a zablától. Ha a zablát egyfajta kompromisszumnak, vagy a szársegítségeket finomító eszköznek fogjuk fel, használatát nem tekintjük ördögtől valónak, egy egyszerű, csuklós csikózabla,  gumizabla, az emelő hatással nem rendelkező zablatípusok érző, független kézben nem okoznak több kárt, mint egy zabla nélküli kantár – „fakézben”. Fontos még megemlíteni, hogy a zabla nélküli kantárok között is vannak emelő hatásúak, ezek az orrcsontra és a szájgödörre ugyanolyan hatással lehetnek, mint egy jóféle mechanikus hackamore! (pl. virág-hackamore,’Glücksrad’). Az ’indián hackamore’ is az  állgombóc mögötti puha, érzékeny gödörben kereszteződik! A helytelenül felhelyezett BB az alsó állkapocs egyik fontos anatómiai képletét, az ’arcot’ ellátó nagyartéria és véna (a. et. v. facialis.) kilépésének helyét dörzsölheti, nyomhatja. A ló számára nem megfelelő bosal a szó szoros értelmében gyűri az orrhát bőrét! A csomózott kötőfék nem lovaglásra, földi munkára való Még a legártatlanabb, leginkább lóbarátnak látszó kantározási mód is tud fájdalmat okozni!

Van még valami, amit sokszor elfelejtünk – az ember, kézhasználó’ lévén, kezét a szárakkal nem csak kommunikációra, hanem sok esetben fenyítésre is használja. Hányszor látni durva szájtépést’, belerángatást, reszelést’... Akaratán kívül is okozhat fájdalmat még a legtapasztaltabb lovas is, pl. ha ’egy ugrás rosszul jön ki’, vagy ha a ló nem várt, hirtelen mozdulatot tesz. A  lovas kezébe addig nem való zabla, míg ülése és keze egymástól nem függetlenek, azaz – lebutítva – kezét egyensúlyozásra, kapaszkodásra használja! Tanuljon meg a lovas  zabla nélkül lovagolni, függetlenül ülni és segítségeket adni, csak ezután adjunk zablát a kezébe! Szomorú látvány a lovasiskolákban a könnyűügetni éppen csak, hogy tudó kezdő, aki ’minden felálláskor akaratlanul is beletép a ló szájába, miközben bőszen pálcázza, mert „a lusta dög nem megy eleget előre”...

 A fiatal ló képzését egyre többen kezdik zabla nélkül. Ehhez hoszabb időre, türelmesebb előkészítésre van szükség a földről - a lónak hangjelekre, gesztusokra biztosan kell teljesítenie a lovas, kiképző kéréseit, mielőtt a lovas felülne a hátára ’Példának okáért, amíg egy ló nem áll meg a földön,  szóra, mindhárom jármódból, ne is gondolkodj a felülésen!’ A zabla nélküli kantárral (és a kapicánnal) már földről is megtaníthatók a (szár)segítségek (ám, ha helyes a kiképzés, ugyanez mondható el a ’hagyományos útról’ – azaz a zabla használatáról is).

Gyakori tévhit, hogy a ló mozgásához, ’testéhez’ a zablán át vezet az út. Nemcsak korunk betegsége ez, gyerek,- süldő lovasként még sokan a ’lehajlítás’, a ’támaszkodás’ szentségében nőttünk fel. Gondoljanak visssza, akik versenyeznek, hányszor lépett oda az edző a pálya szélén várakozó lóhoz start előtt, s ’igazgatta’ a zabla mozgatásával ’támaszkodásba’ a ló fejét?! Hány ’eladó lovas képen’ van a ló nyaka karikába hajlítva, csak ’mert úgy jobban mutat’? Valóban, a gömbölyű formákat mutató, dinamikus ló vonzóbb a szemnek... Tapasztalatlan, fiatal lovasok, serdülők igyekeznek ’kereken lovagolni’, sokszor sok kézzel és segédeszközök használatával, csak mert példaképeiktől így látták... A ’támaszkodást’ sohasem szabad eszközösen kierőszakolni! Tudom, most sokan kinevettek, de kellő időt adva a lónak, szakszerű és bőséges tornáztatással, gimnasztikával,  egyensúlyának-ügyességének-hajlékonyságának fokozatos fejlesztésével a ló önmagától is rátalál a ’támaszkodásra’, vagy inkább az egyensúlyra, az önhordásra. A sportlovak képzésekor, belovaglásakor sajnos gyakran sürget az idő – ám a tapasztalt és érző lovas ekkor sem a mielőbbi látszateredmény elérésére használja a zablát és a segédszárat (ezt csak átmenetileg!), hanem, hogy a lóval rövidebb idő alatt megértesse szándékát.

Még egy tévhit a zabla használatával kapcsolatban – a támaszkodási, irányítási, ’száj’-problémákat támasztó vagy energikusabb, ’karakteresebb’ lovat ’erősebb’ zablával kell lovagolni. Már kisgyermekek, kezdő lovasok alatt is látni pelhamzablát, ’Pessoát’ viselő lovakat (kicsi a lovas - nagy a ló, így ’könnyebben elbír vele’) s sokan azért lovagolnak ’nagy’ zablával, mert a lovat ’nem lehet másképp megfogni’. A fenti problémák szoros kapcsolatban vannak a ló tartás,- és használati módjával, a részére biztosított mozgáslehetőséggel, a takarmányozásssal, a lovas technikai tudásával. Nem árt ezeket sem felülvizsgálni, mielőtt az eszközökből választanánk!

Úgy gondolom,  szabadidőlovas-berkekben elsősorban a a fentiek miatt szkeptikusak egyre többen a zabla használatával szemben... Magam úgy vallom, egy megbízható hobbiló ’ellovaglásához’ nem szükséges feltétlenül zabla. Ám hivatkozhatunk állat-ember bizalmára, a lovas jártasságára, a körülmények sokszor rajtunk kívül állnak. Még a legmegbízhatóbb ló, a legjártasabb lovassal is kerülhet olyan helyzetbe, amiből könnyen lehet baleset. A zabla-nélküliség barátai ilyenkor azt mondják, ’ha akar, a ló zablával is elvisz’, ám ha zabla nélkül történik meg a baj, mások egyből arra fogják, hogy ’a ló nem volt rendesen felkantározva’...

Tászler Melinda egy, nemrégiben megjelent Facebook-bejegyzését idézném:

„Senkit, ismétlem senkit ne biztassunk arra, hogy alapok nélkül levegye a kantárat, kötőféket a lováról... És még inkább ne menjenek így terepre!! A szabadon való foglalkozás, a felszerelés nélküli munka egy visszaigazolás, mely kontrollált körülmények közt hivatott ellenőrzést adni. Logikus, ha megy minden felszerelés nélkül, akkor felszereléssel ugyanaz a kapcsolat és így csak precízióra kell az eszköz. Magyarul: Ha egy vágta-állj átmenet megy kantár nélkül, akkor nagy eséllyel kantárral ugyanez a finom segítség elérhető, nem kell tépni a száját, hogy megálljon (és fordítva is, ha jó a képzés). 
Viszont senkinek eszébe se jusson csak úgy terepre menni felszerelés nélkül. VALAMI legyen a ló fején. Vannak kivételek (amivel nem értek egyet, de mindenkinek minden a saját felelőssége) de ők sem tehetik meg, hogy erre buzdítanak másokat! Mert felelőtlenség! A ló elméjét lehet fürkészni, de mikor a külső adottságokon műlik minden, akkor nem azon múlik. És ne említsük, hogy "kimegyünk terepre nyakmadzaggal, de csak lépünk, mást még nem merünk" ..és ha megijed!? Hogy kontrollálod?! 

Ugyanez: versenyre olyan embert vigyünk aki 3 jármódban BIZTOS... Aki nem tud vágtázni az ne menjen versenyre, mert ha megijed a ló és beugrik, mit csinál? 
További példa: munkába menet láttam, hogy egy kutya gyönyörűen ment a gazdája mellett szabadon. De mikor az úthoz ért, rátette a gazda a pórázt. Mert mérsékli a balesetveszélyt, félti a jószágát és felelősségteljes! 
Nem a szakmai munkában, nem a lovamban nem bízom, hanem a körülményekben. Bárki, alapok nélkül NE menjen terepre! És ez felszereléses lovaglásra is igaz! De még karámban se lovagoljon felszerelés nélkül, mert nem tart ott! 
Minden az alapoknál kezdődik!”

Olyan lovasember szájából, aki lovaival eszközzel és anélkül is, a legkülönbözőbb feltételek és körülmények között is lóbarát módon, kiegyensúlyozottan és nagy biztonsággal dolgozik, még inkább megszívlelendő a fenti jó tanács!

 Vannak olyan feladatok, ’használati célok’, melyekben a lovas egyértelműen a nehezebb utat választja, ha a zabla nélküli lovaglás mellett dönt. A videókon és képeken látható ’nagypályás díjlovak’, melyek zabla nélkül is „a mai bíráskodás szempontjainak megfelelő keretben” mozognak, általában ’demonstrációs céllal’ vannak ’lekantározva’, kiképzésük, napi munkájuk zablával, sőt, nagykantárral történik. A magasabb oszályokban vannak olyan nehézségi fokú, precizitású feladatok, melyeknek tökéletes végrehajtásához nem elég a zabla nélküli kantár! Egy A, esetleg L-osztályú díjlovaglásban még elképzelhető, hogy ’oda tud érni’ pl. egy BB kantárral képzett és lovagolt ló, ám magasabb osztályokban ez már nem elegendő. Gátversenyen, ügyességi,- engedelmességi versenyszámokban és díjugratásban – elsősorban Nyugat-Európában és a tengerentúlon, s amatőr szinten már egyre szélesedik a zabla nélküli kantározásokat használók köre.

Néhány jótanács, pusztán saját tapasztalatból, mielőtt bárki is ’gondolkodás nélkül’ megválna a zablás kantárjától:

• ’Zabla nélkül az lovagol, aki zablával nem tud!’ – mondják a zabla nélküli kantározások elvetői. Erre sokszor valóban megvan aTop of Form

z okuk – tisztelet ezúttal is a kivételnek...  Egyetlen ’lóbarát’ kantározási mód, váz nélküli nyereg nem helyettesítheti a lovas érző, független ülését! A legtöbb, amit a lovas lova jóléte és saját biztonsága érdekében tehet, hogy megtanul fájdalommentesen, a ló és maga számára is kellemesen, kényelmesen lovagolni. Ehhez pedig szorosan hozzá tartozik a kéztől független ülés és a finom szárvezetés!

• a zabla nélküli és a hagyományos felszereléssel való munka kicsit talán úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a szőrén és a nyeregben történő lovaglás. A lovas óhatatlanul másként használja segítségeit, elsősorban a testömeg,- és szársegítséget. Éppen ezért nem biztos, hogy aki csak zabla nélkül lovagol, az ugyanolyan érzéssel és ugyanolyan precízen bánik a szárral, amikor esetleg zablás kantár van a kezében és fordítva. Saját tapasztalatból tudom, hogy bizony amikor hosszú időn keresztül csak a zabla nélkül lovagolok, edzésen, zablás kantárral, bizony előfordulnak szárvezetés-beli és üléshibák.
• A zabla nélküli lovaglás

is korrekt (még ha a kantár típusától függően a hagyományostól eltérő) szárhasználatot, testtömeg,- és csizmasegítségeket kíván, ha lehet ilyet mondani, a lovasnak talán még tudatosabban kell bánnia a testével, mint zabla mellett. Ennek ellenére az ember óhatatlanul is jobban igyekszik testtel többet ’besegíteni’ (kivéve érzékeny vagy már ’finomra lovagolt’ lónál, s érző, független ülésű lovasnál), így zabla nélkül lovagolva is hasznos dolog az ülésiskola, a korrekció, sőt (még ha nem is a saját lovon), a hagyományos felszereléssel való lovaglás is, oktató, edző vezetése mellett. A zabla nélkül lovaglás sem lehet ’slendrián’, itt is törekedni kell a korrektségre, s amennyiben a feladat megkívánja, a precizitásra is!

- a zabla nélküli lovagláshoz feltétlenül szükségesek a biztos földi alapok. Mire a felülésre kerül a sor, a ló hangjelekre, gesztusokra maradéktalanul teljesítse lovasa kérését – nem csak a körkarámban!!!

•  a környezet és a külső körülmények nagyban befolyásolják a zabla nélküli kantározások használatát, ahogyan a ló használati célja, feladata is. Zárt karámban, pályán egyértelműen más lovagolni, mint pl. forgalmas úton vagy terepen! A hajtásról nem is beszélve, külföldön ugyan már elvéltve látni amatőr hajtókat, zabla nélküli – BB – kantárral. Még a lovasában mélyen bízó, együttműködő és kiegyensúlyozott ló is kerülhet olyan helyzetbe, ahol akár kontrollálhatlanná is válhat! Változatos körülmények között történő munkával, idegenben történő ’teszteléssel’, verseny,- vagy bemutató-szituációkkal, érzéketlenítéssel csökkenthető a balesetveszély, ám teljes mértékben nem kapcsolható ki...
• kezdő lovasok, gyermekek oktatásakor a zabla nélküli kantározások használata biztonsági és etikai kérdéseket vet fel. Jómagam zabla és kikötőszárak nélkül dolgozom, ám hallottam kollégától, hogy ’muszáj feltennem a zablás kantárt és a gumis kikötőt, mert ha a gyereknek csak a haja szála is görbül...’! Mindenki maga döntse el, hogy milyen eszközt használ, ám a hagyományos lovasoktatásban és a hippoterápiában ma még kimondatlanul is megkövetelik a zablás kantározást és a kikötőszárak használatát.
• ha egy ló, lovassal a hátán, balesetet okoz, felelőssége ma még más súllyal esik latba, ha hagyományos kantározást használ, mint ha zabla nélkül lovagolt volna. Külföldön, ahol a lovas felelőség,- és balesetbiztosítása jóval professzionálisabb és több mindenre terjed ki, eleinte nem is kötöttek biztosítást zabla nélküli lovaglás esetére. Ma már külön kitérnek a zabla nélküli lovaglásra, a dámanyereg használatára, vezetéklovazásra, kézen vezetésre – s természetesen mindezekre köthető biztosítás...
• a zablával lovagolt ló ’átállítása’ zabla nélküli kantározásra nem megy egyik pillanatról a másikra! Az is meglehet, egy darabig párhuzamosan/együtt kell használni a kettőt – erre a célra léteznek olyan „kantárfejek” (pl. egyes Barefoot modellek) melyek mindkét használati módra alkalmasak!
• a ló zabla nélküli betanítása, belovaglása nagy felelősség. Jómagam átmenetileg, pár alkalommal azért tettem zablát fiatal lovam szájába, mert ’ha valamilyen okból szétválnak útjaink, legalább ismerje az eszközt. Ma még kevesebben lovagolnak, lovagolunk zabla nélkül, mint zablával. Mindegyikünk életében adódhat olyan helyzet, hogy ló és lovasa útjai elválnak. A zabla nélkül lovagolt ló – egy többségében még hagyományos felszereléssel ’működő’ lovasvilágban - dolga nehezebb, mit a hagyományos módon lovagoltaké, gondoljunk erre, amikor a betanítás, belovaglás után végleg a kizárólag zabla nélküli lovaglás mellett döntünk...
• A lovas keze sem zablával, sem zabla nélkül nem büntethet! ’Kézhasználók’ lévén erről sajnos sokszor megfeledkezünk. A zabla nélküli kantár használata sem menti fel a lovast, ha az állatnak tudatosan okoz fájdalmat...

 Egy szó, mint száz – a zabla nem ördögtől való, bár igaz, ’szükséges rossz’, a ló szájának ’nem kellemes’, hely sincs nagyon a számára, s használatához szükségeltetik némi lovasérzés és tapasztalat. Büntető,- és kínzószközzé könnyen válhat, bár úgy gondolom (személyes tapasztalatból mondom), ha a lovast elfutja a pulykaméreg, zabla nélküli kantározással is fájdalmasan ’meg lehet tépni, rángatni a lovat’. Megfelelő lovaglástudás hiányában a ’lóbarát’ felszerelések is csak ideig-óráig segítenek, az ülésiskola, a folyamatos önképzés és lovaglástanulás kikerülhetetlen.

Dr. Robert Cook életcélja és munkássága nem az, hogy ’összeugrassza’ a ’két oldalt’, amit nem egyszer látunk a lovasvilágban, gondoljunk csak a patkolás-kontra-mezítláb kérdésre. A zabla helytelen és kegyetlen használatával súlyos, maradandó („testi-lelki”) elváltozásokat, sérüléseket, komoly fájdalmat képes okozni a lovas, ez tagadhatatlan tény, s az utóbbi években egyre nagyobb nyilvánosságot, szót kap. Éppen a díjlovasnégyszög tájékán bukkannak fel azok a ’tünetek’, melyek ellen az idős állatorvos foggal-körömmel harcol, s melyeket a nemzeközi lovasszövetség, a F.E.I. a mundér becsülete védelmében, a szabálykönyvre hivatkozva, ma még többnyire nem vesz tekintetbe. A ló és lovas harmóniáját, együttműködését és a legfinomabb végletekig történő kiképzés csodáját szomorúan hazudtolják meg a sokszor köztiszteletben álló, ’nagy nevek’ alatt szenvedő négylábúak. Az égbekiáltó, nem egyszer állatkínzásig fajuló esetek láttán nem csoda, hogy egyre több lovas áll kritikusan a zabla használatához. A rossz példára való hivatkozás helyett azonban inkább több olyan lovasra lenne szükség, akik akár zablával, akár anélkül, fájdalommentes, humánus lovaglást, akár versenyzést is – tudnak felmutatni...

Köszönöm  állatorvosomnak, Dr. Tornyi Katalinnak, hogy írásomat átolvasta, szakmailag ellenőrizte. Szintén köszönet Tászler Melindának, hogy hozzájárult gondolatai ’felhasználásához’, valamint Panyi Györgynek, aki profiként, sportlovasként szintén átolvasta, véleményzte, s hozzászólásaival mintegy megadta a lendületet ennek az írásnak a megszületéséhez...