Kezdjük egy szófordulattal....! "A pénz hiánya nem következésképpen jelenti az értelem hiányát is, viszont a megléte sem jelenti azt, hogy attól már okos is vagy...!" Természetesen ez a mondás a "pénztelenek" szemszögéből íródott, a "pénzesek" fordítva gondolják, de a valóságban mindkét oldalon található ilyen is, olyan is. Elég baj az ha valaki anyagiak híján van, de még azzal is veri a sors, hogy az "intellektuális haszonszerzést" is nélkülözni kénytelen, az már nagy kihívás az élettől....hihihi...! Pedig nálunk lovasoknál sokan szeretik a kihívásokat, legalábbis a nap mint nap tetten érhető Facebook posztok ezt látszanak erősíteni, de nem észt akarok osztani, hanem inkább bemutatnám hogyan próbáltuk meg mi annak idején, kevés pénzből "okosba" megcsinálni a lovastáborainkat. 

Az elsőt 1999-ben csináltuk, jóllehet nekünk eszünkbe sem jutott a Tomával ilyesmi. Akkor még semmi sem volt szabályozva, csinálhatott mindenki amit akart. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, és túlnyomó többségük úgy gondolta, hogy a lovagolásho'  nem ész kell hanem ló. Tudni kell, hogy mi nem ebből akartunk megélni, amikor is odacsapódott hozzánk a Katus Gyuszi, akinek volt három lova otthon, de már szembesült nehézségekkel, és rájött, hogy ezt is mint minden mást meg kell tanulni. Odaszegődött hozzánk, odahozta a lovait is, ezzel együtt segített menedzselni a dolgainkat, mi pedig segítettünk neki a lovas dolgok megismerésében. Az ő ötlete volt az első halomi lovastábor, s miután elfogadtuk az elképzeléseit, ő szervezte meg a hirdetéstől kezdve az ebédeltetésig mindent.A képhez: "Gyuszi" futószáraz a valaha volt első  halomi lovastáborban, saját lovával Csitrivel, Cimbi és Fergeteg anyjával akiket mi segítettünk neki belovagolni. Később ezzel a három lóval alapította meg a saját lovasiskoláját, miután "kijárta" a mienket. Nélküle semmire sem mentünk volna.

A lovastábor nálunk mindig a lóápolással kezdődött, illetve elmondtuk a gyerekeknek az alapvető ismereteket, amit általában minden lovasnak illik tudni. Ez után a ló felszerelését mutattuk meg, amit később felügyelet mellett maguknak kellett csinálniuk. A kezdéskor mindig két vagy akár több csapatra oszlottak, és a csapatok játékos teszteket töltöttek ki a lovak ismeretéből, beszámított a felszereltség helyessége, olykor a gyorsasága is. Ezeket mindig pontoztuk, és a nap  végén általában édességgel jutalmaztuk a győztes, és a helyezett csapatokat. A gyerekek részt vettek az istállómunkában, a lovak ellátásában, és a nap akkor ért véget, ha a lovak el voltak látva, le voltak ápolva. Szinte mindent ők csináltak, amire képesek voltak.

A képen én futószárazom a Székely Krisztát az Alin, aki egyébként biztos pontja volt a táboroztatásnak, bár amikor megvettem, még nem látszott rajta, hogy telihold idején "vérfarkassá" változik, és ahogy így visszagondolok, már a teliholdban sem vagyok biztos, inkább akkor lett emberevő, ha elmúlt a telihold....hihihi...A gyerekek meg voltak győződve róla, hogy olyan kis szeretni való "csillámpóni", amilyen a Barbi babának is szokott lenni, ám Ali hamar lebeszélte róla őket, hogy túlzásba vigyék a szeretgetését. Egyszer az ebéd utáni ejtőzést kétségbeesett kiabálás zavarta meg, mire beszaladtunk az istállóba, és látjuk ám, hogy Ali kergeti az egyik "hitetlen" kislányt a bokszban, tudniillik ő nem hitte el, hogy szereti az emberhúst, ezért bement hozzá simogatni. Ellenére annak, hogy mindenkinek nyomatékosan felhívtuk a figyelmét a dolgok ilyetén alakulásának lehetőségére. Természetesen ezek után megdupláztuk az "őrséget", rendkívüli állapotot vezettünk be, Alinak pedig kihirdettük a statáriumot. Ez is azt bizonyítja, ha okosnak képzeled magad, hamar tudsz magadból hülyét csinálni....hihihi....Ezt magamra gondoltam, mert nem vigyáztunk eléggé...! Ali későbbi részvétele a magyar lovassportban még okozott traumákat országszerte, miután a balesetem után megváltunk tőle.....hihihi...Ma talán Romániában eszi a nyugdíjasok kenyerét, a nyugdíjasok meg jobb híján legelnek....hihihi....szerintem...

A hét végén, vagy amikor tehettük, bemutatókat tartottunk a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. Törekedtünk arra, hogy mindenki elégedetten távozzon, ha már egyszer "elfelejtettünk" aranykilincset  venni a kapura. Nagyon sokan jártak vissza, egészen addig, amíg eljött a továbbtanulás ideje, ami általában, nálunk legalábbis a táborozós idők végét jelentette.

Akik éppen nem lovagoltak, azokat kézműves dolgokkal foglaltuk le. Az egyik legnépszerűbb dolog, a törött pálcák felújítása maradék bőrökből, amit egy közeli kárpitos üzemből szereztünk be ingyen, mint hulladékot. A képen Szabó Ajsa büszkélkedik, saját gyártmányú, újrahasznosított pálcájával....Na jó, néha besegítettünk mi is ha elakadtak....!

A tábor legnépszerűbb alakja "Józsi" volt (középen).  Józsival mindenki szívesen pózolt, miután ünneplőbe öltöztették.  A józsi egyébként - a legenda szerint - a tanya szelleme volt, és olykor elosont az ablak előtt, de mire kinéztünk, már csak a hűlt helyét láthattuk. Ezt neveztük mi el a Tomával Józsinak, majd később egy szobrot is állítottunk neki az udvar közepén. Józsi szobra is hű volt a tradíciókhoz, mert előfordult, hogy ha éppen Mohácson voltam felhívtak, hogy "Látom kint vagy még, beugrottam egy kicsit dumálni, de a kutyáktól nem merek beljebb menni, gyere már ki a kapuhoz....!" Mindig hosszú időmbe telt a magyarázkodás, mire meggyőztem az illetőt, hogy az akit látott nem én vagyok, hanem a Józsi, aki koszt és kvártélyért cserébe, ingyen vállalta az éjjeliőrséget. Elég olcsó munkaerő volt, bár néha öltöztetni is kellett....hihihi....!

A tábor legvadabb lova, akinek hátán gyakran tartottunk rodeó leckéket. A képen azt mutatom a gyerekeknek, hogy miképpen kell veregetéssel megnyugtatni a bepánikolt lovat. A megnyugtatás annyira sikerült, hogy szóltam az Albinak, hogy "hajtaná már egy kicsit előre ezt a derék jószágot, mert az visszaélvén a bizalmammal, egy tapodtat sem akar előre menni"...! 

Vigyázz, elöl harap, hátul rúg...! Mindig szólj neki ha hátulról közelítesz, nehogy megrúgjon....! Andris komolyan vette a felszólítást....! Ebből is látszik, nálunk mindig komoly oktatómunka folyt, ennek ellenére nem azt tűztük ki célul, hogy mindenkit megtanítunk lovagolni, sőt inkább azt hangoztattuk, hogy ez az idő arra elég, hogy a gyerek megkedvelje a lovaglást. Fő célunk, az idő hasznos, élvezetes és tanulságos eltöltése volt, még ha néha ennek érdekében az ember felvállalta is a "bolond" szerepét. 

A "sheriffes" játék. A "sheriff" ült a lovon, és miközben el volt foglalva a lovával, a banditák kiszöktek a börtönből. Elindult hát, hogy megkeresse, és élve vagy halva visszahozza őket, akár még a pokol fenekéről is. A gaz banditák azonban jól elbújtak, jó szemű "sheriffnek" kellett lennie annak aki el akarta fogni őket.  Egy oszlopra egy csengőt szereltünk fel, és a banditáknak észrevétlenül el kellett érniük a csengőt. Amennyiben egy bandita elérte és megszólaltatta a csengőt, a "sheriff" "meghalt", és a győztes bandita lett az új "sheriff". Ha viszont a "sheriff" időben észlelte a támadást, lelőtte a gaz banditát, a hullájukat pedig a régi börtönben tárolta addig, amíg új játék nem kezdődött, amikor is a "hullák" ismét megszöktek. "Walking dead"....hihihi....!

Patkódobás lóról vágtában. Aki bemutatja Szabó Zója, Ajsa nővére. Mindketten évekig jártak vissza. Természetesen mindenki olyan jármódból dobott amit még biztonságosan meg tudott valósítani. Ha lépésből sikerült, akkor sem nevette ki senki.

Voltak, akik a földről harcoltak a "gonosz ellen......A képen Póli Matilda, akinek később tizenhárom évesen jelent meg az első könyve, aminek azt a címet adta, hogy "Futótűz - A csikó, aki tűzben született".....! Ő is addig járt vissza, amíg ki nem "öregedett". Amikor Írországban voltam, már csak ennek az egy csapatnak tartottunk tábort, de rájuk mindig szakítottunk időt.

....és volt aki a kopjatörést választotta. Egy biztos, a gyerekekkel mindig foglalkozni kell, az bele se kezdjen aki azt hiszi elég fogni a futószár végét, és "nyomd le a sarkad", meg "húzd ki magad" vezényszavakat kiabálni. Ebbe nem csak a gyerek fárad bele, hanem az is aki a futószár végén áll. Ennél rosszabb variációt nehéz elképzelni.

Mit lehet tenni ha nagy a gaz...? Hát utakat vágni bele, és elnevezni sejtelmesen "Kis labirintusnak"....hihihi....És ha majd látod, hogy a gyerekek mennyire örülnek neki, eszedbe jut, hogy milyen jó, hogy nem szártépőztetted le.....

Kincskeresés a sötét birodalmában, ahol csak úgy lehet tovább jutni, ha újabb és újabb rejtvényeket oldanak meg a "kalandorok". Ez igazi csapatmunka, a végén mindig megtalálják az arannyal teli ládikát, és még az sem szegi kedvüket, hogy az arany hamis, belülről tiszta csokoládé.

Itt egy hamisítatlan, bár kicsit összetákolt "hajítógépet" látunk működés közben, amint éppen támadja a háttal álló "ellenséget". Akit eltaláltak kiesett, és a két csapat felváltva lőtte egymást, egy "gumilabda" fantázianevű, rendkívül életveszélyes lövedékkel.

Az íjászkodás is jó időtöltésnek bizonyult. Ilyenkor ha már jól lőnek a gyerekek, lehet párbajt játszani, ami ugyanaz mintha pisztolyod lenne, csak éppen íjjal lőnek. A szabályok a következők. Mindkettőnek a másik célpontját kell lelőnie. Egymás mellett állnak leengedett íjakkal, és visszaszámolást követően, parancsszóra lőnek. Aki előbb találja el a másik célpontját az jut tovább.

A napnak addig nem volt vége, amíg a lovakat rendbe nem tették.  Ez nyáron a mosást jelentette, ezt követte egy félórás legeltetés, amit mindig az aznapi legjobbak végezhettek......

....és folytathatnám még, de ennek a mesének sosem lenne vége....!