Ezt a levelet (emailt) a Fészen kaptam Melinda Tászlertől. Eddig még nem voltunk ismerősök a neten sem, soha nem találkoztunk, véleménye teljesen független az enyémtől. Csupán annyit tennék még hozzá elöljáróban, hogy bár ő teljesen más műfajt művel, mégis a "lovas"-ok útja, élete, nehézségei kísértetiesen hasonlóak. A tanulóidőt nem lehet megvenni, az iskolát mindig ki kell járni.....! Hát akkor olvassátok változtatás nélkül....! 

Üdv! Ugyan nem ismerjük egymást, de néhány írásodba (bocsánat a tegezésért, ha zavar legközelebb nem teszem) már bele-bele olvastam. A mostani írásodhoz csak annyit tennék hozzá, hogy :
Én igyekszem mint szabadidomító tevékenykedni, mert ebben lelem örömöm. Próbálom jól tenni a dolgom, tanulni, utánaolvasni és tudom, hogy naagyoooon messze még a vége (főleg látva a külföldi színvonalat). „Földmunkázom” is, ülök lóháton, kantárral is, nyakmadzaggal is, edzővel is, egy lóval meg három lóval is szinkronban… . Én és szerintem minden szabadidomító így kéne legyen felépítve, mert aki szemzősen zablaellenes (és ezzel általában kötözködő) , az nem „hozzánk” tartozik. Aki hozzánk tartozik, az csendben csinálja a dolgát. Nagyokosokba és radikális lótutujgatóba én is belefutottam, de olyanokról nem érdemes általánosítani, akiknek egy képzett lova sincs. De elérkeztünk szerintem egy új szakaszhoz, azaz a virtuális lókiképzőhöz. Értem úgy, hogy elég Fbra kitenni videókat a paciról, és már ezzel feljogosítja magát, hogy tanítson, kurzust és táborokat csináljon (és hívják is o.O ) . Pedig egy ló nem ló, és véleményem szerint akinek nincs tapasztalata – a szabadidomításon belül mondjuk bemutatós tapasztalata, azaz felkészíteni egy lovat egy élvezhető műsor bemutatására – az mit tudna tanítani? Mlyen érzést adhat át? Mire alapoz bármilyen megállapítást? Igazából arra jövök rá, hogy nekem sem kéne bemutatóznom, referenciát és tapasztalatot gyűjtenem, mert kvára senkit nem érdekel (lásd, Németországban jártam a lovaimmal és a kutyát nem érdekli, semmi plusz megkeresés nem származott belőle). Elég lenne itt Fbon megosztani mit csinálok itthon, nem kell száz kilométereket zötyögtetnem a lovaimat, felvállalni ha esetleg, hogy egy-egy bemutató kevésbé sikerül (mert ugye nem gépek).. Egy szó mint száz, az általad felvetett virtust elvitte a nagy virtuális menedzsment és az, hogy nincs igény a háttérre. Egy jó menedzsmenttel bármit el lehet adni. De ez kinek a hibája? A felvevőpiacé?
Nem mintha annyira vágynék tanuló-dömpingre (van elég, limitált számú), és nem is szakmai féltékenység a soraim oka. Szimplán tényleg érdekel ,hogy emberek hogy adják bizalmukat olyanhoz, aki max 2 szinttel van csak feljebb. Ha én díjugratni akarok, tuti nem azt hívom, aki otthon átugrik egy szóló 120as meredeket. Hanem egy tapasztalt, rendszeres versenyzőt, akinek van referenciája. És ez bármilyen műfajra, szakágra igaz… De jelezd, ha csak én rakom magasra a mércét.
És persze csak jelzem, hogy akikre mindig célozgatsz, mint „kötözködő suttogó” azokra nekem van a legnagyobb jogom fújni, hiszem miattuk engem és más kollégát is előítéletek öveznek… 