Az 1972-es Müncheni Olympia után a felső vezetés hallgatólagosan lemondott arról, hogy a továbbiakban klubokat szakosítsanak szakágakra, így Varró József tovább folytathatta az általa leginkább preferált “ugró” ágon. Így 1973-ban már Kijevben találkozhatunk vele, a Baráti Hadseregek Bajnokságán.A képen: 1973 Kijev, balról jobbra Ákos Ajtony (Őzike), Stelczer Viktor, Balogh József, Varró József (Bálvány)            

A képhez : Erre a versenyre Ákos Ajtonytól kapta kölcsön  Bálványt. Az első versenyszám nem indult szerencsésen, mivel a ló hirtelen a pályán “megbetegedett”, és mint a képen is látszik, csakhogynem a páros bukásához vezetett. Az “öreg” nagyon tapasztaltan azonnal diagnosztizálta a baj okát, amit az állatorvosi szakkönyvekben csak úgy említenek, hogy “a ló nem ment előre”. Hordott is magánál mindig egy  erre való “gyógyszert”, amiről azt állították a régi idők “sámánjai”, hogy ha “lemossák” vele a jószágot, nyomban meggyógyul. Nos, az “öreg” - amennyire ideje engedte - le is mosta a következő ugrásig egy kicsit, amitől aztán lássatok csodát, az addig “halálosan beteg” jószág, már makkegészségesen  hagyta el a pályát.

A képhez : Bálvány olyannyira “meggyógyult”, hogy a Nemzetek Díjában már hiba nélkül ért végig, amit egyébként a magyar csapat nyert meg. A Győztesek Díjában pedig a győzelemért  Ákos Ajtonnyal vetettek össze, amit végül Ajtony nyert az Őzikével.

A képhez: 1975-ben Gyimessel a Tattersalban.  Csak megjegyzem, hogy én sacc per kábé ebben az időben kezdtem el lovagolni. Gyimesről annyit kell még tudni, hogy “szabadonugróban abszolút nem tudott még kis ugrást sem ugrani, felbukott, elesett benne, és nem is akartuk már erőltetni a dolgot vele, amikor egy nagyobb verseny előtt az öregebb lovakkal pályát gyakoroltunk, és Hirling József - a Lovasiskola parancsnoka - utasított, hogy egy másik ló után ugorjam meg vele a vizesárkot. Legnagyobb meglepetésünkre hat métert ugrott az elugrástól az érkezésig, szép magas ívben. Na fiam, akkor ez a te lovad lesz….! - mondta a Hirling. Válogatott szintig sikerült aztán felnevelnem”….!

A képhez : 1978-ban még mindig a Gyimessel az OB. első kiskunhalasi fordulójában III. helyezett 150 cm-en

A képhez : 1979-ben Gambrinusszal Kassán nyerte a nagydíjat. Érdekességképpen megemlítem, hogy itt az “öregebbik” Juraj Hanulájjal (Akik versenyeznek, a fiát biztosan ismerik. Az idősebb Hanuláj a hetvenes évek végéig rendszeres szereplője volt az itthoni nemzetközi versenyeknek, később a fia átvette tőle a stafétabotot, aki körülbelül az én korosztályom lehet.) vetettek össze, amiből aztán ő került ki győztesen.

A képhez: Szintén 1979-ben Gambrinusszal Pozsonyban. “Gambrinuszt nem volt könnyű “lábon tartani”, reggel sok sétával és nyugodt ügetéssel kellett futószáron megmozgatni, majd  egy órával a szám előtt már kivinni, és lassú futószáras munkával  bemelegíteni.”

A képhez:  1980-ban Gambrinusszal 160 cm-es pályán az Országos Bajnokság szilvásváradi fordulójában.

A képhez : Felkészülés a Moszkvai Olympiára 1980-ban Üllőn, Gambrinusszal. “Először Mezőhegyesen készültem a Krucsóval meg a Balogival, később aztán összevontak mindenkit Üllőre. Meghatározott terv szerint készültünk, nem végezhettem egyéni bemelegítést a lóval, így eléggé elmerevedtek az ízületei, de mivel később már Moszkvában, Ákos Ajtony lova Peer Gynt (Eredeti lovasa egyébként Stelzer Viktor volt, Ajtony csak a Moszvai olympiára kapta kölcsön.) lesántult, így  bekerültem a csapatba, ahol a negyedik helyen végeztünk”. A csapat tagjai : Hevessy Barnabás - Bohém, Balogi András - Artemisz, Krucsó Ferenc - Vadrózsa, Varró József - Gambrinusz.

A képhez :1981-ben Nefeleccsel az OB. II. kaposvári fordulóján, 160 cm-es pályán harmadik helyezett. Nefelejcset Dalmandon tenyésztették, Cselszövő-Gidrán volt a származása.

A képhez: 1982-ben Nótással - aki ekkor volt hét éves - az OB. kiskunhalasi fordulójában. Még ebben az évben  megnyerte vele az első felnőtt Magyar Bajnokságát. Nótás simontornyai tenyésztésű ló volt,  Ozora-Árvácska (Igaz) apaságú. Simontornyán még a Plank Feri lovagolta, és Fáraó volt a ló neve. A Plank Feri pedig, a Plank Egyed bátyja, aki a Szilason töltött három évem alatt az edzőm, és főnököm volt. Halason sok olyan lovat próbáltak ki amelyiknek addig nem volt ismert származása, tudniillik a teljesítmény számított. Nos, az Igazt is így ismerte meg a lovasvilág. Szilason is fedeztettek vele több kancát is, egyet biztosan lehetett róla állítani, nevezetesen hogy az utódai nagyon jó képességű ugrólovak voltak. Ilyen volt még Simontornyán a legendás Indián, akit Kecskeméti Feri lovagolt, később pedig a Keppel Pista, illetve az ifjúsági lovasok.

A képhez:1983-ban megismétli előző évi bajnoki győzelmét Nótással, immár nyolc évesen. Tény és való, hogy abban az időben a jó képességű lovak hamar be voltak dobva a mély vízbe nemzetközi szinten is. Példának okáért, az 1978-as világbajnokokság győztese Gerd Wiltfang volt, az akkor mindössze nyolc éves Romannal. Vagy egy másik példa Paul Schockkemöhle híres lova Deister aki 1971-ben született, és 1977-ben már a Verdeni fedeles verseny nagydíjában volt második, akkor még Hartwig Steenkennel a nyergében. Deister akkor volt hat éves. A németeknek viszont megvolt az állatorvosi háttere lovaik lábon tartásához, nekünk magyaroknak viszont nem, így a mi lovaink hamar “kikoptak”.

A képhez:1984-ben Kiskunhalason a Puissance-ban 190 cm felett. A számot is ők nyerték, egy emelettel feljebb, két méteres magasságon. “Ezen a versenyen hat számból négyet nyertem. Nótással kettőt, Szikrázóval egyet (a képen), és Nefeleccsel is egyet. Szikrázó (általában, nem csak itt) könnyen ugrotta a két métert, viszont flegma volt, és nagyon szórt volt a teljesítménye. Az sem tett jót neki, hogy a fedeztetési szezonban mindig kihelyezték fedezni, így nem lehetett folyamatosan munkában tartani.” Megjegyzem, Mezőszilason is fedezett még az azt megelőző évben (1984), mielőtt Szilasra kerültem volna.

A képhez: 1986-ban ugyancsak Szikrázóval megnyeri harmadik magyar bajnoki címét Kaposváron. Előző évben lábtörése végett nem tudott indulni a varsói Baráti Hadseregek Bajnokságán, ezért a lovat kölcsön adta Bálint Lacinak, aki élt is a lehetőséggel, és megnyerte a BHB-t. Erről a 85-ös időszakról még annyit el kell mondanom, hogy “későn érő” gyerek lévén, én ekkor kezdtem el versenyezni 23 évesen. Egy mezőfalvai “libakergető” volt életem első versenye, ahol nem bírtam a nagy nyomást, és pályát tévesztettem….hihihi...Erről a bizonyos “nagy nyomásról” aztán két hét múlva változott meg a véleményem, a Kiskunhalason rendezett első területi fordulón. Volt egy füzetem, amibe összegyűjtöttem minden cikket, fotót, eredményeket, és mindent ami lóval kapcsolatos volt. Nos, ez a füzet tele volt a Varró, Tuska, Bajkai, Szegedi, és még sorolhatnám a neveket, akiket én ismeretlenül is rettentően tiszteltem, sztároltam, felnéztem rájuk, mint olyanokra akik tudnak valamit amit én nem…..És akkor egyik pillanatról a másikra, egyszer csak ott voltak körülöttem, velem együtt indultak azokban a számokban amiben én is...Áááá, nehogy azt hidd hogy ideges voltam, ura voltam a helyzetnek, amiben az is segített hogy éppen lovon ültem, mivel így meg tudtam akadályozni, hogy a seggemben dobogó szívem kiugorjon a gatyámból. Természetesen megpróbáltam bemutatni a már említett  “sztároknak” hogy azért velem  számolni kell, és ebben Fruska nevű lovam maximálisan támogatott, tudniillik minden szökellés után velem együtt számolták, hogy hányszor sikerül a ló nyakából visszaülnöm a nyeregbe. Illetve már külön bukméker iroda alakult, csak hogy arra fogadhassanak, hogy leesek a víznél, vagy már előtte felbukok valahol. Hát, ha akkor valaki azt mondta volna nekem, hogy öt év múlva a “nagy Varróval” fogok összevetni a területi bajnokságért ugyanezen a pályán, nos elhajtottam volna a …………….ra (a pontozott rész önállóan kitölthető), és mondtam volna neki, hogy a jó ……………….val gúnyolódjon….hihihi…!

A képhez: 1988-ban Rozmaringgal, a Kiskunhalasi Nemzetközi Lovasversenyen. Rozmaringot azaz “Csöpikét” a Katona Pisti kezdte el lovagolni a Tuska Pali irányítása mellett militaryban. Ekkor megyei és területi versenyeken Fazék (A tudatlanok kedvéért Fazekas István, a fedeles magasugratás csúcstartója, többszörös válogatott csapattag, aki maga is militaryban kezdett, többször vett részt ebben a szakágban ifjúsági EB-n .) is lovagolta. Mivel látták, hogy nagy képesség van benne, viszont a díjlovaglásban túl temperamentumosnak bizonyult, átirányították Varrónak, aki 1984-től 1990-ig lovagolta. Ez idő alatt volt vele OB.csapat bajnok, egyéniben ezüst és bronzérmes, ezenkívül  nagyon sok nemzetközi győzelmet szerzett vele. Vele párhuzamosan az ifiknek is kölcsön adta, így hárman is kijuthattak vele Ifi EB-re, név szerint, a Fodor Gabi, Sós Ati, és Nagy Andi egyaránt minden alkalommal döntőbe jutottak vele. Sós Ati pedig éremért vethetett össze a nyergében, ahol végül a negyedik helyet sikerült megszereznie. Ezt már csak azért is szükségesnek tartottam megjegyezni, mert régen is voltak számottevő lovasok, csak az ifjúság nem ismeri, így nem is tisztelheti őket.

A képhez: És még egy kép 1988-ból. Eredményhirdetésen a lajoskomáromi területi fordulón a Szemafor nyergében. Szemafor ekkor lehetett hat éves, Mezőszilason tenyésztették. Amikor a Bálint Laci még Halason volt ő lovagolta, utána került Varróhoz, később pedig leginkább Sós Ati lovagolta ifiben és felnőttben egyaránt. Emlékszem, hogy 1990-ben a Széchenyi Emlékverseny nagydíjában Sós Ati lovagolta, ketten vetettünk össze a győzelemért, amit végül “Sóska” nyert, akkor még ifi.ként. A kép hátterében Rózsa Pistát láthatjuk, aki a lajoskomáromi istálló vezetője egyben edzője volt. Olyan ember volt akit mindenki nagyon szeretett, sajnos korán elment, de jól emlékszem még rá, hogy olyan összevetéseket mentek a területi nehézben Varróval, - mert persze mindenki őt akarta megverni - hogy a kés megállt a feszültségtől sistergő levegőben, és amíg a lovas a pályát be nem fejezte egy pisszenést sem lehetett hallani, csak a ló patadobbanásait. Szentséges pillanatok voltak ezek egy lovasember számára. A lovat amin Rózsa Pista ül Pajkosnak hívták, és ha jól emlékszem egyik szemére vak volt. Ifiben a Micskó Jani is lovagolta.

A képhez: 1989-ben Kalanddal. Kalandot mindig úgy emlegeti mind a mai napig, hogy “élete lova” volt. “ Flegma volt, de nagyon precíz, több képesség volt benne mint bármelyik másik lovamban életem során”. Az OB. közép kategóriát verőhiba nélkül nyertem vele 1989-ben. Sajnos még mielőtt megmutathatta volna a tudását, hét évesen elpusztult kólikában.” Nos, a Kalandot három évesen nézte a Hargitay Matyi bácsi is a BLK számára. Amint meghajtották őket a karámban, egy Lepke nevű másik kancával együtt kiugrottak a karámból, azaz hogy a Lepkének sikerült, a Kaland pedig úgy felbukott, hogy majd a nyakát törte. Matyi bácsi erre azt mondta, hogy a Lepkét elviszi, azt a másik szart meg fogjátok be kocsiba. A Kalandot pedig be is fogták kocsiba, azonban a Rudi (Antal B. János) szentül meg volt győződve, hogy ez a ló tud ugrani, ezért hosszas procedúra után engedélyezték neki, hogy lovagolja. Miután öt és hat évesen a versenyeken meglátták benne a halasiak is a képességet, így 1988-ban Kiskunhalasra került a Varróhoz. A sors iróniája, hogy a Lepke rövid kipróbálás után visszakerült Sáripusztára, és elfoglalta a Kaland helyét a kocsiban. Matyi bácsi később úgy nyilatkozott, “hogy ez volt életem legnagyobb tévedése”....! ...és itt folytatjuk legközelebb az időutazást…!