portré

Név: Somlay Tamás

Született: Budapest, 1951.

Szakterülete: díjugratás

Sporteredménye: egyéni díjugrató magyar bajnok, sokszoros csapatbajnok,

(kép) 

Somlay Tamás a díjugratással csak az érettségi után kezdett el komolyabb szinten foglalkozni, annak ellenére, hogy édesapja Somlay Lajos korának egyik legjobb és a legszebb stílusban ugró lovasa volt. A szakmában Pepinek becézett lovas pályáját öttusázóként kezdte, majd a díjugratásban ért el kiemelkedő eredményeket. Örkénytáborban, majd az export istállóban lovagolt. Számos magyar bajnoki cím tulajdonosa, kétszeres olimpikon, a magyar díjugrató válogatott csapat tagja 56-ban Stockholmban és 60-ban Rómában. Gazdag pályafutása nem teljesedhetett ki 1962-es korai halála miatt.

- Fiatalon kezdtem sportolni. Úsztam, később alapszinten megtanultam lovagolni, - ami akkor különösebben nem érdekelt, - majd a Piaristás évek alatt öttusáztam, Tóth Béla és Ferdinándy Géza tanítványaként. A sok tanulás és a fizikai adottságom miatt, nem tartoztam legjobbjai közé, így az érettségi után új sportot kerestem magamnak. Az úszást  gyűlöltem, a futás és a lövészet nem vonzott, a vívás sem ment különösen, így jobb híján a díjugratásnál kötöttem ki. Junior korúként kerültem a BLK-ba, de a komoly szintű versenyzés sokáig csak álomnak tűnt. Egészen az egyik magyar bajnokságig, ahol nem volt meg a junior csapat és kényszerűségből betettek … xy.. …. Bulcsú nevű lovával.

A müncheni olimpia után, óriási lehetőséghez jutottam. A nagy elődök közül, Móra Laci bácsi Enyingre, Szabácsy Pista bácsi az öttusa istállóba került, így taknyos kölyökként profi szerződést kaptam. Ez óriási dolog volt! Társaimmal megörököltük a két zseni legjobb öreg lovait és megnyílt a lehetőség a nagypályák előtt. Komoly sikereket, a müncheni olimpián még militaryban versenyző orosházi tenyésztésű Adonisszal (Merengő XX - Csodabogár) értem el. Rajtam kívül, Hevesy Barna, Stelczer Viktor, Szunyogh Dénes és Nemes Árpád alkotta a csapatot. Edzéseinket mindenki példaképe Hargitay Mátyás vezette, akinek szellemisége és kisugárzása meghatározta egész pályafutásunkat. Példamutató személyisége nagy hatással volt rám. Apánk helyett apánk volt, nekem különösen, ráadásul édesapám egyik legjobb barátjaként, tőlem mindig többet követelt. Matyi bácsi óriási tudással és tapasztalattal rendelkezett. Kölcsönösen szerettük egymást, korrektségét jól mutatja, hogy hamar értésemre adta, hogy nem vagyok tehetséges, de sok munkával lehet még belőlem „aranykoszorús mester”. Ennek ellenére megtartott, mert stabil lovasnak számítottam. Csapatban sorra nyertük a bajnokságokat, egyéniben számtalan helyezés mellett, 1986-ban magyar bajnoki címet nyertem a telivér apaságú Fernando nyergében. Rendszeresen lovagoltam a Nemzetek Díjában és kvalifikáltam magam az Európa Bajnokságra, amit nem vállaltam, mert úgy ítéltem, hogy túl nagy volt a feladat a behatárolt képességű, de küzdeni nagyon tudó Fernandonak.  Rajta kívül, a szintén erősen telivérezett, Simon bán XX apaságú Aurórával, Irha XX fiával Irhással és Kemál utódjával Krekkel értem el szép sikereket. Mindent meg akartam tanulni a lovakról, hajnalanta és Matyi bácsi tiltása ellenére, sebes munkát lovagoltam a galopp pályán, sőt ügetőn versenyben is hajtottam Svecz Istvánnál. Matyi bácsin kívül sokat köszönhetek Dallos Gyulának, Hevesy Barnának és Szabácsy Istvánnak, mert mindegyikük más-más szeletét mutatták meg a lovaglásnak. Emberileg és a sporthoz való viszonyomban rengeteget köszönhetek Hecker Walternek, emellett szerencsésnek tartom magam, hogy olyan „Horse Man ship” alkatú versenyzők voltak a pályatársaim, mint Götler Vilmos vagy Rezgő Zoltán, akik tudásuk alapján még ma is a legjobbak között lenne a helyük. 

Évtizeden keresztül főszerkesztője voltam a Lovasfutárnak, amit a '80-as években a Lovas Magazin előzött meg, melynek sportrovatának vezetője lettem. Igyekeztem a FEI standardnak megfelelően felépíteni a lapot, melynek színvonalát fordítások bevezetésével próbáltamat emelni. A Futár, a negyedéves megjelenésből havi lappá nőtte ki magát, míg a legnagyobb problémát, az állandó pénztelenség okozta. Mindenki szerelemből írt, így a munkatársakat nem sikerült megtartanom. Amire büszke vagyok, hogy egy tehetséges, fiatal, a lovakhoz értő, író csapatot sikerült kinevelnem, akik ma már más újságokban bizonyítanak. Emellett ki kell emelnem, a nagy ismerettel rendelkező Ernst József olvasószerkesztő munkáját, akinek sokat köszönhetek.   

A kétezres évek elején, a Nemzeti Lovardában újonnan alakuló Belovagló Iskola gyakorlati képzésének szervezését láttam el, mely három évfolyamot élt meg az intézmény megszüntetéséig és elbocsátásomig. Ekkor, 2007-ben ismét Ausztriába mentem dolgozni. Korábban Bécsben és Insbruckban versenyeztem, edzősködtem és lovardát vezettem. Utóbbi helyen Országos és Tartományi Bajnokságot nyert tanítványom militaryban, a Magyar Derby nyerő Pendragonnal. Tavaly a munkavállalási engedélyem lejártával tértem haza és a Hidász utcai Honvéd Lovarda szakmai igazgatója lettem, ami óriási megtiszteltetés és kihívás számomra, az ős BLK-nak, aminek ráadásul 16 évig voltam elnöke. Ebben a státuszban a folyamatosan csökkenő munka miatt a kedvemet vesztettem. Örömteli, hogy utódom Stróbl Dorottya nagyon jól dolgozik ebben a beosztásban, és jó irányba húzza az egyesület szekerét.

A mai napig lelkiismeret furdalást érzek, ha az emlékéremre gondolok. Nem tudtam szívből örülni neki, mert nem tartottam igazságosnak a döntést, hiszen legalább tíz olyan szakembert tudtam felsorolni, akik jobban megérdemelték volna az elismerést. Szerencsére mára, akikre akkor gondoltam azok közül többen részesültek az elismerésben. 

Világ életemben a korrekt kiképzés híve voltam és úgy látom sokan rossz irányba indultak el, ami ellen a lelkiismeretem tiltakozik. Ezen az áron nem akarom a sikert. Aggódom a lovassporttért, és szomorúan nézem a verseny és melegítőpályákon tapasztalható tomboló dilettantizmust és durva hangnemet.  
 

Krebs András

30/668-9914