Azon emberek közé tartozom, akik úgy tartják, van nekik mindenből elegendő. Ez alól csupán a pénz tartozott az állandó kivételek közé, de nem panaszkodom, mivel problémám meg volt elég, úgyhogy akár osztogathattam is volna. Nem véletlen mondják, hogy “ha a jó isten az egyik oldalon elvesz, a másik oldalon mindjárt ad is”, nagyon hálás vagyok neki érte…..! Némelyek már szinte azt gondolták “gyűjtő” vagyok, mert mindig csak újabbakat szereztem a régiek mellé. Aztán 2004 novemberében sikerült beszereznem Mohácson egy jó “tökös” kis problémát, amikor a Belfegor nevű, vadul bakoló jószágról katapultáltam, de az ernyő nem nyílt ki. Eltört a medencém, aminek az volt az érdekessége, hogy nem azért történt mert leestem, tudniillik az első két bakolásnál már szétszakadt az összes ínszalag, ami a medencét egyben tartja. A lábaimat minden erő elhagyta, csak lógtak a ló oldalán mintha rongyból lettek volna. Ennek ellenére azért még folytattam a programot…”A”- nál “középből”.....”X”-nél “állj, köszönés”...., aztán a Judit összekapirgálta a darabjaimat a földről, megfogta a lovat, és hívta a mentőket….hihihi….!A képen Belfegor látható pár évvel később Zsolnai Dénessel  Kiskunhalason. Dénes azóta lediplomázott mint gyógyszerész, így nem kell aggódnom, ha netán elgurulna a gyógyszerem….hihihi…..

Négy hónapig lábadoztam, volt időm gondolkodni a probléma megoldáson., ráadásul amikor januárba bevittek kontrollra Bajára, egy dagadt, magát főorvosnőnek tituáló “nehézbombázó” (lehetett vagy 150 kg), amint megnézte a felvételeimet azzal kezdte, hogy a csípőízületeim már annyira “gallyra mentek”, hogy akár bennt is maradhatok kicseréltetni azokat. Az ajánlat kecsegtető volt, de az önzetlenségem felülkerekedett, tudniillik mondtam neki, hogy előbb talán a “kedves mamáján” hajtson végre alkatrész cserét, én meg inkább tovább élek a roncs kategóriában otthon. Azóta is azokkal az ízületekkel élek, és még nem volt rájuk panaszom. Nos, volt mit megoldani, kerestem is a megoldást égen földön. Így esett, hogy egy alkalommal belebotlottam a “qi gong”-ba. Ez nem sokkal az előtt történt, hogy kimentem Írországba, s nagyon kecsegtetőnek tűnt, mivel megoldást kínált az élet(em) problémáira. Az egyik ilyen probléma volt, ami a legtöbb lovast előbb utóbb eléri, hogy állandó derék és hátfájással éltem együtt. Rendszeresen látogattam a Mohácsi dokit, aki akkor még Kalocsán praktizált. A hátizmaim már úgy el voltak merevedve, hogy a cipőfűzőmet alig tudtam bekötni, és azzal is tisztában voltam, hogy a medence törésem ennek a merevségnek volt a következménye. Elkezdtem hát a meglehetősen egyszerű gyakorlatokat. Az egyik fő eleme ezeknek, egy úgynevezett “nagy fa” nevű gyakorlat, ami csupán abból áll, hogy berogyasztod a lábad (lovagló állás), és felemeled a karjaidat a köldök magasságába, hogy a tenyér szembe nézzen a köldökkel. Ennyi az egész, nem kell mást tenned, csak állni mozdulatlanul. Az első tíz percben rendben is van minden, csakhogy minimum negyven percet kell így állnod, de ha ingert érzel, állhatsz akár egy vagy két óra hosszan is. Nos, az első alkalommal ha lett volna rajtam sapka biztosan földhöz vágtam volna, sőt arra se nagyon kellett volna biztatni, hogy megtapossam, de nem tettem, mert a büszkeségem nem engedte. S mivel azt ígérte, hogy ettől tele leszek energiával, rendületlenül gyakoroltam minden nap, és el is jutottam néhány hónap leforgása alatt az egy- másfél órás  időtartamig. Amikor kiutaztam Írországba, már körülbelül itt tartottam, és rájöttem arra is, hogy ugyan nem lettem “superman”, de a “nagy fa” olyan hatást gyakorolt rám, hogy bár ha szar is volt minden, én mégis képes voltam szebbnek látni a világot . Amikor megérkeztem Írországba,  kiderült, hogy Gerry már mindenkinek elhíresztelte, hogy felvett egy magyar öregembert éjjeliőrnek, és a csehek lelkére kötötte, mondják meg nekem, ne nagyon pakoljak ki a bőröndből, hiszen egy hét múlva úgyis megyek haza, tudniillik egy hét próbaidőben állapodtunk meg. A csehek még azt se tudták ki lehetek, de már elkönyvelték, hogy semmire való vagyok, mivel Gerry megelőlegezte nekem a bizalmat….hihihi..Nyugtatgattak is, hogy nem kell aggódnom, mert az összes szar lovat ők lovagolják, az én életem nem lesz veszélyben. Ez eléggé megnyugtatott, mert addig azt hittem csupán lovagolni kell. Szóval a csehek amolyan jótékony szánalommal néztek rám, és ezt tetéztem még azzal, hogy olykor reggelente szemtanúi voltak, amint “hókuszpókuszolok” magamban, ugyanis minden reggel rendületlenül gyakoroltam vagy másfél órát. Na innentől kezdve le sem tudtam volna mosni magamról, hogy tényleg bolond vagyok. Ezt akkor kezdték nekem elnézni, amikor azok a bizonyos szar lovak elkezdtek átszállingózni hozzám. Három hét múlva már minden ilyen lovat én lovagoltam, és senki nem említette többé, hogy éjjeliőr lennék. Sőt, amikor Gerry úgy gondolta, hogy már más is lovagolhatja valamelyik lovamat, az érintett ha tehette állandóan arról kérdezősködött, mit kell tennie, hogy túlélje a beavatkozást….hihihi..Ezzel együtt ez egy nagyon nehéz időszak volt számomra, s egyéb híján a “qi gong” volt ami érzésem szerint átsegített a mélypontokon, hiszen abban az időben még internetem sem volt, csak telefonon beszélhettünk az otthoniakkal napi néhány percet. Kész felüdülés volt amikor az András Gabi kijött, legalább volt kivel beszélgetnem, és amikor valami kérdés felmerült, Gabi mindig megkérdezte, hogy “Na, mit mond erről a te vallásod….hihihi….? Persze ő is csodabogárnak tartott, és már akkor vigyorgott amikor a kérdést feltette. Ebben az időszakban kezdtem el naplót írni, s kifejlesztettem hozzá egy csupán általam használt írásmódot..”Ezt az írásmódot Írországban fejlesztettem ki, így írtam a naplómat minden reggel, s később ezeket az írásokat tettem közzé a blogomon, ezekből születtek az első írásaim. S bár ezek a szituációk akkor egyáltalán nem voltak viccesek, azt hiszem a “qi gong”-nak köszönhetően mégis tudtam nevetni rajtuk.” Az írás eleinte egyfajta meditációként hatott, úgy éreztem van kinek elmondanom a gondjaimat, miközben megpróbáltam túlélni az egészet.

Amikor először mentem haza karácsonyra, a csehek biztosak voltak benne, hogy többet a környékre sem megyek, ezért mire visszamentem, már elfoglalták a szobámat, ami ugyan mindössze négy négyzetméter volt, és a klotyóba nyílt az ablaka, de kizárólag az enyém volt. A telefontöltőmet odaajándékozták valami haverjuknak, meg ilyesmi. Ezt csak azért mondom el, hogy nem csak én éreztem ezt nehéznek, hanem a csehek is azt gondolták, hogy ők az én helyemben leléceltek volna. Ehhez képest igencsak meglepődtek, mikor megjelentem, szinte mintha feltámadtam volna, legalábbis úgy néztek rám. Végül is a Gerrynél eltöltött másfél évet megúsztam egy kulcscsont töréssel.  Közben megtanultam pár új gyakorlatot, ami nagyon hasznosnak bizonyult a hátamat, gerincemet illetően. Már úgy le tudtam hajolni, hogy a tenyeremmel meg tudtam érinteni a talajt, illetve bármilyen lóra fel tudtam ugrani segítség nélkül. Ez nagy hasznomra volt a csikóknál, hiszen a telivérekre nem lehet kengyelből felülni. Ennek ellenére olykor előfordult egy-egy “férfias” bakolás után, hogy úgy becsípődött a gerincem, hogy alig bírtam menni, illetve kiegyenesedni. Egyik ilyen alkalommal szemtanúja volt ennek Jan, akinek a házában laktam annak fejében, hogy segítettem neki mindenfélét a lovaival kapcsolatban, tehát ha kellett kitakarítottam az istállót, vagy lovagoltam a lovait, vagy edzést tartottam neki, de a Rinka nevű csikóját is én törtem be. Szóval Jan látta, amint hazaértem a Tomtól, az autómból alig bírtam kiszállni, amikor meg mégis sikerült, úgy álltam ott délcegen mint a Pisai ferdetorony.  Némi sopánkodás után Jan közölte, hogy holnap reggel majd kihívjuk az ő háziorvosukat, akinek már meglehetős gyakorlata van ebben, mivel Jannek is rendszeresen be szokott csípődni a dereka. Ráadásul reggelre ez még rosszabb lesz, állapította meg végszó gyanánt. Másnap reggel négy órakor keltem, s elkezdtem gyakorolni. Van egy nagyon erős gyakorlat, amivel eddig minden esetben helyre tudtam állítani a hátam egészségét, de sok minden egyébre is alkalmas, például kitisztítja a középfültő, illetve a homloküreget is, illetve stimulálja az emésztőrendszer teljes egészét. Ezeket most nem azért írtam le mert a könyvben olvastam, hanem konkrét és kizárólagosan saját tapasztalatok alapján. Ahhoz hogy hatékony legyen nem elég egyszer kétszer elvégezni, hanem megállás nélkül vagy száz ciklust kell belőle csinálni. Az első tíz olyan nehéz, hogy szinte azt mondod magadnak, jobb ha inkább tovább fáj. Ha ezen túl vagy valamivel könnyebb lesz, és innentől kezdve egyre könnyebb lesz. Mire a századik ciklust elvégzed úgy másfél óra múltán, már le tudsz hajolni egészen a földig. Nos, mire ide jutottam, már hallottam a Jan jövés menését a mellettem álló istállóból. Úgy mentem ki hozzá, mintha előző nap mi sem történt volna, neki pedig tátva maradt a szája, úgy meglepődött, hogy egyáltalán ki tudtam jönni a házból, de nem csak kijöttem, hanem mentem dolgozni is. Ebben a kis házban laktam miután Gerrytől elmentem a Tomhoz. Itt aztán senkit nem zavart a reggeli “hókuszpókusz”.......Itt éppen rókavadászatra indulunk.

Ő pedig Jan  a kis ház tulajdonosa, Barneyval, aki ugyan ma már húsz éves, ám olyan fit, hogy még mindig részt vesz minden rókavadászaton…..

És volt még egy hozadéka a reggeli gyakorlásomnak. Ez szorosan összefüggött azzal, hogy a gyakorlatokat egyfajta mély relaxált állapotban kell, tanácsos végrehajtani, már ha az ember képes elérni ezt az állapotot. Úgy is mondhatjuk, hogy ilyenkor az ember megtalálja saját középpontját, és hosszabb rövidebb ideig képes ebben az állapotában megmaradni. Miután az általam lovagolt lovak két harmada tartozott a nehezen kezelhető kategóriába, nagyon jól jött nekem, ha nem hagytam magam kizökkenteni, pedig ezek a lovak mindent megtettek annak érdekében, hogy akár félelmet keltsenek bennem, kevés sikerrel. Pedig hazudnék ha azt mondanám, nem volt bennem félelem, viszont tökéletesen tudtam kezelni azt.