Ezt a cikket egy vita inspirálta, melyet "lovastanárok" folytattak annak okán, hogy 1.30 méter fölött, már tarthatatlanok a klasszikus alapelvek az ugratásra nézve. Ezzel sajnálatos módon nem tudok egyetérteni, ezért szedtem össze néhány dolgot Federico Caprilliről, akiről azt tartják világszerte, hogy a modern ugrólovaglás, és a természetes lókiképzés ( Ezt ajánlanám a NH-s lovasok figyelmébe.) megalapítója. 1868 április 7.-én született Livornóban, az olasz hadsereg kiképzőtisztje és lovagló mestere volt, aki megreformálta a lókiképzést és az ugrósportban és tereplovaglásban ma is érvényes alapelveket vezetett be.

Útja nem volt ilyen egyszerű, mivel elképzelései - amiket kb. az 1890-es évek közepére kísérletezett ki - annyira forradalmiak voltak, hogy az addig érvényes kiképzési elveket teljességgel a feje tetejére állították. Az elutasítás olyan mértékű volt, hogy megbüntették, és mindentől messzire száműzték valahová Dél-Szicíliába. A tábornoki kar nem volt képes nyitni, Caprilli elképzelései felé. Volt azonban közöttük egy, aki szenvedélyes vadászlovas volt, és csendben azt gondolta magában, hogy "talán ez az ember nem beszél valótlanságot". Így hát egy idő után visszarendelte Caprillit, és felajánlotta neki, hogy kiválaszthat 30 lovast és lovat, akiket egy éven keresztül képezhet a saját elképzelése szerint. Egy év múlva majd megnézik mire jutottak. Amikor a tábornok egy év múlva visszatért  számonkérés céljából, döbbenten vette tudomásul, hogy a lovak és a lovasok teljesítménye mind a kiképzésben, az ugratásban és tereplovaglásban messze felülmúlta az akkori idők elvárásait.
Az új stílus hatékonyságának bizonyítása céljából, Caprilli saját módszerével új magasugró rekordot állított fel 2.08 cm-rel Turinban, 1902-ben.

A régi stílus szerinti ugratás látható a képen, körülbelül 1900 környékén. Az ugrás 170 cm magas, és 550 cm széles, egy akkoriban bevett úgynevezett "magas-távolugrás" akadály ugratását láthatjuk, a francia lovasiskola huszártisztjétől Saumurban. Ezt a stílust jegyezték a magyarok, mint "Kossuth Lajos-stílust", bár ezt hivatalosan nem erősítette meg a mindenkori lovas szövetség....hihihi....!

Módszere olyan lehetőségeket kínált, amiről addig még álmodni sem mertek. Caprilli meggyőzte a kétkedőket, rövidesen a hadsereg kiképzési főnöke lett Pineroloban, és Tor di Quintoban, ahol már saját elvei szerint képezték a lovakat lovasokat. Nem sokkal ez után, a világ minden tájáról érkeztek a hadseregek küldöttei a módszer tanulmányozására, tanulására. Caprilli módszere elterjedt az egész világon, és a felső itáliai Pinerolo és Tor di Quinto, az ugró-és tereplovaglás Mekkája lett. A bemutatók és eredmények olyan imponálóak és meggyőzőek voltak, hogy az addigi kiképzési módszereket folyamatosan adták fel az egész világon, és cserélték le Caprilli alapelveire. A németek voltak talán a legutolsók, akik ezeket az alapelveket feladták. Ez az után történt meg, hogy a német lovaglómester Gróf Rotkirch elvégezte Caprilli iskoláját. Miután visszatért, hatalmas lelkesedéssel fogott hozzá a német alapelvek reformjához, mint Caprilli módszerének első tanára. Mint azt mindannyian tudjuk, az Örkénytábori Lovastanár Képző Iskola is teljességgel Pineroloi mintára épült fel, mind az alapelvek, mind a technikai részletek tekintetében. Az olasz mintára lehetőleg mindenhol a természet adta lehetőségeket használták ki, csupán a csúszdát kellett mesterségesen megépíteniük.

Caprilli alapelvei szerint a ló száját és  hátát, ugrás fölött szabadon kell hagyni, hogy a hát és a hátsó lábak természetesen tudjanak dolgozni, ergo meg tudja húzni a hátát, és magasabbra tudja emelni a hátsó lábait. A nyak és a fej mélyebb állítása lehetővé tette, hogy a hát és a nyak könnyebben tudja egyensúlyban hordozni a lovas súlyát, és állandósult a hát és nyak lazán tarthatósága. A lónak nyakszabadságot biztosított, hogy magától legyen képes egyensúlyban tartani önmagát. A lónak előre és lefelé mindig keresni kellett a szárat. Nagyon fontos volt Caprilli számára, hogy a kéz soha ne keményen, vagy visszafelé hasson, viszont legyen kész mindig előre engedni. A kéz és a száj kapcsolatának megerősítése nem a szár visszahúzásán alapult, hanem az "előremenésen a kézzel együtt". ( Na, itt hozzáfűzöm, hogy pontosan ezt nem értik azok, akik azt hiszik, hogy a rohanó ló megy előre...) Caprilli a lehető legkönnyebb támaszkodást próbálta kialakítani a lóval. Az előremenésnek úgy kellett megmaradnia, ahogyan a csikó azt az anyjával együtt a karámban tette. Minden erőszakot elutasított, amit az "öreg kiképző iskolákban" bevett módszernek tartottak. ( Na, lám ezt sem a Parelli találta ki....hihihi....!) A lónak meg kell találnia az örömét a mozgásban, és a feladatok végrehajtásában.

Az ugratásban ezeket az elveket szolgálta a felsőtest könnyített helyzete, és ehhez szorosan kapcsolódva a térd és az alsó lábszárak helyzetének megtartása az ugrás közben (130 cm felett is). Ezt azért tettem külön zárójelbe, mert ez volt konkrétan a legelején, fent már említett vita témája. Erről még külön szólnék néhány szót a végén, de előbb fejezzük be Caprilli munkásságát. Caprilli maga mondta, hogy az ötleteivel mindig kísérletezett. Például az elején a kengyel még sokkal hosszabb volt, és a felsőtesttel sem mentek még annyira előre mint az később kialakult. Kiképzési elveit megfigyelései, és terepen valamint ugrás közben szerzett személyes tapasztalatai alapján alakította ki.Ez a kép még a kísérletezés koraibb fázisában készült, azonban annyiban már nem tért el a véglegesen kialakult stílustól, hogy a ló hátát és nyakát szabadon hagyta, illetve a térd és a csizma helyzete sem változott a későbbiekben sem.

Caprilli 1907 december 6-án szenvedett halálos lovasbalesetet Pineroloban, egy ártalmatlannak kinéző könnyű esés során. A Caprilliről szóló részleteket "Ina Cygon : Die natürliche pferde ausbildung: Der klassische Weg zum rittigen pferde".... című könyvéből fordítottam.

Visszatérve a vitára, ami arról szólt, hogy "1.30 fölött már nem lehet a a lábszárat a hevederen tartani"....! Nos kérem szépen, én saját tapasztalataim alapján állítom, hogy nem csak hogy lehet, de kívánatos is, nem véletlenül gondolta ezt ki a jó öreg Caprilli, de inkább hivatkoznék néhány ismertebb példára. Emesélek egy esetet, ami Paul Schockemöhlével esett meg. Talán ismered a nevét, a nyolcvanas évek egyik sztárlovasa volt, azonban elég későn kezdett lovagolni, és nem igazán sikerült neki a Caprilli elvek szerint a hevederen tartania a csizmáját. Azonban Schockemöhle nem volt hülye gyerek, és felmérte annak hátrányait, ha hátracsúszik a csizmája az ugrás fölött. Talált is rá megoldást, mégpedig olyat ami nálunk is ismert volt, nevezetesen, kikötötte a kengyelt a hevederhez, így nem tudott hátracsúszni a lába. Schockemöhle Deisterrel. Itt még lehetnek kétségeid, hogy a kengyel felső vége valóban ki van e kötve a hevederhez, bár szerintem itt is jól látszik....

...azonban a következő képen már teljesen egyértelműen a kengyel ki van kötve a hevederhez. Na mármost felmerül a kérdés, hogy egy ilyen kvalitású embernek mi oka van ezt tenni....? Szerintem teljesen nyilvánvalóan azt akarta megakadályozni, hogy hátracsússzon a lába, mivel úgy gondolta, azzal hátrányt okoz a lovának....!

Na, ha ennél a példánál maradunk, akkor kérdem én a vitatkozó uraktól, hogy mi más oka lett volna kikötni a kengyelét...? Egyébként egy darabig teljesen legálisan lehetett ezt alkalmazni, egészen addig, amíg éppen Schockemöhle egyszer le nem esett a Deisterről (Ezért hoztam fel egyébként őt példának.), és mivel a kengyelszíj nem tudott hátracsúszni, a kengyellakat nem oldotta le a kengyelszíjat, Schockemöhlének benne maradt a lába a kengyelben, Deister húzta maga után addig amíg meg nem fogták. Csak és kizárólag lova nyugalmának köszönheti, hogy nem történt akár tragédia. A FEI ez után betiltotta a kengyelszíj rögzítését. Ma már Magyarországon is tömegével találkozhatunk fiatal és öregebb lovasokkal, akik tökéletesen tartják azt a bizonyos Caprilli pozíciót az ugrás minden fázisában. Hogy ez korábban miért nem volt így, erről egy másik írásban értekeznék, annyit azonban még elmondanék, hogy akik erről vitatkoznak, olyan dologról vitatkoznak ami alapvető a modern ugrólovaglásban. Mindössze annyi változott hogy a végig könnyített ülést felváltotta a csípő vele menése az ugrás fölött, így korábban tudja a lovas rendezni a lovát, azonban a hát tehermentesítése végig megmarad, pontosan úgy ahogyan azt Caprilli kigondolta több mint száz évvel ezelőtt. Nem vagyok edző, de volt olyan a praxisomban, hogy valakinek mindig hátracsúszott a lába, és emiatt mindig korrigálnia kellett a súlypontját az ugrás fölött. Későbbi vizsgálódásaim során rájöttem, hogy az első oka ennek a térd elcsúszása, ugyanis minden ugrásnál elmozdult a térde a szóban forgó lovasnak. Ezt pedig úgy tudtuk kiküszöbölni, hogy addig állítottuk a kengyelt rövidebbre, amíg nagy nehezen meg nem tudta tartani a térdét a nyereg térdtámaszán. Lám csak, ezt sem én találtam ki, hanem Caprilli, de ha te is elgondolkozol rajta, hogy miért nem tudod a csizmádat a hevederen tartani, foglalkozz egy kicsit a munkásságával, de akár rájöhetsz magadtól is, hiszen ő is úgy jött rá, hogy gondolkodott. Sajnos magyar forrásból szinte alig lehet róla forrást találni, ez is a lovaskultúránk része.....! Caprilli azonban - bár nem élt még negyven évet sem - a világon minden lovas részéről megérne, megérdemelne egy misét. Te pedig bárki vagy is, mielőtt bírálnál akár közvetve is ilyen embert mint ő, gondolkozz el rajta, az elmúlt 150 évben kevés olyan kvalitású lovast hordozott a hátán a Föld, mint Federico Caprilli. És még valami...! Tudod hogy hívták az én időmben még azt a sort amit te most be-kinek nevezel....? ....PINEROLÓ-nak.....!