....még a nyolcvanas években sem tartozott a magyar állatorvosok kedvenc témái közé, bár a kutyák sem panaszkodhattak, mert ismertem olyan dokit, aki a meghirdetett kutyaoltás alkalmával, egy tűvel oltotta be a fél falu kutyáit azért, mivel ekkor tört el a tű. A másik felét már másik tűvel oltotta, de mivel az túlélte az akciót, akkurátusan folyóvízzel elmosta, és eltette a következő alkalomra. Még mindig a kutyáknál maradva, olyat is ismerek (ez már a kilencvenes években történt), akit kihívtak, hogy altassa el a kutyát. El is altatta ahogy kell, aztán fogta a cókmókját és ment tovább. Délután azonban aggódva hívták a kutya gazdái, hogy már eltelt négy óra hossza, de a kutya még mindig nem akar felébredni. A doki mondta nekik, hogy  "persze hogy nem, hiszen elaltattam, de hát azt kérték nem"....?!..... "De igen - hangzott a válasz - de már megnyírtuk".....! Ma már ez nem fordulhat elő, komoly jegyzőkönyvet kell írniuk, csak azért mesélem el, hogy érzékeltessem, milyen volt a társadalmi, politikai hozzáállás a "nem haszonállatok" iránt. Ezt az űrt felismerve aztán több fiatal állatorvos is szép karriert futott be később. Nos, a ló is a "nem haszonállatok" közé tartozott, és vidéken nagyon gyatra körülmények uralkodtak. Gyógyszert nem lehetett kapni, mi magunk vettünk humán gyógyszereket úgy, hogy a falu orvosának elmondtuk mi a gond, és ő írt ki humán gyógyszereket, kenőcsöket. A lógyógyászat nálunk vidéken abból állt, hogy sebre "Mikulicz-kenőcs" és sebbenzin, ha valamit ki akartál fakasztani, vagy melegíteni arra "Jódkáli- kenőcs", a ló inára meg "Opodeldock" és fásli. Később "Burowfix" borogatás, és kenőcs, de ez már a reformkorba tartozott a nyolcvanas évek vége felé. Nyírrothadásra rézgálic, aztán kb. ennyi volt a fegyvertár. Az "Algopirin" injekciót már nem nagyon akarták pazarolni a lóra, hiszen kellett az a tehénnek, ami sokkal hasznosabb állat volt, a ló meg csak vitte a pénzt. Ezt persze éreztették is velünk lépten nyomon. Komolyan mondom, nagyon sok törődéssel tudtuk csak lábon tartani a lovainkat, és most azt mondom, hogy leginkább az számít, mert megtanultuk megelőzni a bajt. Egyszer Szilason a Kittynek felszakadt a farán a bőr, vagy egy jó tenyérnyi darabon. A doki adott rá "Kubatol" spray-t, hogy azzal kell befújni, majd magától begyógyul. Hát magától nem gyógyult volna be, ha a Béla minden nap kétszer, háromszor ki nem fertőtleníti a sebet, aztán fújta be Kubatollal. Hosszú időbe tellett, de meggyógyította a lovat, pedig nagyon szarul nézett ki. Meggyógyította a Béla, különben valószínűleg elpusztult volna a fertőzések miatt, és ezt nem vádlólag mondom, ez volt a gyakorlat, a ló nem számított. Voltak azonban olyan betegségek is, amik ellen nem sokat tehettünk. Ilyen volt Szilason,  a "Miki" nevű fiatal, reményteljes csikó esete, amikor is egyszer úgy esett, hogy az "enterobacteriális"  eredményei, mélyen a határérték alá estek. A vizsgálatot mindig mi magunk végeztük, hiszen trágyázáskor lézerszemünkkel már láttuk az eredményt. Amíg ez szemmel látható volt, addig tartott a normál határérték, de amikor már az istállóajtó előtt is érezted, hogy büdös a szar, akkor az azt jelentette, hogy az értékek a határérték alá estek. Mikinél azonban már nem hogy aláestek, nem is voltak értékei, mert olyan fosáshullám kapta el csórikámat, hogy szinte semmi nem maradt meg benne, és ha valamit sikerült is beletukmálni, az heves reakciókat váltott ki a béltraktusában. Ez mindig hirtelen, és heves formában jelentkezett, előre megjósolhatatlan módon, és körülbelül úgy zajlott, hogy Miki hirtelen felcsapta a farkát, és keresztbe fosta a placcot. A "10-es" istállóban volt az állása, ami azt jelentette, hogy tíz állás volt az istállóban, öt az egyik oldalon, öt a másikon. A két sor állás között volt egy közlekedő placc, ami mintegy két, két és fél méter lehetett. Tetézte még a bajt az is, hogy tragikus módon, éppen ő volt az első ló a jobb oldalon, így könnyen előfordulhatott, hogy az óvatlan látogató, hirtelen ötlettől vezérelve, kapott egy lelkifröccsöt a nyakába, ami olyan büdös volt, hogy amire egyszer ráfröccsent, azt többé már géprongynak sem lehetett használni. Másrészről viszont nagyon hasznos lehetett, ha valaki magányra vágyott, mivel még a madarak is elkerülték, de ha véletlenül bele is repültek a hatósugarába, néhány szárnycsapás után eszméletlenül hulltak a földre. A fecskék kiköltöztek az istállóból, a helység szúnyog és légymentes lett, s ha be kellett mennünk az istállóba, azt csak szigorú "kommandós szabályok" betartásával tehettük meg. Először is a túloldalon egy figyelőállást kellett kiépíteni, ami állandó kapcsolatot tartott fenn az akciót végrehajtó személlyel. Erre azért volt szükség, mert Miki olyan váratlanul fosott, hogy csak nagyon gyors tempóban, tigrisbukfenc technikával lehetett közlekedni az ajtón keresztül, tudniillik a mögötte levő placcot az ajtótól kezdve mintegy két méter szélességben körkörösen szórta meg. Tüzérségi nyelven, a "körkörös szórás", egy fegyverrendszer ballisztikai pontosságát határozza meg, minek mérőszáma a célpont köré rajzolt "n" sugarú kör, amelyen belülre 50%-os pontossággal csapódik be a lövedék. Miki viszont úgy szórt mint a sörétes puska, aminek rövidre vágták a csövét, és nem 50, hanem az "n" sugarú körön belül száz százalékos pontossággal dolgozott.  Ráadásul a placc tele volt fel nem robbant aknákkal, amibe ha beleléptél, azt kockáztattad, hogy akár még otthonról is kitagadnak. A Mikivel farral szemben álló ló a hófehér Dáma volt, Gyuri bácsi  négyesének büszkesége, akinek külső karakterén lekövethető volt a betegség alakulása, tudniillik néhány nap múlva már úgy nézett ki, mint "Harisnyás Pippi" appalosája, akinek az egész fara, nagy elnyújtott barna pöttyökkel volt tele. Ez esetben felfedezhető volt némi eltérés, mivel itt a pöttyök zöldek voltak. Nos tehát, miután már tudtuk, hogy a fosás után legalább öt másodpercig nem következik újabb roham, ezt az intervallumot kellett felhasználnunk a belépésre. Gyuri bácsitól természetesen nem lehetett elvárni, hogy kommandós módjára közlekedjen ki-be az istállóban, ezért ezt a feladatot nekünk fiataloknak kellett megoldani. Tudtuk azt is, hogy öt méteres nekifutást követően, az ugrás három másodpercet vesz igénybe, ehhez adódott még hozzá az egy másodperces reakcióidő, és maradt egy másodperced a célterület közelének elhagyására, amit guruló átfordulással kellett megoldani. Erre azért volt szükség, mert időnként a csikó golyószóró üzemmódba váltott, amit úgy oldott meg, hogy a tüzelés közben egyik lábáról a másikra állt, ezzel növelve a már fent említett "n" értékét. A következőként zajlott. A megértés végett nevezzük a figyelőállásban szolgálatot teljesítő katonát "A"-nak, az akciót végrehajtó személyt "B"-nek. "A" jelenti a készenlétben álló (féltérdre ereszkedés, egyik kéz a földön, másik a szabad térdre helyezve, szemek "A"-ra szegezve) "B"-nek, hogy a "tűzcsapást végrehajtó egység", azaz Miki, "fedező tűzösszpontosításba" kezdett, ami egy adott terület vagy pont elleni tűzcsapást jelent, megakadályozandó, hogy az ellenség azt elfoglalja és használja. Amint "A" észlelte a támadás végét jelző "csücsörítést", elkiabálta magát, hogy "öt", ekkor kellett "B"-nek startolnia, és "A" tovább számolt, hogy az akciót végrehajtó kommandóssal a kapcsolatot továbbra is fenntartsa. ....négy...három ...kettő...egy, és te tudtad, hogy amikor ez elhangzik, már az istálló végében található csapnál kell lenned, különben fennállt a "láblövés" esélye. Ha a feladat az volt, hogy például "add ki a villát", akkor két lehetőség kínálkozott. Vagy két részre bontottad a feladatot, és első körben a villát küldted ki a "tűzszünet" ideje alatt (tudvalevő hogy a lovagiasság szabályai szerint először a nők, gyerekek, és villák hagyják el a veszélyeztetett területet ), majd a következő fázisban te magad következtél. A másik lehetőség, hogy villával a kezedben hajtod végre az akciót, és kiemelkedsz a habokból, mint Neptun.A visszaút nemkülönben volt veszélyes mint az odaút, annyival talán mégis több kockázatot hordozott, hogy itt már csakis a saját ösztöneidre számíthattál, és számolnod kellett a hirtelen fellépő csúszásveszéllyel is, ami ha bekövetkezett volna, és a zónában ragadsz, a földön nem találtál volna embert aki bemegy érted. Ettől a feladattól még "Barry" - a svájciak híres mentőkutyája, aki élete során negyven embert mentett ki a hó fogságából - is visszarettent volna. A bennragadt embernek a hátralevő életét magányban kínok között kellett volna leélnie. Ezt csak azért említem, hogy képet kaphass a feladat veszélyességi fokáról. Olyan volt mint egy Mars-misszió, ahonnan nincs visszatérés, ha hibázol. Ezek voltak a mindennapok történései, Mikinek a zabba kevert aktív szénport szereztünk, azzal próbáltuk elejét venni a fosásnak, kevés sikerrel. Végül már annyira ki volt száradva, hogy szinte lógott róla a bőr. Folyamatosan itattuk citromos ecetes vízzel, de úgy tűnt, elviszi a hasmenés. Szomorúan figyeltük a leépülését, ám egyszer csak elkezdte összeszedni magát, és nagyon lassan visszaszedegette az elvesztett kilóit, azonban csupán árnyéka lett korábbi önmagának. Így került a Csontos Gyuszi puszta-ötösébe, ő lett az egyik stabil hátsó lova.....