Az általános iskolában ötödik vagy hatodik osztályosok voltunk. Kislabda dobást gyakoroltunk az testnevelés órán. Volt egy haverom, akinek az volt az összes érdeme, hogy az alattam levő ágyon aludt, szellemileg körülbelül egy kasztba tartoztunk, pedig ő okosabb gyerek volt mint én, azonban volt velem szemben egy iszonyatos nagy hátránya. Ha engem felszólítottak órán, én minden további nélkül tudtam halandzsázni a kettesért, ő viszont meg sem tudott szólalni, jóllehet tanult is, tudta is, mégsem volt képes megmukkanni. Sajnáltam érte, lelkiismeretfurdalásom is volt, hiszen sokszor nekem mondta fel óra előtt az anyagot csillagos ötösre, amiből én megjegyeztem annyit, amennyi a túléléshez szükséges volt feleléskor, de ő nem tudta elmondani. Ráadásul testnevelésből sem tartozott még a közepesek közé sem. Nekem viszont nem kellett még erőlködnöm sem az ötösért, talán azért, mert nem az intelligencia tesztelése volt a cél. Na, gyakoroljuk a kislabda dobást, ha jól emlékszem talán negyven méter körül volt ötös, huszonöt méter alatt meg egyes. Volt egy osztálytársunk, az semmiből nem volt kiemelkedő, de a kislabdát mindig hetven méter fölé dobta. A haverom viszont ebből tényleg béna volt szegény, és első próbálkozásaival még a húsz métert sem dobta túl. A testnevelő tanárunkat File Lászlónak hívták, nagyon kemény, de igazságos ember volt. Odahívta magához a haveromat, és azt mondta neki. -"Figyelj ide, óra végén le kell osztályoznom, próbálj meg javítani ezen az eredményen, különben egyest kell adnom ! Panyi, gyere ide, segíts neki...!" Ezzel ő az osztály többi részével együtt játszani mentek, mi pedig gyakoroltuk a kislabda dobást. Mutattam neki hogyan kell, de legtöbbször a nagy erőlködésben, és akarásban csak valamennyivel maga előtt a földhöz vágta a labdát. Egész órán gyakoroltunk, és annyit elértünk, hogy már a kettes szint közelébe dobja a labdát, de mégsem sikerült neki túldobnia a vonalat. Óra végén jött Laci bácsi, mindenkinek dobnia kellett, egyedül a haverom nem dobta meg a minimum szintet. Laci bácsi csóválta a fejét, és azt mondta. -"Ha akarsz még gyakorolni, itt hagyok neked délutánra öt labdát, délután még gyakorolhatsz, a holnapi órán viszont jegyet kell adnom...! Rendben...?" Ebben maradtak.....Aznap délután, az összes szabadidőnket kislabda dobással töltöttük, én szedtem össze a labdákat, ő pedig dobált, dobált és dobált, megállás nélkül megszállottan, alig győztem a labdákat összeszedni. Délután végére átdobta a kettes határát, de este még ki kellett vele mennem, mert "mi lesz ha órán majd nem megy"...! Másnap tesiórán neki is osztályzatért kellett dobnia, nagyon izgult, hármat dobhatott. Az elsőt huszonötre dobta, ekkor megnyugodott, látta Laci bácsi arcán az elégedettséget. A második valahol huszonöt fölött, a harmadik pedig már majdnem elérte a harminc méteres vonalat. Laci bácsi nem szólt semmit, beírta a jegyet neki is, majd óra végén mindenkinek felolvasta milyen jegyet kapott. Az eredménye alapján mindenki tudta ugyan milyen jegyet kapott, de Laci bácsinál ez volt a protokoll. Amikor a haveromhoz ért, felemelte a fejét, ránézett, és azt mondta "Ötös"....!  Az osztály nagyobb része felhördült, hiszen tudták, hogy még a hármas szintet sem dobta meg, bár azzal még kiegyeztek volna. Szóvá is tették többen, hogy nem tartják igazságosnak a döntést, miért kapott ő ötöst, mikor ez meg ez nagyobbat dobott nála....!? Miután Laci bácsi csendet parancsolt, csupán annyit válaszolt nyugodt, határozott hangon az osztálynak....-"Azért, mert megpróbálta....!".....Akkor, még nem értettem, most viszont negyven évvel később már pontosan tudom, miért adott neki Laci bácsi ötös osztályzatot....!