Miután az ostorkivágás a világ legegyszerűbb művelete, ezért nem lehet elrontani. Csupán kétféleképpen lehet csinálni, és ha valaki nem az egyik módszert választja, akkor a másik automatikusan életbe lép, úgyhogy nyugodtan vágjál bele, nem ronthatod el. Hogy neve is legyen a gyereknek, adjunk a két módszernek nevet is. Tehát aki mondjuk az első módszer szerint dolgozik, az “jól csinálja”.  Aki pedig nem az első szerint tevékenykedik, annak sem kell kétségbeesni, mert neki rögtön kéznél van a második választható alternatíva, aminek az a neve, hogy “rosszul csinálja”. Persze azt hozzá kell fűzni, hogy mindig a ló dönti el, melyik kategóriába esik a tevékenységed, és a lovat nem lehet lefizetni, az biztos hogy jó döntést hoz. Bárhogyan is esik akkor sem kell elkeseredni, ha netalán “rosszul csinálnád”, hiszen ha pozitívan nézed a világot, akkor rájössz, hogy az ezüst érem sem csillog kevésbé mint az arany. Neked csupán azt kell eldöntened mit akarsz elérni, megszelídíteni, vagy megvadítani. Ha eszerint a módszer szerint dolgozol, akkor az egyik biztosan sikerülni fog. Konkrétan az ostorkivágás úgy zajlik, hogy amikor a csikós megítélése szerint eljött az ideje - ez azt jelenti, hogy stressz helyzetben már meg tudja tartani - akkor általában a lovon ülve felkötött ostorral elkezdett először lassú köröket leírni a feje felett, aztán kiengedi teljes hosszában, majd picit cserdít vele, aztán egyre nagyobbakat, és így tovább. A lényeg azonban nem a kivitelezés technikája, hanem mindeközben figyelnie kell a lova reakcióját, mivel muszáj neki a lovat megtartani mindaddig, amíg az meg nem nyugszik. Csak akkor jöhet az újabb csapás, ha a ló már feldolgozta az előbbi traumát.  A csikós mindig csak annyival tesz hozzá többet, amiről úgy érzi még kezelni tudja, képes megnyugtatni a lovat. Aztán a végeredmény az lesz, hogy a ló mindent megenged a csikósnak, mivel meggyőződött róla, hogy az nem hazudik neki. Láthatjuk ezt megannyi bemutató alkalmával. Sajnálatos módon ők nincsenek olyan helyzetben, hogy elmondják, megfogalmazzák azt amit csinálnak, így a “kiműveltebb” emberfők teszik ezt meg helyettük, feltéve az I-re a pontot. Én Szilason tanultam meg az ostorkivágást, de később rájöttem hogy jóval annak előtte már alkalmaztam az elvet, mert mint már említettem, ez tulajdonképpen a lóval való bánásmódnak, a lovak képzésének, fejlesztésének alapköve. A skála nagyon széles. Ezt alkalmazod akkor is amikor a félős lóhoz bemész a bokszba, figyeled a reakcióját, és ha mozdulatot tesz az ellenkező irányba, meg kell állnod, várnod kell, aztán elindulni ismét, de amint a ló is indulna megint várnod kell, és egészen addig csinálod amíg oda nem enged magához. Ugyanez ha meg akarsz fogni egy lovat a karámban, de nem akar megállni. Ha sikerül egy sarokba “beszorítanod”, elindulsz felé és addig mész lassan amíg meg nem mozdul valamerre. Mindegy milyen messze vagy tőle, ilyenkor teszel egy “ellen lépést”, és ha sikerült megállítanod a mozdulatát (ami a menekülés első lépése lenne ) akkor vársz egy kicsit, és újra indulsz, és így tovább, míg a végén odaenged magához. De ez az elmélet érvényesült akkor is, amikor olyan lovakra kellett felülnöm akikről ugyan azt állították, hogy még a Ludger Beerbaum is lovagolta őket, de a szeme nem arról árulkodott. Ilyenkor egészen rövid szárra fogtam és elkezdtem tenyérrel, vagy akár pálcával csapkodni először a nyeregre, aztán a nyakára, majd szépen az egész testére. Pár pillanat alatt ki tudtam deríteni ezzel a módszerrel, hogy rúg-e, harap-e, mennyire érzékeny, mennyire bizalmatlan. Volt hogy az életemet mentette meg, hogy végigcsináltam ezt a tesztet. A Gerrynél Írországban ugyan először azt hitték éjjeliőrnek mentem, aztán később egyre több bolond lóra kellett felülnöm, míg oda nem jutottam, hogy kizárólag ezeket a lovakat kellett “belőnöm”. Már ott tartottam, hogy nem csupán a hatodik, de már a tizenkettedik érzékem is elkezdett kifejlődni. Így például, ha szóltak hogy a “shed”-ben (Pajta, csűr, szénatároló) kell felülnöm, akkor már rögtön tudtam, hogy van okom aggódni…! Kathi (ő volt a Gerry jobb keze, irgalmatlan pokróc nő volt) volt általában odarendelve segíteni, ami annyit tett, hogy feldobta a parasztot a lóra, és ügyelnie kellett a bejáratnál, hogy ne tudjon kiszaladni a ló. Már ez is nagy segítség volt, mert Kathi olyan csúnya volt, hogy a bejárat előtt a lovak megijedtek tőle, és inkább visszafordultak. Azért volt olyan is, amikor kis híján tudott csak félreugrani, igaz ez a lovacska az egyik szemére vak volt. Nos, én nem kértem a segítségből illetve nekem elég volt ha odaállt a bejárathoz. Legtöbb “shedes” lónak már a szemén lehetett látni, hogy keresi a kiutat. Ide mindig egy nagy csapójú pálcát vittem, és elkezdtem bescannelni vele a lovat a fent már említett módon. Volt amelyik rúgott, volt hogy harapott, ágaskodott, vágott, de mire a végére értem a tortúrának, már tiszta víz volt mindegyik. Aztán felugráltam rá majd felültem, és addig maradtam a pajtában, amíg nem tudtam vele ügetni. Ezt mindig befelé a falhoz közelítve csináltam...hihihi….volt hogy az fogta meg a lovat. Aztán amint tudtam vele ügetni, szóltam Kathinek álljon félre, és kiügettem a betonon a karámba úgy hogy folyamatosan hajtottam előre. Néha beleszaladtam egy egy fasza kis bakolásba, de az mindig akkor fordult elő, ha a karámban ültem fel. Ficsor Józsival sokszor tárgyaltuk ebédidőben, hogy ez az éppen aktuális délelőtti ló az egy “húbazdmeg” típusú jószág volt. Ez is az “ostorkivágás” elvén alapult, mint ahogy számtalan lóbetörés során is ezt az elvet alkalmaztam, hogy elérjem a célomat. A Tomnak volt egy Jimmy nevű ügyfele, aki mindig hozzánk hozta a csikóit “breaking”-re. Azt hogy hogyan futottak nem tudom, de mindegyiknek az volt a közös jellemzője, hogy nem lehetett hozzájuk nyúlni se, ebből kifolyólag se kantárazni, se a kötőféket rájuk rakni nem lehetett, úgyhogy ezeknél mindig handicappel indultunk. Itt is ezzel az elvvel értük el, hogy kezelhetőek legyenek. Már az elsőnél azt gondoltuk Jordannel, hogy ennél nem jöhet rosszabb, de Jimmy mindig meg tudott újulni, egyre nagyobb erőfeszítést követelvén tőlünk. Mi pedig megtettünk mindent a siker érdekében, ami nem is maradt el. Amikor Jimmy pár hónappal később ismét látta a lovát, nem győzött álmélkodni, olyan kezesek voltak mint a bárány, és bemutattuk galopp közben, terepen, és terepakadályokon, vízben, egyszóval mentek mint a Doxa óra. Ilyenkor Jimmy mindig hazavitte őket a legelőre, és csak egy fél év múlva hozta vissza, mielőtt trénerhez kerültek volna. Egyik alkalommal elmesélte, hogy mivel látta milyen faszán ment a lova, gondolta néha kimegy vele terepre otthon. Hát a csikó mindjárt az első alkalommal feldózerolta vele a konyhakertet, aztán elszaladt, csak fél nap múlva fogták meg….hihihi...Nem mondom, miközben mesélte, komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy a nevető izmaimat visszatartsam, és mindeközben amolyan jó kiadós elégtételt éreztem, hogy legalább láthatta milyenek a lovai, amikor már meg vannak szelídítve….hihihi…! Akkor eszerint jársz el, amikor a pár napos csikót először fogod meg, tudniillik az inkább kiugrik az ablakon mintsem hogy hagyja magát. Amikor aztán sikerül becserkészni, jó erősen meg kell tartani, egészen addig, míg alább hagy a vergődéssel. Akkor engedsz neki addig míg megint szabadulni próbál aztán a sokadik próbálkozás után már magától jön oda.

Amikor a csikót orálisan “kényeztetik”, az nem érez feltétlen örömöt miatta, jó néhány alkalomnak kell eltelnie mire hozzászokik, és alapvetően ha teheti szarik az elméleteidre. A képen a Dorina csikója látható Németországban, a kanca 28 éves volt amikor született.

Nyilván a lóval való foglalkozás sok türelmet igényel, anélkül semmit sem ér az egész, de hiába vagy türelmes ha nem érzed a lényegét. Ezt nem lehet tanfolyamon elsajátítani, illetve akiben benne van az érzés, az előbb utóbb úgyis rájön, hogy ő ezt tudja, érzi. Aki meg nem érzi, de elvégez egy tanfolyamot ahol elmondták neki hogy hogyan kell egyféleképpen a lovat felvezetni a futóra a számtalan lehetőség közül, az írja nekem azt, hogy hogy merészelem én a Monty Roberts nevét egyáltalán a számra venni. Nos, akiben benne van az érzés, annak lehetősége van a lovon keresztül megismerni önmagát, akiben meg nincs meg, az tán még egy jó mesterember szintjére is eljuthat, de mindig egy kis Pat Parelli, vagy Monty Roberts marad, mivel képtelen meglátni, hogy az út merre folytatódik. Tehát azt szeretném ezzel üzenni azoknak akik érzik miről beszéltem itt, és bárminemű lovasképzéssel foglalkoznak, hogy ideje meglátniuk a saját útjukat, és ehhez nagyon jó alap lenne az “ostorkivágás elmélete”, bár nevezheted bárhogyan, hiszen az elnevezést csupán én ragasztottam rá. Annál is inkább, mivel manapság divatos a lovasnemzetségről beszélni, viszont ha megkérdeznék bárkitől, hogy van e olyan hagyománya a lovasnemzetünknek, ami sok száz ( legalább ezer) éve egzisztál, akkor a jó öreg karikásostor nagyon keveseknek jutna eszébe.

Surani és Sabine két anyakanca volt a ménesből. Előtte nem voltak lovagolva, az összeszoktatáshoz szintén az “ostorkivágás elvét” alkalmaztam, bár fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán létezik ilyen...hihihi..muszáj volt húsz év múlva valamit kitalálnom, csak hogy a rivaldafénybe kerülhessek ismét. A legnehezebb mindig a hátsó két lovat összeszoktatni, ha türelmetlen az ember, hazavághatja több havi munkáját akár. Ezt a két kancát is csupán a ménbemutató okán fogtam össze, aminek az volt az aktualitása, hogy mindkettő a "Spitzbube" lánya volt, illetve mindkettőnek szerepelt fia a bemutatón, a Sabinének a Romant (később hozzánk került, Toma junior magyar bajnokságot nyert vele1999-ben), a Suraniak pedig a Rocky (őt később az a Gestüt Dobel vette meg 300 000 márkáért, aki a Dobels Cento-t is tenyésztette). Egy-két hónapba telt mire már vágtázni is tudtam velük....

Képzeld el, amikor ötöt fognak össze, és mennek velük mint a távirat. No ott ha nem érezné a hajtó az “ostorkivágás elvét”, akkor esélye sem lenne felállni a hátsó kettő farára, nem még másik hármat hatot nyolcat elé fogni, ellenére annak, hogy ha megkérdeznéd őket hogyan csinálják, csak hümmögnének nagyokat, mert még soha nem gondolkodtak el rajta.

Az öreg Jakab Miklós bácsi Mezőkeresztesen úgy forgatta a négyest mint az ördög, de ha megkérdezték volna tőle, mit csinál, nem tudott volna válaszolni, mert nem kellett neki gondolkodni mindenféle elméleteken, az az urak dolga volt, az övé meg az hogy csinálja. Így vészelte át észrevétlenül az “ostorkivágás” a kommunista vészkorszakot, ahol végső soron szinte minden megsemmisült, és majdhogynem csak ez maradt ami apáról fiúra szállt, de soha nem írta le senki sem.

Nos tehát összegzésképpen, az "ostorkivágás-elmélet" azt jelenti, hogy a lovas minden figyelmét a lóra irányítja, figyeli a ló reakcióját, és ennek függvényében hozza meg döntését a következő lépéséről. Mindehhez hozzátartozik még némi önismeret is, ami alapján tisztában van saját képességeivel, és helyesen tudja megítélni meddig mehet el. Ez akár még azoknak is ismerős lehet, akik egyáltalán bármiféle lókiképzéssel foglalkoznak....!