Ha a csikó együttműködő volt, akkor az első szabad lovaglást követő egy-két héten belül átvették a többiek. Nálam csak azok töltöttek hosszabb időt akikben “forradalmár szív” dobogott, és bár én szívesen szabadultam volna tőlük, ezek körömszakadtáig ragaszkodtak hozzám. Akkor volt munkára kész a ló, amikor már mindenféle speciális trükk nélkül fel lehetett ülni (ugrani) rá, és lehetett galoppozni vele.

Amikor kép készült valamelyik lóról, annak kilencven százalékban az volt az oka, hogy várhatóan sikerül valami “eksönt” elcsípni. Itt éppen első alkalommal ülök fel az általunk csak “Montynak” becézett szürkére úgy, hogy az addig megszokott bevezető futószárazást elhagytam. S mivel a szürkéknél mindig volt esélye az embernek egy szép fejesugrás bemutatására a száraz betonon, ezért mindig akadt ilyen esetekre egy-egy önkéntes fotóriporter. Ezt a lovat mindvégig én lovagoltam, nagyon “hűséges” jószág volt.

Előfordult, úgy összetorlódtak a csikók, hogy a többiek igyekeztek nekem segíteni, és próbálták hasonlóképpen előkészíteni mint ahogyan én szoktam, csak hogy haladjunk velük. Az egyik nap egy ilyen kancára készültem felülni, előző nap egy fárasztó futószárazás után Eoin már ült rajta, én is láttam amint lépésben vezetgették. Én viszont első alkalommal találkoztam vele éppen akkor, amikor felülni készültem rá. “Letapiztam” a pálcával, és bár nekem nagyon feszültnek tűnt, Jordy állította, hogy nem kell aggódni, mert ez “csak” egy ilyen ló, ne izguljak nem lesz vele probléma…! “Sure”....?  “Sure”...! Oké rendben van , felültem a lóra, és nem éreztem, hogy ettől ellazult volna a jószág, sőt az a sejtésem  támadt, mintha  abban a pillanatban füstölt volna tövig a gyújtózsinórja annak a puskaporoshordónak, aminek tetején történetesen éppen én próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Nos aki jártas a matematikában az tudja, hogy ezt a megoldhatatlannak tűnő sejtést később rólam nevezték el Panyi-sejtésnek, s a dolog pikantériája, hogy rögtön ott helyben sikerült is igazolnom saját sejtésemet, mert a következő pillanatban már robbant is a bomba. Amint úgy 30 G-vel felfelé tartottam a Holdba, egyetlen dolog zavart, nevezetesen pedig az, hogy ezt a sejtést pár másodperccel előbb is megoldhattam volna. Nem tehettem mást, kényelmesen hátradőltem a nyeregben (aki átélt már igazi bakolást az tudja miről beszélek), és vártam az előadás végét, ami nem hogy nem akart véget érni, hanem még csak fokozódott az izgalom, mivel minden bakugrás után egyre kevesebbet láttam magam előtt a lóból, majd egy idő után teljesen elfogyott mint a Hold. Ekkor újabb sejtésem támadt (Panyi második sejtése), és pedig az, hogy a nyereg előrecsúszott a ló nyakára. Rögtön kiszámoltam azt is, hogy ha ez így folytatódik akkor ennek bazi nagy pofára esés lesz a vége. Jordan húzta a fejét ahogy tudta, én meg homorítottam ott valahol a ló előtt, az meg továbbra is úgy ugrált, hogy a hátsó kápa minden alkalommal amolyan barátságos hátbavágást eszközölt rajtam, na nem nagyon, csak úgy éppen a gerinctörés határán. Aztán amikor már azt hittem nincs tovább, abbahagyta. Egy deka ló nem volt előttm, nem is tudom hogy szálltam le róla, mert a nyereg úgy előre csúszott a nyakán, hogy képtelen volt felegyenesedni. Jordan lelkendezve jött, és közölte, hogy ez volt minden idők legjobb bakolása, majd mutatta, hogy a kört övező kerítés tetejénél voltak a ló patái, és milyen kár, hogy nem hozta ki a telefonját, mert milyen fasza fényképeket tudott volna csinálni…! Tényleg kár, mondtam, és olyan fáradtnak éreztem magam, mint aki három napja egy folytában dolgozott. Miután a nyerget megigazítottuk visszaültem, de soha többé nem bakolt, sem akkor, sem később.

Ez a ló a képen már a bokszban  bakolt, várható volt, hogy kint is megpróbálja. Ennek ellenére minden rendben zajlott, egy hét után pedig már a kapuban is felugorhattam rá, teljesen normális volt. Már egy teljes hetet végigdolgoztam vele minden probléma nélkül. Vasárnap mindig pihenő volt a lovaknak, aztán hétfőn a csikókkal át szoktam menni kicsit idomítani a szomszédba a fedelesbe. Ezzel a feketével is átmentem, Eoin kísért át, hogy megtartsa a lovat amíg felülök. Nem futószáraztam le mert előző héten nem volt vele probléma, hanem rögtön felültem rá. Hát rosszul tettem, mert a következő pillanatban úgy elkezdett ugrálni, hogy azt hittem leszakad a fejem. közben pedig minden bakugrásnál fordult velem egy száznyolcvan fokost. Olyan szarul nézett ki a dolog, hogy Eoin sápadtan azt kezdte el kiabálni, hogy “jump off George, jump off”….! Tudvalevő, hogy a hang úgy keletkezik, hogy a kiáramló levegő megrezegteti a hangszálakat. Nos, mivel az én levegő ellátmányom ebben a pillanatban igencsak a végét járta, nem állt módomban Eoinnak válaszolni, így csak később tudtam neki elmondani, hogy bakoló lóról meg ne próbáljon leugrani, mert szinte biztosan a nyakát töri..! Tudom nem egy super alternatíva, mégis a legjobb, - ha már mindenképpen el kell hagynod a fedélzetet -,  ha a ló dob le, mivel a legtöbb ilyen esetben előre esel, és legalább a van esélyed arra, hogy a ló nem rúg rád. Fearghal is bent volt a fedelesben, s miután vége volt az előadásnak megjegyezte : - George bemelegített…! - aztán szélesen vigyorogva elment a dolgára.

Ez a tarka a Jill (a szomszéd istálló tulajdonosa, Billy Twomey anyja) egyik bértartójától jött, nem tudták betörni, mindig leestek róla, mert bakolt. Az első alkalommal engem is mindjárt behajtogatott a gumifal tövébe, de aztán méregből felültem rá, és bár bakolt másodszorra is, egy idő után abbahagyta, és még aznap kimentem vele terepre, majd lóháton át a Jillhez bemutatni. Jó mozgása volt, szép volt, jól ugrott, de a bakolást nem hagyta el, minden alkalommal a felülést követően lelkes bakolásba fogott, majd pár perc elteltével megnyugodott, és lehetett vele bármit csinálni. Egy fiatal lány volt a tulajdonos, és pár hét után meg szerette volna tekinteni a lovat, illetve tudakozódni, hogy mikor lovagolhatja majd ő maga is. Ott helyben a Jillnél ültem fel, s kértem a lányt, hogy tartsa a futószárat, mert bakolni fog a ló. Közben a Jillnél működött valamiféle lovas szakember képzés is, ahová leginkább fiatal 17-18 évesek jártak. Amint a lovat kivittük, ők már éppen végeztek, és odajöttek a pálya szélére bámészkodni. No, annak rendje módja szerint felültem, a ló ahogy szokta elkezdett bakolni, amit elég látványosan csinált, viszont lendületesen ment előre közben, így még azt is lehetett volna mondani, hogy akár még élvezhette volna is az ember. Néhány percig rendületlen erőbedobással végezte a dolgát, mindeközben pedig a közönség lélegzet visszafojtva figyelt. A mutatvány néhány percig tartott, s amint befejezte, a hirtelen összeverbuválódott  közönségünk hálás tapssal jutalmazta a produkciót. A tulaj azonban nem volt ennyire feldobva, mivel a terveiben nem szerepelt, hogy kaszkadőrnek képeztesse magát. Ráadásul ekkor már csak pár hetem volt még hátra Írországban, így nem garantálhattam neki semmit. Azt hiszem később túladott a lovon.

Ez a pej volt számomra minden idők legdrágább csikója. 700 000 euróért vette a tulajdonosa nyersen. Ő sem volt probléma mentes, de ha mind ilyen lett volna, azzal kiegyeztem volna.

Ő pedig talán a legkedvesebb volt, de legalább is életre szóló élményt adott. Róla írtam már korábban.(http://envokazoregsam.blog.hu/2013/04/01/harmadik_tipusu_talalkozas_867)

Galoppozunk a kész csikókkal. Mindegyiket én törtem be a Jordan segítségével. Elől Tom, őt követi Eoin, majd Jordan, és a legvégén én.

Két dolgot szeretnék még megemlíteni. Az egyik, hogy nem régiben írt nekem valaki, hogy lelkesen olvassák ezeket a cikkeket, és hogy náluk is szinte ugyanígy lovagolják, tanítják a csikókat, pedig még csak nem is hallottak az “Ír módszerről”....! Nos, elárulok egy titkot. Az írek sem tudják, hogy van egy módszerük, ezt a nevet, címet csupán én adtam a cikknek, miután kézenfekvő volt, hogy Írországban történt mindez. Egyébként pedig ez azt jelzi, hogy a lovaglás olyan egyetemes dolog, amin ha az ember elkezdi törni a fejét, nagy valószínűséggel hasonló eredményre jut.

És még utoljára, Nemes Péternek volt olyan kérdése, hogy mit csinálok ha rúg, bakol, vagy ágaskodik. A rúgásra a következőkben még ki fogok térni. Az ágaskodás szinte kivétel nélkül akkor fordul elő, ha a ló védekezésképpen el akar rohanni, de a lovas nem engedi, amit meg tudok érteni, viszont ebből következik az ágaskodás. Ha a csikó jól van előkészítve, illetve a lovas is kompetens, gyakorlatilag nem fordulhat elő, viszont ha már megtörtént, két dolgot lehet tenni. Az egyik, sűrűn keresztet vetni, vagy ha abban nincs elég gyakorlatod, a kézrátétel is segít, különösen ha van egy pálca is a kezedben. Nehéz erről írni, mert aki hülye hozzá, azt fogja megjegyezni belőle, hogy el kell verni a lovat, és legközelebb majd ezzel takarózik, hogy lám én azt mondtam. Tehát én nem azt tanácsolom, hogy el kell verni a lovat, de éltem már ezzel a lehetőséggel amikor más nem volt a tarsolyomban. Jól kell hozzányúlni, és akkor soha nem kell bántani. Nekem is mindig azokkal voltak ilyen gondjaim, amelyeket átnevelő táborba szántak, azonban a legtöbb ilyen lóval később nagyon jó barátságba kerültem...! A bakolásról csak annyit tudok mondani, hogy nincs ellenszere, vannak trükkök amivel lehet csökkenteni az esélyét, de amelyik ló hajlamos rá, annál jól tanuld meg a "miatyánkot", illetve előtte mindig futószárazni kell, majd egy idő után teljesen el fogja hagyni........