A bárolást legjobban ahhoz tudnám hasonlítani, amikor valaki diszkréten szellent a buszon. Az utasok közül mindenki tudja, hogy valami gáz van, de úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, és ahelyett hogy beszélnének róla, jelentőségteljes, szúrós tekintettel nézegetnek egymásra. Tudniillik a bárolást mindenki mélységesen elítéli, senki sem vállalja be, ezért a statisztika szerint nincs olyan ember a kontinensen aki bárolt volna valaha is, vagy legalább ismerne olyat akinek a nagyapja egyszer bárolt véletlenül. El sem tudom képzelni, hogy honnan származik ez a fogalom egyáltalán, ha nem is létezik.  Hejj, én vagyok a falu rossza egyedül....! Igen, én már bároltam lovat, és eléggé tisztában vagyok vele hogyan, mikor, melyik lónál érdemes egyáltalán alkalmazni....! Egyébként az a véleményem, hogy régebben ez egy teljesen bevett része volt az ugrólovak tréningjének.   Ezzel együtt azt gondolom, mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, miről is van szó, és hogyan működik a dolog. Azért mondom, hogy mindenkinek, mert attól hogy diszkréten nem beszélnek róla, még feltehetően nagyon sokan csinálják. Akik pedig fennhangon bírálják és elítélik, semmit sem érnek el vele, hiszen aki "bárol" titokban teszi rejtve, csak nagyon ritkán bukik meg vele valaki. Tehát akkor először is a bárolás fogalmát, célját írnám le, idézem röviden a német Wikipédián található cikket ebben a témában.......

......"A bárolás egy vitatott edzésmódszer, ugrólovak óvatosságra nevelése érdekében, ami által elérhető, hogy a ló az előtte levő akadály magasságánál lényegesen nagyobbat ugorjon. Megkülönböztetünk "aktív" és "passzív" bárolást . Aktív bárolásnak nevezzük, amikor közvetlenül az elugrás után az akadály felső rúdját megemelik, miáltal a ló leüti a rudat. Célja az, hogy a ló nagyobbat ugorjon annál a magasságnál, mint amire az ugrást természetes körülmények között saccolná. Aktív bárolást lehet kézzel végezni, illetve léteznek távolról irányítható gépek is, amit azért használnak, mert így a ló nem köti az akadály mellett álló személyhez az esemény megtörténtét. Kivételes lóismeretet, és kifejezett felelősségtudatot kíván egyáltalán azt eldönteni, hogy melyik lónál, milyen ugrásmagasságon, és a tréning melyik periódusában alkalmazható a módszer a teljesítmény növelésére. Helytelen alkalmazás esetén a lovat megijeszthetik, és az besavanyodik.

Na, hát úgy nagyon szűkszavúan ennyi, egyébként pedig a dolog sokkal árnyaltabb ennél. Először Szilason találkoztam a módszerrel a nyolcvanas évek közepén. Az Egyed "felemelte" a rudat egy Hilda nevű lónak, aki nem mutatott elég érdeklődést a faáruk iránt. Ezen a "gyorstalpalón" azt is megtudtam, hogy lehet rosszul is csinálni, mert az Egyed elmesélte, hogy régen egyszer megkérte egy kollégáját, - aki még ma is él, de nem írom ki a nevét - hogy ütné meg a lova elejét, mert nem húzza fel becsületesen. Az illető "jó munkát" akart végezni, ezért olyan jól felhúzta a rudat, hogy az Egyed lova felbukott, s mire az Egyednek sikerült kiköpködnie az összes homokot, már úgy összevesztek, hogy egy évig nem beszéltek egymással. Tehát, azt mindjárt megállapíthatjuk, hogy a dolognak van mérhető hatása, még ha nem is mindig az amire számítottunk....hihihi....! A Hildára visszatérve, rajta sem segített a dolog, nem lett belőle  ugrólóló. Így azt is kimondhatom, hogy nem minden lónál érdemes egyáltalán próbálkozni vele. Ha nem elég óvatos egy ló, netán falábú a lovad, és megütöd a lábát, akkor az legfeljebb azt fogja hinni, hogy a "Harkály doktor" jött lázat mérni, de eszébe sem jutna, hogy ettől nagyobbnak lássa az akadályt"....Ebben az időben egyébként még nem folytattak boszorkányüldözést a bárolás ellen, természetes volt ha néha alkalmazták, és nem emlékszem olyanra, hogy "szétverték" volna a ló lábát. Versenyen már az én időmben sem lehetett alkalmazni, viszont az Egyesült Államokban még a kilencvenes években is volt olyan szolgáltatás a versenyeken, hogy aki igényt tartott rá, valamennyi pénz fejében, mielőtt bement volna a pályára, egy bambuszrúddal odakoppintottak az elejére. Hogy most mi a helyzet nem tudom, akit érdekel, a Bertók Viktor valószínűleg naprakész ebben a témában, hiszen sok időt töltött ott. Az Örkénytábori időkben világszerte a tréning részének számított, viszont a lovasokat megtanították arra, hogy mikor, melyik lónál, és milyen mértékben alkalmazható. Eleve csak és kizárólag kompetens emberek végezhették, ami azt jelentette, hogy a lovasnak például centiméterre pontosan kellett tudnia odatenni a lovat az elugrási pontra, vagy éppen messzebbről vagy közelről elugratni attól függően, mit akartak elérni vele. A passzív bárolás például a mindennapok része, mert amikor a ló figyelmetlenségből megüti a lábát, az végső soron passzív bárolás. Egy jól felkészült lovas ezt maga is elő tudja idézni úgy, hogy még a szakemberek sem tudják kijelenteni, hogy bárolás történt. Márpedig egy ugrólónak alapvetés az, hogy tisztelje a rudat. Ezt csak úgy tudja megtanulni, hogy "hozzányúl" a rúdhoz, éppen úgy ahogyan te is megtanultad, hogy a vasaló forró, mert egyszer már hozzányúltál. Többé készakarva nem fogsz hozzányúlni, mert emlékszel rá, hogy nem volt kellemes. Amelyik ló képes ezt megjegyezni, és szíve is van hozzá, az ugróló. Az ilyen lovat nem kell gyakran emlékeztetni rá.Ilyen ló volt Sáriban a Petra nevű csikóm, akit minden idők egyik legjobb csikójának tartok azon lovak között, akik valaha is megfordultak a kezem alatt. 

Ugyanakkor ma már elterjedt a hobbilovasok között, az úgynevezett szivacsos rúd, vagy éppen a műanyag csőbe húzott rúd, ami a lovak lábának kímélését célozza, ám szerintem éppen jó úton haladnak afelé, hogy egy falábú lovat "faragjanak" kedvencükből. A lónak ugyanúgy meg lehet tanítani a "falábúságot is, mint például Írországban a "steeplechase" lovak (akadálylovak), akiknél ezt módomban állt megfigyelni. A Gerrynél minden lóval és csikóval én ugrottam. Amíg a csikók rúdon vagy fix akadályon ugrottak, addig tisztelték a rudat, de amint elkezdtük a sövényt ugrani, néhány alkalom után már inkább csak átsuhantak rajta ahelyett, hogy ugrották volna. Én pontosan azt tartom, hogy az ugróló is csak tapasztalatok alapján tanul, ezért én mindig kemény rudakkal dolgoztam, viszont ehhez azt is tudni kell, hogy mekkorát rakhatsz neki ahhoz, hogy ne ijedjen meg, tudniillik az ugrólónak a szíve a legfontosabb, a megállás sokkal nagyobb probléma, mintha ütne hármat, vagy akár négyet. Mondok egy példát. Amikor a Djangót megkaptam, az első versenyen még jól ment, majd másodszorra ütöttem vele hármat 1.30-on, és harmadszorra ugyanúgy. Átgondoltam a dolgokat, és elkezdtem összelovagolni, ami egyáltalán nem volt egyszerű, de innentől kezdve elkezdtünk "nullákat" menni, és pár héttel később Illsfeldben már 2.15-öt ugrottam vele. Választhattam volna azt is, hogy szétveretem valakivel a lábát, de... - és itt van mindjárt a laikusok legnagyobb tévedése, amikor egy nagy ugrás láttán azt kérdezik, hogy vajon mit kellett elszenvednie ennek a lónak ahhoz, hogy ezt az ugrást megugorja...?! Semmit b....meg, ha csak egy kicsit is tisztában lennél a dolgokkal, akkor tudnád, hogy ha a szívét elveszíti a ló, ott semmi sem segít, nem fogja neked megugrani még az 1.20-at sem....! - ha ezt tettem volna, akkor az alatt a fél év alatt amíg nálam volt csupán kudarcra számíthattam volna. Ezért nem ezt tettem. Djangót is leginkább passzívan lehetett bárolni, akkor ha nagyon közel tettem az ugráshoz. A közelség egy nagyon relatív dolog, függ a tempótól, tisztában kell lenni vele mit akarsz elérni. Django egyébként már mindent tudott ebben a témában, már a levegőből kiszagolta ha valami készült "ellene", nagyon nehéz volt becsapni, hogy megüsse a lábát. Django.....Sokszor maga választotta a passzív bárolást, ám sajnos ez leginkább versenyen történt. Prágában például úgy kiütötte az összevetés utolsó rúdját, hogy ha közelebb lett volna a közönség, biztos lett volna egy-két súlyos sérült a tömegben...hihihi...

Egyébként sok lovas úgy bárol, hogy nem is tud róla. Én is voltam így annak idején, amikor még nem voltam köszönő viszonyban a távolsággal, és a túlélésért folytatott harc közepette gyakran fordult elő, hogy sikerrel küzdöttük le az akadályt, egészen a föld színéig. Később sokat javított a helyzeten, amikor rájöttem, hogy nem leküzdeni kell, hanem átugrani, és ehhez nem árt barátságot kötni a távolsággal is. Jellemző volt a nyolcvanas évekre a következő történet, Kiskunhalason valamelyik május elsejei nemzetközi versenyen történt. A nagydíjat megelőző napon, egy Jan Teer Halle nevű bajor versenyzőnek, speciális ugrást építettek a melegítőben, amit alig százszor ugrott meg, és verette pofán a felső legnehezebb palánkkal a lovat. A kutya nem szólt neki egy mukkot sem, pedig otthon akár egy ilyen ugrásért is eltiltották volna. Vasárnap aztán ő nyerte a nagydíjat.....Vagy tíz évvel később, nagy meglepetésre nekem is sikerült ezt begyűjtenem. Volt is nagy találgatás, vajon mit követhettem el....? Semmit....! Ismerned kell a lovad lelkét, és abból kiszámíthatod, mi az a maximum amit kihozhatsz belőle. A legnagyobb baromság lett volna egy ijedt lovat még jobban megijeszteni, de ezt a mai napig tudják azok, akik velem együtt részt vettek ebben a munkában...! Tájfun volt életem díjugrató részének mestermunkája, benne volt minden amit akkor tudtam, meg a szívem és a lelkem....! Ez volt a titok....! Tájfun 1998-ban Halason

Lépjünk egyet, 1989 Sáripuszta..... Készültünk a tenyészversenyre, és otthon az utolsó ugrónapon Laci, egy bambuszrúddal néhányat odacsapott minden lovunk elejére. Ekkor szembesültem a módszer hatékonyságával, hiszen minden elindított lovunk az első tízben végzett a harmadik napon. Én a Királynővel indultam, Rezi vert meg a Pókerrel a 7 évesek között úgy, hogy a Királynő három napig nem nyúlt rúdhoz. Ezt a teljesítményt aztán a nyolc éves tenyészen is megismételtük, és előtte hasonlóképpen készítettük elő.A képen Királynő látható az 1990-es tenyészen Kiskunhalason a nyolc évesek között.

Kareninával szintén ugyanezen a versenyen, ő is a nyolc évesek között indult, a döntőben bejöttünk a tíz közé vele is. Ő egy elég "sietős" ló volt, neki is megmutattuk a "bambuszt", de így utólag azt tudom mondani, hogy teljesen felesleges volt, mert érzésem szerint ezután még jobban "rongyolt" az ugrásra. Ennek persze ellentmond, hogy az első napon nyertem vele az elődöntőt ami idő-hibás szám volt, de azt azért tudni kell hozzá, hogy a tizenkettőből tíz rudat leporolt. Azt gondolom, rohanós lónál nem a kívánt hatást váltja ki a bárolás.

Fülessel a 6 évesek között, szintén az 1990-es tenyészen. Ő egy nézelődős ló volt, vele is próbálkoztunk, ám amikor kapott egyet az elejére, az ugrás közelébe sem akart menni többet. Aztán a tenyészen első nap ütött egyet, majd másnap nyertük ugyan a számot, de a döntőben nem voltam vele sehol. Ő az a fajta ló volt, akinek a bárolással csak ártani lehetett, de hát akkoriban még én is csak tanultam a szakmát, és leginkább a saját káromon.

Már Németországban voltam, Gerd Wiltfanggal készültünk egy nagy berlini versenyre. A Gerával indultam, s mielőtt elutaztunk volna pályát ugrottunk. Belemegyek a hármasugrásba, aminek két vágtára volt a vége, Gera rongyol mint a gyorsvonat, és a végét úgy emberes kiütötte. "- Gyere még egyszer, de ne csinálj semmit....!" Nem csinálok semmit, Gera megy mint az állat, "bammm" kiüti a végét megint. Gyere még egyszer, stb....Nem csinálok semmit, Gera mint a vadbarom....."bammm"....Még egyszer.....újabb ..."bammm"....! És újabb,....és újabb...! Egyszer csak Gerd megelégelte, s valami olyasmit mondott németül ami magyrba valami ilyesmit tenne ki, hogy "...a kurva falábú anyádat "....azzal lekapta a felső rudat, és amikor legközelebb jöttem, odavert vele egy kurva nagyot a Gera lábának, hogy azt hittem felbukunk. Onnantól a Gera nem nyúlt rúdhoz. Berlinben óva intett tőle, hogy elinduljak vele a nagydíjban, én mégis ott indultam. Tele volt a mezőny világ és Európa bajnokokkal, ahol Gera élete legjobb teljesítményét nyújtotta, az utolsó kettőt ütötte le....hihihi...                        Gera

Na, itt egy dokumentált passzív bárolást láthatunk 1993-ból a Hortobágyon a Gerával. Meg is nyertem vele a melegítő bajnokságot, aztán a pályán meg jól beégtem vele....hihihi...Ma már ilyen ugrásokat nem lehetne építeni a melegítőben....

A következő emlékem Lordhoz kötődik. Egy nagy képességű, hanyag ló volt, aki egyébként a kezdetektől fogva tudta az ugrásváltást akár minden másodikra is. Egyik alkalommal éppen őt lovagoltam, ő meg éppen valahol máshol járt szokás szerint. Elkezdtem vele ugrani egy kis ikszet, amin épphogy csak átesett. Másodszorra ugyanúgy, aztán harmadszorra elakadt a lába, és buktunk egy akkorát, hogy még azt sem tudtam hol van az én fülem és a farkam, nem még az övé. Leporoltuk magunkat, és ettől a pillanattó kezdve úgy ugrott mint egy macska. Ez is passzív bárolás, de közöm nem volt hozzá. Fent északon működött a főnöknek egy másik istállója is, ahol tulajdonképpen az általunk kiképzett csikókat lovagolták tovább, azonban papíron ki is kellett nekik fizetni. Elég nagyképű banda volt, és egyszer éppen lejöttek lovakat nézni. Már az istállóban jól lefikáztak mindent, de aztán néhány lóra rámutattak, hogy ezeket kipróbálnák, még mielőtt bedaráljuk őket a többivel együtt kolbásznak. Ez a mentalitás általában nem nyeri el az ember tetszését, így voltam ezzel én is, és amikor a Horst behívta őket egy szemle előtti kávéra, én villámgyorsan felszereltem a lovat, az istállóajtóban beugrattam vágtába, a Klaus meg odabaszott neki kettőt az elejére. Mire a többi ló kijött én már sétáltam, s rövid idő elteltével az "urak" is odaértek. Annyira hülyének néztek minket, hogy el sem tudták képzelni, hogy ilyen rövid idő alatt bármit is elkövethettünk volna, pedig később dolgoztam olyan helyen is, ahol ennyi idő alatt tíz lovat odakészítenek a kedves vevőnek. Szóltak, szálljak le, majd ők tudják a tutit. Lord úgy ugrott mint a macska, harmincötezer márkát adtak érte...hihihi..Később kérdeztük hogy megy...? Mondták úgy ugrik mint a macska, akit Garfieldnek hívnak, és éppen ugrás előtt zabálta fel egy pizzéria összes termékét...! Hja, a nagyképűség ára....!Lord

Később elkezdtem foglalkozni fiatalokkal, próbáltam nekik segíteni. A Tatai Tominak a "Piskótája" jó ifiló volt, de ő is elég hanyag. Gondoltam segítek neki, és megütöttem a "Piskóta" lábát. Igen ám, de a Tomi nem tudta úgy előre hajtani a lovat ahogyan kellett volna, és egy oxernál közberakott, kihegyezett egyet, Tomi elmaradt, az ugrás után leesett, eltört a lába. Így aztán néhány hónapra kivontam a forgalomból, viszont egész télen lovagolnom kellett a "Piskótát", hogy mire a Tomi felépül, a ló toppon legyen. Nem őszinteségi rohamom van, csak hátha tanul belőle valaki... Később a Tomi egy csapatban ment a Tuska Palival, Petheő Ákossal, meg a Heibl Ágival a Tanintézetek országos bajnokságán. Jó barátok voltak mindannyian.Hárman hibátlanokat mentek, Tomi meg ütött kettőt hármat mindkét körben. A végén összevetésre került sor, mindegyik csapatból a kiválasztott legjobb vethetett össze a csapatért. Tomi kérte a többieket, hogy tudja, ő volt a legszarabb, de ha most mehetne egy összevetést, akkor megtenne mindent, hogy úgy érezhesse, neki is köze volt ehhez a csapat eredményhez. A többiek pedig beleegyeztek, pedig nem lett volna ember, aki a Tomira fogadott volna, a másik csapat legjobbjával szemben. És Tomi, egy viharos összevetésben, élete addigi legjobb és legfelemelőbb két percét produkálva, állva hagyta a másik "legjobbat", aki szintén hibátlant lovagolva másodpercekkel maradt le, így  Tomiék nyerték a csapatot, pedig gyakorlatilag már lemondtak róla. Ilyen az amikor nem a pénz, hanem a barátság határozza meg az emberek cselekedeteit .Tatai Tomi "Piskótával"

Nagyon sokat tudnék még írni e témában, de már így is túl hosszúra sikeredett. Egyet azonban még megemlítenék, ami végső soron tény, csak éppen nem kapott annak idején nyilvánosságot. Géppel bárolásról van szó, mindegy, hogy hol, és mindegy ki csinálta, én is az egyik barátomtól hallottam, de a történet közkézen forog. A gép egy olyan szerkezet, ami távirányítással (ha a madzag annak számít)  dobja fel a rudat. Nos, éppen ezt végezték amikor a már egyébként is ijedt ló megállt az ugrás előtt, a lovas nem tudta tartani az ülését, előre repült, és a felcsapódó rúd torkon verte. Mire a mentők kiértek, már nem volt mit tenni. Aki felelt a dologért kimosta magát.....és még folytathatnám sokáig. Ezt a bejegyzést nem azért írtam, mert megbántam az összes bűneimet, és most már nem csinálnék ilyet. A bárolás létezik, csak nem beszélünk róla, illetve ha beszélünk, akkor elítéljük, de ettől még a lovaknak nem lesz jobb. Gyakran olvasom Fészen, hogy ez a lovagolás olyan kurva nehéz sport, hogy az maga az életveszély....!... Igen, a lovaglás egy veszélyes sport...! Különösen akkor, ha hülyék csinálják....! Na, ennyit gondoltam a bárolásról, a teljesség igénye nélkül....!