1996-ot írtunk, éppen Athénba tartottam két lóval, a Djangoval és a Räubival. Ketten utaztunk a Hevesivel, ám ő Magyarországról jött szintén két lóval, én pedig Németországból indultam. Az volt a terv, hogy Olaszországban találkozunk Cerviában, én ott hagyom a kamiont, és másnap a Hevesiével megyünk tovább Anconába, ahol behajózunk. Egy kamion nyilván lényegesen kevesebbe került mint kettő, ráadásul a Volvo, aki akkoriban még szponzorálta ezeket a versenyeket, egy kamion szállítását fizette, függetlenül attól mennyi lovat szállítottak benne. Barnus kérte, ha lehet hozzak már neki is forgácsot, ami be volt bálázva harminc kilós csomagokba, Magyarországon akkoriban még nem lehetett ilyesmihez hozzájutni. Meg is pakoltam vele jól a kamiont, és reménnyel telve útnak indultam. '96-ban még álltak a határok, s Cerviáig két határon kellett átkelnem, a német-osztrák, és az osztrák-olasz határokon. A németeknél gond nélkül átjutottam, ám az olasz határ osztrák oldalán gondjaim támadtak. Az osztrák vámügyi polgártárs ráállított a mérlegre, megállapította, hogy mintegy 250 kilóval túlsúlyos a kamion. Az is rögtön kiderült, hogy jó képességekkel megáldott emberről van szó, mivel meglehetős jártasságról tett tanúbizonyságot a matematika, a sakk és a cihológia területén egyaránt. Magas IQ-ját és matematikai jártasságát mi sem igazolta jobban, mint hogy róla nevezték el a Hoffmann-sejtést, minek segítségével bizonyosan megállapítható, amennyiben "palimadár" érkezik a határra. Tudományos munkásságát nem kisebbítette az sem,  hogy sejtését akkoriban még csak az adott határszakaszon ismerték el annak ellenére, hogy már addig is számtalanszor bizonyítást nyert. A sakk ilyen elfoglaltság mellett valószínűleg csupán a hobbija lehetett, de amint feltettem a probléma megoldására vonatkozó kérdésemet, rögtön tudta mi lesz a következő lépés, nevezetesen "a paraszt megfordul, és haza megy"...!  Na, ettől mindjárt elöntötte a nyugalom az agyamat, és a végeláthatatlan béke magasztos érzésétől vezérelve elkezdett ugrálni a szemöldököm, szívem a Yamato japán dobosaihoz hasonló szólót kezdett játszani, a légzésem meg olyanná változott mint amikor a tangóharmonikából üresen kiszalad a levegő. Céklavörös fejem belsejében egyre csak az a kérdés cikázott oda és vissza, hogy a szóban forgó úriember, születése pillanatában, miért nem tudta a világ megismerését egy gyorsan forgó szecskavágóval kezdeni, amit szülőanyjának megfelelő végére kellett volna rögzíteni. Még egyszer rákérdeztem, hogy nem lehetne-e valami megoldást találni, de ugyanazt a választ kaptam, ezért beálltam a parkolóba, és vártam. Eléggé forgalmas határszakasz volt, ami statisztikailag azt jelentette, hogy körülbelül óránként áthaladhatott legalább egy kamion. Éppen  egy órája gyötrődhettem már, különböző megoldásokon töprengve, és már arra gondoltam, hogy keresek valami farmert akinek odaadom az összes forgácsbálát, - akkor már legalábbis a súlyba nem köthetett volna bele - amikor jött egy ponyvás teherautó. Üres volt, hamar elintézte a papírokat. Épp indult volna tovább amint odaértem és megkérdeztem, hogy ha fizetnék neki valamennyit átvinné-e a báláimat a másik oldalra....? Probléma nélkül megegyeztünk, s már állt volna oda mellém, amikor az osztrák zseni odahívott az ablakhoz és annyit mondott, hogy ...."Nem kell azért pánikolni, fizess egy ötvenest a kaffékasszába, aztán tovább mehetsz...."...! Elfogadtam az ajánlatát, végül is mit tehettem volna, ugyanennyit fizettem volna a kamionosnak is. Amint haladtam aztán Cervia felé, azon gondolkodtam, hogy ennek a faszinak micsoda érzéke van a "cihológiához", hiszen pontosan tudta, hogy nem vagyok tisztában a szabályokkal, nem fogok visszafordulni,  addig fogok ott várakozni, amíg "meg nem esik rajtam a szíve", és nagylelkűen átenged a határon vagy kétszáz márka ellenében. Az osztrák vámtisztviselőknek meglehetősen jók az anyagi juttatásaik, nem hinném hogy rá lenne erre szorulva. Nem úgy mint a magyar rendőr, aki elfogadta az ötezres ajánlatomat a jogosítványom megtartása ellenében, amikor az aznapi sokadik edzés után hazafelé siettem lakott területen belül hetvenvalahánnyal. Hát igen én is korrupt vagyok, de ha nekem akkor elveszik a jogsimat, azzal együtt a megélhetésemet is elvette volna, még örültem is hogy ennyivel megúsztam. Évekkel később az egyik ismerősömmel szélerőmű ügyben jártunk a fővárosban egy cégnél. Kilencven százalékos állami támogatással lehetett volna szélerőművet építtetni, és ez a cég azt ígérte mindent elintéz, csupán le kell tenni a 10%-ot, ami vagy negyvenmillió forintot tett volna ki. Innentől kezdve semmi dolgod, mindent elintéznek, s a végén lesz egy szélerőműved, ami 49%-ban a tiéd, 51%-ban pedig az övék, mivel a kilencven százalékot ők intézik, illetve ismerik az útját (kacsintás) hogyan kell. Az ismerősöm mondta nekik, hogy nagyon csábító az ajánlat, még a hülyéknek is megérné, de ő nem hülye.....Így aztán nem is lett belőle semmi, és tudomásom szerint nem is épült szélerőmű ebben az időszakban nálunk. Később az osztrákok teleépítették Győr környékét, de nekik nem ez a cég segített....Talán éppen ezért tart az országunk ott ahol, mert ilyen önzetlen cégek intézik a sorsát szinte minden területen...