Már javában a Tom istállójában  dolgoztam  Monkstownban a Highland Lodgeon Cork mellett, amikor kapcsolatba kerültem a tőlünk mindössze pár száz méterre található lovasiskolával. Meg kell mondanom, hogy amikor egy, az életét a lovaknak áldozó ember eltölt akárcsak hónapokat Írországban, az sohasem feledheti annak varázsát többé. Így vagyok ezzel én is, aki egy valaha volt lovas nemzet fiaként érkeztem oda, s szomorúan kellett tapasztalnom, hogy mi bizony azt a lovas kultúrát meg sem közelíthetjük. Ennek nagyon egyszerű oka van. Az íreknél tradíciókra, hagyományokra épül a ló és a lovaglás minden ága, fajtája, s lépten nyomon találkozik vele az ember.

A képen volt főnököm Tom látható 2010-ben, az akkor még mindössze két éves fiával Joshal. A póni hátán egy speciális kosár van hevederrel felerősítve a póni hátára, a gyerek abba van becsatolva. A póni volt már vagy huszonöt éves, egy másik családtól kapták ingyen, mivel az ő gyerekük már kinőtte. Amikor Josh kinőtte, ők is tovább adták egy további gyereknek, és így megy ez Írország szerte. Abban az évben amikor a fénykép készült Tom elvitte Josht a pónival az az évi szezon első vadászlovaglására (rókavadászatról van szó, kopókkal, kürtökkel, stb.). Erről a helyi lapok minden évben tudósítanak, és név szerint felsorolják a részvevőket, valamint gazdagon illusztrálják fényképekkel azt. A szülők elrakják az újságot, s 21 éves korában kapja meg a gyerek mindenféle más dolgokkal együtt. Joshról is két éves korában készült az első újságcikk, mint a helyi vadászklub legfiatalabb tagjáról, és az esemény résztvevőjéről.

Ezen a képen is Josh látható már napjainkban, saját méretes pónijával vesz részt egy közös tereplovagláson. Az első kép is sokatmondó, hiszen nálunk kevés helyen engednék be a pónit a konyhába. Persze ez a konyha Jill Twomey tulajdona, a hozzá tartozó lovasiskolával együtt, amit még az 1950-es években alapított Jill családja a “Hitchmough’s”. A lovasiskolának is ez a neve, pontosabban,”Hitchmough’s Equietrian Centre”. Azon kívül, hogy Cork környékének legkeresettebb lovasiskolája, még arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel Billy Twomey, Jill fia, napjaink egyik legismertebb ír lovasa, a válogatott stabil tagja már évek óta. Tom sokat mesélt arról, hogy Billy miképpen alakult az évek során a ma ismert top lovassá. Ebbe külön nem szeretnék belemenni, de annyit azért elmondanék, hogy Billy is talán ugyanabban a kosárban kezdte a lovaglást mint Josh, majd amint egyre nagyobb lett, úgy lovagolt naponta egyre több lovat (pónit), nagyon sokat ugratott, és muszáj volt neki mellette még többet idomítani. A nagynénje - Jill nővére Avril, aki Tom felesége volt - foglalkozott vele nap mint nap. Abban az időben Avril, Írország egyik legismertebb ugróedzője volt. Billy 1990-ben Európa-bajnoki ezüst érmes lett a póni kategóriában. Később lovagolt Albert Voornnál, aki 2000-ben a Sydnei olympián ezüstérmes volt, illetve Michael Whitakernél is, akit nem kell külön bemutatnom.

A képen Billy Hicksteadben látható, Írország szerte mindenki nagyon büszke rá, de a Cork megyeiek külön is a szívükön viselik a sorsát. A lovasiskola híres arról, hogy nagy súlyt fektet a biztonságra, ami nem csak abban merül ki, hogy kobakot és mellényt viselnek a lovasok, hanem arról is, hogy minden lehető eszközzel próbálják megakadályozni a balesetet.

A fiatal lovasok egyszerre ápolják szerelik fel a lovakat, majd együtt vezetik a pályára ahol az oktatás történik, és csak a pályán ülhetnek lóra a vezényszót követően. Nem olyan ördöngös dolog ám ez csak meg kell szokni. A pálya zárható karámmal van körbevéve, így a lovast nem tudja (nem is akarja) kivinni a ló, ezáltal könnyebb is közbeavatkozni ha baj lenne.Az oktatáshoz használt lovak többsége cob vagy tinker, amely fajták éppen a nyugalmukról híresek. Csak megjegyezném, hogy a tinkert csupán a kilencvenes évektől ismerték el egyáltalán mint önálló fajtát, addig - ha egyáltalán rendelkezett papírral - az ír cobhoz sorolták be. Ezt csak azért írom le mert nálunk mint “lovas nemzetnél”, simán lehetetlenné teszik rendeletileg a származás nélküli lovak létezését. Az íreknél, és Jillnél ugyanúgy csak a teljesítmény számít, és az agresszív egyedeket nem tolerálják. Valahogy így alakultak ki ezek a fajták. Jillnek több mint száz lova van, többségük nem rendelkezik papírral, de chip révén azonosíthatóak. Az éjszakát télen nyáron a 10-11 hektáras legelőn töltik, és csak reggel terelik be őket, ahol állásokba lekötve enni kapnak és állnak a nap folyamán. Amelyik ló aznap már nem dolgozik mehet vissza a karámba. A lovasiskola klubot is működtet, ahol a klubtagoknak rendszeres megmérettetéseket szerveznek, díjugratásban, tereplovaglásban, díjlovaglásban egyaránt. Írországban ( a kétezres évek végétől) kötelező a lovasoknak a közlekedési vizsga, csak úgy mehetnek ki olyan helyre ahol forgalom is lehetséges. A klub ezeket a vizsgákat is megszervezi. A klub nem része az ír lovas szövetségnek, de lehetősége van együttműködni vele amennyiben óhajtja. A klubversenyeken résztvevő lovakat nem kell bejelenteni, minthogy a lovasok is csak klubtagsági díjat fizetnek, aminek mértékét a tagság határozza meg, attól függően, mit szeretnének elérni. A klub külön bajnokságokat is szervez 70 centitől egy méterig, ahol több versenyen elért pontszámok alapján döntőket rendeznek az év végén. Pontosan mint egy országos bajnokság, csak nem kerül annyiba. A rendszerváltás idején voltak Magyarországon is ehhez hasonló kezdeményezések, de a lovas szövetség mindent integrált és “hivatalossá” tett, ami rögtön azt is jelentette, hogy pont olyan drága lett a versenyzés, mint a profi lovasoknál. Most már látszik az is, hogy az utóbb elterjedt gyermek ügyességi versenyeknek is ez lesz a sorsa, előbb vagy utóbb. Pedig szerintem éppen ezek a klubok lennének a zálogai annak, hogy Magyarországon a lovassport tömegessé válhasson. Itt olyan emberek is versenyezhetnek akiknek nincs lovuk, nem engedhetik meg maguknak, viszont ki tudják fizetni az edzést, és a versenyzés díjait is. Egyébként éppen ez a klubrendszer teszi lehetővé, hogy a lovakat ki lehet próbálni versenykörülmények között még az előtt, mielőtt a szövetségnek éves díjakat meg bejelentést és egyebeket befizetne az ember.

A képen Dante látható, aki Jill lova volt. Róla már írtam egy korábbi jegyzetemben. Itt éppen az a bizonyos kipróbálás történik, tudniillik amikor hozzám került, még az udvarból sem akart kimenni, és úgy tudott ágaskodni, hogy a lovas hátrafelé lerepült róla. Csak megjegyzem ismét, hogy a svájci válogatott lovas, Paul Estermann lova Castlefield Eclipse is ír tenyésztésű, amivel részt vett a londoni olympián, pedig az anyai oldala ismeretlen. Ennek okán ugyebár nálunk  esélye sem lett volna, miután mi “lovasnemzet” vagyunk. Az ő létezését is a lóbarát ír mentalitás segítette elő. A klubnak van válogatottja is, akik 1.20 cm-en összemérik erejüket más lovasklubok válogatottjaival, egy bajnokság keretein belül. A legjobb nyolc válogatott döntőt vívhat a Dublin Horseshow megrendezése alkalmával, ami minden amatőr lovas álma. Az amatőrök egy arénában versenyezhetnek Európa top lovasaival. Így aztán meg is telik az aréna, a jegyek már elővételben elkelnek szinte minden napra. Ez nem csak díjugratásban van így, hanem vadászugratásban (terepakadályokon szimultánban), és egyéb kategóriákban is, ami azt jelenti, hogy Írország legnagyobb lovas rendezvényén, szóhoz jut az ír lovastársadalom teljes keresztmetszete, a profiktól az amatőrökig egyaránt. Itt persze olyan kategóriák is léteznek amikről magyar ember még csak nem is hallhatott (pl. working hunter ami a  fiatal négy éves lovak versenye, de van kategória a kiöregedett galopp lovaknak is). Azok a klubok akik részt akarnak venni ezen a versenysorozaton, belépnek az Ír Lovasklubok Szövetségébe (Association of Irish Riding Clubs, A.I.R.C.), ami nem egyezik meg az Ír Lovas Szövetséggel, viszont együtt működik vele.

A Highland Lodge Riding Club válogatottja, az idén is bejutott a Dublin Horseshow döntőjébe.

Tom, egykori főnököm szinte minden évben lovagol egy kiöregedett telivért a Dublin Horseshown, a "Racehorse to Riding horse" kategóriában. A képen a Binocular nevű, - korábban akadályversenyeken eredményesen szereplő - telivért lovagolja.

Még egy utolsó megjegyzést tennék, ami meghatározza az írek lovagláshoz való viszonyát. Az Ír Lovasklubok Szövetsége alapító okiratában, a következőképpen határozzák meg a szövetség célját, ami egyszerűen így hangzik : ÉLVEZNI A LOVAGLÁST. Azt hiszem ennél egyszerűbb célt nem lehetne meghatározni….!