Valamikor 2007-ben találkozhattunk utoljára valamelyik versenyen, aztán nem hallottam felőlük néhány hónappal ezelőttig. Azért írom, hogy felőlük, mert bennem mindig együtt élt a kettő, a Zsolti, meg a Józsi. Ahogy én tudom, elválaszthatatlanok voltak......Mindeddig...!...És most alig bírok a székemből feltápászkodni, pedig én nem vagyok a Zsolti....! El sem tudom képzelni, mit érezhet ő most....! Egyszer Siófokon voltunk versenyen, és még a verseny előtti napon a melegítőben, a Zsoltinak valakivel nézeteltérése támadt, ami hangos szóváltássá fajult. Elindultunk feléjük többen haverok, hogy az ürgét lecsendesítsük, egyszer csak még mielőtt odaértünk volna, a Józsi repült be a képbe, s egyúttal ha már ott volt mindjárt le is terítette a csákót, s a tudomására hozta, hogy nem kéne okoskodni, mert a kettő náluk mindig egy, s ha bármelyikükkel van problémája, mielőtt bármit tenne, ezt a matematikát vegye alapul. Szóval ott tartottam, hogy néhány hónappal ezelőtt felhívtak teljesen spontán, anélkül, hogy bármit akartak volna egyebet. Természetesen együtt voltak mint mindig, mind a ketten. Egyszerűen csak beszélgettünk, talán egy negyedóra lehetett.  Érdeklődtek a hogylétem iránt, s elmondták, hogy néha elolvassák amiket írok, mert olyan mintha róluk is írnék, hiszen egy cipőben járunk, egy oldalon állunk, ez a hivatásunk. Arról is szó volt, hogy ez a mai lovasvilág nem abba az irányba fordult, ahogyan mi azt tanultuk, s sok ember hiszi azt magáról, hogy a pénzével tudást, s tapasztalatot is tud vásárolni...Megnyugtattam őket, hogy a tapasztalatokat senki sem tudja megvásárolni pénzért, azokhoz csupán alázattal lehetséges hozzájutni, a pénz és arany ott nem játszik..... Így köszöntünk el.....!  És ha most ezt valakinek el kellett volna mesélnem, képtelen lettem volna rá, mert nem jön ki hang a torkomon.....!!!!....... Légy jó Józsi....!..... Légy erős Zsolti.....!