Szintén Írországban történt, szólt a Jan, valaki kérte a közbenjárását nálam, ugyanis lenne egy úgynevezett problémás lova, amelyik eddig mindenkinek feladta a leckét, de ő megvette, mert nagyon olcsón sikerült hozzájutnia. Hogy problémás lehet, azt abból is lehetett sejteni, hogy hat éves kora ellenére még nem ültek rajta. Általában ennyi információ már elég volt ahhoz, hogy a szemöldököm felszaladjon a lapockámig, és biztosíthatlak, nem örömömben, pedig a javát még nem is tudtam.  Janre való tekintettel elvállaltam, aki feltétlenül el akart velem jönni, mert kíváncsi volt arra, mit tudok kezdeni a Sheela lovaival, aki meglehetősen el volt már híresülve a környéken a "nem egyszerű" lovaival. Sheela istállójában mindig történt valami, és Jan legutolsó hírei szerint, éppen Sheelát verte bele a betonba, a szóban forgó szürke, akit alig több mint vágó áron vásárolt nem sokkal előtte. További hírek szerint, bizakodásra adott okot, hogy már egész jól lehet kötőféken vezetni, és a nyereg is volt már rajta. Ez utóbbi akkor, amikor Sheela a betonon landolt. Egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy elvállaljam az ügyet. El is mentünk a Jannel, képzelj el egy tipikus vidéki ír udvart, kőkerítéssel bekerítve, ahol a pincétől a padlásig mindenhol lovak álltak. Nagy nehezen előkerült Sheela is, és kissé kétkedve közölte, hogy mielőtt a szürkével valamit is kezdenék, van egy három évese, amire fel kellene ülni, és hát eléggé szeret bakolni is. Ha azt elintézem, akkor majd elkezdhetem a szürkével a munkát, de meg kell értenem, nem szeretne más fejére bajt hozni, inkább leadja a lovat vágóba, amennyiben nem járok sikerrel. A "vizsgamunkám" egy sötétpej kanca volt, amivel el is kezdtem futószáron dolgozni. Ők a Jannel elmentek valamit megnézni, úgy beszéltük meg, hogy mintegy óra múlva visszajönnek, mert akkorra saccoltam, hogy fel tudok ülni a kancára, és segítségre lesz szükségem. Valóban volt a csikóban egy kis bakolási hajlam, de még ha az összes negatívumát is összeadtam volna, nem került volna a közelébe sem, egy - a Tomnál "átlagosnak" nevezett - telivérnek, ami a viselkedést illeti. Gyorsabban haladtam vele mint gondoltam, kerestem Sheelát de nem találtam, ezért egyedül próbálkoztam, amit siker koronázott. Amikorra visszaértek, már vágtáztam vele, Sheela nagy meglepetésére. A szürke "kilövésére" két hét múlva kaptam engedélyt, Sheela ekkor is magamra hagyott azzal, hogy szóljak, ha segítségre van szükségem. A ló a legalsó szinten állt, egy meglehetősen nagy bokszban. Pöttyös szürke színe volt,  szőrén áttetszett a rózsaszín bőre, és tipikusan hideg csóka szemei, áttetsző "üveg" pupillákkal. Ha ránézett velük az emberre, menten lefagyott róla a gatya. Talán ezzel volt magyarázható, hogy addig még tartósan nem ültek rajta, hiszen ki próbálkozna szégyenszemre gatya nélkül. Röviden összefoglalva az első benyomásaimat, csak úgy áradt belőle a nyugalom. A "Ki mit tud" első feladata a kantárazás lett volna, de még mielőtt sikerült volna megközelítenem, állandóan lelécelt, és meglehetősen nehéz volt követnem a derékig érő szalmában. Nagy nehezen azonban mégis sarokba szorítottam, a szemei ( a sötétség miatt nem tudtam megállapítani, hogy vérben-e ) forogtak mint egy diszkólámpa, orrlyukai kitágultak, nagyokat fújtatott, úgyhogy minden okom megvolt  a jó szándékát feltételezni.  Mielőtt a fejéhez értem volna, gondoltam megveregetem. Jószerével még hozzá sem értem, amikor megpördült, és rám rúgott. Jóindulattal úgy is mondhatnám, hogy a jobb combomon elhelyezett egy úgynevezett medvepuszit. A karatésok lowkicknek is hívják. Ekkor éreztem először életemben, hogy a szerelem milyen fájdalmat tud okozni. Alapvetően illedelmes gyerek vagyok, tudtam, hogy ezt az udvarias gesztust viszonoznom kellene, de hát ez annyira meglepett, hogy nem készültem virággal, csak a kantár volt a kezemben.  Adtam hát neki egy egy csokorral jobbról is, meg balról is a kantárral, nehogy sértődés legyen a vége. Annyira azonban nem vágytam még egy puszira, hogy rögtön odatartsam neki a másik combomat is ( így is alig bírtam menni ), hanem fogtam egy vesszősöprűt, és azzal elkezdtem simogatni a farát tisztes távolból. Fújtatott mint a tornádó, csapkodta a lábait dühösen a földhöz, de nem rúgott még egyszer. Mikorra úgy ahogy megszokta a "söprögetést", mindenre felkészülve elölről odamentem hozzá a kantárral,  rácsatoltam a nyakára a szárat, majd szájába tettem a zablát, és elkezdtem felhúzni a kantárt. A fülénél nagyon érzékeny volt, minduntalan felkapkodta a fejét, de annyira alacsony volt a plafon, hogy két három önkéntes fejen verés után inkább állta a dolgot, ami így is beletelt vagy tíz percbe. Olyan érzésem volt, mintha egy égő dinamitos hordó mellett kellene szerelmes verset költenem. Ekkor kezdhettem el a magammal vitt speckó pálcával a letapizást. MIndig a vállán kezdtem, aztán hátra a farához, a lába között, és a többi. Itt már elhangzott egy két jókívánság mellső lábbal, hátsóval, mondhatni foggal körömmel védekezett a szüzessége elvesztése ellen. Mintegy óra elteltével már merő víz folyt róla, pedig még ki sem mentünk a bokszból. A nyereg már rajta volt, de még nem volt meghúzva a heveder amikor kivezettem a pályára futószárazni. Sheela előtte még benézett a bokszba, és mosolyogva mondta, "gondolta, hogy nem lehet vele mit kezdeni", majd ismét távozott a dolgára. Amikor először húztam a hevederen, már nem csinált egyebet, csupán szaladni akart, én meg hagytam egy darabig, és az ostorral mindig úgy suhintottam, hogy ráessen a csapó vége. Amint megszokta, ugrálni kezdtem, ettől megint szaladni kezdett, de egy idő után megszokta annak ellenére, hogy egyre közelebb húztam magamhoz. Ekkor megfogtam a nyerget, és dobbantottam, de nem tudott elszaladni, mert behúztam a fejét, majd ugrálni kezdtem fel a nyeregbe, és egy idő után már fenn feküdtem a nyeregben, a lábammal óvatosan rugdostam, a másik oldalon meg jókorákat paskoltam rá a nyakára, farára, oldalára. Éreztem, hogy most kéne felülnöm, de Sheela nem volt sehol. Volt a közelben egy szénatároló, beállítottam fejjel a sarokba, felugrottam rá, átdobtam a lábam, már nem volt visszaút, bármi történjen is. A hosszú pálcával elkezdtem pöccögetni, (ezt már futószáron is begyakoroltam vele, hogy menjen előre) és fordultam vele három négy kis kört a szénásban. Nem csinált semmit, visszalovagoltam vele a pályára. Amikor Sheela megérkezett, már megadóan vágtázott velem. Sheela úgy nézett rám, mintha éppen egy ufót látna, a kapcsolatfelvétel pillanatában. Meg sem bírt szólalni, annyira hihetetlennek tűnt neki amit látott. A harmadik napon már kimentünk együtt terepre, amit később rendszeresen meg is tettünk minden alkalommal. Körülbelül hat hétig lovagoltam, amikor a Sheela először felült utánam a lovára. Amikor leszállt róla megveregette a vállam és annyit mondott : "- Na George, látod mégiscsak érdemes volt belevágni....!

A képen Sheela  a fekete lovon , és Jan a szürkén (nem a szóban forgó szürke) látható. Az utolsó Írországi napomon, együtt voltunk foxhunting-on.