Még két éves sem voltam, amikor azt álmodtam huszár leszek. A felnőttek csak legyintettek, "gyerek még, holnap majd mást álmodik"....! Iskolás korú lettem, intézetbe vittek, ahol azt hazudtam "van lovunk otthon, és én minden nap lovagolom ha otthon vagyok"...! Nem hitték, de hagyták, hiszen "gyerek még, hagy álmodjon"....! A hálóteremben harmincketten voltunk, és én éjszakánként "lovaglóórákat" adtam az ágy végén. Úgy beleéltem magam, mintha valóságos lett volna. Amikor kikerültem az intézetből, szinte az első utam a mezőkeresztesi lovasiskolába vezetett. Ott először azt mondták öreg vagyok már hozzá, aztán mégis engedtek járni, s ezzel az álmom elkezdett valóra válni. Ugyan azt is mondták, hogy ne álmodozzak, mert már nem fog kialakulni bennem a lovasérzés, de én mégiscsak tovább álmodtam. Azt álmodtam, hogy versenyezni fogok. Így telt el tíz kerek esztendő, amikor elszegődtem Mezőszilasra csődörösnek. Pont ahogyan álmodtam, itt elkezdtem versenyezni is. Huszonhárom éves voltam már ekkor. Egy év elteltével azt mondtam magamnak, "abbahagyom, hiszen álom és valóság két különböző dolog, nem fogok én sohasem megtanulni rendesen lovagolni"...! Az álmom azonban fogva tartott, nem engedte, hogy abbahagyjam, azt mondta, "az embernek kutya kötelessége az álmait valóra váltani, és én felelősséggel tartozom a saját álmomért, mert ha feladom akkor megölöm őt magát, az "Álmomat", aki szinte annyi idős mint én"....! Ugye te nem vagy egy gyilkos, nem lennél képes elpusztítani engem.....!? Így hát maradtam, csináltam tovább. Aztán sok-sok év telt el, az Álmom igyekezett beteljesíteni magát. Sokszor nagyon nehéz volt, de amikor elfordultam volna az Álmomtól, mindig a szememre vetette, hogy "ugye tudod, ez gyilkosság"...!? Így hát mindig maradtam. Az álmom pedig tovább fejlesztette magát, " csinálj lovardát" - mondta. Vettem egy lerobbant istállót és tovább csináltam. Manapság úgy mondanák, hogy "sokat szívtam", rengeteg akadály, nehézség, balesetek, tönkremenések során sok tapasztalatot gyűjtöttem, és az Álmom csak hajtott előre, "csináld, hiszen ehhez értesz"....! Aztán láttam, hogy akinek pénze van könnyen boldogul, s ismét feladni készültem. Az álmom nem tiltakozott. Következő nap megint eljött az Álmom, de ezúttal mintha egy filmet vetített volna, amitől amolyan "dejavu" érzésem támadt. Amikor felébredtem nem értettem, aztán később világos lett minden. Az álom valóság volt, már túl voltam mindazon amit álmomban láttam. Túl voltam a nélkülözéseken, az embert próbáló feladatokon, keserű és édes tapasztalatokon. Az Álmom csak annyit fűzött hozzá : - "Látod, ez már mind benned van, most már eggyé váltál velem, s ha engem akarnál megölni, azzal elpusztítanád magadat is".....! Így hát tovább álmodom az Álmomat, hiszen minannyian csupán addig élhetünk, amíg merünk álmodni....!