A mi időnkben még nem nagyon lehetett kapni ennyiféle lovasfelszerelést, mint manapság. Ha előre akartunk lépni, gondolkodnunk kellett, és a megvalósítás is a mi dolgunk volt, nem voltak tobzódó lovasboltok minden sarkon. Csupán a Margit utcában volt egy, s jószerével itt szerezte be mindenki amit be lehetett. Mivel azonban nyugatról nem lehetett importálni ( a politikai helyzet miatt ), ezért magunknak kellett legyártani a saját elképzelésünket. Sokan nem is tudják, hogy a Rezi ( Rezgő Zoli ) készítette annak idején az első nyugati típusú ínvédőket, illetve Iby Feri volt a hosszú chaps-ek specialistája. Én is amit lehetett elkészítettem magamnak. Csináltam kantárt, kötőféket, futószárat redőnygurtniból, szárat és dupla-szárat szintén abból. Készítettem magamnak olyan bőrínvédőt, ami felépítését tekintve megegyezett azzal a modellel, amit mintegy hat évvel később a müncheni Equitana nevű lovasvásár és kiállítás keretein mutattak be, mint újdonságot. Mindössze annyi volt a különbség, hogy az profi anyagból, profi módon lett legyártva. Aki azonban tervezte, nyilvánvalóan hasonló gondolatmenettel rendelkezett mint én kicsivel előtte. Ő sem látta az enyémet, én sem az övét. Ezt az ínvédőt a Stipi örökölte később, amikor Sáriból eljöttem. Abban az időben még gyakran használtam segédeszközöket, úgy mint segédszárat például, de kísérleteztem mással is. Korábbi írásaimban már említettem, hogy Szilason volt egy nem kicsit bolond lovam, akivel úgy mutatkoztunk be egymásnak, hogy én azt mondtam neki "helló, Gyuri vagyok...!", ő meg hanyatt vágta magát. Na, mire hosszas keresgélés után megtaláltam az utat a ló alól a külvilág felé a fél méteres hóban, elgondolkodtam azon, hogy ez vajon miért történhetett. Egész úton hazafelé ezen gondolkodám, és rájöttem, hogy a ló gyorsabb volt mint én, tehát későn engedtem el a szárat, elakadott benne a derék állat, és ez vezetett oda, hogy betakaróztam a lóval. Igaz, hideg is volt rendesen, úgy mínusz tíz körül, szóval esetleg ez is motiválhatott. Másnapra már kitaláltam egy szárat, amibe beépítettem egy gumigyűrűt arra az esetre, ha a ló megint be akarna mutatkozni. Nem is működött rosszul, Fruska emlékezett rá, hogy Gyurinak hívnak, nem volt szükséges hanyatt vágnia magát. A szár úgy működött, hogy amikor a ló meg akarta fogni a kezemet, a gumi elkezdett nyúlni, és a szár csak akkor lépett működésbe, amikor a gumi már kinyúlt. A lényeg az, hogy nem volt rossz dolog, csak még kísérletezni kellett volna vele, annyi időm meg nem volt, így hát megtanultam a kezemet használni. Később minden segédeszköz nélkül tudtam lovagolni úgy, hogy aki nem ismerte a lovat akár még azt is gondolhatta volna róla, hogy normális. A szárakkal való kísérletezést nem hagytam azonban abba, és Sáriban készítettem egy szárat amire karikákat varrtam, amikbe belecsatoltam a segédszár végét, attól függően hol volt rá szükség. Körülbelül úgy működött mint egy martingál, de tarkóban jobban meg tudtam hajlítani a lovat vele, illetve ugrásnál többet segített abban, hogy ne forduljon ki a ló. Persze mint mindenhez ezekhez a segédeszközökhöz is szükség van egy kézre, és ha az a kéz nem jól működik, akkor rárakhatod a lóra Dumbledor varázspálcáját is akár,  attól sem lesz jobb a lovad. Iby Feri - aki már jóval tapasztaltabb volt mint én - amikor meglátta, azt mondta. ...Komám, ezt hívják "fix martingálnak...! Régen használták versenyen is, de később betiltották, mert sok lovat tanított meg ágaskodni....! Ferkótól is egyébként nagyon sokat tanultam. Később Németországban találkoztam ezzel a szárral az egyik lovaskatalógusban, és nagy meglepetésemre az volt a szár neve, hogy "Thiedemann-zügel. Fritz Thiedemann, egy nagyon eredményes ugró-és díjlovas volt, az egyetlen a világon, akinek sikerült egy olympián díjugratásban és díjlovaglásban is érmes helyen végeznie (1952 Helsinki ), majd Stocholmban 1956-ban, és Rómában 1960-ban aranyat nyert csapatban, díjugratásban. Nos, végül is csak annyit akartam mondani, hogy ha az embert rákényszerítik a gondolkodásra, önmagától is rájön bizonyos dolgokra, nem kell mindig másokat utánozni, mert akkor sohasem lehetsz önmagad, csupán valami "bajnok árnyéka".....

Képek :

1. Az első képen a Thiedemann-szár látható, a kép csak illusztráció. Amit én gyártottam, azzal később még a Toma is találkozott Halomban a kilencvenes évek végén.

2. A második képen Káplár nevű lovammal vagyok látható, és a kép érdekessége, hogy a nyergen kívül szinte mindent mi gyártottunk. Az ínvédők linóleumból készültek, tépőzárral és polifoam betéttel. A hasvédőt, és a kantárt magam szerkesztettem, a hevedert Jani sógor készítette.

3. A harmadik képen ugyanezek látszanak, csak engem az apám csinált. Viszont meg kell még említenem, hogy a patkót a Mikó Jóska bácsi készítette a Győző bácsival közösen, minden patkolás alkalmával, a szemünk láttára vágták le a nyers vasat.