Az első helyem Németországban egy Josef Schlosser nevű szarvasmarha kereskedőnél volt, aki időközben rájött arra, hogy ha leszámítjuk a marhának a szarvát meg a patáját, akkor az meglepő hasonlóságokat mutat a lóval, ezért elkezdett lóval is kereskedni. Nyilván ezt az indokolta hogy ő maga a marhákhoz nagyon értett. Végül is mint kiderült, a cirkuszhoz is lehetett valami érzéke, hiszen engem lovasnak alkalmazott, viszont leginkább "oroszlánokat" kellett szelídítenem. Eltöltöttem nála négy hónapot, s bevallom őszintén, nem a hétköznapok unalmas mivolta okán döntöttem úgy, hogy inkább jobb helyet keresek. Egyesek úgy fogalmaztak ez ügyben, hogy győzött bennem az életösztön, de erről is írtam már  "Oroszlánidomár" címmel. Egyszóval átszegődtem a Stumpfhoz, ahol szintén négy hónap volt a mesebeli három esztendő. Időközben az ezer márkás fantasztikus fizetésemből futotta egy sárga "Kisfityóra" is, miután az eredeti Bogaram csupán az odaútra vállalkozott, hiszen még műszakija sem volt, de alighanem ez volt a legkisebb baja. A gyerekekre mindig azt mondják, hogy ha eszik rendesen akkor semmi baja nem lehet. Nos, ezért választottam a Fityót, mert ugyan benzinből nem evett nyolc liternél többet, de olajból képes volt százon akár három litert is megkajálni, így hát én azt gondoltam, hogy ha ilyen jó étvágya van akkor beteg nem lehet. Vettem hozzá egy csinos kis tetőcsomagtartót is, ami az alapterületét tekintve, nem volt sokkal nagyobb a Fityónál, majd egy kisebb vagyon árán, ezzel szállítottam ki a kedves családomat Deutschlandba a Stumpfékhoz, akik béreltek számomra egy szobát a Kistenpfennig fogadóban. Ez egy családi vállalkozás volt, s nagyon megszerettük egymást a négy hónap alatt. Olyannyira, hogy amikor a Stumpféknál felmondtam, ugye nem volt aki fizesse a szobát, ezért szóltam nekik, hogy egy napot még ki bírok fizetni, aztán indulunk haza. Mondták, hogy szó sem lehet róla, maradjunk amíg nem jönnek egyenesbe a dolgok, és még a telefont is ingyen a rendelkezésünkre bocsátották. Más ötletem nem lévén, felhívtam a Hargitay Janit, ha tud segítsen nekem gyorsan találni egy helyet családdal együtt. Janiról el kell mondani, hogy bárki fordult hozzá, soha nem mondott nemet, le a kalappal előtte. Persze az emberek hamar elfelejtették, hogy ő segítette át őket az aktuális nehézségen. Én viszont ezt a mai napig nem felejtettem el, sőt elmondom neked, ha akkor a Jani nem segít, és nem pont oda kerülök ahová kerültem, akkor soha életemben nem találkoztam volna herr Mayerral, a Gestüt Scherauval, Gerd Wiltfanggal és Djangoval sem. Na, tehát felhívtam a Janit, és megbeszéltük, hogy másnap visszahívom. Addig pedig a fogadóból kapott kartondobozokba rendeztük a vagyonunkat, és felpakoltuk a Fityó tetejére. Az emberek a csodájára jártak, pont úgy mint amikor a csákó két mázsa téglát szállít a biciklijével, és a téglák között egy lyukon átdugja a kezét. Képzeld el ugyanezt egy autóval, de ekkor még a csodáló tömegből hallatszottak olyan hangok is, hogy faszán néz ki így a parkolóban, de majd ha elindulok, talán dugjak ki az ablakon egy hosszú rudat, amivel egyensúlyozni fogok a mintegy nyolcvan kilométerre levő Altdorfig, tudniillik másnapra Jani már szerzett is helyet az előbb említett helyen. Érzékeny búcsút vettünk az ottani emberektől, akik emberségből ötösre vizsgáztak, egy pfenniget sem fogadtak el tőlünk, sőt még kaptunk egy két használható dolgot a Lillának, aki akkor volt három éves. Mindig hálával gondolok rájuk, és Janira nem különben. Elindultunk hát az emberek elismerő bólogatása közepette a Fityóval, "kicsit" billegett, de én annak ellenére izzadtam, hogy a felettünk terebélyesedő csomagtorony tökéletes árnyékot biztosított számunkra. Amerre jártunk, a nem világot járt emberek szájtátva nézték, de a világot jártak is fejet hajtottak, bár ők láttak már ilyeneket Indiában. Lilla viszont teljesen fel volt lelkesülve, érezte, hogy ezúttal is valami olyanra vállalkoztunk, amire általában nem szoktak vállalkozni. Így kerültem a Wolfgang Mayerhez, aki nem volt rokona későbbi főnökömnek. Itt leginkább abbéli képességeimet tették próbára, hogy miképpen lehet bokszot javítani, és magasnyomással mosni. Vasárnaponként mindig jött egy szimpatikus ürge, aki állandóan leállt velem beszélgetni. Mint később kiderült, ő volt herr Mayer, és annyira megtetszett neki, ahogyan dolgoztam, hogy megegyezett a Wolfganggal, hogy engedjen át neki. Így kerültem a Gestüt Scherauhoz, majd később itt hullott az ölembe Django is. Azóta is hálás vagyok a Janinak érte....!