Az első lovas emlékem ma is a szemem előtt van, amikor Veréb Gabi lovai elszabadultak, és a mi gémeskutunk mellett legelésztek. Én meg kis porbafingó kölök, szaladtam feléjük, hogy majd megfogom őket és akkor lesz két saját lovam. Mivel amióta az eszemet tudom huszár akartam lenni, kézenfekvő volt, hogy szükségem van egy lóra. Gábor bácsi - (Az idősebb Veréb Gáborról van szó. Őt Gábor bácsinak szólítottuk, mert rendes ember volt. A fiát csak Veréb Gabinak hívta mindenki, mert részeges idióta volt, és rendelkezett úgynevezett sárga papírral is, ami tulajdonképpen mindenre feljogosította, mivel hivatalosan hülyének lett nyilvánítva.) - mindig megígérte, hogy nekem adja őket, de ez sajnos nem történt meg, mert  az ifjabbik Veréb rendszeresen elverte az öreget, és valószínűleg ebbéli szándéka kiveretett belőle. Hála Istennek nem értem túl közel a lovakhoz, mert megijedtek és elszaladtak, különben gazdagabb lehettem volna egy fejberúgással, és jó esetben nekem is kijárt volna a diliflepni. A Veréb Gabi lovai kísérteties módon mindig akkor szabadultak el, amikor ő lovaskocsin hazaérkezett a kocsmából illuminált állapotban. Néhányan azt suttogták, hogy ő maga engedi szabadon őket, mert így nem kellett abrakolni, a lovaknak svédasztalos vacsora volt az összes szomszéd kertjében. Ha Gábor bácsi éppen jelen volt és hangot adott abbéli véleményének, hogy inkább be kéne kötni őket az istállóba, és megetetni, akkor Ifjabbik Veréb egy sor indokot hozott fel az öregnek, ami nem indokolja a javaslatát.  Ezek a következők voltak, kettő jobbról, kettő balról és egyet gyomorra. Ekkorra az öreg összeesett, belátta, hogy a fiának igaza van, nem volt több kérdése. Így zajlott ez tizenegy néhány évig, s már középiskolás voltam, amikor egyik hazalátogatásom alkalmával anyám azzal fogadott, hogy már megint ennek a......(Itt ez a rész nem tűri a nyomda festéket, anyám nagyon értett a nyomda festékekhez)......nak a lovai szabadon vannak, széttapossák a kerteket lezabálnak mindent. Na, anyám hosszas festéktől csöpögő unszolására átmentem a Veréb Gabihoz. Az öreg akkora már eltávozott az élők sorából, mivel nehezen viselte a rendszeres indoklást. Bekiabáltam a kapun, kirontott két kuvasz habzó szájjal. Fogtam egy tucat követ, és elkezdtem dobálni őket, s miután elég jól céloztam elkezdtek meghátrálni. Mielőtt elindultam, még magamhoz vettem egy husángot, mert mit lehet tudni, hátha a Gabi fellebbezni fog a döntésem ellen, és hát ilyenkor szükség van a nyomós indoklásra. Bementem a kapun belülre, a kutyák nem jöttek közelebb, tartották a távolságot. Kiabáltam be a Gabinak, hogy jöjjön ki, de a kutyák miatt biztonságban érezte magát, meg hát ez nála mindennapos eseménynek számított. Mivel nem adott életjelet, beléptem  a parasztház ajtaján, lassan mentem beljebb, nem tudtam mi vár rám. Gabit a legbelső szobában találtam, feküdt a falnak fordulva, látszólag aludt, nem válaszolt a szólítgatásomra. Hanem amikor megráztam a vállát felpattant és ordítva nekem esett, hogy neki papírja van róla, ha elvágja torkomat, nem büntethetik meg. Hát ettől valóban megijedtem, mert maga a támadás is meglepetésszerű volt, és ijedtemben elkaptam a kezét, megtörtem lefelé a csuklójánál, hátracsavartam a karját és lenyomtam az ágyra. Erre lecsillapodott, de amint elengedtem, elkezdett fellebbezni amitől a nyomós indoklás ténye kezdett fennforogni. Másodszorra már nem ijedtem meg, hanem  felsoroltam az indokaimat, miközben ő üvöltözött velem hülyék módjára. Az első indok jobbról, még mindig üvölt. Második indok balról, még mindig üvölt. Harmadik indok megint jobbról, már látszanak az értelem szikrái, és a negyedik indok balról után már nem várta meg legmeggyőzőbb indokomat gyomorra, hanem megadta magát és csöndbe maradt. Mondtam neki, én leszarom milyen diliflepnije van, ha még egyszer meghallom hogy elszabadultak a lovak, átjövök megindokolni. Ezek után anyámnak elég volt azt kiabálni, hogy holnap jön haza a fiam, erre inkább ő maga fogta meg őket.

A következő emlékem hároméves koromban a Vízi András bácsi lovai voltak, név szerint a Vilma és a Gidra. Az öreg nem lépett be a téeszbe, kemény ember kellett legyen. Amikor először voltunk nála, megnéztük a lovakat, és apám megpróbált feltenni a sárgára. Én kézzel lábbal tiltakoztam, így hiúsítva meg "álnok" tervüket. Azt mondja erre az öreg, hogy "Na ebből a gyerekből sem lesz lovasember....!". Mellette szólt még az is, hogy anyámat fiatalabb korában elgázolta egy megvadult lovasfogat, így hát a ló tiltott gyümölcsnek számított nálunk....Na, de amit a Sors akar, azt ember meg nem hiúsíthatja....!