Az első leckék után eltelt pár év, s már már kezdtem azt hinni, hogy megtanultam a szakmát, amikor jött Alindo. Érdekes módon az egész életemet végigkísérték az efféle "nevenincs tanítók". tőlük tanultam a legtöbbet. Na nem mintha buzgott volna bennem a tanulási vágy, hiszen minden ilyen lecke vagy azzal kezdődött, hogy estem egy baromi nagyot, vagy pedig ingyen és bérmentve gyakorolhattam a halálfélelmet, amiért manapság az élményparkok bejáratánál állnak sorban az emberek, csakhogy rájuk kerüljön már végre a sor, hogy fizethessenek azért, ami elől én mindig szívesen kitértem volna. Persze én is megfizettem mindennek az árát, ha nem így lenne már nem is emlékeznék rá. Csakhogy nekem mindig természetben kellett fizetnem. Alindo is egy volt a semmitmondó, kurta nyakú, hosszú hátú, nagyfejű, minden mozgáseleganciát nélkülöző, amolyan aranyos lovacskák tömegéből. Nem kellett senkinek, ezért bevállaltam, mert a ménes mellett lovagolni is akartam. Futószárazgattam játszogattam vele, nagyon aranyos volt. Sok olyan lovat ismerek, akikre a dilettáns tulajdonosuk egyszerűen feltette a nyerget, aztán a világ legtermészetesebb módján felkapaszkodott rá kengyelből, és a ló nem csinált semmit. Hozzá kell tennem, ha valaki ezzel foglalkozik, akkor nem ez az út vezet a békés öregkor idilljéhez, ezzel szemben egy öngyilkossági kísérletet megér, tízből egyszer - kétszer biztosan bejön az ellenkezője. Na de Alindo is éppen ilyen szelíd lónak bizonyult, és amikor első ízben raktuk fel rá a hevedert, olyan unottan fogadta, hogy akkor még fel mertem volna tenni egy lottó ötöst rá, hogy felüléskor nem fog csinálni semmit. Mondta is az egyik barátunk, - aki egyébként hobbilovas volt csak hétvégeken jött segíteni - hogy erre akár már most felülhetsz, nem fog ez csinálni semmit. Rögtön rá is vágtam válaszul, igazad van minek is tökölnénk annyit, ha nem bakol a hevederre akkor fel is ülök rá. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy anno Sáriban amikor lábon vezettük be a hároméves kancákat, élénken élt még bennem az élmény, hogy a Laci egyszerűen csak felkapaszkodott a Pirulósra, aztán lóháton jött be az istállóba terepen kötőfékkel, egy teljesen nyers csikó hátán. Na, addigi tapasztalataim alapján joggal gondolhattam azt Alindóról, hogy hasonlóképpen fog viselkedni. Ez azonban nem így történt. Miután futószáron vágtában sem csinált semmit, a gyorsan adott szavamhoz kellett tartanom magamat, és hozzákészülődtünk a feltehetően eseménytelennek ígérkező első felülésre, ráadásul miután annyira biztos voltam én is a dolgomban még csak nem is nyereggel, hanem egy olyan hevederrel, amin kapaszkodó sem volt kialakítva. Szerencsémre azonban volt bennem egy olyan ösztön, hogy előtte kicsit megrángattam rajta a hevedert. Ekkor szenvedett törést az elképzelésem, hogy majd szépen eseménytelenül felülök, aztán néhány hét múlva már azzal kérkedhetek, hogy ezt is én törtem be, tudniillik Alindónak homlokegyenest más elképzelései voltak az együttműködésről a kétlábúval. Az ő elképzelése szerint ez a dolog addig terjedt, hogy megetettük futószáraztuk, babusgattuk ápolgattuk. Ezzel szemben amikor megrángattam a hevedert, hirtelen úgy érezhette magát mint amikor valaki a fürdőben gyanútlanul lehajol a szappanért, aztán.....Szóval ugrott akkorát a levegőbe, hogy gyanítani lehetett belőle, ha tovább folytatom a kísérletet, ő nem fogja ölbe tett kézzel tétlenül végignézni a dolgot, viszont én meg több ember előtt kijelentettem, hogy felülök rá, és ha most visszakoztam volna, az jelentősen rontotta volna az addig rólam kemény munkával kialakított képet. Nálam a bátorság definíciója az, hogy ha valaki fél az férfiasan bevallja a dolgot. De én nem úgy nevelkedtem, ezért ha féltem is soha nem vallottam be, inkább pókerarccal összetörtem a pofámat. Ezúttal sem álltam el a kijelentésemtől, és a barátaim segítségével felültem Alindóra. Nem akarnám részletezni, mert korábban már írtam róla, annyit azonban elmondhatok, hogy ez a délután nem volt unalmas. A bakolásról később sem szokott le, mindig megvárta amíg felülök, aztán elkezdett bakolni, sok örömet okozva ezzel az általában népes nézőseregnek. (A róla készült videót a Kati Laci elsikkasztotta, azzal a videóval együtt amikor a Joop c-vel Bábolnán elszakadt a hevederem az ugrás fölött. Ha valaki olvassa adja át neki az üdvözletemet.) Még később megtanítottam lefeküdni is, illetve Lilla lányom rajta kapta élete első lovagló leckéit. Nem összegezném, hogy mit tanított nekem Alindo, azonban ettől a ponttól kezdve mindig a legrosszabb lehetőség alapján döntöttem, nem csak a betörések során, hanem abban az esetben is ha egyáltalán egy idegen renitens lóra kellett felülnöm. És miután lovasokra abban az időben nem nagyon lehetett baleset biztosítást kötni, kialakult bennem az a vélemény, hogy a legjobb biztosítás az "óvatosság".......