Bár voltak tenyésztői elképzeléseim, anyagi vonzata miatt a lótenyésztéssel meg sem próbálkoztam. Ehelyett belevágtam a disznótenyésztésbe, igaz akik ezt nem nézték jó szemmel csupán szaporításnak nevezték, ebből következően a szakmai megbecsülés, amit annyira óhajtottam elmaradt. A nagybetűs Élet vagy Sors azonban nem nézi tétlenül, hogy kedvence tehetetlenül vergődik az önmegvalósítás mocsarában, ezért ahol tud segít. Így történt ez nálam is amikor eldöntöttem, hogy kibővítem az állományt, mégpedig fajtatiszta egyedekkel. Kalocsától vagy húsz kilométerre volt egy államilag elismert törzskönyvezett állomány. Legalábbis a tulaj ezt állította, és hamar meg is állapodtunk a világ legjobb üzletében, mivel a piaci árnak még a duplájába sem kerültek az általam vásárolt mangalicák. Nagyon örültem, hogy nem háromszor annyiba kerültek, ráadásul majd törzskönyvet is kapok amikor leadom a disznókat. Bár nem értettem mi szükségem van nekem törzskönyvre majd amikor leadom, de a boldogságom így is határtalan volt, nem győztem áldani a szerencsémet, hogy ezt az embert az utamba vezette. Később pici árnyékot vetett a boldogságomra, hogy tőle kellett volna speciális mangalicatápot vennem hogy egyáltalán átvegyék tőlem a disznókat, és a táp értéke is csak éppen meghaladta a piaci ár négyszeresét. Aki egészségesen akar étkezni, az fizesse meg az árát, hangoztatta ő. Na ezt nem értettem, hogy miért nekem kell megfizetni az árát annak, ha valaki egészségesen akar élni, de ő hajthatatlan maradt. A süldőket azonban már kifizettem, azokat el kellett hoznom, a tápról s ezzel együtt a nagy üzletről azonban lemondtam. Estére kelve már otthon nézegettük a vidáman szaladgáló malacokat, nem is sejtve, hogy a Sors fent említett bőkezűsége folytán minő nagy szerencse ért minket. Erre csak este kezdett fény derülni, miután otthon levetkőztem. Kicsit úgy néztem ki mintha bárányhimlős lennék, de az arcomon nem látszott semmi. Nem akartunk rögtön orvoshoz rohanni, megvártuk a másnapot. Másnapra már Anyán is előjöttek a tünetek, és rohadtul viszkettek bármivel kezeltük őket. Még egy nap eltelt mire tudatosult bennünk a nagy szerencse, hogy az importált malacokkal párhuzamosan egy bolhatenyészetet is a magunkénak mondhattunk immár, s Török doktor becslései szerint, rendkívül életerős, gyorsan fejlődő állományt sikerült megszereznünk. Valószínűleg Magyarország egyik legerősebb, és legagresszívabb bolha génpopulációjára sikerült ingyen és bérmentve szert tennünk. A doki még gratulált a bolhatenyésztői szakértelmemhez, aztán pár évig nem láttuk élőben, ha valamire szükségünk volt vagy elküldte valakivel, vagy ha minden kötél szakadt belőtte csúzlival egy levél kíséretében, hogy nem muszáj behozni a rendelőbe a pénzt, elég ha átutaljuk, az sem baj ha egy hónap múlva. A mangalicáimat mindenféle hulladékkal etettem, ebből kifolyólag nem mutattak kirobbanó fejlődést, kivételt képeztek azok az időszakok amikor friss fehérjéhez jutottak, tudniillik néha felfalták egyiküket másikukat. A bolhaállományról ugyanakkor ez nem volt elmondható, csodálatos iramban szaporodtak, némelyikük rizsszem nagyságúra is megnőtt. A kutyák már jobban vakaróztak mint Vahur a Vukban, és az üzleti életre is nagy hatást gyakoroltak, hiszen a bértartók már vegyvédelmi ruhákban, védősprayvel befújva mertek lovaik közelébe merészkedni, azonban ez sem ért semmit. Rövid időn belül néma csönd költözött a tanyára. Ha valaki spirituális csöndre vágyik, merem ajánlani neki a módszert, garantáltan nem fogják zavarni az emberek, messzire elkerülik még a környéket is. Miután akaratom ellenére lettem bolhatenyésztő, mindent megtettem az ellen, hogy levetkőzzem ezt a titulust, bár a Káinbélyeg még sokáig ott volt a homlokomon. Répási doktor intézte az első támadást ellenük, meglehetősen jó hatásfokkal, hiszen sikerült egyből a felére csökkentenie az állományt. Már nem húszmilliárd volt belőlük hanem csak tízmilliárd. Időközben nyilvánvalóvá lett, hogy ki kell mennem dolgozni, így elkezdtem eladogatni a mangalica állományt féláron. Vitték mint a cukrot, pedig a bolhákat meg sem említettem, ráadásul milyen kitűnő állomány, sőt már egyszer kontra szelektálva is voltak. Gratis volt, a cég ajándéka, és amúgy is közelgett már a karácsony. A disznókból még így is nyereséggel szálltam ki, akitől pedig vettem őket, akkorra már valamiért hűvösre tették, lett volna tippem, hogy miért. Nos a mangalicák már elmentek a tanyáról, de a bolhák ennél hűségesebb állatok. Nagy reményre adott okot azonban Török doktor azon kijelentése, hogy nem kell aggódni, mert két-három évig élelem nélkül is kibírják. Amikor utaztam Írországba, egy Malév géppel mentem, de nagyon remélem, hogy nem ez vezetett a cég csődjéhez később, bár nekem olykor úgy tűnt, hogy némelyek teljesen ok nélkül csapkodják a hátukat, illetve pontosan úgy vakaróznak mint a Molly kutyánk. Később a Gerry istállójában is megfigyeltem, hogy a Gerry egyre gyakrabban utasítja a Helent, hogy fürdesse már gyakrabban azt a fucking dogot. Aztán pár év eltelt, még néhány támadást intéztünk a bolhák ellen, majd Halomban lassan megszűnt a bolhapopuláció, de aggódnom nem kell, mert a mangalicáim messze elvitték a hírnevemet....hihihi.....!