Hat évesen intézetbe kerültem. Mindjárt az elején felmérték a fizikai állapotunkat egy futás keretében. Mindenkinek annyit kellett futni, amennyit bírt. Alighanem ez lehetett a modern Való Világ jogelődje, mert az volt a jelszó, hogy "csak egy maradhat"! Elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy soha nem számítottam még csak középtávfutónak sem, nem szerettem a hosszabb távokat, nem olyan az alkatom. Szóval elindult a futás, sokan előre szaladtak a négyszáz méteres pályán, és már mintegy fél körrel előttem haladtak. Hat évesekről lévén szó, már a második kör végén elkezdtek leállni az elsők, s mire a negyedik kört futottuk, már csak egy társam futott előttem, aki nem sokkal a kör végén szintén abbahagyta, így nekem már csak be kellett volna érni a célba. Mintegy száz méter lehetett még hátra, úgy emlékszem, nagyon fáradt voltam , amikor egyszer csak beugrott elém valaki, aki egy-két körrel előtte már abbahagyta a futást. Tulajdonképpen nyugodtan leállhattam volna, hiszen én maradtam egyedül aki legtovább futott, de az igazságérzetem nem hagyott megállni. Leszegtem a fejem, és futottam, mintha az életemért tettem volna, egészen addig, mígnem a másik kidőlt előlem, s én célba értem egyedül.
Amióta az eszemet tudom lovas akartam lenni, az intézeti múltammal nem sok esélyem volt, de aztán úgy hozta az élet, hogy mégiscsak megtanultam lovagolni, meglehetősen későn, tizennégy évesen. Az első esésem után sokáig éltem a félelemmel együtt, de én csak "futottam" amíg ki nem dőlt mellölem. A példaképem le akart beszélni róla, hogy ezt a pályát válasszam, de én csak leszegtem a fejem, és "futottam" tovább. Út közben azóta már sokan ugrottak be elém, és szóltak hátra, hogy nincs esélyem, de nem hittem el, "futottam" tovább. Amikor eltört a medencém, látszólag minden elveszett, ám amint képes voltam "futottam" tovább. Bár nem lettem világbajnok, mégis sok mindent megtapasztaltam, ami sokaknak csak álom marad. Mostanra kijelenthetem, lovas lettem, sőt olykor neveztek már lovasembernek is. Úgy tűnik, jó részét már elértem annak amire a Sorsom kijelölt, de tisztában vagyok azzal is, hogy a futás megy tovább, mert az élet maga a "Futás".....!