Nagy, csúnya csontos kanca volt. Származását egészen az ókorig, pontosabban a Trójai falóig tudtuk visszavezetni Tomával, azokból az apró jelekből mint például, hogy három testrésze is keményfából volt, nevezetesen a lábai, a háta, meg a pofája. Valószínűleg ugyanaz a tündér lehelt belé életet, amelyik Pinocciót is életre keltette. Nagy képesség volt benne, ami sajnos benne is maradt, azonban néhány emlék mégis megőrződött vele kapcsolatban. Mindjárt az első találkozásunk alkalmával felhívták rá a figyelmünket, hogy nem lehet a fejéhez nyúlni, nem lehet felrakni a lószállítóra, illetve ágaskodik, és az emberrel együtt el szokott szaladni. A rakodásnál már csak ő volt hátra, és az istálló főnöke elment erős embereket toborozni, hogy felrakhassuk. Állítása szerint két embernek kellett vezetni, mert eggyel elszaladt. Vártunk jó darabig, de csak nem jött senki. Hát, gondoltam magamban, lesz ami lesz én megpróbálom, nem fogok itt várakozni órák hosszat. Mindössze egy fiatal srác maradt ott velem, őt kértem meg, hogy segítsen. Már amikor húztam le a takarót a fején keresztül, láttam, hogy a srác lélegzetvisszafojtva figyel. Kérdeztem tőle, mi van, mi a baj ? Kikerekedett szemmel válaszolta.

- De hát ennek a lónak nem lehet a fejéhez nyúlni !

- Miért ?

- Mert nem engedi !

Az futott át az agyamon, hogy akkor valószínűleg a ló többi "hátránya" is hasonló jellegű lehet. Na, nézzük igazam van-e ! Rátekertem a futószárat az orrára, és kivezettem. Mondtam a srácnak, hogy egyenlőre csak én próbálkozok egyedül, és ha nem megy majd ő is besegít egy futószárral. Ráfordultam vele az utánfutóra, még a feljáró előtt nagyon meredeken felágaskodott, majd el akart fordulni, s éreztem, ha engedek neki, akkor elszalad velem. Szembefordultam vele, így nem tudott kifordulni, és még mielőtt megismételhette volna, néhány nagyon határozott kemény rántással adtam a tudtára, a nemtetszésemet. Tolatott egy darabig, aztán megállt, éreztem, hogy meglepődött. Akkor rácsettintettem s elindultunk egyenesen a futóra. Ezúttal nem állt meg, jött utánam mint a birka. Körülbelül tíz perc múlva megérkeztek a válogatott markos legények, s a főnök szólt, hogy nyissuk ki a futó hátulját, mert rögtön hozzák a fiúk a lovat. Ekkorra azonban már jöttek kifelé  rémülten az istállóból, hogy eltűnt a kanca, s jellemzően eszükbe sem jutott, hogy akár már fel is rakhattuk a lószállítóra. Hiába no, ami lehetetlen az lehetetlen...! Minden a fejben dől el, és mivel én nem tudtam a ló temérdek ijesztő hátrányáról, ezért oktondi módon csak egyszerűen felvezettem a futóra. Azok meg még akkor sem hitték el, hogy az igazi lovat raktam fel, amikor a saját szemükkel meggyőződtek róla, és csak álltak értetlenül mint akinek nem jutott dinnyeföld. Később sem volt vele ilyen problémánk.

   Halomban Toma lovagolta, fapofája és egyéb kemény részei ellenére meglehetősen jól elboldogult vele. Ezt annak tudtuk be, hogy Tomának volt érzéke a fához, nem véletlen tanulta az asztalos mesterséget, a ló pedig egyre jobban alakult, s látványosan nagyokat ugrott. Abban az időben gyakran előfordult nálunk a ma már kihalófélben lévő "homo lóvevő" névre keresztelt emberfajta, akinek az a faji jellegzetessége, hogy úgy tesz mintha lovat akarna venni, még a bakkecskét is ki kell neki vezetni azon a címen, hogy "nem baj ha szamár csak ló legyen", majd miután lefikázza még a kutyabolhát is (Tudniillik feléjük még azok is jobban ugranak.), fejcsóválva, dolgavégezetlenül távozik.  Egyik ilyen alkalommal "kiművelt " emberfő érkezett megtekinteni, milyen a kutyabolha felhozatal nálunk. Hoztuk vittük, ugrattuk a lovakat az állvány tetejéig, amit csak a kedves vevő parancsolt, de bármit is tettünk, ő a végén mindig hozzáfűzte: - Láttam már ilyet Holsteinben ! Először viccesnek tűnt a dolog, de a hatodik ló után már nem nagyon akaródzott nevetni rajta. Classic Ladyt a végére hagytuk mert láthatatlan hibáit még az is tetézte, hogy annak idején amikor a  szépséget osztogatták ő kétszer is sorba állt, de mire rá került a sor mindig elfogyott. Így aztán kénytelen volt megszületni a rövid hegedűtok nyakával (Ezt el is felejtettem megemlíteni a fa részek között.),olyan magas marral mint egy dromedár, és olyan hosszú háttal mint a hatos villamos. Szóval az a lényeg, hogy nem a szépségéért szerettük, s a "bemutatók" alkalmával, először mindig nyereg alatt mutattuk meg, azt remélve, hogy talán az ugrásába beleszeretnek. Toma elkezdett ugrani vele, a meredeket felraktuk vagy 1.60-ig , Classic Lady szállt, repült az ugrás felett, de a kiművelt emberünk "látott már ilyet Holsteinben" !

- Na, hogy b.....djál meg ! Ugorjunk oxert. 1.30-1.40-es oxert, két méterre széthúzva "látott már  Holsteinben" !

Kicsit mérges lettem, mondom magamban, hogy na akkor most mutatunk neked olyat, amit még nem láttál Holsteinben. Széthúztam annyira, hogy már nem értem el a kezemmel a másik rudat, Toma beugratta vágtába, s ekkor megszólalt ismét Holsteini barátunk. 

- Na, jól van , elhiszem, hogy nagyot tud ugrani a ló, de nehogy valami baj legyen, inkább hagyjuk abba, már úgyis láttam, amit látni akartam !  Gondoltam magamban, hát azt láttad amit látni akartál, de azt még nem amit mi meg akartunk mutatni !  Amint Toma nyugodtan pókerarccal vágtázott a bazi nagy oxer felé, "tudósunk" idegesen toporgott az ugrás mellett, alighanem lelkiismeret furdalása támadt, hogy ő hajszolt bele minket a vakmerőségbe, csak azt nem tudta, hogy mi tudtuk mit csinálunk, ő pedig Holsteinbe járt szellemi táplálékért. Amikor megugrotta látszólag megkönnyebbült, én pedig  elkezdtem széjjelebb húzni az ugrást.

- Ezt nem mondod komolyan, nem félsz, hogy valami baj történik ? - hallottam a hátam mögül.

- Nem ! - válaszoltam röviden, Toma pedig jött, látott és ugrott. Három méteres rudakat használtunk, és amikor már szélesnek ítéltük az ugrást, keresztbe tettünk egy rudat az oxeren, hogy a lónak egyértelmű legyen a feladat, nehogy be-kinek nézze az ugrást. Az utolsó állításkor azonban a három méteres rúd már nem érte át keresztben az oxert. Holsteini cimboránk halálsápadtan követte nyomon az eseményeket, egy mukkot sem szólt többet, mivel nem látott még ilyet Holsteinben. Kicsit izgultam én is, nehogy megremegjen a Toma keze, de fölöslegesen aggódtam, mert Toma úgy jött rezzenéstelen arccal, mintha csak Clint Eastwood menne szembe száz banditával, egy szál revolverrel a kezében. Még vagy egy méterrel túlugrotta a hátsó rudat. Amikor kuncsaftunk megkönnyebbülten eltávozott, Tomával összenéztünk, és elkezdtünk nevetni.

- Te ! Ha ez legközelebb Holsteinben jár, majd mindig azt fogja mondani nekik, hogy látott már ilyet Halomban....hahahaha...! Ja, és majd elfeledtem megemlíteni, hogy történt mindez este kilenc órakor, egy 10 méter széles birkahodályban amit mi fedelesnek használtunk, és a világítás nem volt jobb három erős petróleumlámpa fényénél...hihihihihi...