Ha érdekel  elmondom neked, miképpen viselem vagy viseltem el életem nehéz helyzeteit. Van egyfajta életfilozófiám, ami arról szól, hogy szerintem nincsenek véletlenek. A szó maga is csupán arról árulkodik, hogy az ember azt feltételezi ( "véli") egy dologról, hogy az vélhetően nem irányítottan következett be. A tudomány ezt tartja a véletlen meghatározásának. Azokat az összefüggéseket, amelyeket még nem ismerünk, vagy amelyek kiszámítása túlságosan költséges lenne, véletlennek tekintjük. Ez azt jelenti, hogy a tudomány sem tud állást foglalni, nem tudja biztosan. Az én filozófiám szerint az élet egy olyan sakkjátszma, ahol a bábuk úgy mozognak, hogy ha majd a játszma véget ér te kerülhess ki győztesen. Persze természetesen vannak veszteségek, áldozatok illetve időnként olyan helyzetek amit el kell viselni ennek érdekében. Én ezt a tanulás időszakának tartom, és amíg ki nem járom az iskolát, maradok ott ahol vagyok. Ha azonban mindig lelépsz arról a helyről ahol éppen rosszul érzed magadat, a jó helyzetek sem fognak megtalálni, mert mindig elmozogsz onnan ahonnan majd a jó helyre tovább lehetne lépni. Gyakorlatilag úgy néz ki a dolog, hogy te üldözöd a Szerencsét, ő meg téged, de mire odaérne ahol éppen rosszul érzed magad, már hűlt helyedet találja, így aztán sohasem találkoztok. Te pedig elkönyveled magadban, hogy milyen szerencsétlen vagy, ezért melléd szegődik a Balszerencse, mert megsajnál, hogy mennyire egyedül vagy a világon, legalább ő legyen ott melletted, ha már mindenki elhagyott a bajban. Nem vagyok vakon hívő ember, leginkább a tapasztalataimra alapozok, így alakult ki ez a meglátásom. Hidd el nehézségek voltak bőven az életemben mint mindenki másnak.  Mégis elégedett embernek érzem magam, és így kerültem ide Tündérországba is, pedig az ezt megelőző tizenöt hónap nem volt gyerekjáték....