......volt minden idők legjobb csikója azok közül akiket én tanítottam, beleszámítva képességet, készséget és intelligenciát egyaránt. 1989 késő őszén hoztuk be a három éves kancacsikókat Tüskésből, ami körülbelül három kilométerre volt az istállótól, ezért gyalog vezettük be őket. Miután én érkeztem utoljára, az íratlan jog szerint én választhattam a végén, azaz hogy még választani sem kellett, mert csupán négy kancacsikó volt abban az évjáratban. Laci kiválasztotta a Pirulóst, aki olyan szelíd volt, hogy felugrott rá menet közben mondván: "A ......m se fog annyit gyalogolni", és szőrén kötőfékkel ballagott befelé a menet élén, ahogy egy parancsnokhoz illik. Natural horsemanship...hihihi.. Mögötte Ferkó vezette az övét, ami akkora volt mint egy kisebb fajta bálna, majd Vaka Pista következett a sajátjával. Szép ló volt mind a három. Én kullogtam a végén  a maradékkal, aki szegény úgy nézett ki mint aki épp most menekült meg egy atomtámadástól, de komoly árat fizetett érte. Tenyérnyi foltokban hiányzott a szőr róla, a farka elrágva, tele sebekkel, rúgásokkal, a sörénye meg úgy összegubancolódva mint Bob Marleynek, és tele bogánccsal. Az öreg Maszek vigasztalt, hogy ne keseredjek el, látott ő már tehenet is ugrani. Bevallom őszintén nem lettem ettől boldogabb, ráadásul a Dacos volt az anyja, akinek kocsiló volt a beosztása a pusztán. Az enyém volt az egyedüli félvér, a többi mind holsteini, kitűnő papírokkal, az én szegény kis kancácskámnak meg annyi római szám volt a papírján, hogy szinte betűket nem is láttam. Egyszóval a látszat nem mellette szólt, de mit tehettem. Az öreg hiába vigasztalt, hogy ő már ezt látott meg azt látott, én bizony el voltam nagyon szontyolodva, hogy nekem csak egy "bogó"  jutott. Kisbálákból csináltunk egy futószáras kört a Vaka Pista irányításával, az öreg meg szólt, hogy : " - Gyurikám, hozd ki azt a marhafost, nézzük már meg mit csinál..! Kivittem, csórikám azt se tudta hol van, de egy kis idő elteltével elkezdett szépen ügetni.  Maszek rögtön meg is jegyezte, hogy örüljek mert ezt díjlónak biztosan nem fogják kivenni alólam, és nevetett hozzá. Örültem...Csak nem nevettem. Na, hozz egy kavalettit, lássuk hogy ugrik. Berakom neki az elsőt, jószerivel meg se nézte, de ugrott neki akkorát mintha 1.30 lett volna. Maszek megnyugtatott, hogy ez még semmit nem jelent, csak fél a rúdtól. A bogó meg ment szépen magától ügetésben, hajtani sem kellett. Aztán elkezdtünk emelni neki az öreg irányításával, csak éppen annyit amennyit szívesen megugrik ügetésből, mondta. Ezt követte az a rész amikor leesett az állunk és úgy maradt, mert a kis bogó szívesen ugrott magától ügetésből öt kavalettit, de aztán elfogyott pedig ő még azt is fölül ugrotta vagy 30-40 centiméterrel. 1.50-en volt a léc, de már nem tudtunk neki mit rakni, és úgy ugrott mint a gumilabda. Azóta is csak olyan összevágott reklámfilmekben láttam ilyet,  ahol a főszereplőt "jól" felkészíti a rendező, aztán egy napi munkával kiválasztják azt az egyetlen ugrást amivel majd elbűvölik a jövendő lótulajdonost, aki később zavartan nézegeti  frissen vásárolt táltosának papírjait, mert meg van győződve róla, hogy az nem ugyanaz a ló, valószínűleg a figyelmetlen eladó másikat vehetett le a polcról. Pedig csak annyi történt, hogy elfelejtették a gyógyszerét a lóval együtt odaadni, ami csodálatos hatással van a ló ugrásának stílusára nézve. Az a neve, hogy "phyllostachys flexuosa", és "intravénásan" a legjobb beadni, egyenesen a ló lábába. Nos az én táltosomnak nem kellett gyógyszert szednie ahhoz, hogy ugrani tudjon. Úgy ugrott, hogy a fent említett rendező bármelyik ugrását berakhatta volna a reklámfilmjébe vágás nélkül. A mesében ez a fajta ló az, amelyiket nem akarják először odaadni a királyfinak, ott fekszik lepusztulva az istálló legvégében, és ha parazsat etetnek vele akkor megtáltosodik. Az esemény aztán olyan mellékhatásokkal járt nálam, hogy két napra görcsbe rándult a szám, és az orvosok akárhogy is igyekeztek, nem sikerült lefelé görbíteniük a szélét, a csikónak pedig innentől kezdve már nem "bogó" volt a neve, hanem Petra. Másnap már fel is ültem rá, rendkívül együttműködőnek bizonyult. Abban az időben még nem szuttyogtunk sokat, mentünk az öregebb lovakkal terepre, ott tanulták meg az alapokat. Pontosan úgy mint amikor az öreg ló mellé befogják a csikót, aztán észrevétlenül egyszer csak kocsiló válik belőle. Sokkal jobb módszernek tartom mint a csillivilli százszornegyvenes patikafedelesben eldoktorkodni két évig, aztán csodálkozva széttárni a kezünket, hogy nem megy előre, mert biztos beteg. Beteg hát, lelki beteg. Terep hiánya van. Egy csipetnyi terep a levesbe nagyon gyorsan gyógyítja az efféle depressziót. De annál is jobb módszer a terepen tanítás, mint a körkarámban ágaskodásra tanítani a lovat. Régen lenézték azt akivel ágaskodott a lova, azt nem kell a lónak tanítani, ha hagyják megtanulja magától is, a lovasok inkább elhallgatták a dolgot, ma meg az a menő csákó akinek ágaskodik a lova, aztán még ki is posztolja a faszbukra. Nos visszatérve Petrához, gyorsan haladt előre, úgy tűnt nagyon érdekli az ugró szakma. Nem is volt ezen mit csodálkozni, a vérében volt, szinte tanítani sem kellett. Februárban befedeztettük a Silverlookkal, ami szerintem egy nagy hiba volt, annak ellenére, hogy rendkívül jól örökítette a képességeit egy kivételével. A szépségét egy csikó sem örökölte, a többi képessége meg mind egy kalap sz...r volt. Na ezt aztán nagyon jól örökítette, és ha volt is utána jó csikó ( Nagyítóval kell keresni !), azt a domináns kancának lehetett köszönni. Később róla írták azt a könyvet, "Hogyan vegyünk sok pénzért sz..r csődört...!" Petra csupán az 1990-es szezonban versenyzett a kezdő ló kategóriában, és minden egyes alkalommal az első három között végzett, az igencsak erős halasi területben. Hozzá kapcsolódik még egy másik név is, nevezetesen egy lajoskomáromi kislányé (Ezelőtt húsz évvel, ma már neki is kislánya van.), akit mi egyszerűen csak Kis Katának neveztünk. Ő volt az első ifi lovasom, nagyon szorgalmas volt , gyorsan tanult, és minden nap bringával járt edzésre, ami oda- vissza barátok közt is van vagy tizenöt kilométer. Abban az időben még nem hordta a papa meg a mama a kicsi gyerekét pacikázni a családi egyterűvel. Ha akart akkor vette a fáradtságot. Ma meg már a fáradtságot is úgy veszik meg neki pénzért, azt sem tudja mi az. Régen akkor is kellett edzésre járni, ha feltört az embernek valamije, vagy ha leesett a lóról, és másnap félve ült fel ismét. Én nagyra értékelem az emberekben az akarást, és ha tehettem a legjobb lovaimra ültettem, de leginkább a Petrát lovagolta, és vele indult el év végén a kezdő lovasok bajnokságában, ahol a három startból kettőt megnyert, csupán a második napon lett harmadik. Így ő lett az 1990 évi kezdő ifi bajnok. Sajnos amikor elmentem Sáriból, ő abbahagyta a lovaglást. Petra már hat hónapos vemhes volt, amikor felmondtam Sáriban annak ellenére, hogy lovaséletem legszebb három esztendejét hagytam magam mögött. Furdalt azonban a kíváncsiság, vajon mire lenne képes, és egy meredeken nyolcasoztam vele egy szál rúdon, amit már 1.40-ig emeltünk, és még annyi tartalék volt benne, hogy le sem tudom írni. Ennél nagyobbat nem mertem vele ugrani, mert féltettem őt magát, és a benne levő csikót egyaránt. Pont úgy jártam mint amikor kezdtük, képessége volt még bőven, csak a rúd fogyott el....