Így első hallásra a cím félreérthető, ám rossz az aki rosszra gondol. Nem annak a nagy testvére amire te gondoltál, egy lovasjátékról van szó, amit mi találtunk és alakítottunk ki azokkal a gyerekekkel közösen akik hozzám jártak edzésre. A játékok "melegágya" mindig a mohácsi lovarda volt, és ez abból adódott, hogy itt viszonylag sokan voltak egy osztályban. Ez mintegy 8-10 lovast jelentett alkalmanként. A gyerekek kevés kivételtől eltekintve a kritikus serdülő korosztályba tartoztak, és aki dolgozott már velük az tudja, hogy a legkisebb hibát is észreveszik, ha netán tegnap vagy egy hónapja ugyanarról nem ugyanazt mondtad. Ha azonban érzik, hogy szeretettel akarsz nekik adni valamit akkor hihetetlen szeretettel válaszolnak vissza . Sok alkalommal éreztem, amikor egy hosszú fárasztó nap megjelentem Mohácson, a fáradtság miatt meglehetősen rossz hangulatban, mire az edzés végére értünk, már teljesen feltöltődtem, és csodával határos módon jókedvre derültem. Egy üzlet mindig akkor jó, ha mindenki úgy érzi, hogy jól járt. Nos ilyen biznisz volt nálunk az edzés, és ez a törekvés szülte a játékokat. Egy bizonyos idő után az edzés könnyen unalmassá válhat, ha az ember valami fene nagy komolysággal áll hozzá a dologhoz, másrészről pedig mégiscsak olyan dolgokat kell csináltatni velük, ami fejleszti a képességeiket. Nagyon fontos dolognak tartom az ütemérzék fejlesztését, mert az hozza magával később a távolság látását, ami ugrólovasoknál nem szokott hátrányosan hatni a karrierre, és hát senki sem szereti, ha vakegérnek szólítják. Pinyő, a mohácsiak showmanje egy lebontott ugrás után ezt így magyarázta: - Vágtázok az ugrás felé, tartom...., tartom...., tartom....., aztán megláttam,..... de nem az volt . 
Az első játék amit játszottunk, egyszerűen csak számolósnak hívták, nagyon egyszerűek a játékszabályok, hiszen nem kellett mást tenni, mint vágtaugrásokat számolni a következőképpen.  Rövid vágtában kell megközelíteni az ugrást, és az utolsó kettőnél a lovasnak hangosan számolnia kell 1...2, mintegy jelezvén mindenkinek, hogy látta az utolsó kettő vágtaugrást. Ha ez sikerült bejutott a következő körbe ahol már három vágtaugrást kell hangosan számolnia. Amelyik kör nem sikerül, azt addig kell ismételni amíg sikeresen tudja teljesíteni.
Általában tíz vágtaugrásig mentünk, aki előbb érte el a tízet az nyerte a derbyt. Az volt a tapasztalatom, a gyerekek nagyon élvezték, de hogy ne csak mindig ugyanazt játsszuk, kitalálódott szinte magától a kobakolás nevű játék, ami szintén nagyon egyszerű.
Először az a feladat, hogy a pályán körbe felállított oszlopokról le kell venni a kobakot és azt a következő oszlopra rárakni úgy, hogy ne essen le. Ügetésben kezdtük, majd egész jól kezdett menni vágtában is. Még később már annyira könnyen ment, hogy muszáj volt nehezíteni a feladaton, ezért két oszlop közé beraktam egy kicsi ugrást. Most már le kellett venni az ugrás előtt a kobakot, megugrani az ugrást, majd az akadály utáni oszlopra visszatenni . Aki leejtette annak le kellett szállnia a lóról és visszarakni. Erre azért volt szükség, mert különben nem vigyáznak arra, hogy a kobak fenn is maradjon az oszlop tetején. Így viszont kínosan ügyeltek a pontosságra, hiszen senki sem szeretett le föl ugrálni a lóról mint egy hülye gyerek. Még később már az ugrást is emelni kellett, hogy ne legyen túl egyszerű. A gyerekek lelkesedése odáig fajult, hogy olykor 1.20 - 1.30 magas oxeron folyt a játék, és az volt a Jollie-joker, ha valaki közvetlenül a kitörőre tudta lerakni a kobakot. 
Később Írországban egyszer a Skype-on beszéltem egykori tanítványommal Judittal, aki nosztalgiával emlegette ezeket az időket, és elmesélte, amikor ezt a játékot úgy kezdtük játszani, hogy ugrást raktam az oszlopok közé, ő addig siránkozott nekem, hogy ezt nem tudja megcsinálni, amíg azt nem mondtam neki : - Rendben van akkor engedd szét a lovat, sétáltasd le, te befejezted az edzést. Edzés végén odajött , elnézést kert amiért így viselkedett, kérte, hogy ne haragudjak rá. Ő így mesélte, csak annyit mondtam, hogy egyáltalán nem haragszom, de tartsd mindig észben, soha nem kérek senkitől olyat amit ne tudna megcsinálni. 
Ez volt az oka, hogy ezt a történetet lejegyeztem.