Mielőtt bármit is mondanék, kijelentem, mind a mai napig életem legnagyobb eredményének tartom, hogy le tudtam szokni a dohányzásról ! Tizennégy évesen, az intézetből kiszabadulva sok mindent kipróbáltam, így a cigarettát, és az alkoholt is. Az alkohollal talán nagyobb szerencsém volt, legalábbis korábban kaptam meg az első "pofont" általa, mivel módomban állt megérezni az emberek megvetését egy úgynevezett "mámoros éjszaka" után ! Ez a dolog azután jól kordában tudott tartani a későbbiek folyamán is . Nem így a cigaretta ! Először rettenetesen "nagy" embernek éreztem magam, pedig majd megfulladtam tőle, de hát egy igazi férfinak úgy kellett szívni a cigarettát, mint a Marllboro Man, Clarence Hailey Long. Ez volt a menő, bár akkor még nem tudhattuk, hogy Long néhány év múlva, tüdőrákban fog meghalni. Sokáig senkivel sem találkoztam aki szembesített volna a ténnyel, hogy a dohányzás mennyire káros az egészségre. Már hivatásos katona voltam, amikor magamtól megéreztem a cigaretta rám gyakorolt káros hatását. Reggelente ébredés után már úgy krahácsoltam mint egy hetvenéves öregember, olyan köhögési rohamaim voltak, hogy sokszor még hánytam is tőle, de miután "megmenekültem" a fulladásos haláltól, rögtön rágyújtottam. Mennyire hülye tud lenni az ember, s a legtöbben már túl későn eszmélnek ahhoz, hogy bármit tehetnének ellene. Éreztem , nincs ez így rendjén, s elhatároztam, hogy megszabadulok a cigarettától. Voltak is biztató kísérleteim, egy két hónapig nem szívtam, aztán mindig kerestem valami indokot ami miatt el "kellett" kezdenem újra és újra. Direkt nem vettem öngyújtót, mert "úgyis le fogok szokni", de nem sikerült elsőre, másodikra, és még a tizedikre sem. Különböző trükköket agyaltam ki, amik azt hivatottak elősegíteni, hogy ne vegyek a számba több cigarettát. Például kitaláltam, hogy Marlborót kell szívni, mert az tízszer olyan drága volt mint a Shymphonia, és azt gondoltam, úgysem lesz rá pénzem egy idő után. Hát volt ! Ha másra nem is, de arra mindig jutott, inkább nem ettem, de a füstölésről képtelen voltam lemondani. Azokról az egyszerű trükkökről nem is beszélve, hogy majd fokozatosan szokok le. Ennek mindig az lett a vége, hogy a végén fokozatosan még többet szívtam mint előtte. Egy idő után belefáradtam a kísérletekbe, és eldöntöttem, hogy nem próbálkozom többé, mert egyszerűen gyenge ember vagyok, aki képtelen ellenállni a dohányzás csábításának. Úgy tűnt megadtam magam a korai halálnak. Ekkor azonban a Jószerencsém utamba sodorta Tugya Tivadart. Tivadar bohém mosolygós fiatalember volt, akit abban az időben senki sem vett komolyan, és természetesen ő is cigarettázott . 1984 szeptember 13 - án csütörtökön kezdődött a dolog.Nem véletlenül emlékszem a dátumra, nyilván jó okom van rá, hogy ilyen pontosan megjegyeztem. Ebéd után együtt jöttünk ki Tivadarral az ebédlőből, és ahogy ilyenkor szokás, rögtön elővettem a cigarettámat, és megkínáltam őt is. Legnagyobb meglepetésemre, elutasította a felkínált "spanglit" mondván, hogy ő nem dohányzik .
- Mi az , hogy nem dohányzol, hiszen délelőtt még láttalak amint szívtad!?
- Az igaz,- felelte Tivadar - de ma dél óta nem dohányzom !
- Ne csináld már ezt velem , most bontottam fel ezt az új dobozt !
- Az a te bajod, én dél óta nem dohányzom ! - hangzott a válasz, nem kis lelkifurdalást okozva nekem.
- Tudod mit Tivadar !? Szívjuk el ezt a doboz cigit, és utána én sem dohányzom többé ! - s ezzel sikerült is meggyőznöm a cimborámat.
- Oké ! - felelte, s el is füstöltük becsülettel az utolsó doboz cigimet. Este már nem vettem több cigarettát a számba. Anya sosem vásárolt addig nekem cigarettát,- mondván , nem segíti elő a halálomat - de aznap este meglepett egy dobozzal, amit felraktam a szekrény tetejére, s nem nyúltam hozzá. Tivadaron kívül senkinek sem említettem a szándékomat, féltem az újabb kudarctól, úgyhogy inkább mellőztem a nagy felhajtást. Néhány óra múlva jelentkeztek az első tünetek, amikor a szervezetem rájött, hogy nem kapta meg, ami "járt neki". Elkezdtem tekintgetni a szekrény tetejére, és megbeszéltem magammal, hogy tulajdonképpen akkor gyújtok rá amikor akarok.
- Hát akkor gyújtsál már rá hülyegyerek, ne engedjél itt engem szenvedni ! - szólt belülről annak a felemnek a képviselője, aki nem igazán az egészségemet tartotta szem előtt. Ekkor azonban felszólalt a másik felem is, aki engem képviselt az ügyben, és egy nagyon nyomós érvet sikerült felhoznia, ami aztán az egész hétvégén megakadályozta, hogy rágyújtsak. Ez pedig a következőképpen hangzott :
- Le fog égni a képedről a bőr a szégyentől, ha hétfőn Tivadar észreveszi, hogy nem voltál képes betartani a megállapodást, még egy hétvégére sem ! - ezzel együtt szemem előtt megjelent Tivadar gúnyos arca, amint éppen azt mondja nekem, hogy lám - lám, megint elbuktál, képtelen vagy rá ! S ez hatott, így nem nyúltam a szekrény tetején, magát kínálgató cigarettás dobozhoz. 
Másnap, 14-én pénteken Tivadar szabadnapos volt, aztán szabad szombat majd vasárnap következett, így hát nem találkoztunk hétfő reggelig. Életem legnehezebb hétvégéje következett, úgy szenvedtem mint még soha, de amint rá akartam gyújtani, lelki védőügyvédem rögtön felidézte Tivadart, aki képes volt megakadályozni, hogy újabb szöget verjek a koporsómba. Éjszaka izzadtan felriadtam, képtelen voltam aludni, belülről valaki folyamatosan a jussát követelte. Így telt el minden perc, minden óra, s mind a három nap, ami egy örökkévalóságnak tűnt számomra. Hétfőn reggel a kapuban találkoztunk Tivadarral, szájában ott lógott a cigaretta, s vidáman fújta a füstöt.
- Te dohányzol ? - kérdeztem meglepetten .
- Ah, hülyeség ! - legyintett Tivadar, s a részéről el volt intézve a dolog. Nem is sejtette, hogy átsegített egy olyan nehéz három napon, ami a későbbiek folyamán elég volt ahhoz, hogy megakadályozza a rágyújtást. Ugyanis ez a bizonyos három nap olyan nehéznek bizonyult, hogy tudtam, ha újra elkezdem, soha többé nem fogom tudni megismételni . Ez tartotta bennem a lelket. Szerintem ott belülről valaki tudja, mikor gondolod komolyan a dolgot. Ha nem komoly, nem aggódik, mert tudja, hogy nem sokára úgyis újra kezded, s ezt a rövid időt ( ami lehet akár egy-két hónap is ) könnyedén átvészeli. Viszont, ha komoly a dolog, akkor szenved, vergődik, harcol, csakhogy hozzájuthasson a nikotinhoz. És én komolyan gondoltam. Egy hét múlva tűnt fel Anyának, hogy nem dohányzom. Rá is kérdezett, de nem adtam egyértelmű választ, még mindig rettegtem attól, hogy egyszer ismét gyenge leszek. Eltelt egy hónap, majd kettő.
Lidérces álmaim voltak. Néha csuromvizesen ébredtem az éjszaka közepén, mert azt álmodtam, hogy rágyújtottam . Lelkiismeretfurdalást és elkeseredettséget éreztem, amiért feladtam ezeket a nagyon nehezen megharcolt hónapokat. Aztán jött a megkönnyebbülés, csak álmodtam az egészet. Újabb hónapok, újabb rémálmok következtek. Egyszer olvasás közben elaludtam, s azt álmodtam, hogy az ágyban dohányzom. Felébredtem, a villany égett, a kezemet felfelé tartottam, mutató és középső ujjam pedig villaszerűen felfelé álltak, pont úgy mintha cigarettát tartanék a kezemben, de a cigaretta nem volt sehol.
- Úristen !- villant az agyamba - elaludtam dohányzás közben !
- De akkor hol van a cigaretta !? - tettem fel a kérdést magamnak.
- Ott kell lennie az ágyban valahol ! - válaszoltam szintén saját kérdésemre.
- Akkor ki az ágyból gyorsan, mert felgyújtod magadat, keresd az égő cigarettacsikket ! Persze nem találtam semmit, de mire rájöttem, hogy csak álom volt, már feldúltam az egész szobát, s úgy nézett ki minden, mintha a tatárok támadását szenvedte volna el a kis szoba. Egy év telt el így. Ekkor éreztem magam ismét szabadnak, a nikotin utolsó harcosa is elhagyta az országomat, helyreállt a rend. Korábban, - fiatal korom ellenére - 150 volt a vérnyomásom. Ehhez nagyban hozzájárulhatott a dohányzás is. Amint abbahagytam, fokozatosan visszaállt 120-ra, egyre jobban éreztem magam, nem fáztam meg olyan könnyen, a tüdő és a szív nagyon hálás volt azért, hogy nem mérgeztem magam. Soha többé nem mertem a számba venni cigarettát, még meggyújtatlanul sem. A dohányzást gyengeségnek tartom, de elítélni nem tudom, mert valaha én is voltam gyenge, s ha nem sietnek segítségemre a fent említett dolgok Tivadarral együtt, talán már nem írtam volna le ezeket a sorokat sem. Kívánom mindenkinek, hogy így érezze fején a Gondviselés kezét, ahogyan én érezhettem, s érezhetem ma is a sajátomon, mert ugyan mi lenne ha.....