Mindenki  tudja, az úszás mennyire egészséges, s miután Kobza Pista szeret megfelelni a kor kihívásainak, felvetette, hogy úsztassuk mi is a lovakat. Az indítvánnyal egyetértettem ugyan, de mint afféle kukacoskodó földi halandó, mégiscsak feltettem a kérdést, hogy több tízmilliós ellenáramoltatós lóúsztató medence híján, mégis hogyan kívánja megoldani a problémát, ö csak annyit válaszolt: - Lehetetlen nincs csak tehetetlen, itt vannak egy köpésre a délegyházi bányatavak, s hogy ne csak pofázzunk hanem csináljunk is valamit, most mindjárt pakolunk, és indulunk úsztatni !Bizonytalanul közbevetettem, hogy én még soha nem úsztattam ( különösen milliós értékű lovakat a délegyházi bányatavakban) !   - Nem gond, útközben felvesszük Oleget, a lóúsztatás úttörőjét, akinek a kisujjában van a szakma, és saját hazájában is csak "Az Úszómester" néven emlegetik, dacára annak, hogy a világ egyik legnagyobb országáról van szó. Na, ettől elmúlt minden aggodalmam, teljesen meg voltam győzve, de Pista, biztos ami biztos, végső megnyugtatás gyanánt még hozzáfűzte : - Különben meg mit izgulsz ?  Nem neked kell megtanítani úszni a lovat, elég ha kapaszkodsz rajta !  Ennyiben maradtunk .        Egy óra múlva már a lovakat pakoltuk ki a futóból, név szerint Ikont és Jaspert, egy akkora tó partján, hogy nem lehetett látni a másik végét, pedig verőfényes napsütésben érkeztünk. Központi bolygónk áldásos tevékenységének köszönhetően azonban nem voltunk egyedül, ugyanis a térség rendkívül népszerű volt  bizonyos modern emberfajták  köreiben, akik minden társadalmi nyűgtől mentesen, csupasz seggel élvezték egymás, és az időjárás melegségét. Szóval ...izé...na, hát szóval nem mondom, hogy buzik voltak, de nőket nem láttunk...hihihi...Tőlünk jobbra volt, egy körülbelül száz méter hosszú, bozóttal teljesen benőtt félsziget, amit a szégyenlősebb ortodoxok birtokoltak. Ezt csak azért említem, mert a történet szempontjából jelentősége lesz később. Viselkedésüket tekintve nekem úgy tűnt, mintha nem lettek volna boldogabbak attól, hogy hívatlanul megjelentünk kis "országukban", de senki sem tette ezt szóvá, miután a "senki földjén" voltunk. Itt, a diplomácia terén mutatkozott meg először Oleg nagysága, ugyanis viszonyunk a környező népekkel jelentős változáson ment keresztül, amikor hagyta, hogy Ikon beleszarjon a kristálytiszta, fenékig átlátszó vízbe. Én ekkor már a Jaspin ültem, és gázoltam bele a vízbe, mert egyszerű ember lévén azt gondoltam, csak begázolunk és úsztatunk. Igen ám, de a mester ezt is másképp tudta, ö futószáron vezette bele a lovat a vízbe, és elképzelni sem tudtam mi lesz a titok, amit rajta kívül senki más nem tudott. Látva azonban a parton kialakuló forradalmi hangulatot, amellett döntöttem, hogy a vízben nagyobb biztonságban vagyok. Jaspi nemsokára el is kezdett úszni, tényleg csak kapaszkodnom kellett, s csupán a vízből alig kilátszó, ütemesen mozgó fejünk jelezte a kintlevőknek , mi már úszunk. Már éppen kezdtem élvezni az úsztatást - annak ellenére, hogy a víz hőmérsékletét, úgy saccperkábé egy centiméternyinek ítéltem - , amikoris Ikon, látva távolodó bajtársát -  mint egy  újfunlandi vízi mentőkutya -, hősiesen a vízbe vetette magát. Mit sem törődött a futószár végén élethalál harcot vívó mesterrel, aki rövid küzdelem után, a csatát elveszítvén lógó orral caplatott ki a vízből, csatlakozva a parton az eseményeket eddig elégedetten szemlélő Pistához . Én azonban amint oldalra tekintettem elhűlt bennem a vér a látványtól.  Ikon,  félig kiemelkedve, mellső lábaival hatalmas csapásokat mérve a vízre, viharos, egyben vésztjósló gyorsasággal - mint Cseh Laci a pekingi olympián -  közeledett felénk, s valami nekem azt súgta, nem biztos, hogy megáll ha utolér bennünket. Szégyen nem szégyen, úgy döntöttem , elhagyom a "hajót" mielőtt még a "torpedó" odaérne, s az utolsó pillanatban ellökvén magamat Jaspitól, a partnak vettem az irányt. A következő pillanatban Ikon becsapódott Jaspiba, s néhány másodpercig egymás hegyén-hátán kavarogtak. Amint azonban kiderült számukra ki kicsoda, megnyugodtak, és egyenletes tempóban úszni kezdtek a messzi végtelen felé, tanújelét sem adva, hogy a part felé vegyék az irányt. Amint kiértem és csatlakoztam a többiekhez, már hárman szemléltük bánatosan, a reménytelenül távolodó "milliókat". Néhány, óráknak tűnő perc után azonban hirtelen jobbra fordultak az általunk úgynevezett "ortodox"  félsziget felé. Nagy kő esett le a szívünkről, ami viszont nem volt elmondható a kis földrész  populációjáról, ugyanis a két ló szárazföldet érvén, vad vágtában  mint annak idején az amerikai conkvistádorok, maguk előtt hajtották a rémülten menekülő, pucér bennszülött lakosságot. Szerencsére gyorsan megfogtuk a tomboló állatokat, s mivel a parton a diplomáciai kapcsolatok megszakadni látszottak, villámgyorsan felpakoltunk, s pörgő kerekekkel elmenekültünk a valószínűnek látszó pogrom elől.