Már a repülőjegyet is megvettem Írországba, amikor az indulás előtti napon lemondták a helyet, mivel vettek fel valaki mást helyettem. Az illetőnek azonban lehetett némi lelkiismeret furdalása, mert később visszahívott, és adott egy telefonszámot, amihez csupán annyit fűzött hozzá, hogy "ne aggódjak, itt biztosan alkalmazni fognak". Fel is hívtuk leendő főnökömet Gerryt, akinek az volt az első kérdése, mennyi idős vagyok. Amint meghallotta a negyvenhatot, késedelem nélkül a tudtunkra adta, hogy éjjeliőrre nincs szüksége, próbálkozzak talán valami "security company"-nél, ott mindig keresnek egy-két "ballax-"ot ( A szót hiába kerestük a szótárban, s csak később jöttem rá, hogy a férfi nemi szerv nem hivatalos jelölésére szolgál). Lilla már akkor is jól beszélte a nyelvet, de minden tudására, és rábeszélő képességére szüksége volt, hogy meggyőzze Gerryt arról, hogy én már láttam lovat is. Beleegyezett abba, hogy egy hétre odamehetek próbaidőre, de ha mégsem felelnék meg, mehetek isten hírével bárhová, de nála nem maradhatok. Megegyeztünk !
Őszintén szólva amikor megérkeztem a tündérek hazájába, a legkevésbé sem éreztem felemelőnek az érzést, ott álltam egy idegen országban, egy kukkot nem beszéltem angolul, az írek pedig nem értették a németet! Csodával határos módon mégis eljutottam Behringsbe, ahol már széles vigyorral várt a "sorozóbizottság". Na gondoltam, Gerry már eldicsekedett legújabb szerzeményével, a "ballax-"al. Mindenki kedves részvéttel mosolygott rám, amit nem tudtam mire vélni, igaz nem tudhattam akkor még, hogy ekkor soroztak be Gerry idegenlégiójába. Nevezetesen, a cseh zászlóaljnál kaptam ideiglenes beosztást. Nem mondhatnám, hogy az első pillanatok kellemetlen benyomást ébresztettek volna bennem. Például a csehek rögtön biztosítottak afelől, hogy ne aggódjak, a ''férgeket'' úgyis ők fogják lovagolni. A következő ami rögtön feltűnt a köszönés. Így az első pillanatokban nem sok írrel találkoztam, de az a néhány aki elment mellettem mind köszönt illedelmesen, majd barátságos gesztussal érdeklődött a hogylétem felől. Egy vadidegen hogyléte felől, és nem voltam én ehhez hozzászokva ! Itthon már biztosan kihívták volna a ''Mentalhigienikus Segélyszolgálatot'' ! ( Ennek nyilván azért van ilyen szép neve, hogy a bolond megtisztelve érezhesse magát, amikor viszik be az őrültekházába.) A szálláshelyemen egy szép tágas 2x2 négyzetméteres apartmant biztosítottak. Rögtön fel is merült bennem, hogy vajon hogyan tudom majd kihasználni ezt a temérdek helyet. Az ablakból kitűnő panoráma nyílt a vízre. Ez azt jelentette, hogy valamikor az ablak felőli oldalon toldották hozzá a fürdőszobát a házhoz, így aztán amikor merengőn kitekintettem az ablakon, éppen a wc kagyló ötlött a szemembe. Miután valaki végzett a wc-n, nekem is szellőztetnem kellett, de hát a friss levegő nem árt meg senkinek. A konyháról még annyit el kell mondanom, hogy az építőmester nemigen törődött a vízszintezéssel, a konyhaajtóba nyugodtan ki lehetett volna tenni a ''15%''-os táblát. Ennek a levesfőzésnél éreztük leginkább hátrányát, mert soha nem tudtuk az edényt teleengedni vízzel, úgyhogy öt liter leveshez húszliteres fazekat használtunk. Nos ennyit a szállásról. 
Másnap a főnök kétkedve ültetett fel az istálló legszelídebb lovára, a telefonját készenlétben tartva, hátha mentőt kell hívnia. A próbaidőm elkezdődött. Ahogy teltek a napok, egyre keményebb lovakat kaptam, és az egy hét elteltével Gerry nem szólt semmit, ehelyett közölte, hogy másnap ugratni fogunk. Ezt meghallva a környező vitézek szemében aggodalmat véltem felfedezni. A csehekkel jól tudtam németül beszélni, s amikor kérdezősködtem az ugratás felől, csak sokatmondóan felhúzták a szemöldöküket, mély lélegzetet vettek, majd a levegőt hirtelen kisóhajtva azt válaszolták: - Majd meglátod ! Miután nem látszott rajtuk a felhőtlen boldogság, sikerült nekik egy egészséges lámpalázat generálniuk bennem, s ehhez azok a furcsaságok is hozzájárultak, mint például ha valaki leesett a lóról, először az volt a legfontosabb, hogy leellenőrizzék, nem történt-e valami baja a lónak. Ha nem kellett állatorvost hívni, akkor kérdezték csak meg, mi van a dzsokival. Ha netán állatorvost kellett hívni, akkor a lovas csupán a saját túlélőképességeire hagyatkozhatott. Egyszer amikor a Stephent megrúgta a ló, és vérfarkas módjára üvöltött a fájdalomtól, fél óráig tanakodtak, hogy kell-e mentőt hívni, mielőtt kihívták volna az ambulanciát. Egész addig az volt az érzésem, mintha azon vacillálnának, hogy kórházba vigyék, vagy hozzáfogjanak a műtéthez ott helyben. Mivel határeset volt mégiscsak kihívták a mentőt, de nálunk már rögtön a helikoptert riasztották volna. 
Tartozott az istállóhoz egy körülbelül 15x30-as homokos karám is, a jelentős események mindig itt zajlottak. Az ominózus reggelen már elő volt készítve a terep, vagyis a túloldalon kék hordókból egy akadályt csináltak, s a levegőben úszó feszültségen kívül ez is jelezte, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Összesen mintegy hét-nyolc "huszár'' gyűlt össze, s készülődött ''összeborzolt'' szemöldökkel. Lerítt róluk, hogy valami '' férfimunka'' van készülőben. Aki versenylovakkal foglalkozik, annak egyébként is fel kell készülnie váratlan nehézségekre, ám Gerry jobban értett a feszültség fokozásához mint Steven Spielberg, csak éppen a moziban ezt jobban tudja élvezni az ember. A lovak is sejthettek valamit, mert amikor meglátták a helyszínt, s be kellett volna menniük az arénába, szinte kivétel nélkül visszapördültek, s tették ezt olyan gyorsan, hogy a normális emberi agysejtek képtelenek voltak követni az információt. A tétet még az is növelte, hogy mindez a karám előtti betonon zajlott, a mintegy húsz négyzetméteren összetömörülő nyolc ló között. Még el sem kezdődött, de a szikrázó beton, és a kénköves ménkű szaga már megfelelő hangulatot kölcsönzött a készülő eseményeknek. Úgy látszott, némelyik lónak segítségre lesz szüksége, ami nem késlekedett sokáig, mert megjelent Gerry egy ostorral a kezében. Amit Spielbergnek napokig tart kiötleni, azt Gerry egy ostorsuhintással oldotta meg, a lovak pánikszerűen elkezdtek beugrálni a karámba, majd egy vágtaugrás után villámgyorsan visszafordultak, s ez azt eredményezte, hogy az elsők nekiugráltak a hátulról éppen beugró lovaknak. Komoly kaszkadőrnek kellett lennie aki túl akarta élni az eseményeket, pedig még el sem kezdődött. Kezdett világossá válni az előző napi aggodalom oka, mély levegőt vettem, s gondolatban felkötöttem a gatyámat, miközben láthatatlan segítségért folyamodtam az égiekhez. Azt mondják, hogy dugóhúzóba került repülőn nincsenek ateisták, de aki ezt kiötlötte, az nem tudhatta, hogy ezért az élményért nem kell egy drága repülőútra befizetni, elég ha a Gerrynél lóra ül az ember. Szóval az úgynevezett útkeresőknek, akik spirituális tapasztalatokra vágynak, mindössze a behringsi istállóig kellett volna eljutniuk a titkos tanokért, de ezt csak a beavatottak tudhatták. Valahogy nem éreztem melegséget a szívem tájékán azért, hogy most már én is ezen kevesek közé tartozom.
Amint minden ló a porondra lépett, nyilvánvalóvá lett, hogy a rendelkezésre álló hely kevés lesz ennyi résztvevő számára. Mivel nem magasan iskolázott lovakról volt szó, akiket röviden rá lehet lovagolni, és az ugrás után biztonságosan felvenni, elképzelésem sem volt, hogy hogyan fogunk mi itt ugratni, azonban a válasz nem sokáig váratott magára. Jerry utasítására az első lovas vágtában megcélozta a hordókat, de még rá sem fordult az ugrásra, már vissza is pördült a ló, s mielőtt bárki bármit tehetett volna, bemenekült a biztonságot jelentő tömegbe. A biztonságot tekintve, azt hiszem erről megoszlott a lovasok véleménye. A második kísérlet már sokkal ''jobban'' sikerült, ugyanis Gerry hátulról segített neki az ostorral, aminek az lett az eredménye, hogy az ostor hangját meghallva a várakozó lovak pánikszerűen menekülni kezdtek az ellenkező irányba, legázolva a szemből érkező bátor harcost. Az asszisztensek, sakknyelven szólva némi gyalogáldozattal, röpke negyedóra alatt már meg is fogták az addig szabadon száguldozó lovat, s a gladiátor folytathatta a küzdelmet. Ezt követően mindjárt két vitéz feje hullott a porba Gerry pótolhatatlan segítségének köszönhetően, s a szabadon száguldozó, rugdalózó lovak rögtön feldobták az addig sem unalmas hangulatot. Meglehetősen erős túlélési ösztönnel, s kifinomult hatodik érzékkel kellett rendelkezni ahhoz, hogy az ember a lovon fenn maradjon. Nos nem untatnálak apró részletekkel, csak oda akartam kilyukadni, hogy mindenféle viszontagságok ellenére nekem sikerült ez a bravúr, s néhány nappal később, szerződéses katona lettem Gerry hadseregében. Még később a főnök úgy döntött visszavonul a "filmrendezéstől", s rám bízza az ugratás dolgát, bár be kell ismerjem, a Gerryhez képest én ''dögunalom'' vagyok. 
Ezt követően még sokáig élt bennem az a téves képzet, hogy Írországban csupa ''filmrendezők'' foglalkoznak lovakkal, de később beláttam, hogy ebben a műfajban, Gerry kivételes tehetséggel bírt. Ezáltal a fent leírtak, életem egyik kuriózumának számítanak, amit valóban nem lehet csak úgy bárhol, és bárkinek megtapasztalni. Joggal érezhetem magamat kiválasztottnak....hihihihi .....!