Tatabányán születtem még a múlt század közepe táján 1954-ben, a város egyik falusi részén, ahol akkor még normális dolog volt a paraszt fogattal.Kölyökként kerültem az óvodát, inkább a nagyapámmal  (a képen) bumliztam naphosszat. Aztán a Tsz-ek idején a gazdák lovait be kellett adni, de pár év és tönkrementek. „Közös lónak túros a háta”…A 80-as évek elejére csak mutatóba maradt ló a faluban, az egyik történetesen, nagyapám legjobb barátjáé volt. Ám ő meg már kora és egészsége miatt  csak etette, dologra nem foghatta. A lovat egész télen ki sem hozták az istállóból. Aztán ahogy kitavaszodott, jó lett volna azt a kerteket felszántani, és hosszas tanakodás után befogtuk a lovat, persze nagyon féltek nehogy történjen valami. Lovasemberek voltak, tudták nagyon jól hogy egy sárkány kerül elő az istállóból. Így rám maradt igazából a dolog, valahogy megoldottam. Szerencsére nem történt semmi, és azon a tavaszon belejöttem a szántásba is. Nagy becsületem lett hirtelen a kertek körül.

Apám, - balról a harmadik - Felsőgallán, még az ötvenes évek közepe táján. Abban az időben minden parasztgyerek tudott lovagolni, és a szüreti felvonulás alkalmából beöltöztek, összeálltak, és felvonultak a lovakkal. A ló nagyapámé volt. Ennek ellenére engem nem nagyon érintett meg a ló, vagy éppen a lovaglás. Mondhatom lovasdinasztia? Persze hogy nem, csak műkedvelők.

Aztán iskolák, közben a katonai kiképzés is megvolt. Inkább műszaki reál beállítottság, mint az élet nagy kérdésein tépelődni… Persze nem a klasszikus gépész-villanyász pálya, -az sem idegen- hanem az akkori idők kihívásaként, szó szerint a bitek tologatásával múlattam a drága időt. Ma úgy hívják informatikus, rendszergarázda  vagy mi. Ez idő tájt lovast említeni csak az írógépszerelőktől hallottam (mechanikus szerkezetű tabulátor ami a sorból kiemelkedő fémlapocska).
Közben persze sport: minden ami elém került, de főleg labdás dolgok. Már éppen takarékra kezdtem tenni magam, mikor is belebotlottam lovas emberekbe. Ez volt Bábolnán kb. 2000 környékén. Hm, ki kellene próbálni, pihisebb lehet ott fenn csücsülni mint lótni-futni. Így kezdődött.Tanítólovam, akin elkezdtem lovagolni, "Dugó" azaz Gazal-XIV., a Bábolnai Harsonások dobos lova volt. Akkoriban nagyon le volt amortizálva a lovas élet országszerte. Istállósnak még akadt a régiekből de már csak akkor pupoltak fel, ha valami főembernek kellett trombitálni a szürkékről, vagy fogaton végighurcolni őket  a környéken. (Pedig és nem mellesleg akkor még tudták volna továbbadni tudományukat.) Irodalmat, könyvet, jegyzetet - mit, miért, hogyan - keservesen sikerült csak felkutatnom vagy az akkori internetről levadászni. No, meg kezdtek szaporodni a világban a legkülönfélébb alternatív „világmegváltó” irányzatok. Nem volt egyszerű tájékozódni kezdőként. (Mint ahogy ma sem).

Idősebb Varga József aki lóra tett, a harsonások egyik tagja volt, egyike azon régi vágású lovasembereknek, akik nem kiabáltak se lóval, se lovassal, olyan halkan adta az utasításokat, hogy (szerintem) egy egy edzés után a füleim centikkel lettek nagyobbak. A ló, Malik "B" World Champion mén volt Aachenben 1999-ben(?) az arab lovak chapmionátusán.

 Munkámból adódóan (én voltam az RT. renszergazdája) kapcsolatom volt akkori döntéshozókkal is, és mivel időközben egyre jobban belefeledkeztem legújabb passziómba, látva a helyzetet, bizony elkezdtem kapacitálni őket: Minden adott. Ménesekre való ló, istállók, lovas pálya, lovarda, kovács, állatorvos és még lovas oktató is akadna. Minden rendelkezésre áll! Szabad épületek iskolai tanteremnek, diákszállásnak épület, éttermi kapacitás, jó infrastruktúra a községben, ambiciózus vezetéssel. Autópálya közel. Akkor még nem mindenkinek volt világos mi jelent és mekkora előny a bejáratott nemzetközi név, a brand. Szerencsére akadt egy marketinges is (ő is megfertőződött) aki szintén elkezdte rágni az akkori vezetők idegeit és nyomult a témával: kellene egy iskolát indítani! Pályáztak, és mivel akkor már éledezett valami igény az oktatásban is, szép lassan elindult a suli. A lovakat amelyeket nem sikerült anno eladni, vagy lejöttek a galoppról, vagy mindegy miért de ott voltak, igazítottuk - mi páran, friss amatőrök- iskolalovakká, iskolásoknak. Szerencsére nem teljesen önállóan, hanem műértő szemek előtt, mint az időközben oktatónak szerződtetett Horváth Józsefé. (Olimpiai csapattag lovastusában, akkoriban military)

Aztán ahogy az iskolások fokozatosan „kitúrtak” a szürkékről, így egyre többet lógtam Dióson, ami útba esett. Ott is volt kiktől ellesni, végigcsinálni, amíg a fedeztetési tervtől elkezdve megmutathatják magukat a pályán a telivérek. Sokak lenézik, de inkább nem értik még a lovasok sem az ATV-k körüli munkát, pedig hatalmas tanítók. A lovak maguk.  Abban az időben Dióson készítették fel a pályára a lovakat. Hazafelé menet betértem Diósra, és hat-hét lovat lelovagoltunk fejenként. A képen "Kegyúrral".

Akkoriban egy lengyel tréner készítette fel a lovakat, és már komolyan kezdett ideges lenni, mert a fiatal kétévesek még mindig vidáman kint legelésztek a legelőn, pedig ősszel már futniuk kellett volna. Napi szinten tépte a haját, és tördelte a kezét, azt kiabálva, "Mi lesz a csikókkal, mi lesz a csikókkal....?! Volt ott egy Csupor Ferenc nevű tapasztalt lovas, aki most is tréner a galoppon. Na, az mondta neki, "Ne aggódjon mester, majd meglesz az is"! Ettől persze a lengyel nem lett nyugodtabb. Egyszer aztán szóltak, hogy "Na gyertek, belovagoljuk az évjárati csikókat...!" A csikók minden nap kétszer le voltak kötve az etetéskor, vezetni mindegyiket lehetett. . Hoztunk nyergeket, kantárokat,  a reggeli abrak után szépen felraktuk rájuk, lassan felsegítettük egymást, a maradékot a tréner aztán egy öreg vezetőló után elkezdtünk ballagni. Egyszerre 7-8 csikó… Érdekes módon nem történt különös.  Főszabály, hogy ne nyúljunk a szárba bármi történne is, csak a nyakukon lévő "majrészíjat" fogjuk meg, de lábbal se igen szorongassunk. (Ugye, az egyensúly megléte, és a félsz legyűrése :) . Menet közben ügettünk is egy kicsit, ha megindultak, de hamar visszaestek lépésbe. Nagyon lényeges a profi vezetőlovas közreműködése. Rajta sok múlik. Másnap már többet, és többet ügettünk, amennyit szépen haladtak. Aztán így szinte észrevétlenül belovagoltuk a kb. 15 drb méncsikókat, később  pedig ugyanígy a kb. ugyanennyi kancacsikót is. Előfordult, hogy egy-egy elmaradt, mert éppen gyengélkedett, vagy még nem volt érett, azt  hagyományosan, egyenként, de nem ez volt a jellemző.

A legendával, Kállai Pállal aki az idő tájt a dióspusztai ménes legjobb lovait lovagolta versenyben. A kép története annyi, hogy vasárnap volt egy futama, s le kellett adnia 1,5-2 kilót. Így aztán, miután lelovagoltak 6-7 lovat, hazafelé beugrottunk vagy két óra hosszat teniszezni. Na, azt nem tudom, hogy az öreg mennyit adott le, de én biztosan fogytam vagy három kilót, úgy megizzasztott. Egyszer egy Bombázó nevű kancán ültem, és ballagtunk kifelé a pályára. A pálya tulajdonképpen a szántóföldek körül feltárcsázott út volt, s míg kiértünk, az volt a lépésszakasz. Amint elkezdtünk volna ügetni, ez a Bombázó elkezdett alattam ágaskodni, de mint az Eiffel torony, olyan meredeken. Bármit csináltam, semmi nem hatott rá. Azt mondja egyszer csak az Öreg Kállai Pali bácsi, "Eresszél már egy kicsit a hevederen...!"...Onnantól kezdve a kanca úgy ment tovább mintha mi sem történt volna.

My Aqua. Előkészítés a rajtgép gyakorláshoz.

Szintén ő, nagyon jó ló volt, szinte magától szárra állt. Egy időben ő volt a "parancsnoki hátasom".

....aztán a rajtgép sem okozott neki problémát....!

Galoppozás télen a fagyos dióspusztai határban. Ha esett, ha fújt, havazott, a lovaknak mindig mozogni kellett, nem volt elfogadható indok, hogy fáj a torkom, beteg vagyok, és a többi. Minden nap menni kellett, nem mintha én nem élveztem volna....! Egyszer, kb. három héttel a derby után kimentünk learatott tarlóra (hatalmas táblák) lovagolni. Voltunk heten-nyolcan, s a csapatban több olyan ló is volt, akik előtte a derbyben futottak. Persze ennek a jelentőségét, élményét csak az érzékeli igazán, akinek volt már szerencséje ATV-ket trenírozni. Nekem szerencsém volt.

 Sajnos az RT-t 2006-ban megszűntették, az ágazatokat eladták. Nekem is kitelt lassan ott az időm. Szép volt. Megmaradtam amatőrnek sok-sok élménnyel magam mögött. Most megtalált valahogy ez a Setét Oldal, meglátjuk mire megyünk.....!