Azért kezdtem azzal, hogy "te tudtad-e", mivel az hogy én nem tudtam ezeket az információkat melyeket majd alább közölni fogok, nem jelenti azt, hogy más ne tudhatott volna róluk, bár van egy olyan sejtésem, hogy amennyiben ez annyira ismert lett volna, már lépten nyomon lehetett volna találkozni vele a közösségi médiában. Én, a svájci Max E, Amman írásából (Pferde Woche 48. szám 2018/ High Jump) értesültem a számomra újdonságnak számító dolgokról, melyeket találtam annyira érdekesnek, hogy megosszam a tisztelt érdeklődő publikummal.

Rövidesen 70 éves lesz az a máig érvényes magasugrató világrekord, melyet a chilei  Alberto Larraguibel kapitány, az akkor 15 éves lovával Huasoval állított fel, 1949 február 5-én, 247 cm.

Ma szinte el sem lehet képzelni, mekkora érdeklődés kísérte ezt a rekordugrást. Azt pedig még kevésbé, hogy az első világháborút övező évek során, minden nagy lovasverseny fő attrakciója a magasugratás volt.  Érdekes módon a sikeres chilei rekordkísérlet után, a magasugratás gyakorlatilag eltűnt a versenyek programjából, és a ma ismert Puissance   (magasugratás kőfalon, egy alappályával és négy összevetéssel, melynek az alapfelállítása 170 cm, és 10, esetenként 20 centiméteres emelést is lehetővé tesz az összevetések során, viszont csakis egy próbálkozás lehetséges, és ennek később még jelentősége lesz)   váltotta fel, amely még a kilencvenes évek második felében megért egy felvirágzást, ám mára szinte teljesen eltűnt a versenyek programjából. Ennek több oka van. Az egyik vád a Puissance ellen, hogy a ló egy sikeres pálya teljesítése után, egy mindig nagyobb kőfal teljesítésével lett büntetve.

(A saját véleményem erről az, hogy akkor mondjuk egy szabadidő ló, amelyik tegnap nem akart belemenni a víztócsába, de a lovas sikeresen abszolválta, és azt követően egyre nagyobb vizekbe kényszerítette a lovát, mígnem oda jutott, hogy  úsztatott a tóban, akkor elvileg ez is büntetés a lónak azért, mert egyszer engedett az első víztócsának. Másrészről ahhoz hogy erről véleményt mondhasson bárki is, muszáj nagyot ugratni, és aki már ugratott nagyot az tudja, hogy egy magasugró ló otthon az edzésen sokkal kevesebb speciális tréningnek van kitéve, mint az aki nehéz kategóriás pályákat teljesít, nem beszélve arról, hogy nincsenek egymást követő ugráskombinációk, és az ugrások a lehető legjobban meglovagolhatóak, mivel még az alapidő sem gyakorol nyomást a lovasra, tudniillik nincs alapidő. Persze megértem azt is aki tiltakozik, de ennek előbb utóbb az lesz a vége, hogy csak vezetni szabad majd a lovat, s már mutatnak is erre utaló jeleket napjaink újabb tendenciái.)

Aztán az is a Puissance ellen dolgozott, hogy nagyon sokszor megosztott győzelem született, mivel az utolsó összevetésben még kettő vagy akár több ló is hibátlanul teljesítette a pályát. ( Indultam olyan Puissanceban, ahol a 2 métert 12 ló teljesítette a második összevetésben, aztán a harmadikban még nyolc ló vot hibátlan a 21.5-ön, amikor is a pálya talaja miatt befejezték a versenyt, így nyolc győztes született.) A harmadik dolog ami a Puissance ellen dolgozott, hogy ha egy lovas indulni akart a magasugratásban, akkor a rendezőnek engedélyeznie kellett a lovas számára egy negyedik ló részvételét is a versenyen. Mint tudjuk, egy (nemzetközi) versenyen maximum három lóval indulhat egy lovas. 

A magasugratás aranykora az ugratás úgynevezett "úttörő periódusához" köthető, ami az első világháború kitörésével 1914-ben fejeződött be. A két világháború közti időszakban a magasugrató versenyek egyre ritkábbak lettek, a második világháború után pedig teljesen eltűntek. Larraguibel rekordja sem egy versenyen született, hanem egy, a megelőző évek során előkészített rekordkísérlet volt. Ez után a világrekord után már csupán egy komoly kísérletet tettek a megdöntésére, egy francia Michel Parot nevű lovas személyében, aki 1974-ben Tancarville nevű lovával kísérelte meg egy új rekord felállítását, ám "csupán" 241 cm-ig jutott.

A hetvenes évek végén néhány év erejéig  az "Olympia Horse Show" kiírásában szerepelt a magasugratás, magasugró állványon, amit a legjobb eredménnyel 1978-ban Nick Skelton teljesített Lastic nevű lovával. Mint tudjuk, ez messze elmaradt a rekordtól.

Az első magasugró világrekordot Federico Caprilli állította fel Turinban 1902-ben Mesoppo nevű lován, 208 cm-rel. A képen látszik, amint a pályaszolgálat lapátokkal segíti a helyén tartani a felső rudat. Két évvel később 1904-ben San Sebastianban (ESP)megszületik az első igazi világrekord magasság, amikor is a francia Georges Crousse, Conspirateur nyergében 2.23 cm-t teljesít. Újabb két évre rá ugyanez a páros a párizsi Grand Palaisban ugratja át a 235 cm-es állványt. Ez volt tehát a kezdete annak a kevesebb mint tíz évig tartó magasugrató hévnek, ami nem csak Európában, hanem az USA-ban és Kanadában is elterjedt. A kezdetek során minden magasugrató versenyen, minden lónak tíz kísérletet engedélyeztek. 1912-től a Belga Királyi lovasszövetség javaslatára, a kísérletek számát háromra csökkentették. Ebben a formában startolt 1912 augusztus 7-én Vittelben (FRA) öt ló, ebből négy megugrotta 2.10 métert, míg a következő magasságot (220 cm) már csak  Montjoie III., és egy Biskra nevű ló ugrották hibátlanul, akik teljesítették még a 230 cm-t is. Ekkor Biskra belga tulajdonosának, Alfred Lowensteinnek javaslatára, a rudat 236 cm-re emelték. Biskra, Francois de Juge Montespieu-val a nyergében első kísérletre hibátlanul oldották meg az új világrekord magasságot, René Richard első kísérlete a szürke Montjoie nyergében bukással végződött, ám a második kísérlete szintén sikeres lett. Ez lett aztán a kilenc évvel később 1921-ben alapított FEI, első elismert magasugrató rekordja, ahol mindkét ló teljesítményét hivatalosan elismerték. Ez maradt is egészen 1933-ig.

Tudni kell azonban azt is, hogy az USA-ban és Kanadában már 1902-ben jóval magasabbakat ugrottak. 1902-ben egy Heatherbloom nevű telivérrel 2.40 cm-t ugrottak, tíz évvel később pedig a kanadai Sifton család tulajdonában lévő telivér-hackney keverék Confidence 2.45 cm-t. Heatherbloom, hivatásos lovasával Dick Donnellyvel Richmondban ugrott 240 cm-t, majd még ugyanabban az évben részt vett kettő nyilvános bemutatón a ló tulajdonosának farmján Howard willetben. Az első alkalommal 249 cm-t ugrott, a második alkalommal még nagyobbat, azaz 2.515 cm-t.

Confidence 1912 szeptember 12-én állította fel, a FEI által nem elismert világrekordját, 245 cm-el, a Horse Show a Central Canadian Exhibition elnevezésű rendezvényen. Hónapokkal előtte már négy magasugratást nyert, kettőt Kanadában, kettőtt pedig Európában. A magasságok 2.30, 2.27, 2.20, és 2.39 voltak. Confidence Észak-Amerikai rekordját (2.45), 1923-ban javította meg Fred Vesey  Great Heart nevű lovának nyergében Chicagoban, 246 cm-t ugrottak. ( A képet bár nem Hajdú Kriszta készítette, ám a nehézségi foka így is nagyon jól érzékelhető. 

Európában 1933-ban, és 1938-ban döntöttek rekordot. 1933-ban a Grand Palaisban, a normann származású Vol-au-Vent, második kísérletre átugrotta 2.38 cm-t, Christian de Castries hadnaggyal a nyergében, aki 1954-ben az első indokínai háborúban vesztette életét, Dien Bien Phu-nál. A versenyen 16 ló indult, 15 átugrotta a két métert, négyen ugrották meg a 2.20-as magasságot, 2.30 cm-en már csak Vol-au-Vent, és Conspirateur des Grafen de Maillé maradt versenyben. Utóbbi 238 cm-en megtagadta az engedelmességet. Egy hónap múlva a FEI bejegyezte az új világrekordot.

1938-ban az olasz bajnokság keretein belül nyerte a magasugratást Antonio Gutierrez hadnagy, a 15 éves herélt Osoppo nyergében, amit 2.20 cm-el nyert meg. Ekkor elhatározta, hogy tesz egy világrekord kísérletet, amelyet sikeresen teljesített, s a későbbi mérések alapján kiderült, hogy az ugrás magassága 2.44 cm volt. Bár az új rekord külföldön kétségeket ébresztett, a FEI mégis elfogadta az új eredményt.

Aztán 1949-ben jött a máig megdöntetlen chilei világrekord, 2.47 cm. Huaso gyenge futóteljesítményt mutatott a galoppon, így a chilei lovasság lovasiskolájában kötött ki, ahol speciálisan magasugratásra képezték ki. Már 1947-ben megugrotta a 2.20-at, 1948-ban a 2.27-et. Aztán jött 1949 február 5. Vina del Marban. A 247-es rekordmagasságon először megállt az akadály előtt, másodszorra leütötte a felső rudat, majd harmadik kísérletre sikerült neki átugrania azt. Teljesítménye elismeréseként neki és lovasának szobrot emeltek a helyszínen.

Vissza  Puissance-hoz. A hetvenes évek végén nyolcvanas évek elején volt Európában vagy fél tucat Puissance specialista, akik elsősorban fedeles versenyeken vettek részt, és általánosságban úgy 2.20-2.25 körüli eredményeket produkáltak. 1983-ban Nelson Pessoa ugrott Párizsban egy nem elismert rekordot 2.33 centiméterrel. Két évvel később Will Simpson Jolly Good nyergében megugrották 237 cm-t, majd 1991-ben Franke Sloothak Leonardoval állította fel a máig érvényes Puissance világrekordot Chaudfontaine-ben, ahol 2.40 cm-t ugrottak.

A svájci Puissance rekordot egyébként Markus Fuchs tartja, aki 1988-ban Franconville-ben,  Puschkin nyergében 235 cm-t ugrott.