Mezőkeresztesen találkoztunk először 1979-ben, amikor saját hazáját Kőteleket, és a kőteleki istállót odahagyta a keresztesi lovakért, és Csaba bácsi (Szemere Csaba) szakértelméért. Nem kis része volt e döntés meghozatalában Lovász Józsi unszolásának, aki szintén Kőtelekről származott el, és ekkorra már meglehetősen sikeresen mutatta be a keresztesi lovakat ( Kapitány, Cifra ) az országos díjlovagló bajnokságon, a magasabb kategóriákban is. Ez meglepőnek számított, hiszen a díjlovaglás ekkoriban elég mély ponton stagnált, kevés indulóval rendeztek versenyeket, és kevés kiképzett ló állt rendelkezésre. A díjlovaglás fellegvára a Tattersálban volt, és Dallos Gyula volt szinte egyedül a csúcson, onnan került ki az utánpótlás is. Ilyen körülmények között, még inkább meghökkentő volt, amikor egy vidéki Tsz. lovasiskolája egyáltalán lovast indított díjlovaglásban az Ob-n, illetve még ennél is továbbmenve, idővel a magasabb kategóriákba is indultak saját képzésű lovakkal, egészen a nagydíjig bezárólag. Még mostanában is volt olyan eset, amikor megkérdezték tőlem, hogy a Szemere Csaba mit keresett a díjlovaglásban, hiszen ő ugrólovas volt....?! Hát kérem szépen, az örkényi kiképzésnek köszönhetően, akkoriban nem "szakbarbárokat" képeztek, hanem olyan általános lovastudás volt a cél, amire mindent lehetett alapozni, a díjugratástól kezdve a tereplovagláson keresztül a díjlovaglásig, és még a kocsizást is nyugodtan ide számíthatjuk. Az örkényiek között nem volt ritka, hogy három szakágban is eredményesen versenyeztek (Pl. Binder Ottó, Némethy Bertalan, Monspart Gábor, Máchánszky Gyula, stb.), ez csupán ma tűnik különösnek, mivel ma már szinte a kezdet kezdetén eldöntik (a szülők vagy maga a gyerek), hogy ezt vagy azt a szakágat fogja művelni, holott minden mindennel összefügg, és az alapok megszerzése nélkül mit sem ér az egész. Amikor erről írtam a "Földmunka" című írásomban, önkéntelenül sikerült nagyon sok embert megsértenem vele legnagyobb sajnálatomra, viszont ez azt is jelezte, hogy valaminek az elevenjére tapintottam. Nos, visszatérve az eredeti kerékvágásba, Csaba bácsi is univerzális alapokkal rendelkezett, így tudott Mezőkeresztesen ismeretlen lovakkal és lovasokkal eredményeket elérni. Ez motiválta Tibi barátomat is, aki szeretett volna meríteni Csaba bácsi tapasztalataiból. Mondjuk szívesen mondtam volna ehelyett azt hogy engem szeretett volna megismerni, de hát én még csak egy kis "surnyó ....sz" voltam ott Keresztesen, akit az kötött össze Kőtelekkel, hogy életében először ott itta magát eszméletlenre, ami miatt aztán sikerült mindenkivel elhitetnem, hogy egy használhatatlan idióta vagyok, és erre nem hogy  az Ulvicki Tibi, de én sem vagyok olyan büszke. Na, de folytatom inkább a Tibi történetével, ami a Kőteleki lovasiskolában kezdődött 1972-ben, ugyanis akkor és ott ült először lóra. A legrégebbi lovas kép 1973-ban készült róla, ez alább látható.Lovasedzés Kőteleken 1973-ban. Az első lovas Lóczi István Bohémmal, középen Ulvicki Tibi(ke) Orgonával, a végén pedig Peszeki János Párduccal. Az edző Fazekas Károly volt ebben az időben, majd 1979-től a Pallavicini grófok egyik leszármazottja vette át tőle a stafétát, ha jól emlékszem Pista bácsinak hívták. A háttérben jól láthatóak a még a kézi erővel begyűjtött, lovaskocsikon odahordott kézzel rakott szénakazlak sora. Ma már mindenki bálákban gondolkodik, és ha netán meglátna manapság egy ilyen kazalrakást, amit vagy 30-40 ember épített egyszerre, akkor azt mondaná, hogy "dolgozik a román gépsor"....hihihi...., de abban az időben még nagyon is magyar volt az a román gépsor....hihihi....!

A képen, egy 1976-os területi fordulón Kőteleken, a 110 cm-es ifi csapatban lovagol. Emlékszem még ezekre a hengeres ugrásokra, országszerte elterjedtek voltak, és egy-egy hengeres elem volt vagy 20-30 kiló. Innentől már magad is ki tudod kalkulálni mi történt, ha netán az emberfia nem találkozott a "Távolsággal", tudniillik az ugrólovasok nagy része általában az ugrás előtti másfél méterre beszéli meg a randevút vele, ám ha "Távolság" elkésett a randevúról, az ugrás mögötti gyepet már nem kellett ápolni a pályaépítő brigádnak, mivel mindig volt egy-két önként jelentkező aki hengerek után felnyalta a gyepet....hihihi...Igaz az is, hogy ez a "Távolság" elég kényes a pontosságra, és ha netán korábban érkeztél az is baj volt neki. Tibi egyébként 1974-ben, egy mezőkeresztesi versenyen versenyzett először, ahol mindjárt második lett egy Buja nevű lóval.

Pótló díjlovaglás 1977-ben Szilvásváradon. Akkoriban a díjlovaglás úgy kezdődött, hogy "Caprilli osztály", ahol a program befejeztével két ugrást is kellett abszolválni. Ez még 85-ben is létezett, a rajtengedély vizsga helyett ezt a programot kellett teljesíteni. A következő osztály volt a "Pótló", ez a kezdő lovaknak felelt meg, amelyik ló teljesítette a "Caprillit" elfogadható szinten, utána "pótlóban" indult. A következő kategória a "könnyű osztály" volt, ahol, és innentől felfelé már nagykantárral lovagoltak.

1978-ban Kőteleken, ahol a három éves Szultán éppen élete első ugrását teljesíti, Ulvicki Tibivel a nyergében.

Szintén 1978-ban a kőteleki területi forduló 120 cm-es csapatversenyében lovagol, Kőpárkány nevű lovával.

1979-ben, itt már Mezőkeresztesen Baka nyergében. Tibi így mesélt erről az időszakról. "Amikor odakerültem, Csaba bácsi nem foglalkozott velem, így a Joci (Tóthpál József) segített felkészülni a díjlovagló OB-ra, ahol az OB "kezdő osztályban" indultam. A programom olyan jól sikerült, hogy még a Dallos Gyula is odajött gratulálni. Csaba bácsi pedig látta, hogy érdemes velem is foglalkozni, így innentől már egyéni edzéseket tartott nekem is. Emlékszem, mennyit szenvedtem vele együtt a díjlovagló négyszögben, szinte lehetetlen volt bármit is jól megcsinálni, mert soha nem volt elégedett. Bakát "Szent György díjig képeztük ki, de csak közép osztályig indult versenyen, és amikor a lovasiskola megszűnt, 200.000 forintért (két ház áráért) adták el Svájcba". A háttérben a mezőkeresztesi versenypálya bírói tornya látható. Szerintem sok helyen összetennék a kezüket, ha ma ilyennel rendelkezhetnének.

1981-ben a lovasiskola megszűnt Mezőkeresztesen, Tibi barátom pedig már kötődött Mezőkereszteshez, a szomszéd faluba nősült Mezőnyárádra. Itt egy időre szétváltak útjaink, amit ő abbahagyott, azt én folytattam 1985-től hivatásszerűen Mezőszilason, és tizenöt évig nem találkoztunk. Aztán 1996-ban a Hortobágyi lovasnapokon találkoztunk ismét, a sors iróniája, hogy pont akkor, amikor a Djangóval bepróbálkoztam a magasugratásban. A versenyszámok szünetében a vásárt jártuk, amikor összetalálkoztunk, és Tibi rám kiáltott imígyen. "Szia Gyurikám, megismersz-e még....?! Én vagyok az Ulvicki Tibi, emlékszel még rám...?" Nos, ha nem örültem volna meg neki olyan nagyon, akár még sértésnek is vehettem volna a kérdését, mert én olyan helyről jöttem, ahol mindenki tudta, hogy a "Barátság megmarad" akkor is ha 100 évig nem találkozik az ember a barátjával....! Na, innentől kezdve már kapcsolatban voltunk, ha nem is túl szorosan, de időnként beszélgettünk telefonon. Így aztán mindig képben voltam, és tudtam, hogy a vér nem válik vízzé, mert Tibi barátom csak nem tudott elszakadni a lovaktól, istállót épített, lovaspályát alakított ki, és újra belekezdett a lovazásba a kilencvenes évektől. Aztán 1999-ben "ócsó pézé" sikerült neki megvenni a Jackót.A képen Jackó látható, és persze az is nyilvánvaló volt, hogy az "ócsó péznek" mindig ára van. Jackó elég sokoldalúan volt kiképezve, jól tudott rúgni, nagyon ügyesen harapott. Valószínűleg jógát is tanítottak neki, mert szinte már mesteri szinten művelte az ágaskodást, és erről a bennfenntesek tudják, hogy sok helyen egyszerűen csak úgy mondják, hogy "felállt gyertyába". Sajnos a jóga szellemiségét még nem sikerült Jackóba beleverni, így az ágaskodás gyakorlatot mindig azzal fejezte be, hogy az első lábával leütötte a parasztot. Ebből az is kitűnik, hogy az intelligenciájával semmi gond nem lehetett, hiszen sakkozni azt tudott....hihihi...Egy idő után aztán Jackónak az ina kijött és körülnézett, de ha már kinn volt az annyira megtetszett neki, hogy kinn is maradt, "a'la banana". Ezt aztán elcserélte "szőrt a szőrért" (ezt szokták "a"-val is mondani....hihihi...) egy Rézi nevű, nem túl "neves", de vemhes kancáért.

A képen Rézi és a néhány napos csikója látható, aki már Tibinél született. A kép érdekessége, hogy a csikó úgy jött világra, hogy csüdben bicsaklott a lába, ezért Tibi barátom házilag egy sínt gyártott, és erősített rá, kimerevítve ezzel a csikó lábát lábtőig. "Amikor a Szegő doki meglátta, nagyon megdicsért érte"....! A sín két hétig volt rajta, s ez idő alatt a csikó lába teljesen rendbe jött. Lám csak, mennyi mindenre van megoldás, ha az ember gondolkozik egy kicsit.....! Rézinek azonban nem ez lett a fő érdeme, hanem az, hogy később (2004-ben) megellette Johnyt, akivel még én is találkoztam, és később még lesz róla szó.

A kétezres évektől, már rendszeresen versenyzik ismét, a képen már 2002-ben látjuk Titokkal, egy kisgyőri versenyen, a 155 cm-es triplebar felett. Titok nem saját lova volt, Varga István tulajdonolta Klementináról.

Mint már említettem, 2004-ben megszületett Johny, akivel 2008-tól vett részt versenyeken, és az egyik legkedvesebb lova volt. A kép 2012-ben készült egy bükkábrányi versenyen, a magasugratásban. A triplebar magassága 170 cm, amivel nyerte is a versenyszámot. Johnyval sokat megéltek együtt, ebből csak megemlítenék egyet. Nevezetesen, amikor kimentek együtt terepre, s Johny jókedvében mindjárt bakolni, vágtázni kezdett. Tibi megpróbálta felvenni, ám a következő pillanatban szétszakadt a zabla, Johny meg kihasználva a lehetőséget, sietősre vette a figurát. Tibi komám először le akart volna ugrani, de eszébe ötlött, hogy hátha akkor visszafordul, és visszafelé át kellett neki menni a 3-as főúton, ami azzal kecsegtette, hogy jó eséllyel balesetet okozott volna. Vagy két kilométer full galopp után, Tibinek sikerült elérnie a tarkószíjat, s nagy nehezen megállítani. Csak megjegyzem, hogy ilyen nekem is volt egy halasi versenyen, de ott semmi nem maradt a ló fején, úgy álltunk meg, hogy elénk tolták a trágyáskocsit. Ez egy elég veszélyes mutatvány, védőháló nélkül nem is érdemes vele próbálkozni.....hihihi.....!

Ez pedig itt már a legújabb lova Fyala, akinek ez volt  élete első pályája, amit sikeresen teljesített. Jövőre jöhetnek a nehezebb feladatok. A kép Hortobágyon készült.

Természetesen a tanítványok sem maradhatnak el. Ő itt a képen Zsófi (Gaál Eszter Zsófia), akivel legutóbbi látogatásom során személyesen is találkozhattam, és nagyon jó benyomást tett rám a hozzáállásával, ügyességével. Idén már sikerült több számot is nyernie, és még sok más helyezést elérnie, sok örömet okozva ezzel Tibi bácsinak a szüleinek, és nem utolsó sorban önmagának. Csak így tovább Zsófi....!

A másik tanítvány pedig akinek végig követhettem az edzését, Jacsó Ilona. Ők Tibi lovát Carment "lizingelik" mivel még nincs saját lovuk. Ő is nagyon ügyes, már öt éve dolgoznak együtt "Tibi bácsival". 2014-ben a kezdő lovasok között megyei bajnok volt, azóta pedig sok más értékes helyezést is szerzett. Legutóbb a Hortobágyon tudott nyerni 105 cm-en hibaidős számot. Csak így tovább "Ilike"....!

....és bár ez lesz a 2017-es év első száma, mégis már idén karácsony előtt meg fog jelenni. Így hát kihasználnám a lehetőséget, és minden kedves (és nem kedves) olvasónak akik olvassák a Lovasélet újságot és a blogomat, illetve azoknak is akik nem olvassák, Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog új évet kívánok....! Akik nem olvassák, azoknak majd adják át azok akik olvassák....hihihi.....!