…..1984 november végén találkoztam először a Lacival. December elsején szereltem le, s addig már több helyütt érdeklődtem állás ügyben, de senki sem akart alkalmazni egy magamfajta zöldfülűt. Laci viszont örömmel fogadott, ő volt az első ember az országban aki lehetőséget adott nekem, s tulajdonképpen így kezdődött a pályafutásom. Máig hálás vagyok neki ezért…! Emlékszem micsoda terepeket mentünk Szilason, árkon bokron keresztül. A nejlon zacskó hozzátartozott a felszereléshez, mert ha útközben laskagombát találtunk, mindet összeszedtük, és a Lajos bácsi feladata volt, hogy pörköltet főzzön belőle. Késő délután aztán feljöttek a csikósok is, és közösen nagyot lakomáztunk. Emlékszem az ugróedzésekre, ahol Laci addig rakta a rudat amíg lukat látott. Emlékszem mekkora vérre menő focimeccseket vívtunk a két istálló között, meg hogy együtt voltunk a Videoton legendás meccsén, amikor megverték 1:0 -ra a Manchester Unitedet.  Emlékszem milyen jókat derültünk azon a mutatványomon, aminek az volt a címe, hogy Gyurit kivezette a Számum (Mezőszilas 165) fedeztetni. Gyakran megesett, hogy amint jöttünk be terepről, még megálltunk az út túloldalán levő tóban, áztatni a lovak lábát, mert “az jó volt a lovak lábának”. Megjegyzem, nem is volt más csodaszerünk, mint hogy beleállítottuk a lovakat a vízbe. Emlékszem amint “lopva” egymás mellé vágtáztunk, hogy a másikat minél jobban lecsapjuk vízzel. A végén persze mindenki csurom vizes volt, de senki nem haragudott senkire. Emlékszem, hogy ha valakinek rúgott a lova és nem tudta felvenni a lábát, akkor Laci egy ideig hagyta próbálkozni, aztán szólt neki, hogy “na, állj félre, majd én felveszem”...Ha egyszer megfogta, többet el nem engedte akárhogy rángatózott is. Azon a télen nagy hó esett, majd megolvadt és megint megfagyott. Félő volt, hogy befullad a tavaszi vetés. Lacinak az az ötlete támadt, hogy kihajthatnánk a ménest a vetésre, azok majd feltörik a jeget. Az elnök támogatta az ötletet, így akkor egyszer életemben egy egész ménessel mentünk ki terepre. Emlékszem arra is, amikor még 1985 tavaszán jöttek a határőrök a fiatal lovakért. Kettőt az istennek sem tudtunk megfogni, majd nagy nehezen a Laci vezetésével beszorítottuk őket a kifutó sarkába. Egyikük, mikor már sehová sem tudott menni, gondolkodás nélkül helyből kiugrott a két méteres karámból, igaz a hátuljával koccolta egy kicsit. Na akkor úgy döntöttek, hogy azt majd máskor viszik el, mint ahogy később meg is  tették, s Halason az “Ufo” nevet kapta, de végül is nem lett belőle ugróló, viszont jó rendőrló lett.

.A képen a mezőszilasi pályán, balról jobbra, Bálint Jancsi (Laci bátyja), Bálint Laci, Plank Egyed, Cégényi Laci, a szürkén a kis csávót nem ismerem, az utolsó pedig a “Rüszi”. Ez a kép még néhány évvel Szilasra kerülésem előtt készült, a nyolcvanas évek elején.

Emlékszem arra is, amikor Laci bejelentette, hogy sportolói meggondolásokból elhagyja Mezőszilast, és a Határőr Dózsában folytatja Kiskunhalason. Hát nem örültünk neki, Laci meglehetősen nagy szabadságot biztosított mindenkinek, és senkinek sem volt kétsége afelől, hogy bárki jön is utána, az keményebben fogja folytatni. Végül is az Egyed jött Laci után, voltak is “megszorítások”, de senki nem halt bele. Laci vitte magával a Másnapost, és az Etetőt, ezeket a Határőrség megvásárolta. Aztán nem sokkal azután, hogy elment Szilasról, beválogatták a Varsói Szerződés hadsereg bajnokságára utazó válogatottba, amit akkor éppen Varsóban tartottak. Halasról még a Varró ment volna, de szerencsétlenségére eltörte a lábát, így nem tudott utazni, viszont felajánlotta Lacinak a Szikrázót, amivel egyébként ő utazott volna.

A képen, Laci a Szikrázóval Varsóban.

Egy másik napon és másik ugráson, de a helyszín ugyanaz, Varsó.

Ezen pedig szintén Varsóban a Másnapossal.

Az varsói eredményhirdetésen Szikrázóval.

Laci élt a lehetőséggel, és  Szikrázóval megnyerte a Varsói Szerződés hadsereg bajnokságát. Gyakorlatilag itt szinte azok vettek részt akik az 1980-as olympián részt vettek anno, mivel ott is csak a keleti blokk indult. Emlékszem, mikor hazajöttek látogatóba Szilasra, hogy örültünk, és büszkék voltunk rá nagyon.  Abban az évben, azaz 1985-ben, Laci az “év lovasa” címet is elnyerte. Amit még halasi éveiről tudok az az, hogy az ifik nagyon szerették. Ha jól emlékszem A Sós Ati eredményesen ifizett is Szemafor nevű lovával, ami egyébként szilasi tenyésztésű volt. Sarok Toma mesélte később, hogy nagyon felnéztek a Lacira, neki egyenesen a példaképe volt. Laci szeretett gyerekekkel foglalkozni, gyakran tartott edzést nekik a lovain, nem véletlenül kedvelték.Három évet töltött  Kiskunhalason hivatásos határőrként sport beosztásban. Előtte a sorkatonai szolgálatát is ott töltötte 1977-78-ban.Laci mint sorhatárőr, a Rózsa Pista és Kapoli Pityu társaságában, egy eredményhirdetésen Mezőszilason 1978-ban.

...szintén egy eredményhirdetésen. A második lovas Bajkainak látszik, a negyedik a Bálint Jancsi, a két szürke között pedig a Laci áll.

Sorkatonaként egy simontornyai versenyen 1978-ban.....

...és ugyanazon a versenyen egy másik lóval.

Itt pedig már hivatásosként 1985-ben a Másnapossal Ostravában.

Ez pedig Kaposváron az OB.-n a Másnapossal 1985-ben.

Még mindig a Határőrség kötelékében, de ezúttal egy ausztriai válogatott versenyen Welsben a Gidránnal 1987-ben.

1988-ban ajánlatot kapott az Enyingi ÁG. részéről, akik lóágazat vezetőt kerestek, s Laci örömmel fogadta az új kihívást. Hívott engem is, és én azonmód mentem vele Sáriba. Ez lett életem legszebb három “lovas éve”. Itt sok mindent megéltünk együtt…..

Laci a Királynővel. Sáriban először az ő lova volt, majd később nekem adta, hogy én is érvényesülhessek.

Emlékszem mikor a Balázs apjától azt a feladatot kaptuk, hogy neveljünk férfit a fiából, ami elég lehetetlen feladatnak látszott, de mi nem hátráltunk. Amikor már tudott annyira lovagolni, hogy ki tudott jönni terepre, lementünk a Sióhoz. Jó meredek parton kellett belecsúsztatni a lovat, Balázs meg úgy első látásra kissé visszarettent a feladattól. Na, mindjárt odaálltunk mellé a Lacival két oldalról, hogy majd mi segítünk, és megfogtuk a karját. Szépen beleereszkedtünk a vízbe, majd mi megálltunk, a ló meg kiment a Balázs alól. Laci szólt, hogy “Jajj Balázs de nehéz vagy….!...azzal elengedtük, Balázs meg zutty, bele a vízbe. Másnap is még “segítettünk” neki, harmadnap már alig bírtuk elkapni, hogy “segíthessünk”, aztán többet már el sem tudtuk kapni a gyereket, mert úgy ment bele vágtában a Sióba a meredek parton lefelé, mintha Örkénytáborban végzett volna. Nyáron, a fiatalok beavatási szertartásai közé tartozott, ha lelocsoltuk őket egy-két vödör vízzel. Ez persze nagy víziháborúkhoz vezetett, mert ők sem nézték önnön “mészárlásukat” ölbe tett kézzel. Laci nehezen viselte az irodai munkát, sokszor láthatóan fáradtan ballagott lefelé az istállóra, és gyakran csöppent a háborús zóna közepébe. Nem emlékszem egyetlen esetre sem, hogy vége szakadt volna a meccsnek azért, mert megjött a főnök. Ehelyett azt láttad, hogy egyszer csak Lacinak felderül az arca, már lopakodik is az istálló mellett, gyorsan vödröt ragad, és mint a kommandósok, ujjmutogatással jelzi, hogy “ti maradjatok a déli oldalon, én lezárom a hátsó kijáratot”...hihihi....! Emlékszem, amikor 1989-ben vezettük be a három éves csikókat a két-három kilométerre található “Tüskésből”. Mindenki a saját lovát vezette, így ő a Pirulóst. Laci félúton megunta a gyaloglást, felugrott a Pirulósra, és lóháton jött tovább. Szintén együtt voltunk az akadályokkal megpakolt lovaskocsin Tüskésben, amikor az egyik ló lerúgta az istrángot, a másik a hosszú lejtőn nem tudta megtartani egyedül a kocsit, így csont vágtában legaloppoztunk a domb tetejéről. Mindegyikünk élete veszélyben volt, de csak jót nevettünk rajta később. Emlékszem egyszer a Balázs ugrott a Pirulóssal. A ló annyira jóindulatú volt, hogy Laci nem tudott olyan ugrást tenni neki, amin át ne rángatta volna a rajta kapaszkodó Balázst. Mígnem a víznél megunta, és szelíden félrevitte a gyereket. Laci nem volt lovagláshoz öltözve, így amikor másodszor is félrevitte, szólt nekem, hogy üljek már fel rá. Pirulós olyan látványosan és könnyen ugrotta a vizet, hogy Laci elkezdte szélesíteni a vizesárkot úgy, hogy elugrókat pakolt a víz elé, mindig egy-egy sort méterenként. Három méteres volt a víz, és öt sor elugró volt előtte. Ekkor abbahagytuk, de szerintem csak azért, mert már nem volt mit a víz elé rakni. Együtt lovagoltunk 1989-ben a Sáripuszta-Mezőszilas közös csapatában, ahol nagy csatában a harmadik helyet szereztük meg. Nagy dolognak számított az abban az időben vidéki lovasok részéről. Akkor is együtt voltunk népes csapattal a halasi “Malomban”  vacsorázni, amikor Surdával találkoztunk. Mindenki azt hitte, hogy valami alteregó, aztán amikor odamentünk megkérdezni, kiderült, hogy valóban ő volt az…..Laci ezen a képen a Vaka Pistának tart edzést cirka 1988-ban, aki a Másnaposon ül. A "Napos" még Halason egy alkalommal úgy ütötte be a lábtövét, hogy maradandó károsodást szenvedett, a jobb lábát már nem tudta rendesen felhúzni. Ifilónak és gyakorolni viszont még nagyon jó szolgálatot tett mindenkinek aki ráülhetett. A Határőrség kicsivel Laci távozása után, elcserélte egy csikóért, így került Sáriba. Még én is indultam vele egy pár buli versenyen, majd a Tóthék vették meg Siófokra ifilónak.

Néhány adat röviden Laciról azoknak akik esetleg nem ismerték. Bálint László 1955 11. 21-én született. Kilenc évesen kezdett lovagolni. 

Első hazai versenyén Simontornyán indult Ali nevű lovával 1969 április 04-én, ahol mindjárt a második helyet szerezte meg. A díjat Imre István adta át neki.
Első nemzetközi versenyén 1969 augusztusában Liegensdorfban vett részt, szintén Alival.. (a képen)

1985-ben megnyerte a VSZ hadsereg bajnokságot, és az év sportolója lett lovaglásban. 1986-ban Gidránnal bekerül a magyar válogatottba, ahol 1992-ig stabilan meg is tartotta a helyét.1991-ben a Gidránnal magyar bajnokságot nyert Mezőhegyesen (a képen)A Barcelonai olympiára minősült ugyan, de lova sántasága miatt nem tudott részt venni.

Pályafutása során végig versenyzett, és ezzel párhuzamosan edzősködött. Olyan bent lakásos lovas képzés megvalósítása volt az álma, ami a focisuli sémájára működött volna. A képen Laci a tanítványaival látható 2007-ben Szántódpusztán, Tompa Viktor, Tompa Richárd, és Szollár Zsófia társaságában.

A kezdeti lépéseket meg is tették, de a folytatásra már nem volt lehetőség, mivel Laci 2009. május 12-én, egy bértartott lóval balesetet szenvedett egy szántódpusztai tereplovaglás alkalmával. A  vele együtt lovagoló lovászfiú elmondása szerint, amint egy kertészet mellett haladtak el, az automata locsolóberendezés hirtelen beindult mellettük, Laci lova felugrott és bakolt, ő pedig egyensúlyát vesztve a földre került, ahol fejsérülést szenvedett. Mentőhelikopter vitte kórházba. Az orvosok 1% esélyt adtak neki, ennek ellenére folyamatosan javult az állapota, ám december elején hirtelen mégis elment.Ez a Laciról készült utolsó kép a Kunos Lovardában 2008 nyarán. Emlékszem, hogy köszönés után mindig a bal hóna alá tette a kobakot, és addig soha nem tette vissza a fejére, míg a jobb kezével helyére nem fésülte a haját….Fő mottója a türelem, alázat a ló és a lovaglás iránt….!Hát én így emlékszem a Lacira ! A tragikus időszakban éppen Írországban voltam, nem állt módomban búcsút venni tőle, így hát most éppen Svájcból, a magam módján búcsúzom tőle…! Ég áldjon Bálint Laci….!

Amennyiben neked is voltak élményeid a Lacival, akár egy történet, vagy bármi amit eddig nem mondtál el, kérlek oszd meg velünk....! Köszönöm szépen...! 

További képeket az alábbi linken találsz : http://envokazoregsam.blog.hu/2016/05/16/_emlekszem_tovabbi_kepek_a_balint_lacirol