Majomkísérlet lovakkal, azaz a botnak két vége van....!
Én személyesen erről a kísérletről, egy Feldmár András pszichológusnak tulajdonított cikkben találkoztam. Aztán utána néztem a neten, és találkoztam számtalan további cikkel, akik - csakúgy mint Feldmár - kis eltérésekkel felhasználták írásaikban ugyanezt a példázatot. Érdekességképpen még elmondanám, hogy egyetlen közös pont volt minden írásban, ami összekapcsolta őket, mégpedig az, hogy mindig és kizárólag negatív aspektusban beszéltek erről a kísérletről, pedig a botnak mindig két vége van, és ahol van negatív aspektus, ott lennie kell pozitívnak is. Nos én erről szeretnék valamit megosztani veletek, de előtte bemásoltam az egyik oldalról az ominózus kísérletet. Ha ismered, nyugodtan tovább léphetsz....! Íme:
Viselkedéskutatók egy érdekes kísérletet végeztek majmokkal. Ötöt közülük egy közös ketrecbe zártak, melyben egy létrát helyeztek el. A létra tetejére pedig egy banánt. Persze, hogy csábító volt a kínálat; az első majom, aki észrevette, egyből fel is szaladt a létrán, hogy megszerezze az ízletes kincset. Ekkor azonban a kutatók a többi majmot hirtelen jéghideg vízzel öntötték le. Szegény rémült majmoknak fogalmuk sem volt, miért is kapták a büntetést.
Aztán újabb banán, újabb szemfüles majom – és egy újabb jéghideg zuhany következett. És ahogy újra és újra megismétlődött a büntetés, a majmok hamar rájöttek az összefüggésre – így amint valamelyik társuk lelkesen elindult volna a létrán felfelé, a többiek azonnal visszarángatták és megverték őt. Így ment ez egy darabig, és nemsokára a tudósoknak már nem is kellett semmit sem tenniük: a majmok hideg víz nélkül is visszarángatták társaikat. Végül már nem is próbálkozott egyikőjük sem, hiszen pontosan tudták, mi jár érte. Ekkor a tudósok kivették a ketrecből az egyik majmot, és egy új társat kaptak a bent lévők. Újabb banán került a létra tetejére, és természetesen az újonc majom – mit sem sejtve a dolgok rendjéről – el is indult felfelé boldogan. A többiek azon nyomban elkapták és megverték. Szegény kis újonc hamar megtanulta, hogy hiába van ott fenn a banán, abból csak baja származik, ha megpróbálja megszerezni azt.
Nem sokkal később a régiek közül egy következő majom helyett is új társ érkezett. Ő is próbálkozott természetesen, és pontosan ugyanúgy járt, mint az első újonc – aki egyébként maga soha nem tapasztalta a hideg vizes büntetést, mégis most már a többiekkel együtt verte meg az újonnan érkező, naivan a banánra törő társukat. Ő is megtanulta, mi a rend.
A kísérlet folytatódott, ismét új majom érkezett egy régi helyére, és ő is megkapta a veréseket – immár hideg víz nélkül, hiszen erre jó ideje nem volt már szükség. Végül az összes majmot, aki valaha is kapott a hideg vizes büntetésből, új majom váltotta fel, és immár öt olyan majom volt a ketrecben, aki csak annyit tudott, hogy a banánért nem szabad felmászni. De hogy ennek mi a valódi oka, arról fogalmuk sem volt. Ez itt a rend…
Nos, én mindig is híve voltam a Pavlovi reflexen alapuló klasszikus kondicionálásnak. Lovaknál még akkor is találkozol vele, ha különösebben nem érdekel, hiszen amikor reggel etetni mész, és minden nap ugyanazokat a zajokat hallják előtte, akkor azt tapasztalhatod, hogy bár még semmit nem csináltál, de a lovak már félig szétverték az istállót, mert tudják, hogy jön a kaja. De a villanypásztor is hasonló elven működik, mert ha valakit bizonyos körülmények között mindig szájon vágnak, akkor megpróbálja ezeket a körülményeket elkerülni. Erről szól a fenti kísérlet is. Nálunk elég nagy legelők vannak, s ha ki kell menni érte a világ végére, akkor mire az összes lovat bevezetgeted, gyakran csodálhatod meg a naplementét, miközben a sapkádat taposod mérgedben. Ezért én megtanítottam nekik, hogy ha fütyülök (jó hangosan tudok), utána kapnak abrakot. Ezt még három éve kezdtem el, és például a fiatal csődöröknél azóta már teljesen kicserélődött az állomány, és zabot sem kapnak minden alkalommal (ennek jelentősége lesz később), mégis az újonnan jöttek megtanulták az öregebbektől, hogy ha fütyülnek menni kell, és akkor jönnek vágtában mint a gyorsvonat. Viszont, azt is megfigyeltem, hogy például amikor hosszabb idő kimarad (hónapok) télen, akkor már csak úgy vonakodva indulnak el, és ha ilyenkor nem kondicionálnám őket némi zabbal vagy bármivel, akkor előbb utóbb hozzászoknak a füttyögetéshez, és amikor meghallják jól lehet felkapják még a fejüket, de látni rajtuk, hogy szól egyik a másiknak, hogy "-Á, hagyd a fenébe, csak ez a hülye gyerek fütyörészik, nem történt semmi különös"....! Ez már magában is ellent mond a fenti kísérletnek, ahol úgy állítják be az egyébként intelligens majmokat, mintha hülyék lennének. Lóéknál ez nem így van. Akinek van villanypásztora az tudja, hogy ha lekapcsolod az áramot, egy ideig még béke van, de előbb utóbb minimum azzal kell szembesülnöd, hogy már félig kilóg a karámból, a drótra meg úgy ráfeküdt, hogy közel áll a szakadáshoz. Rosszabb esetben pedig azt láthatod, hogy már a karámon kívül, látható élvezettel rágcsálják a szomszéd egzotikus, megfelelő körülmények között húsz évente virágzó, a tudományos akadémia által nyilvántartott, az őserdőn kívül csak néhány esetben sikeres honosítású húsevő orchideáját. Magyarul, a ló nem hülye, és ha a kiváltó ingerek elmaradnak, akkor szükségét érzik a próbálkozásnak. Először csak közel megy, aztán egyre közelebb, majd egyszerre "véletlenül" fülrázás közben hozzáér a dróthoz, aztán még egyszer, és ismét, és végül egyszerűen kibújik alatta. Miután a majmok intelligensebbek a lovaknál feltételezem, hogy ők is próbálkoztak volna, ha elegendő idő állt volna rendelkezésükre a kísérletben. Ám szerintem éppen csak annyit akartak bebizonyítani, hogy mi emberek milyen hülyék vagyunk, mert csak az agyunkban létező korlátokkal vissza lehet minket tartani a jótól, a boldogságtól, meg mindentől úgy általában. Hát kérem szépen, szerintem az ember még annyira sem hülye, és jelentem én nap mint nap szembesülök vele, hogy a lovak és az emberek egyaránt folyamatosan próbálkoznak, hiszen ha nem tennék, már nem lenne élővilág a Földkerekségen....!
