Akkor láttam idejét a felugrásnak, amikor annak ellenére lendületesen tudta Jordan vezetni,  hogy én közben rángattam, és ugráltam fel a nyeregre. Kezdetben minden felugrásnál  megtorpant, megállt, mi pedig kezdtük elölről. Sokan persze teljesen feleslegesnek tartják  ezeket az úgynevezett előkészítő gyakorlatokat, de ez csupán a tapasztalat hiányát jelzi.  Nemrég Tuska Pali megosztott egy videót, ahol a nő felül a csikóra gond nélkül, majd  elkezdi óvatosan rugdosni, hogy induljon el előre, mire a ló két lábra állt és hanyatt vágta  magát. Kommentelték is többen mit kellett volna tenni, volt aki azt tartotta, hogy amelyik ló  ennyire nem félti a testi épségét, azzal kár foglalkozni. Én azt gondolom nem kár, tudniillik  ez egy pánik reakció, és amelyik ló pánikba kerül az egy se az életét félti, hanem elsősorban  menekülne a szokatlan szituációtól, tehát nem a lovassal volt baja, csak a helyzetre nem volt  felkészülve. Volt aki azt gondolta, hogy ha jobban, türelmesen összebarátkoztak volna,  akkor nem történt volna ilyesmi. Erről azt gondolom, a nő is azt gondolta, van olyan jó  viszonyban a lóval, hogy felüljön rá, és az indulásig nem is történt semmi, de amint előre  akarta hajtani megijedt, és…..a nő örülhetett, hogy kikeveredett alóla. Ezért, például az ilyen  esetek elkerülése végett készítettük elő olyan alaposan a csikókat. Írtam azt is, hogy mindig  a bokszban ültünk fel először, de ezt te felejtsd el….! Ha nincs megfelelőképpen odakészítve  a ló, az egy halálos csapda lehet, mert ha a fent említett szituáció a bokszban történik, nem  biztos hogy élve jött volna ki. Miután én végigmentem szerencsésen a “ranglétrán”, és még  mindig élek, így sikerült ezeket a tapasztalatokat elemeznem, és ezek arra késztettek, hogy  ha csak egy mód van rá, tegyek meg mindent annak érdekében, hogy a következő havi  fizetésemet átvehessem. Ezért vezette hát Jordan a csikót, miközben én próbáltam felugrani  rá. Amikor pedig sikerült felhasalnom, akkor sem állt meg, hanem folytatta tovább a  körözést, én pedig tovább tornáztam rajta addig, míg egyszer csak rajta ültem. 

A lovak persze nem fogadták kitörő örömmel, hogy én lelkesen próbálkozok rájuk tapadni  mint a pióca, és megpróbáltak kitérni, illetve minden rendelkezésükre álló eszközzel  megakadályozni a mennybemenetelemet. Addig csináltuk, míg beletörődve azt nem  gondolták, hogy “hagy ugráljon a hülye, ha jól esik neki”....   

Jordan próbálja mozgásban tartani a lovat, miközben én tenyérrel nagyokat paskolok rá a  túloldalon, amihez végül is már a bokszban hozzászoktattuk. 

 
Ezek a képek már nem az első alkalommal készültek, viszont minden nap megismételtük a  “tortúrát” addig, amíg teljesen el lehetett hagyni a feleslegessé vált dolgokat. Ezt a lovasnak  kell mindig eldöntenie, viszont az is követelmény, hogy nem tarthat örökké a csikó “óvodás  kora”, és a megfelelő időben tovább kellett lépni. Speciell a szürkékkel mindig baj volt, a  négy év alatt négyet törtünk be, de mindegyik olyan volt mint az ördög, és a bakolásról 
nagyon nehezen szoktak le. Az ő esetében is hosszú hetekig kellett még a felülés előtt  futószárazni, de például ezek a lovak nagyon meg tudják tanítani a lovast arra, hogy  figyeljen a ló minden mozzanatára, és amikor “úgy érzi, hogy most lehet, akkor üljön fel”.  Legyen az az első, vagy akár a huszadik alkalom. Kering olyan tévhit a köztudatban, hogy  ha a csikó első alkalommal bakol akkor majd rászokik, és nem lehet leszoktatni róla.  Tapasztalatom szerint ez nem igaz, az első bakolások teljesen természetesek lehetnek,  viszont vannak lovak akik hajlamosak rá. Ezeknek egy ellenszerét ismerem, azt pedig már  éppen fentebb említettem, hogy minden nap türelmesen végig kell csinálni az úgynevezett  tortúrát, majd az idő előre haladtával szépen mindig elhagyni belőle valamit.  

  Felüléskor soha nem tettem kengyelbe a lábam, hiszen bármi történik is, sokkal könnyebb  kengyel nélkül “repülni”, mert azonkívül, hogy a kengyelben ragadt láb megakadályozza a  szabad szárnyalást, még néhány pofán rúgást is begyűjthet az ember mellé, ami valljuk be,  meglehetősen hátrányosan hat a szépségre. Jó hír viszont ebben az esetben, hogy egy  fogorvosi rendelő várójában, van esélyed kikerülni a “referencia tablóra”. Az egész lóbetörés  olyan, mint egy piramis építése. Mindig egy lépcsőt építesz, ha az készen van, akkor kezded  a következőt. Mikor van készen ? Ezt nem lehet könyvből, illetve tanfolyamon tanítani, ezt a  lovasnak egyszerűen érezni kell. Tudok azért mondani támpontokat, ami egyébként a  lovaglás egyetlen területén sem titok, úgy hívják, “előremenés”. Amikor két futószár között  ment előre, akkor kezdtük a futószárazást illetve a bokszban való felkészítést, ha ott ment  előre akkor a futószáras körben folytattuk, és onnan csak és kizárólag akkor mentem ki  lóháton, amikor már csizma, szár és pálca segítségével ment előre. Az első alkalommal is  már amint lehetett vágtáztam velük, mert vágtában jönnek ki a bajok, ha vannak. Kár álltatni  magát az embernek hetekig, ügetgetni meg lépegetni, aztán amikor először próbálkozol  vágtázni ugyanott leszel mint négy héttel előtte. Az a tapasztalatom egyébként is, hogy a ló  vágtában oldódik a legjobban. Ilyenkor aztán minden gondos előkészítés ellenére is  előfordulhatnak problémák. Volt olyan kancacsikó, aki nagyon félős volt, kantárazni csak úgy  lehetett, hogy a fején szerelgettük össze a kantárt, viszont a homlokszíjat még nem tűrte,  ezért azt még lehagytuk a kantárról. Már az összes tortúrát végigcsináltuk vele, és úgy  gondoltuk, hogy a homlokszíj ellenére tovább léphetünk. A kinti felülést követően (a  bokszban minden rendben volt) azonban mégis megijedt, és elkezdett pánikszerűen  menekülni. Éreztem, hogy Jordan nem tudja a futószárat tartani, és már teljesen  rágaloppozott a futószáraskört övező gumira, a lábam súrolta a falat, semmi hatása nem volt  rá a szárnak, és ez még nem volt elég, ahogy húztam a fejét bekakasított, és a kantár  elkezdett lecsúszni a nyakán az én irányomba, ezzel viszont nem tudta többé kinyújtani a  nyakát, mert a lecsúszó kantár úgy fogta a fejét, mintha nagyon szorosan kikötöttük volna.  Ettől még nagyobb pánikba esett, oda kellett volna nyúlni visszatolni a kantárt a tarkójára, de  mindkét kezem tele volt. Ennek ellenére muszáj volt odanyúlnom, mert ha nem engedünk  neki, soha nem nyugszik meg. Miután visszatoltam a kantárt a tarkójára, lassan  megnyugodott. Ez például, ha nem egy zárt helyen történik, végzetes lehet, mert nem tudtuk  volna tartani. Ekkor tanultam meg, hogy mi a szerepe a homlokszíjnak, mert addig mindenki  eljut, hogy a homlokszíj megakadályozza a kantár hátracsúszását, de álmomban sem  gondoltam volna, hogy emiatt nem szabad hátracsúsznia. Aztán volt olyan esetünk amikor a  felülés után elkezdett a csikó egyhelyben felugrálni és bakolni egyszerre, és ezt tetézte  azzal, hogy közben forgott az ellenkező irányba mint ahogyan a Jordan tartotta a futószárat.  Jordynak nem volt más lehetősége mint elengedni a futószárat, még mielőtt bebábozódtunk 
volna, majd az ellenkező irányban gyorsan megkerülte a lovat, és a majdnem ráugró ló alól  ismét a kezébe kapta, mi pedig bakoltunk tovább mint az állat, csak éppen az ellenkező  irányba. Egy tapasztalatlan emberrel ez is tragikus lehetett volna, és még sorolhatnám vég  nélkül, de inkább folytatom. A következő lépés a szabadon lovaglás volt a körön kívül. Ezt  úgy oldottuk meg, hogy leballagtunk a pár száz méterre levő patakhoz, és vagy rögtön  belementünk, vagy ha nem akart akkor a Jordan belevezette és elengedett.
 
A képen lefelé igyekszünk a patakba, miután kijöttünk a futószáras körből….. 

 
.....és a patakban. 

.....végig a patakmedren….

....aztán felkapaszkodtunk a völgy túlsó végén….. 

 
...és visszagaloppoztunk a kiindulási pontra, ahol a Jordan addig várt rám amíg meg nem  látott a messzeségben felfelé galoppozni. Ekkor ha úgy gondoltam szüksége van még egy  körre, akkor visszamentem a patakba, de ha teljesen nyugodt volt akkor végzett az aznapi  tanulással..