Harap a fagy, odakint süvít a jeges szél, már bent is kezdenek elfagyni az önitatók. Olyan hangulat uralkodik mint az Addams Family kísértetkastélyában. Szótlanul söpröm az istállót, egyszer csak valaki kopog az istállóajtón. Várok egy kicsit, majd bejön ha akar, közben eszembe jut Szilason a Sáfrány Zoli, akit az első lovaglása alkalmával beküldtek a nyergesbe, hogy hozzon ki egy nyerget. Zoli bemegy a nyergesbe, és éppen engem talál ott, aki akkorra már hozzá voltam szokva a helyiek közvetlen dumájához, ami nem francia nevelőnők közvetítésével alakult ki Szilason, sőt még csak nem is a hittanórán ragadt rájuk, mivel az utolsó misszionáriusok már hosszú évekkel azelőtt odahagyták veszni az ördögnek ezt a vidéket, mert nem a pap tanította meg őket helyesen beszélni, hanem ők tanították meg a papot káromkodni. Így a törekvő fiatalságnak nem maradt más hátra, mint a Lovas presszóban nyelvtanórákat venni, ami valljuk be őszintén, nem nagyon hasonlított ahhoz az elképzeléshez, amit az akkori idők nagy nyelvész professzora Lőrince Lajos, a nyelvtankönyvekbe beleálmodott. Nos, Zoli odaáll elém illedelmesen, megköszörüli a torkát, jelezvén, hogy mondani valója lenne a részemre, majd amikor felé fordulok, ő pedig elkezdi, hogy "Gyuri, légyszíves (már itt lemerevedtem, mert ezt a szót jó ha ötször hallottam az istállón a három év alatt, amíg ott dolgoztam), - és folytatta hogy - biztosítsál már számomra egy nyerget, ami lehetővé tenné, hogy az Egyed bácsi engem futószáron lovaglásra oktasson"....! Hát pár pillanatig nem nagyon akart felengedni a merevségem meglepetésemben, aztán adtam neki egy nyerget, és amikor kiment elkezdtem röhögni. Nem őt találtam nevetségesnek, hanem a kontraszt olyan nagy volt aközött amihez én hozzászoktam, meg az általa előadott stílus között. Nyilvánvalóan mi voltunk a bunkók, mégis az ő stílusán nevettünk napokig, mert annyira kilógott onnan Szilasról. Zoli később rendőrnek állt, és később még rendőrparancsnok is volt Sárbogárdon. Szóval ez a kopogtatás az istállóajtón hasonlóan nem oda illő volt, ezért furcsálltam egy kicsit, de mivel nem jött be senki az ajtón, folytattam a söprést. Egyszer csak megint kopogtatnak. Erre már kezdett felborzolódni a szőr a hátamon, mert azt hittem, hogy ennyi ideig várt odakint míg ismét meg merte kockáztatni a kopogtatást. Odakiabáltam, hogy "Gyere be!"...és söprök tovább, azonban nem jön be senki, hanem inkább újabb bizonytalan kopogtatás következik. Na, gondoltam magamban, odamegyek már aztán beengedem ezt a balfaszt, aki nem meri lenyomni se a kilincset, csak koporog az istállóajtón. Kinyitom az ajtót, körülnézek, nincs ott senki. De hát ennyi idő alatt nem tudna még Usain Bolt se lelécelni. Na, mindegy visszamegyek, söprök tovább, aztán hirtelen megint kopogtatnak, a szívem hirtelen hevesebben kezd verni, és akkor nagy megkönnyebbülésemre megpillantom, amint a fagyott lószar vidáman ugrálva gurul felém, mivel éppen az imént pattant vissza az ajtóról, aminek én neki söpörtem.....hihihi....!