A Mezőkeresztesi Lovasiskola volt az a hely, ahol elkezdtem a pályafutásomat. A Szalai  Józsi barátom, akinek státusza nálunk “persona non grata” volt, mivel rossz gyerek hírében  állt, és gyakran valósította meg a “tiltott fegyver viselés” tényét azzal, hogy mindig  rendelkezett maga készítette csúzlival, amiben az sem akadályozta meg ha a felnőttek  elvették tőle. Ő hívott magával lovagolni, mert éppen lovasokat toboroztak a keresztesi  lovasiskolába. Amikor azonban odaértünk, engem eltanácsoltak, mivel nem a közelben  tanultam tovább, és így nem tudtam volna edzésre járni. Haza tekertem hát, és  összeszedtem az összes fellelhető pénzt a házban, aminek a legnagyobb tétele is csupán  ötven filléres volt. Harminckét forintra volt szükségem, ennyibe került egy óra lovaglás  1975.ben a keresztesi lovasiskolában. Lett egy nagy nejlon zacskóval. Visszatekertem  ismét, a Csaba bácsi és Joci (a lovasiskola vezető) az istállófal tövében ültek és  beszélgettek. Amikor eléjük álltam kérdőn néztek rám, én pedig odanyújtottam a zacskó  pénzt, és mondtam hogy én is szeretnék lovagolni. Nem fogadták el, és mondták, “Na eredj  oda a többiekhez”….! Így kezdődött negyven évvel ezelőtt….! 


“Csaba bácsi” ahogyan Keresztesen mindenki hívta őt. A teljes neve Szemere Csaba,  Örkényben végzett, a legjobb barátja volt Schaurek Ottmárnak, aki halála után ráhagyta a  budai villáját. Velem nem foglalkozott, mert nem tartottam azon a szinten, de van róla 
néhány emlékem. A harmadik napon  már egyedül mentem ki ügetni a Belfegor nevű öreg  jószággal, Csaba bácsi megállított és megkérdezte : ­ “Te nem félsz”....!!!??? Bátran  válaszoltam, hogy “nem”....! Pedig ha két nappal később kérdezi meg, már talán válaszolni  sem tudtam volna annyira féltem, miután a Nábob móresre tanított. Egy két évvel később  már feltűnt az öregnek, hogy gyakran találkozik velem, és megkérdezte: ­”Te mi akarsz  lenni”....? ...Rögtön rávágtam, hogy “LOVAS”....! Akkor szólt a Jocinak, hogy “Ennek a  gyereknek mindig adjál lovat, mert ez lovas akar lenni”.....! Ha esett az eső, nem maradt el  az edzés, mert “Van esőkabátod, nem”...!? Egyszer versenyre készültek a keresztesi pályán  szombat reggel korán. A fiúk előző este buliztak,  nem voltak túl elszántak s ez meg is  látszott rajtuk. Az öreg lepuhányozta a társaságot, mert mint mondta, “az én időmben reggel  nyolckor a legényem ugrasztott ki a nő mellől, a ló már fel volt nyergelve, ugrottam egyet  odakint és megnyertem a versenyt. Ezek után leszálltam a lóról és mentem vissza a nőhöz  az ágyba, ti meg még aludtatok is két órát….ahh, ez a mai fiatalság”….! 

 


 A képen Miklósvári Tomi Ideállal, egy Imperiál unokával. Nagyon sokszor végigültem az  edzéseket, és az egyik ilyen alkalommal mondta valakinek az öreg elégedetlenkedve, hogy  “Minek könnyítesz akkorát mintha a Bazilika tornyát ugratnád..!” 

 


 A képen Ideál és Mohikán látható. Mohikán az egyik legkedvesebb lova volt az öregnek.  Egyszer külföldi vendégei jöttek látogatóba, Mohikánt szabadon engedte, aki a kocsija (egy  piros 1200­as Ladája volt) motorháztetőjéről ette a kockacukrot, és úgy követte Csaba bácsit  mint az árnyék.  

 


Joci (Tóth Pál József) volt ‘73­tól a lovasiskola vezetője. A képen Kormos nevű lován ül,  melyet 240 000 forintért adtak el Amerikába. Akkoriban egy ház ára 80 000 forintot tett ki  körülbelül.   

 


Lovász Józsi, a Kapitánnyal 1974 -­ 75­-ben. Józsinál ültem először lovon életemben, bár ő  ezzel nem dicsekszik senkinek, mivel akkoriban nem adtam rá okot. Ő volt a példaképem  hosszú ideig, tőle adoptáltam a munkába vetett hitemet és a lehető legjobbra való  törekvésemet. Nagyon sokat dolgozott a lovaival, s ezt nap mint nap láthattam. A lovas élet  soha sem volt könnyű, neki is sok akadállyal kellett megküzdenie a pályán kívül is. Talán  ennek okán akart lebeszélni róla, hogy lovas legyek, de ez nekem csak olaj volt a tűzre. 

 
Ez Cifra, Lovász Józsi nagydíjas díjlova. Ha jól tudom ő volt az első nagydíjig kiképzett lova.  A dolog érdekessége még, hogy volt benne egy rész sodrott is. Emlékszem, egyszer a Józsi 
felültetett rá csak lejártatni. Azt hittem ez már magától csinál mindent, aztán még vágtába is  alig tudtam beugratni. 

 
Ez Pityu,  Csapó Gabi díjlova volt, egyike annak a három országos szintű díjlónak, akik  abban az időben magasabb szinten versenyeztek. Egy vidéki lovasiskola esetében nagy  dolog volt ez, hiszen vidékről szinte nem is vettek részt országos díjlovas versenyen abban  az időben. Ezek a versenyek mindössze néhány indulóval zajlottak le. Gabi nagyon jó ember  volt, emlékszem egyszer felültetett a Ramzesz nevű lovára, és a vágtába beugratást  tanítgatta nekem nagy türelemmel. Olyan ember volt, aki az utolsó cigányhoz is ugyanolyan  tisztelettel szólt, mintha egy királlyal beszélt volna. A háttérben látható karámról az jut  eszembe, hogy egy vasárnapi nap, amikor egy sárga csikó ki volt engedve ebbe a karámba,  mi pedig ott “maszekoltunk” a karámfán ülve. A csikó odajött hozzánk, a Bakai Tibi pedig  megkérdezte, hogy fel mernék e rá ülni így minden nélkül. Felmertem, de amint felugrottam  rá hassal a karámfáról, elindult őrült  vágtában bakolva, én meg pár vágtaugrás után  leestem róla. Azt hiszem ha kiderült volna, pár tekintélyes seggberúgással gazdagabb lett  volna a memoárom.  


Miklósvári Tomi Kőteleken a Sárgarigó nevű lovával, aki talán minden idők legjobb  keresztesi ugrólova volt. Tomi szerint csak akkor nem nyert, ha nem indult. Amikor én  odakerültem Tomi éppen a katona idejét töltötte, ekkor a Rigót a Lovász Józsi lovagolta.  Tamás Egerből járt át motorral minden nap az edzésekre. Egyszer el kellett mennie  Szegedre, egy fél éves továbbképzésre, és Csaba bácsi csak úgy hagyta meg a lovait, ha  legalább heti négyszer megjelenik az edzésen. Ekkor Szegedről járt Mezőkeresztesre  motorral, heti négy alkalommal, a januári ­februári télben. 
 
 

Ez is  Tamás a Rigóval, valami nagy kőfalat ugrattak, ahol jogi nyelven szólva, a  “közberakás” esete forgott fenn, minek következtében a kengyelt veszteségként  adómentesen le lehetett írni Tamás könyvelésében.    
  
 
  
  
 
 


Tomi legendás motorja Fodor Sanyival és Farmosi Lacival. Ezzel járt minden nap lovagolni,  ha kellett Szegedről, ami barátok között is 600 km oda vissza. Abban az időben még nem  volt motorokon olajfék, de ez már  át volt alakítva. 
 


Farmosi Laci Durcással. A hetvenes években kezdődött Magyarországon a bodybuilding  korszaka, és Mezőkeresztesen a Hanyecz Laci alapította meg az első ilyet valami  fészerben, saját maguk által készített gépekkel. Szinte minden lovas járt bodyzni esténként,  a Lovász Józsitól kezdve a Farmosi Laciig. Olyan izmosak voltak mint valami kis  Schwarzenegger. Később a Hanyecz Laci is elkezdett járni lovagolni, mert mint mondta,  “nem minden bodys lovas, de minden lovas bodys”, legalábbis Mezőkeresztesen így volt a  hetvenes évek közepén. Lacival gyerekkorom legszebb éveit töltöttem, egy indián törzshöz  tartoztunk, gyakran jártunk felderítésre. Egyik ilyen alkalommal összeszedtük, s elraboltuk a  gaz sápadtarcúak földmérő karóit, ami Laci szerint ősi földünk elrablását, az ő  kígyónyelvükön viszont a háztáji lucerna kimérését jelentette. A nagy veszélyeket magában  rejtő akció késő estig tartott, s amikor megjelentem otthon este tízkor egy öl mérőkaróval,  mondván, hogy “jó lesz a wigwamban tüzelni vele”, hát apám arcán nem véltem felfedezni a  felhőtlen boldogság tüneteit.     
 


Keresztesi lovasok még 1975 előtt. Az első lovas Tóth Pál József Marikával. A második  Zilahy Pista Belfegorral. Zilahy Pista később a Hortobágyi ménes vezetője lett, s neki  köszönhetem, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam arra, hogy húsz évvel később nagyot  ugorhattam a lovas napokon.  Belfegor volt az első ló életemben, amivel szabadon  ügethettem. A harmadik, Bukovszki Imi (Buki) a Csárdással. Imi gyerekkorom egyik mentora  volt, bár akkor még nem működött lovasiskola Mezőkeresztesen. Akaraterejére jellemző volt,  hogy egyszer fejébe vette a maraton futást, és úgy készült, hogy reggel korán futva járt be  dolgozni Miskolcra, ami háztól házig megvolt vagy ötven kilométer. Őt is példaképemnek  tekintettem gyerekkoromban. A negyedik pedig a Farmosi Laci Szépikével. Egyszer ledobta  a Durcás nevű lova terepen, kellett neki vagy három órát gyalogolni, a többiek meg röhögve,  a térdüket csapkodva fogadták, és azt kiabálták neki, “hogy már éppen kezdtek volna  aggódni, de hál istennek nem kellett a keresésére indulni”....   

Ezen a képen Ulvicki Tibi barátom látható edzésen a hetvenes évek vége felé Bakával, aki  Ob közép osztályig volt kiképezve. Éppen féloldalazást csinálnak. Tibivel még csajoztunk  együtt a Keresztesi éjszakai életben, ami általában este tízig tartott, ezután már csak a falu  rossza adta hírül harsányan hovatartozását a világnak. Tibi nagyon sokat segített rajtam  abban az időben.   
 
 


Az utolsó keresztesi csapat a lovasiskola megszűnése előtt 1980­ban. Miklósvári Tamás  Boszorkány, Tóth Pál József Rulett, Bakai Tibor Cilike, Lovász József Sárgarigó. Jellemző  volt az akkori lovak képzettségére a következő történet. Egyik vasárnap a Bakai Tibi lova  Cilike kint volt kötőfék nélkül a karámban. A Tibi csak úgy buliból felült rá, és megcsinálta a  komplett könnyűosztályú programot. Megjegyzem, még a sörényébe sem tudott  kapaszkodni, mert akkoriban le volt nyírva a lovak sörénye, ami a képen is látszik. Ezt  kötelességemnek éreztem megjegyezni, mivel ezt abban az időben még nem tudta  kiposztolni a fészre, mint a mai nyakmadzagos online­hősök.