1991 január 16-án azzal a gondolattal hagytam magam mögött a magyar határt, hogy majd húsz év múlva nálunk is éppen olyan lesz az élet mint nyugati szomszédainknál. Amikor 1997-ben hazajöttem már sejtettem, hogy nem így lesz, azonban mégis felvettem a kesztyűt, és tíz kemény év árral szemben úszás után, úgy menekültem meg az alámerüléstől, hogy 2007-ben kimentem Írországba dolgozni. Életem legkeményebb, ám leghasznosabb lovaséveit töltöttem az írek között, kifizettem minden adósságomat, majd 2012-ben átjöttem Svájcba pénzt keresni. Most 2015-öt írunk, még mindig Svájcban vagyok, s ha mérleget kellene vonnom, akkor azt kellene mondanom, hogy most rosszabb mint 1991 január 16-án volt. Sokat gondolkodtam ezen, vajon miért nem tudunk mi magyarok előbbre lépni, hiszen alapvetően dolgos nép vagyunk, mondják azt is, hogy vendégszeretők, és azt is hogy buták sem vagyunk, hiszen mennyi magyar Nobel-díjasunk van. Összesen tizennégy, de az egyetlen aki Magyarországról ment el átvenni a díjat, Szentgyörgyi Albert volt. Ez azért elgondolkodtató, nem.....!? Maradjunk a kaptafánál, beszéljünk a lovakról, lovaglásról. Három különböző országban eltöltött másfél évtized alapján annyit biztosan kijelenthetek, hogy bármely ország lovasainak helyzetét, meglehetősen pontosan határozza meg az a tény, hogy gazdag, vagy kevésbé tehetős polgárok lakják. Itt Svájcban a béristállóknak nincs olyan gondja, hogy vadászni kellene a bértartókra, és egymás alá ígérgetni csupán azért, hogy odacsábítsuk egyiküket másikukat. Itt Svájcban sorban állnak az ajtó előtt, s arra várnak, hogy mikor szabadul fel egy hely. Magyarországon már olyan konstrukciók is vannak, hogy fizet tízezret, ő viszi a takarmányt, de ezért a tízezerért a tulaj elvégez minden munkát, törődik a lóval a semmiért, mert tízezer forint az semmi. Egy lóhoz ugyanúgy fel kell korán kelni mint tízhez. Aki ezt bevállalja az mélyen meghajolt a nyomor előtt, s a trágyával együtt kidobta a méltóságát is. De az a bértartó is, aki ezt kikényszeríti. Mint ahogyan az országban sem volt rendszerváltás, úgy a lovaséletben sem. Miért is lett volna, hiszen a lovasélet az mindig is jó volt Magyarországon, Európa egyetlen lovasnemzeténél. Próbálkozások azonban voltak az amatőr lovasság részéről, azonban ezeket a próbálkozásokat minden egyes alkalommal adoptálta a lovas szövetség, és ami először egyszerűnek és olcsónak nézett ki, abból máris drága és bonyolult lett. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy mindig megmondják mit kell tenni, és mi azt tesszük, ha tetszik, ha nem. Alapvetően arra jöttem rá, hogy nekünk magyaroknak az a legfőbb kerékkötőnk, hogy nem vagyunk önállóak, nincs önálló véleményünk. Nem merjük a véleményünket vállalni, mindig hivatkozunk valakire, akire a felelősségnek hárulnia kell, tehát nem merjük vállalni a felelősséget azért amit teszünk, még akkor sem ha a tapasztalataink megalapozottak lennének. Ezért kell keresni mindig valakit akinek a véleményét a többség elfogadja, és arra hivatkozni, hogy azért csinálom így mert ez vagy az így írta le. Általában nem meri azt mondani, hogy nekem ez a tapasztalatom.....Vigyázz, el ne tévedj, a lovaglásról, lovaséletről van szó, nem politizálok, bár annyiban mindenféleképpen összefügg a politikával a dolog, hogy immár több száz éve tanítanak minket arra, hogy mielőtt tennél valamit, kérdezd meg az okosabbakat. Az okosabbak mindig azok akik az országot vezetik, ezért mindig ők mondják meg, mi a jó nekünk, s így van ez a lovaséletben is. Nem kellene azonban így lennie, ha külső segítség nélkül tudnánk dönteni arról, hogy valami jó nekem, vagy sem. Mert lehetne ezt a sportot jóval olcsóbban is csinálni hobbi szinten, legalábbis Írországban én ezt láttam. Nem beszélve arról, hogy mindig azt halljuk, hogy a sportnak micsoda nevelő hatása van. Hát tényleg, különösen, ha a kölök segge alá raksz mindent, felnyergeled neki a lovat, amikor lejön a pályáról akkor elveszed tőle, mert neki ki kell pihennie magát egy ekkora teljesítmény után, aztán ő meg bemegy VIP sátorba, felbassza a lábát az asztalra és issza a hideg sört. Ma már ha egy gyerek elmegy lovagolni, legtöbb helyen felszerelve várja a ló, mivel az idő pénz....! Szerinted mi a f....rászt tanul az a gyerek, ha ügetni már tud, de még vakaró nem volt a kezében....? Ez szerinted alakítani fog a jellemén....? Persze igazad van fog rajta alakítani, tudniillik megtanulja, hogy minden megvan helyette csinálva nem kell semmiről gondoskodnia, csak hajrá.....Aztán ugyanez a gyerek eléri a tizenéves kort, és rádöbben, hogy egyre kevesebben törődnek vele, később magára marad, mert senki nem tanította meg neki, hogy először segíts magadon, aztán majd Isten is megsegít. Pedig óriási lehetőségek lennének a lovakban, lovaglásban, amivel egy új önálló generációt nevelhetnénk fel, csak hagyni kellene azt a büdös kölket hagy kínlódjon egy kicsit. Bennük még ott van belül, hogy mernek próbálkozni, és ha kis biztatást adnánk nekik akkor nem kellene Red Bullt inniuk, hogy szárnyra kapjanak. Régen a parasztgyerek mire tíz éves lett, már önállóan be tudta fogni a lovakat, el tudta hajtani a fogatot, és ha habosan kötötte be őket az istállóba, akkor......hát hogy is mondjam csak......szétrúgták a seggét. Mire tizenhat éves lett, már rá lehetett bízni a gazdaságot. Ám ha ma megnézünk egy tizenhat éves gyereket, igencsak el vannak maradva ettől. És ez nem a Horthy, a Kádár, a Gyurcsány meg az Orbán hibája. Ez sajnos a mi hibánk, azonban én azt gondolom, mindig van remény, de azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy nagyon keményen meg kell dolgozni érte....! Persze ez csupán az én véleményem, úgyhogy fel a fejjel, semmi sincs veszve....hihihi....!