Egy lovas mindennapjaiban akár életet is menthet az a gyakorlat, ha az ember rutinszerűen betartja a lovak szabályait. Írországban mindennapos esemény volt, ha egy ló tele volt, könnyű volt betartani a szabályokat, hiszen nem tehettem mást, minden pillanatban figyelnem kellett. Ez nem csak arra az időre vonatkozott amikor a hátán ültem, hanem egészen addig amíg az istállóban tartózkodtam, be kellett (Kell a mai napig..!) tartanom bizonyos szabályokat, attól kezdve , hogy bemegyek egy lóhoz a bokszba, a lóvezetésen keresztül, a lovaglásig. Általában az emberek a lovaglás során azért törekszenek a biztonságra, de az egyéb dolgokat hajlamosak elbagatellizálni. Így van ez a lóvezetéssel is, és sajnos voltam már szemtanúja balul sikerült eseteknek, mint például amikor Mohácson a Lajostól elugrott a ló, és fejbe rúgta a szemem előtt. Tiszta vér volt minden, erős agyrázkódást kapott, és ugyan nem halt bele, de leszázalékolták mivel kettős látása lett, s ez a későbbiek során is megmaradt. Szerencséje volt. Nem volt ilyen szerencsés, ami  Írországban  történt még az ott tartózkodásom idején,  elugrott a ló a gazdájától és mellbe rúgta. Rögtön megállt a szíve, a kiérkező mentők már nem tudták újra éleszteni. Senki sem értette, hogyan történhetett  meg vele, hiszen "egész életében lovakkal foglalkozott". Hát ez úgy tud megtörténni, hogy ha valaki egész életében szarul vezeti a lovat, és csupán harminc évnyi rossz gyakorlat után kéri tőle számon az élet. Az egész élet egy vizsga, nem lazíthatsz, mindig tudnod kell a leckét, még ha csak a lóvezetésről van is szó! Nem az a tét hogy egyest vagy ötöst kapsz, hanem az hogy életben maradsz-e ha majd eljön a vizsga ideje, és hogy mikor jön el azt nem tudhatod. Lehet, hogy soha, de az is megtörténhet, hogy a következő percben. A Írországban gyakran vizsgáztam lóvezetésből. Olyan lovakkal is foglalkoztunk akik valamilyen sérülés folytán nem mozoghattak, viszont nem szabadott őket futószárazni, mert fenn állt a vissza sérülés veszélye. Fel kellett rájuk ülni úgy, hogy fenn is maradj, és képes legyél megakadályozni, hogy a ló ne játsszon, ne bakoljon, hanem tegye a dolgát, amit az állatorvos előírt neki. Tehát nem az volt a cél, hogy nyolc másodpercig, vagy akármeddig rajta maradjak, és akkor majd én leszek a fasza gyerek. Mivel ezeknél a feladatoknál nem találkoztam egyetlen vállalkozó kedvű suttogóval, illetve natural horsemannel sem, kénytelenek voltunk magunk megoldani a leckét. Megfelelő előkészítés után, a jártatóban szoktam felülni, ugyanis ott nem tud lendületet venni, nincs hely hozzá, az előtte haladó rács korlátozza a mozgását. Persze így is elkövettek mindent, de jóval több esélye van az embernek mint ha szabad lenne  az útja. Egyszer éppen egy ilyen lóval foglalkoztam, aki már nyolc hete nem volt kinn a bokszból. Nyergelésnél nyugodt volt, sőt amikor az udvaron átvezettem sem csinált semmit, nyugodtan jött mellettem a fejével. Mick a kollégám segített, megállította a jártatót, és kinyitotta az ajtót. Ekkor azonban valamelyik ló összeszagolt a másikkal, és hirtelen nyüszítés, majd rúgások hangja hallatszott. Erre az én lovam megpróbált elugrani, és célzott lövést adott le rám, ami nem ért célt, elsuhant a derekam mögött, de Mick meg volt győződve, hogy eltalált. Csak egy- két centin múlott. Elárulom neked azt is, miért nem talált el. Azért mert én amióta az eszemet tudom, mindig ugyanúgy vezettem, és vezetem ma is a lovat. Körülbelül ott fogom a jobb kezemmel a vezetőszárat, ahová a könyököm érne akkor , ha megmarkolnám a ló álla alatt a kötőféket. Lehet persze rövidebben is, csak az a lényeg, hogy ne feszüljön a szár, illetve legyen tered megregulázni, ha arra van szükség. A másik kezemmel, a jobb kezemtől szintén kb. egy könyöknyire fogom a vezetőszárat, ha a jobb kezem elcsúszna, még mindig tudok magamon segíteni. Nem fogom feszesen a kötelet, de csak addig engedem előre a lovat, hogy a feje egy vonalban legyen a vállammal. Ha próbálkozik az előzéssel, nem a szárat húzom, hanem először a nyakára ütök, majd egy -két rántással figyelmeztetem, hogy maradjon mögöttem. Egy pár alkalom után nem is próbálkoznak. Szóval az említett napon is így vezettem a lovat, amikor elugrott. Hirtelen történt, nem igazán volt idő fontolgatásra. Amint megéreztem, hogy feszül a kötél, rögtön automatikusan húztam be a fejét magamhoz, s ez pont elég volt ahhoz a pár centihez amennyivel mellé ment a rúgás. Kétségem sincs, ha sikerült volna elugrania, fejre ment volna a lövés. Az eset után persze én küldtem neki néhány figyelmeztetést a nyakára amire első lábbal válaszolt, de addig nem hagytam abba amíg nem éreztem, hogy most már tudja hol a helye. És vajon miért nem engedheti meg magának egy profi, hogy ne féljen. Azért mert ha jó esetben csak megsérülsz is, és nem vagy képes dolgozni, akkor pénzt sem keresel, márpedig ahhoz hogy éljél pénzre van szükséged, mint mindenki másnak a világon. Jól mutatta nekem ezt az az eset is amikor Mohácson - bár nem ebből az aspektusból - baleset ért, amit kellő figyelemmel elkerülhettem volna. A következménye négy hónapnyi ágyhoz kötöttség lett, s a magyar biztosítási rendszer csupán annyit csöppentett, hogy ha takarékosan összerakom a négy hónapnyi összeget, talán futotta volna egy lakkozatlan koporsóra. Összegezve a dolgokat, szó sincs arról, hogy bárkinek is rettegnie kelljen a ló közelében, azonban észben kell tartani, hogy az állandó figyelem, a lovak természetének ismerete, és a szabályok betartása, egyszer talán a te életedet fogja megmenteni......