Ne ijedj meg, ez a címben szereplő definíció senki másra nem vonatkozik csakis rám, és az én esetemben is kizárólag Írországra korlátozódott. Na, itt rögtön eszembe jutott a Gera, akivel sok problémám adódott még Németországban, és akit annak idején Uli Kirchhoff nemes egyszerűséggel csak úgy jellemzett, hogy "egy agyatlan, falábú .....r..!" Uli pár évvel később, 1996-ban kétszeres olympiai bajnok lett, teljesen más fogalma volt a jó ugrólóról mint nekem, aki magyar mentalitással akkor még azt gondoltam, hogy az a jó ló amelyik nagyot tud ugrani. Mostanra már azt is tudom, hogy a Gera még csak nagyot sem tudott ugrani, mert megakadályozta benne az agya, vagy legalábbis az ami az agya helyén volt. Ebben még később Gerd Wiltfang is megerősített. Uli és Gerd érdekes módon mindketten az Alvin Schockemöhlénél tanultak, aztán mielőtt még eljöttem volna Németországból, szerencsém volt együtt dolgozni még egy "Alvin-tanítvánnyal", a George-al az Ignácnál. Ő is csak megerősített benne, hogy nálunk alapvetően már a fogalmakkal baj van, a lovassport esetében rossz axiómákra építettük az elképzeléseinket, s mint tudjuk az axióma egy megkérdőjelezhetetlen alapigazság. Nálunk csak a megkérdőjelezhetetlenség van jelen az alapigazság viszont helytelen. Ennek valószínűleg a "háború" utáni elszigeteltség volt az oka. Visszatérve a Gerához, egyszer elragadott, egyenesen egy nagyon forgalmas főút felé száguldottunk, s csak néhány méterre az úttól tudtam valami csoda folytán nagy nehezen elfordítani. Hát, nem szartam be, talán azért mert előtte intéztem el a dolgomat, mielőtt felültem volna rá, de azért a vonalkódok alapján este ki lehetett olvasni az alsógatyámból az aznapi krónika minden részletét elég alaposan. Tulajdonképpen Írországi eseményekről akartam írni, és itt ezekre rátérni, amikor is eszembe jutott a Harry, aki szintén szürke volt, és nagy reményeket fűztem hozzá. Az volt a kezdet, hogy amikor teljes szedálás közepette heréltük, és a doki esküdött rá, hogy a ló nem érezhet semmit, nos Harry engem úgy combon rúgott, hogy három hétig sántikáltam. Aztán, miután elkezdtem lovagolni mindent elkövetett nehogy nekem legyen igazam. Olyanokat rúgott alám, hogy a hátsó kápa majd eltörte a gerincemet, ugyanakkor a farkával meg csak azért nem nem verte ki a szememet, mert jó reflexszel behunytam előtte. A nyomok alapján aztán mindenki azt gondolta, hogy ver az asszony, mert későn járok haza. Az ugrással is meggyűlt a bajunk, mert amint meglátta a földön fekvő rudat, úgy neki rontott mint amikor a huszárok támadásba lendülnek. Amennyiben próbáltam volna ebbéli törekvésének gátat szabni, akkorákat szökellt, hogy a fejem majd leszakadt, nem csoda, ha ilyenkor időlegesen elvesztettem az orientációs készségemet, ami azt jelentette, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Aztán pont mielőtt még magamra találtam volna szökellt még egyet. Nem is folytatom tovább, azaz hogy eszembe jutott még egy aranyos szürke lovacska, akit úgy hívtak "Sombreró". A Hargitay Jani lovagolta, aki tudvalevőleg szerette a kihívásokat, nem ijedt meg a saját árnyékától, volt benne huszáros virtus bőven. Nos ez a bizonyos "Sombreró" arról híresült el Ausztriában, hogy mindenkit elvitt, mint vihar a papírt. Már rettegett tőle egész Ausztria amikor Jani bevállalta. Egyszer még a kezdetek idején, Jani Halason indult vele. A versenyzői lelátó - ami a melegítőpálya és a pálya között van - teljesen megtelt érdeklődő lovasokkal. Jani elkezdte a pályát, a ló hatalmasokat tudott ugrani, de iszonyatos nehezen lehetett rendezni az ugrások után, látszott az elkeseredett küzdelem kettejük között. Aztán valahol a hatodik ugrás után, egyszer csak a ló megszaladt, elkapta a Janit is, egyenesen a versenyzői tribün felé iramodott olyan vágtában, ami csak a csövön kifért. A fenn ülő versenyzők dermedten figyelték az eseményeket, s szerintem nem is inkább a Jani miatt kezdtek el aggódni, hanem inkább a maguk testi épsége iránt, tudniillik a ló  gyorsabban közeledett a tribünhöz mint a gondolat, de legalábbis a fent ülők gondolatánál mindenképpen gyorsabb volt, mert senki nem kezdett el szedelődszködni, bár látszott, hogy Jani már nem ura a helyzetnek. Már csupán néhány méterre volt, de még mindig full vágtában, és úgy nézett ki, ez fel fog ugrani a versenyzők közé. Ekkor már a lent ülők elkezdtek felugrálni a felsőbb padokra, a ló még mindig jött mint a gyorsvonat, még egy vágtaugrás volt hátra, az egész tribün ( vagy ötven ember) fent kuporgott már a legfelső padon összeszorulva, teljesen úgy nézett ki, hogy ugrani fog, amikor az utolsó fél méteren bevágta a féket. Hát, biztos vagyok benne, hogy este az alsógatyákba ott is bele volt írva az aznapi hamisítatlan történelem.....hihihi....! Nos, sajnálom, hogy így esett, és az Írországi szürkékről kénytelen vagyok egy másik alkalommal beszámolni....!

Gera, ugrani tudott volna, ha az agya hagyta volna ! Szép ló volt, de ez volt benne az összes pozitívum....hihihi....!

Gerd Wiltfang, világ-és Európa bajnok.....

Harry, leginkább arra használta az agyát, hogyan tudna keresztbe tenni nekem...hihihi....