A magamfajta öregedő trottyosok szájából gyakran hangzik el a következő, szlogennek is nevezhető mondás : "Ha én ezt ötven évvel ezelőtt tudtam volna, akkor .......!" 

A minap vezettem be a karámból az istállóba a kancát és a csikóját, akik már két napja megszakítás nélkül a szabad ég alatt tartózkodtak. Ezt még akár valami pozitív dolognak is gondolhatná az ember, ha nem éppen ebben a két napban  szakadt volna folyamatosan az eső, ami a lovak kedélyére is rányomta a bélyegét, hiszen a kis csődörcsikónak már teljesen nyilvánvalóan tele volt a töke ezzel a határtalan szabadsággal, és hogy az anyjáról ugyanezt nem fogalmazhattam meg, csupán annak volt betudható, hogy a kedves mama nem rendelkezett a fent említett testrésszel. Amint hazaértek tíz négyzetméteres börtönükbe, a csikó örömében elkezdett bakolni, ágaskodni, hemperegni, majd onnan felpattanva belerúgott néhányat az anyja bal oldalába, aztán néhány gyors kör megtétele után a bokszban, tűz alá vette a kedves mama jobb oldalát is, aki minden rúgásra nyögéssel válaszolt, míg meg nem unta és le nem kevert két nagyot vidám kisfiának. Lám csak lám, a természetben mily természetesen zajlik az erőszak. Ködös emlékek tolulnak arról, hogy öt évtizeddel ezelőtt abban a hatalmas szerencsében volt részem, hogy a "falu rosszának" kikiáltott Veréb Gabi közvetlen szomszédságában lakhattam. Élénken emlékszem még rá, hogy amikor a kocsmából zárás után hazafelé botorkált, az "Én vagyok a falu rossza egyedül" című - akkoriban rendkívül népszerű - slágert teli torokból üvöltve, a népek, - valószínűleg csupán puszta diszkrécióból - csendesen visszahúzódtak házaikba, mivel nem akartak beleavatkozni a Veréb család úgynevezett "intim szférájába". Ugyebár az intim szféra a privát életvitel érinthetetlen lényegét testesíti meg, amibe a közhatalom semmiképpen sem hatolhat be. Ezt akkoriban még nagyon komolyan vették, így Veréb Gabi zavartalanul rugdoshatta az anyját örömében, féktelen jókedvében senki sem akarta zavarni, ami nagyon is érthető, hiszen ki szeretné hogy megbélyegezzék az ünneprontó jelzővel. Becsületére legyen mondva, hogy az alapvető morális szabályokat még így is betartotta, hiszen az apját soha nem illette volna megalázó módon lábbal, őt csak férfi módra ököllel  ütötte. Ekkorra öröme már a tetőfokára hágott, ő is megtett egy-két gyors kört a ház körül, meghempergett az árokban, majd onnan felpattanva örömének másik oldalát is megosztotta agg szüleivel. Néhány ilyen örömteli év után az anyuka belehalt a boldogságba, az öreg Gábor bácsi még "örült" vagy tíz évet utána. Mivel a népek nem nézték jó szemmel Veréb Gabi "örömködését", megbélyegzett ember lett, kitaszította a társadalom, avagy kiérdemelte a "falurossza" címet. Pedig ha akkor tudtam volna, hogy mindez természetes, mivel a Bölcs Természet is hasonlóképpen folytatja le az eljárást, sokkal bölcsebben élhettem volna, és megoszthattam volna a boldogságomat a családommal is, amikor a kocsmából hazafele menet azt énekeltem, hogy "Én vagyok a falurossza egyedül". Nem tudom miért, de ezzel a legújabb elméletemmel, a családom nem nagyon igyekszik egyetérteni....