Néhány héttel ezelőtt állványozók érkeztek hozzánk itt Svájcban. Tették a dolgukat, én szintén az enyémet. Amint ott jövök megyek, megüti a fülemet egy mondat. "Add a háromnegyedest". Már régóta ki vagyok hegyezve a magyar beszédre, különösen ha vásárolni megyek, sokszor gondolom azt, hogy magyar szót hallok, később azonban kiderül az ellenkezője. Ezért most sem szóltam, csak figyeltem. Egyszer csak hallom ám, hogy "a jó ......anyjába, már megint lecsúszott a mittudoménmi...!" (A kipontozott rész, az igen tisztelt mama foglalkozására utaló melléknevet takar, melyet neveltetésem okán nem áll módomban nyomtatott formában megjeleníteni.) Na, gondoltam, helyben vagyunk, ezek magyarok. Odakiáltok nekik magyarul, hogy "jól hallottam"? Erre aztán úgy meglepődtek, hogy az egyikük kiejtette a szerszámot a kezéből, a másiknak meg meg kellett kapaszkodnia az állványon, hogy le ne essen. Persze a következő pillanatban már ők is azt hitték csak képzelődtek, ezért rákérdeztek németül, hogy "Wie bitte"? Amikor megismételtem, már széles mosolyra húzódott a szájuk, én pedig elmeséltem nekik a következő történetet. 

Még Németországban dolgoztam, és egy német rendszámú lószállító kamionnal lovakat szállítottam Észak-Németországba. A visszafelé vezető úton, Nürnberg előtt az autópályán dugóba kerültünk. A két sávban az autók lassan haladtak előre, s az én sávom egy picivel gyorsabban araszolt mint a másik. Éppen lassan elindult ismét a sor, amikor előttem a másik sávban egy magyar rendszámú kamiont pillantottam meg. Eltelt még vagy húsz perc mire beértem őket, s lassan elébük csorogtam. Mihelyt megálltunk, kinéztem hátrafelé, hogy lássam kik ülnek benne. A vezető melletti ülésen ült egy harmincas férfi, aki a meztelen lábát felrakva a szélvédő alatti armatúrára, félig feküdt félig ült. Körülbelül három méterre voltak tőlem lemaradva. Az ürgét zavarta, hogy bámulom, ezért rezzenéstelen arccal változatlanul előre a semmibe nézve megszólalt : - "Mi a .....anyádat nézel, te buzi német"? Kérdése, rövid tőmondat megformálására inspirált, melyben huszáros módon sikerült kielégítenem a kérdező összes kíváncsiságát, mindenféle hosszú magyarázkodás nélkül. Válaszom imígyen hangzott : - "Anyád a buzi"...! Nos tehát ezzel választ adtam neki a következő kételyeire : 1. Nem német, hanem éppenséggel magyar vagyok. 2. Feltehetően az anyám nem kurva. 3. Buzi sem lehetek, hiszen akkor nem állnék ki a mundér becsületéért.  Az is valószínű azonban, hogy ő nem így elemezte  a válaszomat, mert amint meghallotta, hogy magyarul szólok, ijedten "vigyázzülésbe" vágta magát, a szemei kikerekedtek, s úgy nézett rám mint az a kisiskolás akiről éppen kiderült, hogy nem készítette el a leckéjét. - "Te magyar vagy?" kérdezte. Hát persze, aztán szépen lassan vigyorogva tovagördültem.