Aznap nem voltam lovagolni, de délután találkoztunk. Elmondta, hogy ült a lovamon, és akkorát ugrott vele, hogy háromnapi hidegélelmet kellett magával vinnie, nehogy éhen haljon a levegőben. Én is szerettem volna nagyot ugrani, de nekem soha nem engedték, így hát természetes volt, hogy éreztem némi irigységet. Aztán másnap kiderült, valóban ült a lovamon, de csak lesétáltatta. Erről persze az jutott az eszembe, amikor egyszeri emberek beszélgetnek pár sör után a kocsmában. Azt mondja az egyik .
- Te ! Emlékszel arra mikor Bivalybasznádpusztán megugrottam a két métert, és én nyertem a magasugratást ?
- Én semmi ilyesmire nem emlékszem ! - mondja a másik .
- Ne mond már, hiszen te lettel a második ! A másiknak most már kezd derengeni, de még mindig nem az igazi. Az egyik üti tovább a vasat.
- Te is megugrottad a két métert, nem emlékszel ?
- Ahaaa, most már emlékszem, de hát hogyan lehet, hogy mégis te nyertél !?
- Mert te a kicsit leütötted !
Na ekkor szokott jönni a megvilágosodás....!
- Tényleg, igazad van most már tisztán emlékszem....!!! Aztán minél több sört isznak, annál jobban emlékeznek, és egyre több versenyt nyernek...hihihi....