Kicsi ló volt, aranyos, okos és nagyon szemtelen. Az anyját én fedeztettem, jelen voltam, illetve segítettem neki a világra jönni, én neveltem fel, majd amikor arra került a sor én "törtem be" (ezt direkt provokatíve írom így, a finom gyomrúak kedvéért, mert ez olyan brutális szó, hogy ettől mindjárt elájulok....!). Mindez Németországban történt a kilencvenes években. Miután régi ismeretség fűzött minket össze, talán többet engedtem meg neki mint az általában szokásos lett volna, így aztán néha kénytelen voltam megfegyelmezni, mert meglehetős túlzásokra ragadtatta magát. Le kell szögeznem, ha egy lóval együtt akarsz játszani, elég jó ülésednek kell lennie, mert mihelyst észreveszi, hogy lehetőséget kapott a játékra, örömmel használja ki az alkalmat. Ez azonban nem mindig egyezik a lovas elképzelésével. Mivel eleinte ráhagytam a dolgot, később már csak azon járt az agya, hogyan tudna egyet bakolni, vagy megpördülni és kirúgni egy nagyot, vagy éppen csak magasan felugrani és két lábbal a levegőbe durrantani egyet-kettőt. Mindezt akkor, amikor a legkevésbé szerettem volna. 
Így történt ez az első versenyén is, melegítés közben, amikor kitalálta, hogy landolás közben rúg ki, de nem egyszerűen csak a levegőbe, hanem célzottan a rúdra. Mindig amikor már átértünk az ugráson, lerúgta a rudat, csak úgy röpült hátrafelé, még annak is vigyáznia kellett aki az ugrás mellett állt. Megcsinálta ezt a trükköt kétszer háromszor mire meguntam, s a következő alkalommal gyors szakmai értekezletet tartottunk, amihez szemléltetés céljából külsős anyagot is felhasználtam, nevezetesen egy rövid hatósugarú, ám 20x60-as zoommal rendelkező ugrajtós pálcát mutattam be neki működés közben, mint a hatékonyság meglepetésszerű növelésének egyik leghatékonyabb eszközét. A szimpozium nem tartott sokáig, már éppen ott tartottunk a megbeszélésben, hogy Spartacus elkezdett hinni a modern technika vívmányaiban, sőt szinte már odáig jutottunk, hogy hajlott a Föld gömbszerű voltának elismerésére, amikor felfedezett minket az inkvizíció, a melegítőpálya bíró személyében, aki azonnal odarendelt magához, és követelte, hogy vonjam vissza téziseimet, különben máglyára küld, de azonnal. Már elég magas kort megért úriember volt, s társaságában két csinos hölgyet is szórakoztatott, miközben ellátta feladatát. Rögtön letegezett, pedig ez nem nagyon szokás Németországban, hacsak nem lerí rólad a migráncsosság.
- Miért verted meg a lovat ? - kérdezte elég arrogánsan. Választ sem várva folytatta.
- Ezért ki is zárhatlak a versenyből !

Tisztában vagyok vele, hogy a bírónak mindig igaza van, ezért nem vitatkoztam, hanem rögtön elnézést kértem, és fogadkoztam, hogy többet ez nem fordul elő, elismerem a Föld lapos, sőt hajlandó vagyok öt soron benyalni a tisztelt bíró úrnak, ....és a többi. De ő nem érte be ennyivel.
- Honnan jöttél, milyen nemzetiségű vagy ?
- Magyarországról jöttem, magyar vagyok.
- Igen ! Ti azt hiszitek, hogy idejöttök a Balkánról, és ott folytathatjátok ahol otthon abbahagytátok ! Próbáltam én is szóhoz jutni de nem hagyott.
- Fogd be a szád, most én beszélek, ki is zárhatlak ha akarlak, nem tehetsz semmit ellene ! Mekkora bunkóság, hogy az ember megüt egy lovat, és te ezt nem érzed ! Persze, hogy nem mert ahonnan jöttél ott nem így tanítják, ott mindent szabad ! Csak hallgattam mit tehettem volna mást, neki viszont még mindig nem volt elég, tovább fokozta.
- Felháborító, hogy idejössz valahonnan keletről, és egyáltalán meg mered engedni magadnak,hogy előttem megüssed a lovat. Nagyon tanulatlannak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki megtegye itt Németországban ! Hol tanultál te lovagolni ? Bár olyan mindegy, mert ahonnan jöttél ott mindenki ezt tanulja, nincsen bennetek semmi becsület ! Ki kellene zárjalak !
Na, ez volt az a pont, amikor úgy gondoltam, ezt már nem hallgatom tovább, jöhet a máglyahalál, inkább felpakolok, és haza megyek. Szét engedtem a szárat, lehajoltam, hogy jól hallja, és azt mondtam neki németül.
- Tudod mit ? Hát akkor nyald ki a seggem, és zárjál ki ! - azzal elkezdtem lesétáltatni a lovat. Az öreg úgy meglepődött, hogy képtelen volt megszólalni egy jó darabig, a hölgyek pedig kuncogva diszkréten elfordultak, hogy kiröhöghessék magukat, amennyire legalábbis a körülmények megengedték nekik. Az öreg nem nyugodott bele a vereségbe, néhány perc elteltével ismét magához intett, és azt mondta.
- Ha bocsánatot kérsz tőlem, akkor nem zárlak ki ! Nem vagyok bunkó, és természetesen azonnal bocsánatot kértem az öregtől, a verseny pedig zajlott tovább. Eljött az ebéd ideje, s amint a sátrak felé igyekeztem észrevettem, hogy nagy csődület támadt a pálya szélén, három mentőautó is villog kék fénnyel a helyszínen. Amint közelebb értem, láttam, hogy az öreg feküdt a kör közepén, és éppen ketten próbálták újraéleszteni. Infarktust kapott. Eltelt vagy fél óra mire szállítható állapotba hozták, majd kórházba került. És bár én azt gondoltam nem élte túl, jóval később hallottam hogy mégiscsak túlélte, de már nem jár lóversenyre.