Amint Svájcból haza jöttem eldöntöttem, hogy az elmúlt év során felhalmozott stresszt kiszellőztetem magamból. Le is foglaltunk egy erdei kunyhót a Mecsekben, ami az információk szerint négy kilométerre található a legközelebbi lakott településtől, és ahol nincs se tévé se telefon, a vizet a közeli forrás szolgáltatja, a villanyt pedig egy akkumulátor segítségével csak világításra lehet használni, és autóval még jó időben is csupán egy kilométerre lehet megközelíteni. Jól hangzott, alig vártam már hogy indulhassak, vágytam kicsit egyedül lenni. Előző este összepakoltam mindent ami a "túléléshez" szükséges. Ez egy nagyon relatív dolog, hogy kinek mire van szüksége, mert ismerek olyan embert aki tévé és internet nélkül nem tudja elképzelni az életet, és csupán azért tartja csodálatosnak a természetet, mert hallotta, hogy az egysejtű állatka képes volt olyan mostoha körülmények között életben maradni az évmilliók során, ahol se tévé se internet nem működött. Nos én pont ezt a kettőt kívántam nélkülözni, de azért a körömcsipeszt meg az AXE sprayt beraktam hiszen beláthatod, ezek nélkül valóban lehetetlen létezni a vadonban. ( A korábbi evolúció kutatási elméletem szerint, az egysejtű csupán azért nem használt AXE sprayt vagy golyós desodort, mert nem volt hónalja, azonban ez motiválta a továbbfejlődésre mivel vágyott rá, hogy használhassa. Sajnos az emberek irigységének köszönhetően ezért nem kaptam Nobel-díjat, de sebaj van még egy két elméletem....hihihi....!) A sprayvel a fürdést terveztem pótolni, a körömcsipesz meg jól jöhet, ha megtámad a kardfogú mókus. Majd kidurrant a hatvan literes hátizsák, hiszen tele volt nélkülözhetetlen dolgokkal. A fent említett legfontosabbakon kívül még takarókat, hálózsákot, meleg ruhát, kést, baltát élelmiszert, írószerszámokat pakoltam be. A legfőbb élelmiszer a disznózsír és a kenyér volt, tudniillik az évek során mindig azt mondogattam Anyának, "ha van disznózsír meg kenyér, akkor már nem halunk éhen",.... és hát Anya vásárolta az élelmiszereket.Nyilván kitűnik az eddigiekből, hogy jól meg volt tervezve a dolog, azonban nem számoltunk a jó öreg Természet szeszélyeivel aki úgy döntött, hogy kicsit felturbózza az élményeket, ezért az indulás reggelére hóesést, sőt hófúvást rendelt. Küldték is az sms-eket a belügyminisztériumból, hogy mindenki maradjon otthon, senki ne induljon útnak, ha meg már elindult üljön át a szomszéd autójába. Na, mit tehettem ha már hivatalosan is megtiltották az indulást, mint minden szófogadó normális állampolgár tette volna a helyemben, én is útnak indultam a mecseki kunyhó hívogató szavának engedelmeskedve. Anyát sikerült félnapi magasztalással rábírni, hogy elvigyen autóval Szekszárdra, s rögtön el is vállalta a fuvart miután megzsaroltam, "hogyha nem visz el, elindulok gyalog". Odafelé én vezettem, s közben elméleti oktatást tartottam anyának, mikor mit tegyen, miképpen kell ellenkormányozni csúszás esetén, kit kérjen meg ha a hóláncot kell feltenni, illetve ha elakad üljön át a szomszéd autójába. Tökéletes munkát végeztem, mire Szekszárdra értünk, Anyából új embert sikerült faragnom, mivel amikor elindultunk még tele volt bizakodással, azonban amint vissza kellett volna indulnia már sikerült belőle  ezt kinevelni. Biztattam, mint az amerikai filmekben szokás, hogy "megcsinálod" meg ilyenek, de már odafelé is úgy csúszott, hogy csupán negyven, ötven közötti sebességgel bírtam haladni, Anya meg nem szokott hozzá az ilyesmihez. Ha a belügyminiszter sms-e nem is hatott rám, ezen a ponton kezdtem aggódni, lelkiismeret furdalásom volt, hogy  az én hülyeségem miatt, még őt is bajba kevertem. Nos dupla annyi időbe tellett, de derekasan hazavezette az autót, én pedig busszal szándékoztam tovább menni, ami kissé bizonytalannak tűnt, hiszen már addigra lemondtak egy két járatot az időjárási viszonyok miatt. Ennek az lett a következménye, hogy az induló buszok viszont úgy tele voltak, hogy nem fért fel mindenki. Harc kezdődött az állóhelyekért is. Jobbra egy könyökös, balra egy térdes, jobb láb gáncsol, bal kéz kapucnit visszahúz, és amíg ezzel vagy elfoglalva, élelmes öregasszony "foglalja" a helyedet, és az utolsó előtti pillanatban felugrik helyetted a buszra. Szerencsére az utolsóban még én is felfértem. Az evolúció most is érvényesült, az erősek tovább tudták vinni  génjeiket a buszon, a gyengék pedig ( nem kell aggódni csak nők és gyerekek, öregek és betegek voltak köztük), várhattak a térdig érő hófúvásban a következő buszra. Én persze megértő voltam, hiszen ilyen mocsok időben minden normális ember hazafelé igyekezik....hihihi....!