2014. jan 19.

Sáriban annak idején.....

írta: Panyi György
Sáriban annak idején.....

           ......ha már nagyon szenvedtek a népek a melegtől, humánus mivoltunkat nem megtagadva, gyorsan szerveztünk egy vizespóló versenyt. A főszervezői posztot hosszas vonakodás után általában az Iby Feri vállalta magára. Csak úgy közbevetem, hogy az utolsó választáson azt ígérték, hogy az adóbevallást majdan olyan egyszerűvé teszik, hogy akár még egy söralátéten is el lehet intézni. No akkor jöhettek volna hozzánk tanulni, mert nekünk semmi sem kellett egy ilyen verseny megszervezéséhez. Nagyvonalúan eltekintettünk a nevezéstől, startpénztől, regisztrációtól, meg az ehhez hasonló fölösleges bürokráciától, sőt még az is előfordult, hogy olyan is indulhatott, aki egyáltalán nem szerepelt a startlistán. Elég volt hozzá néhány vödör, illetve pár önkéntes a szervező bizottságból. A szervezőbizottság alatt minket kellett érteni, akik ott dolgoztunk az istállón, és ezt a munkát teljesen önkéntesen, non profit alapon, a munka mellett végeztük. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie, hogy áldozatok nélkül semmi sem megy. A szervezés maga annyira spontán működött, hogy ha délután volt mondjuk egy három fordulós verseny kieséses alapon, arról még nekünk sem volt fogalmunk a reggeli órákban. Szinte magát szervezte az egész. Amikor összejöttek az istálló végében a fiatal lyányok és vitézek vegyesen, akkor egyszer csak a Ferkó elkezdte a földet nézni, mert nem tudta visszatartani a nevetését. Na ebből tudta a szervezőbizottság, hogy megtörténtek a nevezések, és elindultunk látszólag véletlenül fütyörészve egy-egy vödör irányába, majd mindenki szépen körbeoldalogta az istállót minden irányból. Amint körbeértünk, a szervezőbizottság elnöke felvettette a jelenlévőknek egy vizespóló verseny lehetőségét, és tájékoztatta az indulókat - akik akkor még nem is tudták, hogy be vannak nevezve - a vizespólósport egészségre gyakorolt jótékony hatásairól, valamint hogy a kockázatokról és mellékhatásokról tájékozódjanak orvosuknál, vagy gyógyszerészüknél. Erre mindenki úgy  reagált, mintha ő nem is akarna indulni a versenyen, és menekülést kezdtek színlelni futásban hátrafelé tekintgetve, nehogy utolérje őket a Ferkó, aki időközben magához vett valahonnan egy vödör vizet, és úgy tett mintha le akarná locsolni őket. Így aztán éppen beleszaladtak a mi karjainkba, illetve vödör vizünkbe. Szem nem maradt szárazon olyan megható volt látni a sportoló fiatalságot. Járt oda hozzánk egy Kriszta nevű lány, aki már éppen elmenőben volt, amikor a verseny elkezdődött. A menekülés résznél, - teljesen szabálytalanul - beugrott a Trabantjába, és azzal menekült, vagy legalábbis úgy tett mintha haza akarna menni, zárt ajtókkal ablakokkal. Kötelességszerűen lelocsoltuk amint elhaladt az istálló végénél, majd amikor látta, hogy már elfogyott a vizünk, lehúzta az ablakot és grimaszokat vágva gúnyolt ki bennünket, hogy hát bizony ez alkalommal nem sikerült. Még akkor is hátrafelé mutogatott, amikor a Vaka Pista az istálló másik sarka mögül beborította rá a vödör vizet. Mi is jót nevettünk, Kriszta meg sem állt hanem tovább hajtott. Már egy jó félóra is eltelhetett mire ismét megjelent a Trabantjával, mint egy rali versenyző, csikorogva lefékezett, és tajtékzó dühvel kiabálta : - Vaka Pista, most azonnal kitakarítod az autómat, mert ha nem akkor..........irgum burgum lesz. Mint később kiderült, már elhajtott vagy harminc kilométert, mire úgy döntött, hogy visszajön és elégtételt vesz. Hát vigyázni kellet mert nálunk könnyen vízbe torkollottak az események.

Ezen a nyáron elég sok fiatal verődött össze Sáriban. Akkor került oda a Balázs is, akit az apja külön kérésére részesítettünk elitgladiátor képzésben.Egy hónappal előtte kezdett lovagolni, minden hétvégén hozta az apja. Nagyon gyorsan haladt, már a negyedik hétvégén meg is merte simogatni a lovat. Onnantól kezdve azonban, hogy beadta az apja hozzánk a nyári szünidő idejére, a dolgok rohamos sebességgel haladtak előre Balázsügyileg. A szakmai képzést  Lacitól kapta, nekünk csak a pedagógiára kellett figyelni. Figyeltünk is, négy hét elteltével már jobban káromkodott mint a csikósok. Egyszer a Pirulósra kellett felülnie, Laci meg egy másik lovával volt kint. Én raktam az ugrást nekik. Pirulós négy éves volt, áldott jó természettel. Nagyon tudott ugrani még úgy is, hogy a Balázs jobb híján csak a fejébe kapaszkodott az ugrás felett. Már 1.30-nál jártak, a Pirulós meg csak ugrott és ugrott. Eszébe sem jutott félremenni vagy megállni, annak ellenére, hogy a Balázs előtte még az ikszen is nehezen boldogult. Ezen felbuzdulva azt mondja neki a Laci, hogy ugrassa meg a kis vizet. Balázs rá is fordult, de a csikó félre vitte, az újabb próbálkozások pedig ugyanígy végződtek. Mivel a Laci már lovon ült, engem kért meg, hogy küldjem át a vízen. Semmi probléma nem is adódott, elsőre átugrotta mintha mindig azt csinálta volna, és akkorákat ugrott fölötte, hogy az ritkaságszámba ment. Mondja a Laci, ugorjam meg a nagy vizet is. Megugrottam azt is, ugrott neki vagy két méter magasat, meg vagy három méterrel túlugrotta. Elkezdték szélesíteni, és már olyan szélesre húzták az elugrót, hogy egy normális ló be-kire ugrotta volna. Ekkor elkezdtek hozzá még elugrókat rakni félméterenként, és a Pirulós meg csak ugrotta ugyanúgy mint legelőször. A végén már elfogytak a kerítések, de már egy egész kerítéserdő volt a víz előtt, a Pirulós meg csak tette a dolgát, mintha így jött volna ki az anyjából. Amikor a végén megmértük az első elugrótól a víz túlsó széléig, nyolc métert mértünk. Na jó erre nem emlékszem pontosan, de ha Vaka Pista olvassa majd ő megmondja mennyi volt. Számoljunk úgy mint a nagypapa akinek ahogyan öregedett minden évben egyre jobb lett a bizonyítványa. Még ha egy métert rá is számoltam volna idő közben, ugrottál már hét méteres vizet ? Vagy láttál már ekkora vizesugrást valaha...? Később találkoztam a Pirulós csikójával Bodméron, én törtem be. Küllemre kiköpött az anyja volt, de bent a fejében a Silverlook bogarai zümmögtek. Ez a Silverlook egy gyönyörű mén volt, de a csikókat utána csak egy kalap ......nak emlegették. Tizenkilenc éves volt amikor megvették Hollandiából állami ménnek, és senki nem nézett utána, hogy az előző tíz évben milyen csikói voltak. Jó üzlet volt a hollandoknak, mert még virslibe is rágós lett volna egyébként. Silverlook volt a magyar lótenyésztés "elmúltnyócéve".....hihihihi....! Annál szarabb ménnel még nem találkoztam.  Szóval kínlódtam ezzel a csikóval, mindig más dolga volt, ha előre kellett menni ő hátra felé tolatott, ha vezetni akartuk ágaskodott, ha jobbra kellett volna fordulni ő balra akart, és fordítva.  Hevederiszonyos is volt, meg egyáltalán mindeniszonyos. Egyik alkalommal feltolatott velem a pince tetejére, meg sem mertem rajta moccanni, nehogy lezuhanjunk a másik meredek oldalon ahol a bejárat volt. Másnap mikor felültem rá, már éreztem, hogy púposítja magát, meg is pöcköltem, hogy induljon el, de elkezdett egy helyben bakolni. Na mondom nehogy már megint hátrafelé induljon el rázummoltam hátra vagy hármat, amitől meg is indult előre, hatalmas bakugrásokkal. Irányítani azt nem tudtam, de az volt a pozitív a dologban, hogy legalább előre indult el. Igen ám, de jött egy nagyon sűrű, csipkebokor erdő, amibe ez a dióagyú beleugrott, és úgy haladtunk előre mint  gazella a szudáni fűben az afrikai szavannákon. Előbukkantunk majd eltűntünk és így tovább. A sűrű bozót azonban egyre jobban visszafogta, mígnem odaértünk egy kiszáradt fához, és szorosan mellette megálltunk. Meg akartam bosszulni a szívatást, ezért méregből jó nagyot alávágtam, amire ő ismételten elkezdett ugrálni, én meg azon kaptam magam, hogy éppen a spárgát csinálom a ló és a fa között, tudniillik nem vettem észre, hogy egy ág a combom és a nyereg közé szorult. A kengyel leszakadt és ott maradt a lábfejemen, a csikó gazellaként elegánsan távozott, én meg ott ültem egy kiszáradt fa tetején mint egy majom, a csipkebokorerdő kellős közepén. Később már legalább lovagolni engedte magát, de olyan falábú volt, hogy inkább csak akkor ugrottunk vele, ha gyújtósra volt szükségünk. Hát ilyen vicces a jó öreg Természet, kétszer nem csinál ugyanolyat, nála minden darab egyedi munka, még akkor is ha ugyanazoktól a szülőktől való. Kár, hogy a tenyésztők ezt nem tudják....hihihi....!

Szólj hozzá